42. rész

Sziasztok! 

Sikerült időben befejeznem a részt, ezért büszke vagyok magamra. :D Nem is dumálnék sokat, remélem nem unjátok még, igyekszem kihozni mindig a legtöbbet belőle. 

A kommentekről nem mondanék semmit, örültem, hogy néhány ember megint megtisztelt (nem feltétlenül itt). Viszont most szeretném, ha többen írnátok, és megajándékoznátok szülinapom alkalmából, ami holnap lesz.

Jó olvasást! ❤️

A nyakamra fonta az ujjait, közel hajolt, végighúzta a pisztoly hideg csövét az arcomon, amitől összerándultam. Meg sem mertem nyikkanni, csak rémülten néztem rá, nem tudtam felfogni, hogy hogyan keveredett bele ebbe, és hogy ez miért történik.

- Nagyon hívogató a helyzet, hogy most egy golyót juttassak a fejecskédbe, de Jack bácsi nem dolgozik ilyen gyorsan. - döntötte félre a fejét, a pisztolyt lerakta maga mellé, beleturkált a hajamba, és úgy méregetett, mint egy darab nyers húst. Rázott a hideg az undortól, amikor utoljára csinálta ezt, talán a "jó" kategóriába soroltam, de most legszívesebben lerúgtam volna magamról. Nem is hasonlított a régi önmagára, a szöges ellentéte volt saját magának, minden értelemben.

- Mi ütött beléd Jessica? - kérdeztem félve, azt kívántam, bárcsak ne tettem volna, egy határozott mozdulattal az ágyékomba gázolt, és nyekkenve próbáltam magam összehúzni.

- Jaj Niall, még mindig ilyen kis ártatlan vagy. - mondta gúnyosan.

A fájdalom szétáradt a testemben, mindenhol éreztem a kellemetlen lüktetést és szúrást, ködös tekintettel bámultam rá, a csípőmön ült, próbáltam letaszítani magamról, de lefogott.

- Mennyi pénzt akarsz? - nyöszörögtem.

- Nem kell a pénzed, nekem a kis barátnőd kell. Szegénykét úgy sajnálom, remélem jobban van már. - köpte felém. 

- Hagyjátok békén. - hörögtem, és egy hirtelen mozdulattal lelöktem magamról, a pisztolyt arrébb rúgva vetődtem rá. 

- Meg fog halni. - visította, és egy fényes valamivel végigszántotta a karom.

A pumpa felment bennem, a hirtelen jött adreanalin végigszáguldott a fejemen, gondolkodás nélkül egy határozott mozdulattal eltaláltam a fejét, és nem vergődött tovább. Zihálva ugrottam a falhoz,  sosem ütöttem volna meg nőt, nem számítottam arra, hogy elájul, én csak... Nem is tudom, hogy mit gondoltam, hirtelen összezavarodtam, olyan lettem, mint egy dilis, fogalmam sem volt, mihez kezdjek. Soha nem volt számdékomban, hogy megüssek egy nőt, hiszen ezt tartom a legundorítóbb dolognak a világon, egy pillanatig azt hittem, hogy jól cselekszem, de mégsem volt így, hiába támadt rám egy pisztollyal, egy darabig biztos rágom majd magam rajta. Sokkos állapotban csúsztam le a fal mentén, minél távolabb tőle, felvettem a földről a pisztolyt, de ekkor észrevettem, hogy valami csordogál a karomon. Majdnem az egész alkaromon végigfutott egy mély vágás, erőteljesen folyt belőle a vér, a látványtól egy kicsit megszédülve kaptam fel egy tiszta pólót a táskám mellől, és szorítottam rá. Azonnal hívnom kellett a rendőrséget, nem hagyhattam itt, elengedni sem engedhettem el, ha átadom nekik, talán többet megtudnak, és nem fog többször előfordulni ilyen szörnyűség. Két perc múlva 3 egyeneuhás rendőrtiszt sétált be az ajtón,  ketten levitték Jessicát, a harmadiknak pedig el kellett mesélnem mi történt, mindent lejegyzetelt, és ő fogja átadni az őrmesternek, aki kezeli az ügyet. Épp át akartam adni a pisztolyt, amikor Zayn sétált be cifrán káromkodva, és nem túl szépen elordította magát, amikor meglátott. 

- Te meg hogy a fenébe nézel ki? Megtámadott egy terrorista? - kérdezte szinte kiabálva, mire a rendőr csak megszeppenten pislogott. - Jézusom, te elvérzel! - mutogatott a fehér pólóra a karomon, amin egy elég nagy vérfolt volt. 

- Uram, kérem nyugodjon meg! - tette a rendőr a vállára a kezét.

- De hát kórházba kell vinni, nézzen rá, maga szerint az normális ha valaki így néz ki? - dörrent rá.

- Néhány mondatot még kell váltanom Mr. Horannel, addig kérem fáradjon ki. - parancsolt rá, mire Zayn puffogva kivonult.

Értetlenül néztem mindenre, mintha nem is az anyanyelvemen beszélt volna a rendőr, kétszer kérdeztem vissza, mire megértettem, hogy mit is akar. Hebegve válaszolgattam neki, a fejem újra hasogatni kezdett, és úgy éreztem, a lábamra is ráférne egy gyógyszer. Miután egyedül maradtam, félkézzel próbáltam összeszedni néhány cuccot Hayleynek, nem is tudom, hogyan fogom ezt elmondani neki, előre félek a reakciójától, de holnap után már végleg elmegyünk innen, és remélem egy ideig megszűnik a pokol, ami időszakonként beköszönt. Zayn trappolt mellém, és idegesen méregetett, meg sem próbálta megkérdezni, hogy mi történt megint, nem igazán éreztem magam most beszámíthatónak, úgyhogy ennek külön örültem. Idegesen húzkodtam be a táskám cipzárját, a hátamra dobtam, de ahogy hirtelen felpattantam a földről, megszédültem, és Zayn utánam kapott.

- Harry elvisz. - mondta folytott hangon, és kitámogatott a szobából.

- Kösz mindent. - veregettem meg a vállát, és beszálltam a liftbe.

Direkt úgy fordultam, hogy még véletenül se lássam magam a tükörben, az előtérben ott várt Harry, és amikor meglátott, a fejéhez kapva sietett elém.

- Jézusom Niall, jól vagy? - kérdezte aggódva.

- Ha azt vesszük, most halott is lehetnék, szóval igen. - motyogtam.

- Elátkoztak, vagy megszállt az ördög? - nézett rám furcsán.

- Előfordulhat, hogy mindkettő. - morogtam.

Ibolyogva sétáltam a mélygarázs felé, Harry elég gyanúsan méregetett, és észrevetlenül egyre közelebb húzódott hozzám.

- Biztos minden oké? - kérdezte a szemöldökét összehúzva.

Mély lélegzetet vettem, próbáltam csillapítani a szédülésem, és nem kimutatni, hogy legszívesebben kifeküdnék a betonon.

- Persze. - mondtam.

Hirtelen megjelent előlem egy oszlop, a szemeim tágra nyíltak, nem akartam nekimenni, de a lábaim nem mozdultak oldalra, és egyenesen nekisétáltam volna, ha Harry nem ránt a mellkasára.

- Látom. Kapaszkodj belém, az kellene még, hogy nekem kelljen felszedni innen. Jézusom, tiszta fehér vagy. - visított fel, és a karomat a nyaka köré fonva támogatott el a kocsiig.

- Mondom hogy jól vagyok. - nyöszörögtem, de ezt már tényleg nem hitte el.

Besegített az ülésre, a fejemet a műszerfalnak nyomva szorongattam a karom, eddig nem nagyon éreztem, hogy fájna, de elkezdett lüktetni, és legszívesebben a bőrt is levakartam volna róla.

- Igyál egy kis vizet, hátha segít. - nyújtott felém egy palackot.

Egy ideig kínosan nevetgélve szerencsétlenkedtem a kupakkal, Harry a fejét rázva segített lecsavarni, és a kezembe nyomta. 

- Megitassalak? - kérdezte nevetve, és megpaskolta a fejem.

A szemem összeszorítva fejeztem ki a nemtetszésem, a fájó területet találta el minden alkalommal, és összerándultam a hirtelen szúró fájdalomtól. 

- Nem fejlődtem vissza hirtelen, csak van egy vágás a kezemen, amit nem szeretnék összehasonlítani egy hortsolással, mert jelenleg meg sem merem nézni.- vettem ki a kezéből a palackot, és mohón belekortyoltam.

A hűvös víz felfrissített, és lehűtött egy kicsit, a szédülésem enyhült, és már nem éreztem azt, hogy mozog alattam a kocsi.

- Bocs, szerintem jobb ha megyünk, megijeszt az a hatalmas vörös folt azon a pólón. - adta rá a gyújtást, és a motor felmorgott.

Megkönnyebbülten simultam az ülésbe, a fogam összeszorítva próbáltam leszedni az anyagot a karomról, tényleg eléggé átázott, de ahogy lehúztam a sebről, csak jobban elkezdett vérezni, és kezdtem bepánikolni. Megfordítottam, hogy egy tiszta részt szorítsak rá, összemaszatoltam a kezem, és hozzá sem mertem nyúlni a kesztyűtartóhoz, mert Harry megöl, ha összevérezek valamit. 

A fejem hátravetettem, és megpróbáltam nem elhányni magam, amennyire csak lehetett, összehúztam magam, és az ablaknak dőlve vártam, hogy végre odaérjünk. 

- Minden rendben? - kérdezte, és egy pillanatig felém kapta a fejét.

Válaszul csak nyöszörögtem valamit, kezdtem fáradt lenni, és úgy éreztem, hogyha végre elalszok, holnap utánig nem fogok felkelni.

- Nem csesztetlek, de ha akarsz beszélni róla, elmondhatod. - nézett rám bizalmasan, és megpaskolta a térdem.

Vettem egy nagy levegőt, semmit sem vesztek azzal, ha elmondom neki, talán a lelkem is könnyebb lesz, és egy kicsit megnyugszom majd.

- Az egész azzal kezdődött, hogy amikor beléptem a szobába, megbotlottam Hayley testében, és azonnal rohantam a kórházba. Ott kiderült, hogy valami drogszerű izé van a szervezetében, ami lassan megöli. - nyeltem egyet, összeszorítottam a szemem és folytattam. - Már jól van, most adnak neki valamit, ha minden oké lesz, holnap eljöhet. Beküldtem hozzá Markot, hogy eljöhessek néhány ruháért, de amikor kinyitottam az ajtót, leütöttek, bevertem a fejem a falba, aztán a földre szorítva egy pisztollyal találtam szembe magam. Emlékszel Jessicára? - néztem rá.

- Arra a szőkére? Aki állandóan rád mászott, és ott volt Hayley, mikor majdnem megdugtad? - fintorgott, és gázt adott, amikor a lámpa zöldre váltott.

- Arra. Ő volt az. Hayley apjával bandázik. - motyogtam.

- Micsoda? - kérdezte szinte visítva. - És most hol van?

A lehető legjobban összehúztam magam,  lehajtottam a fejem, és legszívesebben kiugrottam volna a mozgó autóból.

- Ugye nem hagytad elmenni? - hördült fel.

- Megütöttem, Harry. - mondtam folytott hangon, és a hajamba túrtam.

Egy darabig egyikünk sem szólalt meg, szinte megsüketültem a csendtől, ami hirtelen beállt, most biztos ő is valami pszichopatának gondolhat, akinek ha elborul az agya egy nő miatt, megüti. Hiába volt olyan, mint egy vipera, attól még nő, én pedig olyan sérülést okoztam neki, amitől elvesztette az eszméletét, és emiatt meg tudnám ölni magam.

Befordultunk a kórház mélygarázsába, és igénybe vettük a privát részleget, most szerettem volna legjobban, ha senki sem lát meg, csak újabb szánalmas cikket hoznának le, és hónapokig az lenne a téma. Előre félek, mi lesz hogyha készült néhány kép, és Hayley véletlen meglátja. Nem szándékozom neki elmondani, lehet nem fogadná túl jól a hírt, nagyon sok lenne ez neki egyszerre, nem akarom leterhelni. 

Harry felkapta helyettem a táskát, kivánszorogtam a kocsiból, és néhány pillanatig nagyokat pislogva rendeztem a fejem, mellém lépett, használhattam támasztéknak, szerencsétlenül átölelt, és biztosított arról, hogy nemsokára minden rendben lesz. Láttam rajta, hogy komolyan aggódik, sosem viselte túl jól, ha valakinek baja esik, mindent nagyon a szívére vesz, és sokszor őt jobban megviseli az egész, mint azt, akivel történik valami. 

Legnagyobb szerencsémre Dr. Williams akkor sétálgatott a folyosón, amikor meglátott, azonnal beterelt egy vizsgálóba.

- Te jó ég, ezt hogy szerezte? - szedegette le a felsőt a karomról, és a fény felé fordítva vizsgálgatta.

Gondolkodtam azon, hogy füllentsek-e, de felesleges lett volna.

- Megtaláltuk a téglát, volt nála egy pisztoly és egy zsebkés, ez még a jobbik eset. - motyogtam, és megdörzsöltem az arcom.

- Ez sem a legjobb, de meglátom mit tehetek. Kitisztítom, és nagy a valószínűsége annak, hogy össze kell varrni. Elég mély, nem szeretném megkockáztatni, hogy elfertőződjön, gyorsabban meg fog gyógyulni.

A fogamat összeszorítva néztem Harryre, aki nem volt hajlandó kint maradni, bekönyörögte magát, és most idegesen egy székről pislogott felém. Jobb lett volna, ha ezt nem nézi végig. 

Előkerült néhány vatta, és egy barnás lötty, ami csípte a sebet, nem volt szörnyű, de elviselhető, elfehéredtem, amikor megláttam egy nagyobb tűt, és kis híján lecsúsztam a székről.

- Nem lehetne, hogy aludjak, amíg összevarrja? - kérdeztem folytott hangon.

- Kap érzéstelenítőt, nem fogja érezni. - mondta, és előkészített egy fecskendőt is. 

Mivel nagy területről volt szó, ezért kettőt kaptam, perceken belül lezsibbadt a karom, és úgy éreztem, hogy az alkarom egy teljesen különálló testrészem. 

Mivel az ágy mellett ültem egy széken ezért az ágyra tudtam borulni, és nem kellett végignéznem, az már tényleg az utosló csepp lett volna a pohárban, és 100%, hogy nem bírtam volna ki rókázás nélkül. 

5 perc volt az egész, egy "Legközelebb nem szeretném, ha darabokban jönne vissza." mondat után el is hagyhattam a helységet egy csinos kötéssel. Ráhúztam a pulcsim, örültem volna, ha nem látszik, de a kézfejemre is lett tekerve abból a gézből, és ezért szitkozódtam is egy darabig. 

Harry nem volt hajlandó egy méternél távolabb húzódni tőlem, mintha csak attól félt volna, hogy bármelyik pillanatban  összeesek. A kórterem előtt lecövekeltem, elkértem a táskát, előkapartam az aljából egy gyógyszert, és bevettem, utána megnéztem magam a telefonom kijelzőjében, és a számat elhúzva tapogattam meg a homlokomon egy sebet. 

- Esélyem sincs eltitkolni, ugye? - néztem Harryre, mire megrázta a fejét. 

Fújtatva meghúzkodtam a pulcsim ujját, kérdőn néztem rá, mire bólintott, és utánam jött, csak egy halvány lámpa világított, és csendre intettem. Halkan tettem le a táskát a szabad ágyra, Mark  üdvözölt minket, én pedig mellé léptem. Halkan szuszogott, egy kis puszit nyomtam a fejére, és halványan elmosolyodtam.

- Mi történt vele? - kérdezte Mark Harrytől.

- Az egyik őrült ex csaja lepaktált Hayley apjával, és neki esett. - suttogta, mire Mark értetlenül pislogott felém.

- Horan. - hördült fel.

- Te próbálnál ellenkezni, ha egy pisztolyt nyomnak a fejedre? - kérdeztem a szemöldököm felvonva, mire meghúzta magát. - Minden rendben volt?

- Persze, nagyon aranyos kislány. Gratulálok. Kértem egy testőrt éjszakára. - veregette meg a vállam, mire szégyenlősen elmosolyodtam.

- Kösz Apuci. - néztem rá.

Megsimítottam Hayley haját, felsóhajtva húzódott ki az ágy szélére, és a kezét megfogva hajtottam a fejem az övére.

- Mark, nem kellene lépnünk? - köhécselt Harry, és kínosan az ingét húzogatta.

- De, késő van. - kapott a fejéhez, és gyorsan összeszedte a cuccait.

Meglepődve kaptam fel a fejem, olyan gyorsan tűntek el, mint amilyen gyorsan jöttünk, és csak pislogtam a csukott ajtóra.

Mozgolódni kezdett, ujjai a kezemre fonódtak, és nyöszörögve próbált a hasára fordulni, de nem tudott, mert abba a kezébe csöpögött az infúzió. 

- Tündérem, arra nem tudsz fordulni. - suttogtam a fülébe, és próbáltam lágyan visszatartani.

Kómásan nyitogatta a szemeit, mosolyogva megsimítottam az arcát, és egy kis puszit nyomtam a homlokára. 

- Nem akartam elaludni. - motyogta.

- Semmi gond, pihenj csak, itt vagyok. - mondtam halkan.

Megnyugtató volt nézni, olyan, mintha részeg lettem volna, néha beleszédültem a látványba, imádtam minden egyes vonását, amikkel tudta nélkül teljesen magába bolondított. Hibának gondolta a homlokán azt a kis heget, amit még gyerekkorából szerezhetett, de én csodálattal simítottam végig rajta, és rajongtam érte. Nem szerette a pici füleit, néhány anyajegyet, én mégis bolondultam értük, és az összes nem létező hibáival együtt a világ leggyönyörűbb, és legkülönlegesebb emberének tartottam. Engem pedig ő tett  különlegessé a szeretetével, és a csodálatos kisugárzával, miatta nem érzem magam egy elveszett idiótának, és egy világi szerencsétlennek. Hiába volt ott nekem rengeteg rajongó, és egy csomó csodálatos ember, akik szerettek, most érzem csak igazán, milyen üres voltam akkor. Persze akkor is boldog voltam, de irigykedve néztem, ahogy a többiek büszkén feszítenek a gyönyörű barátnőik mellett, és egy ideig megviselt, hogy én minden este egy üres házba megyek haza, ahol nem vár senki. Sokkal jobb, ha egy számodra fontos ember mellett kelsz fel reggelente, és este a karjai közt alszol el, nem igaz? De egy idő után hozzászoktam, próbáltam keresni magamnak valakit, azok a "kapcsolatok" rendszerint csak néhány napig, esetleg néhány óráig tartottak. Aztán a legváratlanabb, és legbizarrabb pillanatban jött ő, berobbant az életembe, és onnantól már nem volt visszaút. Apránként hódított meg, a tudta nélkül, a félénk természetével és a kisugárzásával még jobban vonzott magához, de féltem lépni, pontosan a múlt miatt. Életem legjobb döntése volt, hogy őt választottam, ezzel nem csak neki, de magamnak is jót tettem, lassan a bizalmába fogadott, és végignéztem, ahogy egy boldog lány lesz belőle, miattam, értem. Fokozatosan kerültünk egyre közelebb egymáshoz, mégis gyorsan, mert néhány hónap alatt olyan erős kötelék alakult ki köztünk, aminek nem lehet véget vetni egy egyszerű szóval, vagy egy veszekedéssel. Néha elhagyja a szám néhány mondat, amit ő még nem vesz komolyan, de én annál inkább, nem hazudok, amikor azt mondom, hogy nem akarom elengedni soha, mert úgy érzem, nélküle soha többé nem tudnék teljes életet élni. Egyszer talán majd ő is komolyan veszi, és együtt megvalósítjuk majd mindazt, amit én már a kezdetekkor a fejembe vettem. 

Ujjaim végigvezettem a karján, egy gyengéd puszit nyomtam a homlokára, és betakargattam, nehogy fázzon. Muszáj volt rászánnom magam arra, hogy zuhanyozzak, mocskosnak éreztem magam, és minél előbb szabadulni akartam ettől az érzéstől. Megragadtam minden szükséges dolgot, az egész összesen két percet vett igénybe, nem akartam sokáig magára hagyni. Végtelenül hálás voltam, hogy volt itt egy apró fürdő, és nem kellett elmennem a folyosó végéig. Vigyáztam a kötésre, hogy ne nagyon vizezzem össze, utána a fogkefémmel a számban felkapkodtam néhány laza ruhát, és kész is voltam. Odahúztam egy széket az ágya mellé, és leültem, szerettem volna bemászni mellé, de kicsi volt az ágy, és amúgy is, illetlenség lett volna. Nekem háttal feküdt, elsimítottam a haját, és lehajtottam a fejem, kimerült voltam, és ez a nap még a tartalékaim lenullázta. Sóhajtva átkaroltam vékony derekát, meglehetősen kényelmetlen volt ez a helyzet, választhattam volna az üres ágyat, de képtelen lettem volna most még ennyi távolságot is elviselni. Éreznem kellett, hogy itt van, őt is mindig megnyugtatta, most pedig mindennél nagyobb szükségem volt rá. Hallgattam a megnyugtató szuszogását, tekintetem a felsőmön levő csíkok között kapkodtam, és reméltem, hogy a holnap már jobb lesz.