46. rész

Sziasztok! 

Először is hatalmas bocsánatkéréssel tartozom nektek, amiért másfél hónap után egyáltalán ide merem dugni az arcom egy ilyen szörnyűséggel, de kérlek ne haragudjatok, én tényleg próbálkoztam. :'D 

Azt akartam, hogy valami olyat olvassatok, ami után azt mondjátok, hogy erre érdemes volt várni, de hogy őszinte legyek a terveim nem úgy sültek el ahogy éppen azt szépen megbeszéltem magammal. Úgy érzem hogy egyre rosszabb, amit csinálok, csak leírok egy száraz szöveget és nincs benne semmi, ami miatt azt lehetne mondani, hogy hűha, ez a rész most ezért meg ezért nagyon jó volt. Kíváncsian várom a ti véleményeteket, remélem néhányan lesztek majd, akik megszántok. 

Kómásan nyitogattam a szemeim, amikor az ölelésébe fordított, és magához szorított. Néhány másodpercet adtam magamnak, hogy észhez térjek, de utána észrevettem, hogy teljesen ki van izzadva, és kapkodja a levegőt.

- Mi a baj Niall? Rosszul vagy? - kérdeztem rekedten, és az arcára simítottam a tenyerem.

- Nem. Ne haragudj. - bújt a nyakamba.

Mélyeket lélegzett, és a felsőm szorította, nem volt erőszakos, mégis megijesztett. 

- Mi történt? - kérdeztem halkan. 

- Semmi. Nem voltál itt. - motyogta, és ujjai a hajamba túrtak. 

A homlokom ráncolva néztem rá, megfogtam a kezét, hogy egy kicsit megnyugtassam.

- Mondd el mi a baj. - kérleltem, és próbáltam az arcát nézni, de nem engedett el.

- Rossz volt, nagyon rossz... - mondta akadozva. 

Teljesen kimelegedett, a haja csapzott volt, a pólója a testére tapadt, és reszketett. Ezt most nem foghatom az influenzára. Percekig csak simogattam a hátát, és próbáltam nyugtatni, ami lassan megtette a hatását, és már nem szorított magához olyan görcsösen. Gyengéden egy eltoltam magamtól, fáradt, kék tekintete szomorúan villant rám, ajkai lebiggyedtek, és ez egyből kiűzött mindenféle álmosságot a szememből. Nem kérdezősködtem, bár a felfogásom elég lassú ilyenkor, de rájöttem, hogy nagy valószínűséggel rémálmai voltak, és én is benne vagyok a dologban. Kimerültnek tűnt, a takarója az én lábamnál hevert, a hátára akartam teríteni, hogy meg ne fázzon, de ahogy felültem, ijedten pattant fel.

- Nem megyek sehova. - mondtam halkan, és betakargattam. - Próbálj meg pihenni. 

Tiltakozni kezdett, a szavai összefolytak, és a hangjában volt valami furcsa. Hagytam, hogy teljesen körbefonjon a testével, most már ha akartam volna, akkor sem tudtam volna mozdulni. A feje az mellkasomon pihent, ujjait összekulcsolta az enyémmel, a szabad kezemmel pedig sóhajtva a tarkóját simogattam. Éberül pislogtam magam elé, fáradt voltam, de ha tudom, hogy gond van, képtelen vagyok aludni. Időközönként hajlandó volt lehunyni a szemét, és egy kicsit megnyugtatott, hogy a szíve már nem kalapált olyan hevesen, kezdett megnyugodni. Órák múlva sikerült egy köztes állapotba kerülnie, ami még mindig nem volt a legjobb, de már haladtunk. Az volt a baj, hogy amíg ő kitartóan harcolt az alvás ellen, engem kezdett egyre jobban elragadni, és hiába próbáltam nyitva tartani a szemeim, nem ment. 

Legközelebb arra ijedtem fel, hogy beszél valamit, értetlenül kaptam fel a fejem, hiába figyeltem rá, nem értettem, mit mond. 

- Niall, hé, nincs semmi baj. - fogtam a kezem közé az arcát.

A bőre túl forró volt, belázasodott, és ami a legjobban aggasztott, nem tudtam hol járt éppen, mert bármit mondtam neki, csak a fejét rázta. 

- Lemegyek a konyhába, mindjárt jövök, ne menj sehova. - mondtam halkan.

Ahogy kiléptem az ajtón, utánam sietett, és a kezem után nyúlt, nem volt hajlandó megválni tőlem két percre sem. A vak sötétben tapogatóztam kapcsoló után, hogy legalább a lépcsőn ne boruljunk le. A hirtelen fény nem csak az én szememet bántotta, hunyorogva löktem be a konyha ajtaját, és egy pillantást vetettem az órára, ami hajnali négyet mutatott. Vizet tettem a forralóba, utána sóhajtva a pultra támaszkodtam, hátulról átölelt, és nyöszörögve a fejét a vállamra ejtette. 

- Kellene bevenned gyógyszert. - mondtam halkan, és megfordultam. 

Arca kipirult volt, és forró, fátyolos tekintettel nézett rám, és sötét karikák húzódtak a szeme alatt. 

- Ülj le, nem akarom, hogy összeess. - kértem, és a kávézó asztal felé noszogattam.

Engedelmesen bólogatott, jelenleg leginkább egy kidobott kiskutyához tudtam hasonlítani. Meggörnyedve, bizonytalan léptekkel csoszogott el a székig, és lezuhant rá. Elővettem néhány teafiltert, két bögrét, és a gyógyszert, összeügyeskedtem a teát, és elé csúsztattam. 

- Nem kellett volna. - mosolygott halványan, és az oldalamnak dőlt. - Menj fel nyugodtan, aludj, megleszek egyedül is. - mondta rekedten.

- Nem megyek. Nem festesz túl jó. - húztam el a szám. 

- Megmaradok. 

Fintorogva bevette a tablettát, én lassan kortyolgattam a teám, miközben őt néztem. Az oldalamat majd' kifúrta a kíváncsiság, tudni akartam, mi történt vele fent, megrémisztett, de nem akartam kérdezősködni. Néha voltak rémálmai, de ez rosszabb volt. Fáradtan a vállamra dőlt, tudtam, hogy nem sok kell neki ahhoz, hogy elaludjon, de egyszerűen nem volt hajlandó álomba merülni. A tea már rég elfogyott, csak ültünk a csendbe burkolózva, szerettem volna tudni, mire gondol, de az agyam nem működött, és a gondolatolvasás amúgy sem ment. 

- Niall, menjünk fel, kényelmesebb lenne ott. - simítottam meg a haját. - Hogy érzed magad?

- Rettenetesen fáj a fejem. - hunyta le a szemét, és a halántékára nyomta a tenyerét.

- Gyere. - fogtam meg a karját.

Lassan felállt, de félúton megbillent. 

- Menj fel Tündérem, én lent maradok. - mondta, és nekitámaszkodott az ajtókeretnek.

- Nem akarlak egyedül hagyni, megijesztettél. - motyogtam. 

- Nem kell egész éjszaka virrasztanod velem. Értem ne aggódj, nemsokára jobban leszek. 

- Tudod hogy most nem erre gondoltam. - hajtottam le a fejem.

- Gyere ide. - mondta ellágyulva, és a karjait felém nyújtva vont magához. 

Az ölelése forró volt, sajnos nem a legjobb értelemben, én kapaszkodtam belé, pedig ennek fordítva kellett volna lennie. Fejét a nyakamba temette, kócos haja csiklandozta az arcom, szorosan, de mégis gyengéden ölelt magához. 

- Annyira szeretlek. - suttogta.

Összeszorítottam a szemeim, és próbáltam nem teljesen rácsimpaszkodni,  egy röpke pillanatra teljesen elfelejtettem, hogy miért ácsorgunk itt az éjszaka közepén. 

- Én is szeretlek. - mondtam halkan. 

Elhúzódtam tőle, lassan hajolt felém, de nem csókolt meg, egy hosszú puszit nyomott a szám sarkába, és arcát az enyémhez simította.

- Beteg leszel. - mormogta.

Egy darabig még álltunk egymásba gabalyodva, aztán ezt folytattuk a kanapén egy hatalmas pokrócba tekeredve. Nem tudtam rábeszélni arra, hogy menjünk fel, ezért ideiglenes megoldásként választottam a nappalit, ha szüksége van valamire, innen könnyebben ki tud menni a konyhába is. 

Az orráig húzta a takarót, és onnan pislogott rám, a tv fényei megvilágították az arcát, nézhette volna, de csak fényforrásként funkcionált, jelenleg én jobban lekötöttem a figyelmét. Ujjaival az arcom piszkálgatta, én átöleltem a derekát, és a pólóját felgyűrve simogattam a bőrét. Egyre jobban kezdtem elálmosodni, néha nyitottam ki a szemem, hogy ránézzek, de ő nem mozdult, ugyanúgy éberül figyelt. 

- Aludj. - mondta halkan, és a mellkasához húzta a fejem. 

Nem tiltakoztam, elég későn feküdtünk le, és nálam néhány óra alvás egyenlőba semmivel. 

Az elkövetkezendő napokban a felírt gyógyszer megtette a hatását, és már nem volt lázas, napról-napra javult, és újra visszatért a régi önmagához. Tele volt energiával, olyan volt mint egy rossz kisgyerek, és észrevettem hogy kezd elege lenni abból, hogy folyamatosan a házban vagyunk. Őszintén, már én is vágytam arra, hogy kicsit kimozduljunk, habár nem volt bajom a lustulós napokkal, vágytam valami változatosságra. 

Csukott szemmel tapogatóztam Niall után, de az ágy üres volt mellettem. Az egyik szemem résnyire nyitottam, a szobában sem volt, furcsállva megdörzsöltem az arcom, lustán kiterültem az ágyneműben, és nyöszörögve a párnájába fúrtam a fejem. Éppen rá akartam magam szánni arra, hogy a keresésére induljak, de abban a pillanatban besüppedt mögöttem az ágy, és egy kar fonódott a derekamra. Belepuszilt a nyakamba, haja csikizte a bőröm, mire kicsit felhúztam a vállam, és megfordultam az ölelésében. A szemem nem voltam hajlandó kinyitni, vakon tapogatóztam utána, amikor megtaláltam az arcát, elégedett mosolyra húztam a szám, és a jobb szememmel hunyorogva felnéztem rá. Az első, amit megláttam, az a boldogsággal teli kék tekintete volt, és az édes, folytonosan a szája sarkában bújkáló mosoly volt.

- Jó reggelt Tündérem! - köszöntött, és elsimította az arcomba hullott tincseket.

Válaszul csak rámosolyogtam, összehúzott szemekkel vizsgáltam az arcát, teljesen friss volt, nem tudom, mikor kelhetett fel, de nem úgy néz ki, mint aki 2 perce bújt ki a paplan alól. Mondjuk nála sosem lehet tudni. 

- Miért vagy fent ilyen korán? - kérdeztem rekedten.

- Csináltam reggelit, arra gondoltam kiruccanhatnánk valahova. - mondta, és egy puszit nyomott a homlokomra.

A kiruccanás szóra felkaptam a fejem, az utóbbi időben nem igazán voltunk sehol, még a boltban sem, néha Harry ugrott be némi friss kajával. 

- Hova? - néztem fel rá érdeklődően.

- Meglepetés. 2 óra múlva indulnunk kell, mert muszáj lesz bevásárolnunk.

Bosszúsan húztam fel az orrom, elég kíváncsi voltam, ezért a meglepetéseket is utáltam, egyrészt ezért, másrészt pedig  nem igazán voltam a türelem embere.

- Mit szeretnél vásárolni? - kérdeztem a szemöldököm felvonva.

- Annyit elárulhatok, hogy nem túl meleg helyre megyünk. - kacsintott.

- Nemár Niall, korán van még. - nyöszörögtem, és a mellkasához bújtam. 

Felnevetve átölelt, és simogatta a hajam, próbált éberségre bírni néhány, szerinte bevált praktikákkal, de nálam ugyancsak fordítva sültek el. Amikor ujjbegyeivel gyengéden piszkálgatni kezdte a tarkóm, hangosan felsóhajtottam, a testem zselévé vált, a szemeim lehunyva simultam hozzá, talán túlzásba is vittem a ragaszkodást, mert hangosan felnevetett, és ellágyulva vont magához.

A készülődés kevesebb időt vett igénybe, mint terveztem, de mint kiderült, nem csak egy napra megyünk, ezért pillanatok alatt össze kellett szednem a legfontosabb dolgokat, amik eszembe jutottak. A kupac tetejére dobtam egy könyvet, amit a napokban kezdtem, behúztam a cipzárt és fellélegezve ültem le a táska mellé. Niall dugta be a fejét az ajtón, ő már kész volt.

- Végeztél? - kérdezte mosolyogva, és idétlenül mellém ugrándozott.

Felemeltem a fejem, bólintottam, ragyogó szemeiben mintha izgatottság csillant volna.

- Még mindig nem vagy hajlandó elárulni hova megyünk, ugye? - néztem fel rá kérdően.

Nemlegesen megrázta a fejét, mire az ajkam lebiggyesztve borultam a táskámra.

- Gyere, sokáig úgysem fogom tudni titkolni. - nevetett, és segített felállni.

Felkarolta a táskáinkat, hatszor visszafutott megnézni, hogy minden rendben van-e, majd sóhajtva becsukta az ajtót, és kifordultunk az utcából. A hó szerencsére nem okozott gondot a közlekedésben, fennakadás nélkül eljutottunk egy plázáig, amitől hirtelen megdermedtem, és ezt ő is láthatta rajtam. 

- Nem ide jövünk, itt csak parkolunk. - mosolyodott el, és bíztatóan megszorította a kezem.

Mivel ez egy forgalmasabb része volt a városnak, és havazott is, nem néztek hülyének minket azért, mert hatalmas kabátba, sapkába, és sál mögé rejtőzködtünk el. Felnevettem, amikor a sapkáját a szemébe húzta, a sálat pedig addig, hogy csak a szeme látszott ki, és most jöttem rá igazán milyen szörnyű lenne betörőnek, az ég világon senki sem hinné el a tekintete alapján, hogy valami bűnt készül elkövetni. Tiszta, szinte világító kék szeme és hófehér bőre erős kontrasztot alkotott a fekete anyagokkal, és első esetben inkább arra tudnék gondolni, hogy éppen megfagyni készül. 

- Mit nevetsz? - kérdezte, és játékosan felvonta a szemöldökét.

Nem is vettem észre hogy nevetek, megragadtam a sapkáját és a szemébe húztam, kiugrottam a kocsiból, de 10 méternél nem jutottam tovább. Szinte a hátamra ugrott, ezért kis híján beleborultunk egy koszos, összehordott hókupacba, felsikoltottam amikor egy elég gyér adag hó landolt az arcomban, a nagyrésze elolvadt a tenyerében, és olyan hangosan felnevetett, hogy az egész parkoló visszhangzott tőle. Nem messze egy férfi pakolászott ki a kosarából a csomagtartóba, a szemem sarkából láttam hogy végignézi, ahogy éppen "öljük" egymást. Valahonnan egy újabb adag havat kaptam, de ez nem Niall volt, a szemem törölgetve kanalaztam ki a sálam alól, és a vállamra dőlt a nevetéstől, amikor meglátta a mellettem álló kisfiút, aki megszeppenten ácsorgott nem messze tőlem.

- Bocsánat. - kiabálta, és ijedten elfutott. 

- Jól vagy? - kérdezte a szemét törölgetve, és a keze közé fogta az arcom.

Hatalmas mosollyal az arcomon bólintottam, egy apró csókot nyomott a számra, és megfogta a kezem. Hosszú léptekkel indult el előre, a kocsiktól nem láttam hogy merre megyünk, de kikötöttünk egy üzlet előtt, ahol néhány ember nézegetett, és halk zene szólt. Megtorpantam a bejárat előtt, kérdőn nézett rám, és halálosan komoly arckifejezéssel ránéztem. 

- Nem mondod komolyan, hogy síelni megyünk? - kérdeztem a homlokom ráncolva.

- Öö, de? - nézett rám bizonytalanul. - Figyelj, nem kell oda mennünk, ha nem akarsz, mehetünk máshova is, csak gondoltam...

Diszkréten a nyakába borultam, hogy ne beszéljen tovább hülyeségeket, halkan vinnyogva kapaszkodtam belé, legszívesebben nekiálltam volna ugrándozni, de eszembe jutott, hogy az utcán vagyunk, és megláthatnak. 

- Akkor örülsz? - kérdezte egy kicsit félve, és eltolt magától. 

- Úristen, hogyne örülnék! Soha nem voltam ilyen helyen, régebben nagyon szerettem szánkózni, és most... Annyira szeretlek. - öleltem magamhoz. 

Édesen felnevetve igazította meg a sapkám, egyre izgatottabb lettem, csillogó szemekkel néztem rá, de amikor megnéztem egy pulcsi árát, a lelkesedésem kezdett alábbhagyni.

- Niall, olcsóbb helyet nem is találhattál volna. - fintorogtam, és elszörnyedve néztem a három számjegyből álló összeget. 

Hátulról átölelt, és kipöckölte a kezemből a cimkét. 

- Azok a számok nem számítanak. - nyomott egy puszit az arcomra, és kivette a kezemből a pulcsit. 

- Tetszik? - kérdezte, és hozzám méregette. 

Egy egyszerű kötött pulcsi volt, tetszett, de semmi különlegeset nem láttam benne amiért megérné az árát.

- Nem. - vágtam rá egyből.

Elvett még egyet, és nemes egyszerűséggel a kosárba tette őket.

- Niall, nemár. - szorítottam össze a fogaim, és csúnyán néztem rá. 

- Megtehetem hogy megvegyem ezeket, ráadásul neked, ami még boldoggá is tesz. Letagadni sem tudom, hogy akár az egész üzletet megvehetném készlettel együtt, de ahelyett hogy rád költöm, ha gondolod akkor vehetek belőle fél kiló kokaint. - mondta. 

- Értem mit mondasz, de... 

- Csak ne figyelj rá, oké? Kérlek. - nézett szinte könyörgően a szemembe. 

Az ajkamba harapva bólintottam, egy eladó lépett mellénk, aki segített összeszedni minden fontos dolgot, a kosár már majdnem tele volt, de Niall nem állt le, gyermeki lelkesedéssel vetette be magát a kellékek közé. 

- Hogy tetszem? - kérdezte hülye fejet vágva.

Egy hatalmas síszemüveg volt rajta, aminek színes volt a lencséje, hogy őszinte legyek, egy kicsit ijesztő volt.

- Olyan vagy mint egy légy. - nevettem. 

- Akkor keressünk egyet neked is. - vigyorododtt el.

A kezembe nyomott egy olyat, mint az övé, a kedvéért felpróbáltam, de konkrétan a fél fejem eltakarta. Elővette a telefonját és fotózgatni kezdtem, vinnyogva próbáltam tiltakozni, de mellém állt, és közös képeket kezdett csinálni. 

- Naa, egy normálisat, légyszi. - hajolt az arcomba.

A fogsoromat kelletlenül megvillantva meredtem a kamerába, mire megcsipkedte az oldalam, és kénytelen voltam nem felnevetni.

- Csodálatos, most már mehetünk, mert lekéssük a repülőt. - nyomott egy puszit az orromra, és leszedte a fejemről a szemüveget.

A pénztárnál jobbnak láttam, ha befogom a fülem, és elfordulok, nem voltam kíváncsi az összegre, csak az a két darab pulcsi egy ember átlagos fizetése. 

Kettő hatalmas plusz táskával hagytuk el az üzletet, fél óra múlva pedig azt vettem észre, hogy már a repülőtéren várun a becsekkolásra. Ha izgulok, általában csak vánszorognak a percek, most viszont hirtelen minden felgyorsult, pillanatok alatt a repülön voltunk, és röpke 4 óra utazás után már a havas hegyek közt találtam magam az Alpokban.