40. rész

Reggel a lehető legcsodálatosabb látvány fogadott, az arca félig belesüppedt a párnába, ajkai egy kicsit elnyíltak, és halvány mosolyra húzodtak, amikor ránéztem, mintha tudta volna. De nem magamtól keltem fel, valaki kopogott, a fogamat összeszorítva kimásztam mellőle, megdörzsöltem az arcom, felkaptam Niall egyik elszórt nadrágját, hogy azért mégse bugyiban nyissak ajtót.

- Mit szeretnél Louis? - kérdeztem dünnyögve.

- Ja, semmit, csak hoztam nektek kávét. Azt terveztük a többiekkel, hogy lemegyünk a partra, szóval keljetek, 2 óra múlva lent várunk! - nyomta a kezembe a poharakat, és el is tűnt. 

Csak pislogtam a csukott ajtóra, leraktam az asztalra a kávét, és visszabújtam Niall mellé, reménykedtem benne, hogy még aludt.

- Ki a fene kopog hajnalok hajnalán? - kérdezte, és megköszörülte a torkát. 

- Louis volt. Megyünk a partra. - simítottam meg az arcát, egy puszit nyomtam a homlokára, utána visszaejtettem a fejem a párnára. 

- Hagyjon már élni az a tökfej. - morgolódott, a mellkasomra hajtotta a fejét, karjai ragaszkodóan fonódtak a derekam köré.

Megráztam a fejem, a tarkóját simogattam, szerettem volna, ha egy kicsit pihen még, nem aludta végig az éjszakát, néhányszor felemeltem a fejem, és láttam hogy forgolódik. Édesen szuszogva terült el rajtam, kölcsönösen szeretjük egymást párnának használni, imádom hallgatni a szívverését, mindig képes megnyugtatni. Szerintem ő is pont ezért élvezi ennyire, a füle pont a szívem felett van, nem hiszem, hogy véletlen. Ujjai néha megmozdultak a derekamon, ebből tudtam, hogy nem aludt. Elnyújtózkodotam a telefonomig, és megörökítettem a pillanatot, szerettem mások számára jelentéktelen dolgokat fényképezgetni, millió kép volt a cipőinkről, a kezünkről, a felsőinkről, aztán jöttek képek Niallről és Daisyről, néha együtt is hajlandóak voltak pózolni, utána pedig a közös szelfik, amiknek a fele valamilyen oknál fogva homályos, de pont ettől lettek a kedvenceim. 

- Mikor kell indulni? - emelte fel a fejét, és megdörzsölte az arcát.

- 2 óra múlva. - mondtam, és felé nyújtottam a kezem. - Gyere ide, mutasd magad. 

Megtapogattam a haját, habár most mindenfelé állt, észrevehető volt a különbség, jól állt neki, tetszett, hogy a teteje hosszabb, és nincs is teljesen kiszőkítve.

- Úgy nézek ki, mint Miley Cyrus. - fintorgott, és a homlokába lógó hajtincset piszkálgatta. 

- Nem igaz. Sokkal szebb vagy. - mosolyogtam rá, és elsimítottam azt az egyetlen, útban lévő tincset. 

- Szóval szép vagyok? - hümmögött, és szinte az arcomba hajolt. 

- Előfordulhat. - motyogtam, és pipiskedve egy csókért hajoltam. 

Egy ideig szórakozottan puszilgatott össze-vissza, mire én morcosan néztem rá.

- Szeretsz szórakozni velem, igaz? - vontam fel a szemöldököm.

- Hmm, szeretlek. - motyogta szinte a számba.

Az orrunk összeért, elnyílt ajkai csak súrolták az enyém, mégis remegés futott végig a testemen, a kezem a tarkójára simítottam, hogy fejezze be a szórakozást. Könnyedén csókolt meg, ilyenkor úgy éreztem, mintha lebegnék, alig értünk egymáshoz, de az érzés sokkal intenzívebb volt, szerettem ezt, egyszerre volt felszabadító, és lebilincselő. 

- Különösen vonzó vagy ma reggel. - mormogta érzékien a fülembe.

Halvány pír szökött fel az arcomra, megsimítottam a karját, amivel a fejem mellett támaszkodott, megfeszültek rajta az izmok, nem feltűnően, de én bolondultam érte. 

- Mit is mondott Louis, mikor menjünk le? - kérdezte nagyokat pislogva.

- 2 óra múlva. 

- Az bőven elég. - bólintott egy aprót, és magában számolgatva ravaszul elhúzta a száját.

- Szerintem is, nem tervezem egyhamar, hogy innen kimászom, szeretnék még pihenni. - simogattam az arcát.

- Akkor pihenjünk, ma megint hosszú napunk lesz. - orrát aranyosan az enyémhez dörgölte, és nevetve visszadőlt mellém. 

Kuncogva a kezeim közé fogtam az arcát, és csak gyönyörködtem benne, tengerkék szemei ragyogtak, amikor rám nézett, az az állandó kis mosoly pedig ott bújkált a szája szélében. Ha magamba tudtam volna szippantani, az sem lett volna elég, nem tudom, hogyan vagyok képes ennyire szeretni valakit, el sem tudtam volna ezt képzelni. Sosem elég belőle, függövé tett, szinte kényszert érzek arra, hogy megsimogassam valahol, magamhoz öleljem, vagy megcsókoljam. 

Mosolyogva egy puszit nyomtam a homlokára, a fejem a nyakhajlatába hajtottam, beszívtam az illatát, és a szemem lehunyva karoltam át a derekát. Ujjai gyengéden simogatták a hátam, szuszogva húzta egy kicsit feljebb a paplant rajtunk, felgyűrte a felsőm, tenyere becsúszott az anyag alá, és apró mintákat rajzolt a bőrömre. 

Nem tudom, hogy elaludtunk-e, néhány percnek tűnt az egész, dörömbölés hallatszódott az ajtó felől, Niall szitkozódva mászott ki mellőlem, dühösen trappolva indult el, és egyáltalán nem kedvesen szólt a vendégünkhöz. 

- Mivan? - morogta. 

- Ti nem nézitek az órát? - hördült fel Louis.

Kiugrottam az ágyból, amivel megakadályoztam egy balhét, visszaküldtem Niallt, és az egyáltalán nem vonzó külsőmmel Louis elé léptem.

- Ne haragudj, én vagyok a hibás, nekem nem kellett volna elaudni. 20 perc, és lent vagyunk oké? - mondtam higgadtan, és sóhajtva becsuktam az ajtót. 

Félig lefelé lógott az ágyról, az arcát a kezébe temette, és érthetetlenül dünnyögött valamit, aztán hirtelen pattant  fel, és a bőröndjében kezdett kutakodni. Próbáltam a lehető legkevesebb időt elpazarolni arra, hogy elkészüljek, keresestem néhány ruhát, amik passzolnak egymáshoz, és nagyjából én meg is voltam. Odaléptem hozzzá, felhúztam a kardigánján a cipzárt, egy puszit nyomtam a szájára, és mosolyogva beletúrtam néhányszor a frufrujába.

- Indulhatunk? - kérdeztem. 

- Menjünk, nehogy probléma legyen. - húzta el a száját. 

Megcsóváltam a fejem, a fejére raktam a sapkáját, és a kezét fogva húztam el az ajtóig. Ott felszenvedtem magamra a cipőm, bezzeg neki csak bele kellett lépnie a csizmájába, én meg percekig kínlódhattam a fűzőkkel. Egy idő után megunta a szerencsétlenkedésem, nevetve mellém térdelt, elhúzta a kezeim, kibontotta az össszegubancolódott fűzőket, és harcba szállt velük. Csak néztem, ahogy hosszú ujjaival fürgén köti meg mindegyik cipőmön a szokásos masnit, mosolyogva felállt, engem is felsegített, és egy gyengéd puszit nyomott a homlokomra. Sietősen felkaptam a kabátom, és a kezünket összekulcsolva elindultunk a lift felé. Egy csilingelés jelezte, hogy megérkezett, bent direkt úgy helyezkedett, hogy a tükör felé forduljak, hátulról átkarolta a derekam, és az állát megtámasztotta a vállamon. Csillogó szemekkel nézte a tükörképünket, az arcom halvány rózsaszín árnyalatot vett fel, és elmosolyodtam.

- Nem is mutatunk rosszul. - hümmögött, és megfordított az ölelésében.

- Tényleg nem. - simítottam az arcára a kezem, és egy rövid csókot nyomtam ajkaira. 

A lift ajtaja kinyílt, először Liamet vettem észre, aki Zaynnek mutogatott valamit a telefonján, aztán a látóterembe villant legkedvesebb barátunk, amint dobol a lábával, és amikor meglátott minket, a karjait felcsapva megragadja Harryt, hogy ne mászkáljon el.

- Jaj, megjöttek a galambok, indulhatunk. - kiáltotta el magát. 

A kis csoportunk gyülekezni kezdett, mindenki mosolyogva köszöntött minket, érdeklődtek a hogylétem felől, és bíztatóan megveregették a vállam. 

- Senki nem megy oda senkihez, két kocsi lesz, a párocskák az egyikben, a többiek a másikban. Érthető? - szónokolt az egyik testőr, és amikor mindenki szófogadóan bólogatott, elindultunk a kijárat felé, az őrökkel együtt. 

Sikítás ütötte meg a fülem, Niall összekulcsolta ujjainkat, bíztató mosolyt villantott rám, és mi is mentünk a többiek után. Vakuk villogtak az arcomba, próbáltam lehajtani a fejem, és csak menni arra, amerre húznak. Néhány pillanat volt az egész, egy hatalmas fekete kocsiban foglaltunk helyet, és indultunk is. 

- Nem vagy éhes? - kérdezte Niall, és becsatolta az övem.

A hasam válaszolt helyettem, előre kiabált  a sofőrnek, hogy álljon meg a legközelebbi KFC-nél, és percek múlva leparkoltunk az étterem előtt.

- Jössz te is? - kérdezte, és egy bólintás után kiugrottam utána. 

Az egyik testőr szorosan a nyomunkban loholt, még a sorban állással sem kellett vesződnünk, mert egyből szólítottak egy most beüzemelt pénztárhoz.

- 4 vödör csirkét szeretnék, és 7 nagy kólát. - adta le a rendelést, mire én szájtátva néztem rá.

- Ki fog ennyi kaját megenni? - kérdeztem, és bele sem mertem gondolni, mekkorák azok a vödrök. 

- Majd meglátod, hogy el fog fogyni. - vigyorgott rám, és egy puszit nyomott az arcomra. 

Nevetve a fejem csóváltam, és amikor letakták elém az első vödröt, a szám is tátva maradt. 

- Ezt te tényleg nem gondoltad komolyan. - motyogtam magamnak, és elvettem a szatyorral együtt. 

Aztán jöttek a következők, megragadtam őket, Niall, és a testőr pedig hozták a kólákat, és probléma nélkül távoztunk.

Azt sem tudtam, hova pakoljak, ölelgettem a kaját, az illatától folyamatosan korgott a gyomrom, és már ott tartottam, hogy rácsorgatom a nyálam, de befordultunk egy kevésbé forgalmas partszakaszra, ahol a többiek már egy kupacba ülve vártak. Leterítettek néhány pokrócot, és arra ültek a homokban, Liam elvette tőlem a kaját, hogy ne cipekedjek, és Sophia mellett sétáltam le a partig.

- Mi újság, Csajszi? Jobban érzed már magad? - kérdezte, és a hátamra tette a kezét.

Jól esett, hogy érdeklődött, nagyra értékeltem, hogy nem csak rákérdezett, és utána belekezdett valami egész másba. Úgy látszik, tényleg érdekli, mi van velem. 

- Köszönöm, talán jobban vagyok. Ennek a tökfejnek a jelenléte nagyon sokat segít. - pislogtam Niall után meghatódva.

- Ez olyan aranyos. - dörzsölte meg a hátam mosolyogva.

Mosolyogva lehajtottam a fejem, a többiek már javában nekiestek a csirkének, az élen Niallel. Nevetve lehuppantam mellé, esküszöm, néha olyan volt, mint egy éhenkórász.

- Már megint hogy eszel? - dorgáltam le, és leszedegettem a kabátjáról néhány panír darabot.

- Ha velünk van, állandóan ezt csinálja. - röhögött fel Harry, és a fejét csóválva ránézett.

- Inkább egyél te is. - nyomta az ölembe a vödröt.

Megfogadtam a tanácsát, elkaptam egy darab húst, és jóízűen a számba nyomtam, és akkor éreztem igazán, hogy milyen pokolian éhes voltam. Egy ideig nem szólt senki, csak nyammogtunk, ittunk, mindezt felváltva, egyszer Harry meg akart fulladni, de szerencsére nem lett belőle komolyabb baj, Zayn megütögette néhányszor a hátát, és már evett is tovább. A leghamarabb Liam dőlt ki, utána sorban jöttek a többiek, és mi maradtunk utoljára.

- Ti. - mutogatott ránk teli hassal Louis. - Tényleg összeilletek. Nézzétek, ez már a maradék, amit esznek. - nevetett fel, és végtagjait szétvetve kiterült. 

Mókus módjára kitömött arccal, bedobtam a többi közé a kiürült vödröt, gyorsan megtöröltem a szám, és a zsíros kezem, és megvártam, amíg Niall is hajlandó befejezni az evést. Nagyot sóhajtva nézett az utolsó csirkeszárnyra, nagy nehezen magába tuszkolta, és nyöszörögve arrébb dobott mindent, ami az ölében volt. A szája tiszta maszat volt, mosolyogva kerestem egy tiszta szalvétát, és töröltem meg, utána pedig Louishoz hasonlóan elfeküdt.

- Nem bírok megmozdulni. - nyögte.

- Még most sem tudom, hogy fért beléd egy egész vödörnyi kaja. - ráztam a fejem, és összeszedtem a szemetet.

- Éhes voltam, na. - motyogott, és a kezét a hasára tette.

Egy szatyorba gyűjtöttem a hulladékot, csendben elszürcsöltem a kólám, míg a többiek emésztettek, és közben a partot nézték. Tényleg gyönyörű volt, teljesen más, mint otthon, itt mindent homok borított, és ameddig a szem ellátott, az óceán kékes vize hullámzott. Nem volt túl napsütéses időnk, sőt, beborult az ég, és nem igazán volt nyári hangulat, de ezt nem bántam. Csináltam néhány fotót róluk, és elsétáltam a közeli kukáig.

- Nem akarunk egy kicsit sétálni? - kérdezte Zayn, mire mindenki nyöszörögve tápászkodott fel.

- Menjünk, már úgysem fenyeget az a veszély, hogy kidobjam a taccsot. - mondta Niall, és magával húzta az egyik pokrócot is.

Lerázta róla az utolsó homokszemet is, követte a példáját Harry is, és elindulhattunk. Összehúztam magamon a kabátot, mert feltámadt a szél, és kirázott a hideg.

- Fázol? - lépett mellém Niall.

Meg sem várta a válaszom, átkarolta a derekam, és a hátunkra terítette a pokrócot. 

- Most már nem. - kuncogtam, és puszit nyomtam a kipirosodott arcára. 

- És mi kivel fogunk összebújni? - hördült fel Louis.

- Osztozzatok. - intett körbe Liam.

Zayn és Louis röhögcsélve, párocskát alakítva, és hülyén gügyögve előre indultak, míg Harry magányosan csavarta maga köré a megmaradt takarót. Lebiggyedt ajkakkal nézett a víz felé, hosszú haját az arcába fújta a szél, szomorúnak tűnt. Hívtam, hogy jöjjön, elesetten kullogott felénk, a szívemen viselem mások problémáját, ezért rákérdeztem.

- Valami baj van, Harry? - néztem fel rá.

Zöld szemeiben szomorúság csillant, sosem láttam így, mindig mosolygott.

- Semmi, csak... Mindegy. - hajtotta le a fejét.

- Nemár Harry, jelenleg nem hordok magamnál komplett szerszámos ládát, hogy kihúzhassam belőled. - szállt be Niall is. 

- Nem mentek a dolgok Roxyval, és elküldött. - motyogta.

- Én már az elején megmondtam, hogy egy világi szerencsétlen az a csaj! Meg sem érdemelte a figyelmed. - hördült fel, mire én az oldalába könyököltem, hogy hallgasson el. Nem erre volt most szüksége. 

- Nagyon sajnálom, biztos jobb volt így. De ne szomorkodj, olyan szerethető fiú vagy, biztos jön majd egy aranyos lány, akinek behálózhatod a szívét. - mosolyogtam rá. 

- Nincs szüksége rá, itt vagyok neki én. Ha szeretetre van szükséged, csak kopog be, szívesen látunk. - veregette hátba bíztatóan Niall. 

- Köszi, aranyosak vagytok. Haver, szerintem nem arra a szeretetre vágyok, amire te most gondolsz. - nevette el magát.

- Ugyan, a turnén jól megvoltunk, nem emlékszel? - húzogatta a szemöldökét Niall.

Egyre furcsább arcot vágtam, reménykedtem abban, hogy ez valami belső vicc, amit csak ők értenek, nem voltam kíváncsi a részletekre.

- Ja az, amikor évekig hajkurásztál egy csajt, nem jött össze, és hozzám jártál aludni? Lehet, hogy neked az jó volt, de nekem nem annyira. Főleg hogy álmodban azt hitted, hogy csaj vagyok, és egyszer majdnem le is smároltál. 

- Najó, azt hiszem ennyi bőven elég volt, a részleteket senkinek nem kell tudnia. - fogta be a fülem. 

Fintorogva megráztam a fejem, nem is tűnt fel, hogy mennyit sétáltunk már, találtunk egy stég szerűséget, és a többiek oda telepedtek le. 

- Nem csinálnál rólunk egy képet? - kérdeztem Harryt, és felé nyújtottam a telefonom.

Mosolyogva bólintott, Niall összehúzta magunkon a pokrócot, az oldalához simulva szélesen vigyorogtam a kamerába, de ő nem, engem nézett, kék szemeivel szinte felfalt.

- Csak egy képet, utána annyit bámulhatsz, amennyit szeretnél. - kérleltem.

- És ha én ebben a pillanatban őrülten szeretnélek megcsókolni? 

Meg sem várta a válaszom, az ajkaimra tapadt, mire a többiek hangos füttyögésbe kezdtek, de ő nem volt hajlandó elengedni, kezét a derekamra téve húzott közelebb magához, aztán elnevette magát, és elvált tőlem. 

- Nos, azt hiszem sikerült néhány képet csinálni, remélem tudtok majd választani. - nyújtotta vissza a telefont, én lehajtott fejjel, motyogva vettem el tőle. 

- Egy cseppet sem változtatok. - jegyezte meg Louis.

- Fejezd már be, nem leszek többé a pótló pasid. Remélem karácsonykor kiéled magad Eleanorral, elviselhetetlen vagy. - puffogott Zayn, és lerántotta róla a takarót. 

- Én is végighallgatom, ahogy Perrie után vinnyogsz, szóval kuss. - csapott egyet a fejére. 

- Umm, nem akarok félbeszakítani semmit, de szeretnék egy nagy csoport képet. Szabad? - kérdeztem egy kicsit összehúzva magam. 

- Persze. - pattant fel Liam. 

- De ki fog fotózni? - kérdezte jogosan Sophia.

- Ne aggódjatok, Louis bácsi mindent megold. - tartotta fel a mutató ujját.

A többiek egy halk "ajjaj"-t hallattak, elviharzott, és percek múlva egy idős bácsival tért vissza, akinek egy térkép volt a kezében. Valószínüleg egy ártatlan túrista lehetett, aki még angolul sem tudott, mert úgy mutogattak egymásnak, és félig spanyolul hablatyolt neki. Odarohant a telefonommal, beálltunk egymás mellé, mindenki hülye pózokban, vigyorogva nézett a kamerába, készült néhány kép, és Louis egy bankjeggyel sétált vissza  hozzá. A tenyerét összecsapva hajolgatott előtte, és a kezébe nyomta, Niall röhögve bújt ki az ölelésemből, és ment oda hozzájuk. Beszélt a bácsival valamit, aki a vállát veregetve sétált el.

- Mit mondtál neki? - kérdeztem.

- Csak elnézest kértem. - mosolygott, és eltűrt egy tincset, amit az arcomba fújt a szél.

- Nem is tudtam, hogy beszélsz spanyolul. 

- Én minden nyelven beszélek, tudod van két kezem, és két lábam. Ha kell, akkor Japánban is elmagyarázom, hogy pisilni kell, úgy hogy köszönésen kívül egy kukkot sem tudok. - kuncogott.

Hirtelen arrébb ugrottam, mert a cipőm érte a víz, az időjárás kezdett viharossá válni, és a tenger is vadabban hullámzott.

- Nem nézed meg milyen a víz, Louis? - kiabált Zayn és Liam.

Meg sem várták a választ, amilyen közel voltak, pont egy hullámba lökték bele, és kapálózva tűnt el a habok közt. Köhögve mászott ki a száraz partra, dühösen kapta fel az egyik pokrócott, és szó nélkül, csöpögve ott hagyott minket.

- Szerintem jobb, ha mi is indulunk, még a végén ránk szakad az ég. - köhécselt Harry, és mindenki helyeslően bólogatott. 

Az egyik fekete kocsinak már nyoma sem volt, mire felértünk, kénytelenek voltunk bepréselni magunkat egybe, de szerencsére én nem foglalok túl sok helyet, és mindenki elfért. Az út csendben telt, senki nem szólt senkihez, talán ez jó is volt így, a folyosón pedig egy "Nemsokára találkozunk!" mondattal búcsúztunk el egymástól. 

A szobánkban nyöszörögve dőltem be az ágyba, talán még csak délután két óra lehetett, de én kezdtem elálmosodni, és a szemem lehunyva relaxáltam néhány percig. 

- Jól vagy, Tündérem? - huppant le mellém Niall, és megsimogatta az arcom.

- Persze, csak nem aludtam túl sokat. 

Nem hazudtam nagyot, tényleg nem volt valami békés éjszakám, mégsem tudom, miért tört rám ez a hirtelen fáradtság. 

- Nekem megint el kell mennem, utána aludhatsz, de most még ne, szükségem van rád. - motyogta a fülembe, és az oldalamhoz bújt.

Nyöszörögve felé fordultam, vakon egy puszit nyomtam a szájára, és a pihés állát simogattam.

- Jól érezted magad? - érdeklődött kedvesen.

- Hmm, igen, nagyon. Tényleg a képek! - pattantam fel, és elcsúsztam a telefonomig, hogy megnézhessem őket.

A fejünk fölé tartottam, hogy ő is lássa, Harry egy kicsit sem viccelt, amikor azt mondta, csinált néhányat. Az a néhány nagyjából 45 lehetett. Végiglapoztam az összeset, az elsőkön mosolygok, ő rám néz, aztán mindketten egymásra nézünk, közelebb hajol, megcsókol, az utolsókon pedig elfordulva a mellkasához bújok, és a fejét az enyémre hajtja.

- Legszívesebben az összeset megmutatnám az egész világnak. - mormolta, és közelebb húzott magához. 

- Szerintem nem nagyon örülnének neki. - húztam el a szám.

- Ha hazaértünk, mindet be fogom kereteztetni.

- Nemár, amikor nem leszel otthon, önkínzás lesz nézegetni őket. - grimaszoltam, és legszívesebben az összes gondolatom kitöröltem volna.

- Egy darabig még veled leszek, ne aggódj. El se foglak engedni, és 0-24 engem nézhetsz. 

Szomorúan simítottam végig a szeme alatt, egy darabig még nem akartam ilyenekre gondolni, el sem merem képzelni, hogy majd mi lesz velem nélküle. Furcsa lesz, hogy nem jön majd haza esténként, és nem láthatom minden nap. Már most őrülten hiányzik.

Egy ideig még halkan, összebújva beszélgettünk, aztán eljött a búcsú ideje, mennie kellett, én pedig úgy döntöttem, átugrok Sophiához, hogy még véletlenül se kezdjem el emészetni magam.

Kedvesen beinvitált, de úgy láttam, hogy készül valahova. 

- Ülj csak le, nem zavarsz. - pakolt arrébb néhány elszórt ruhát, és helyet foglaltam a kanapén. - Ne haragudj, Liam hajlamos arra, hogy szétszórja a cuccait, és legtöbbször nem is hajlandó összeszedni őket.

- Ez ismerős helyzet. - nevettem el magam.

- Az itteni barátőim elhívtak koktélozni, így sajnos nem tudom veled tölteni az egész estét. Lemondanám, de nagyon régen találkoztam velük. - nézett rám a tükörből.

- Miattam nehogy elhalaszd a programjaid, megleszek én egyedül is. - legyintettem.

- Tényleg sajnálom. Mi lenne, ha holnap kárpótlásul elmennénk fodrászhoz? - vetette fel az ötletet, és közben elkezdett sminkelni.

- Én benne vagyok. Már nagyon régen voltam, ráadásul már unom, hogy ennyire hosszú, és sosem áll sehogy. - grimaszoltam, és szemügyre vettem néhány tincset.

- Szerintem nagyon szép hajad van, irigykedem is miatta. 

- Ha tehetném, szívesen cserélnék veled. Ne tudd meg nyáron milyen idegesítő, folyton csak melegem van tőle. 

A fejem tompán hasogatni kezdett, néhány percig összeráncolt szemekkel meredtem magam elé, de úgy voltam vele, hogy majd elmúlik, és tovább csevegtem Sophiával minden jelentéktelen dologról, ami csak eszünkbe jutott. Közben ő készülődött, segítettem dönteni két ruha közt, aztán neki is indulnia kellett. Amikor felálltam, furcsa érzés áradt szét a fejemben, nem tudtam volna megmondani, hogy micsoda, nem tudtam mire vélni. Visszakísért a szobánkoz, közben azt ecsetelte, hogy milyen izgatott, de bármennyire is figyelni akartam rá, nem ment. 

Szédelegve dőltem a falnak, és kerestem ki a kártyát a táskámból, Sophia összeráncolt homlokkal méregetett, és az arcomra tette kezét.

- Biztos jól vagy? - kérdezte aggódva.

Néhány pillanatig lehunytam a szemem, de a szédülés nem akart csillapodni, nem tudom mi történt velem hirtelen, talán csak túl keveset ittam.

- Persze, csak egy kis vízre van szükségem, és jobb lesz. - válaszoltam, és a hatás kedvéért elmosolyodtam.

- Ne kísérjelek be? Nem nézel ki túl jól. 

- Nem kell, köszönöm, csak néhány perc az egész, gyakran előfordul, attól van, hogy nem ittam eleget. - próbáltam megnyugtatni, és belecsúsztattam a kártyát a leolvasóba.

- Rendben, de ha bármi gond van, akkor szólj, és rohanok. Jó éjszakát! - búcsúzott el integetve, én pedig becsuktam magam után az ajtót. 

A fejem nekinyomtam a hűvös fának, megpróbáltam egy kicsit összeszedni magam, ez nem az volt, ami napjában akár többször is elő szokott fordulni. Elbotorkáltam egy üveg vízig, és meghúztam, de nem hogy jobb lett volna, inkább rosszabbodott az egész, a fülem zúgni kezdett, és szaporábban vettem a levegőt. Ledobtam magamról a pulcsit, mert hideg verejték ütközött ki a homlokomon és a tenyeremen, és már tudtam, hogy itt valami nagyon nagy gáz van. Kezdtem megrémülni, ez az állapot olyan negyed óráig tarthatott, magamba nyomtam egy kakaós csiga felét, hátha az a bajom, hogy éhes vagyok, de ezzel megint többet ártottam, mint javítottam a helyzeten, néhány perc múlva foltok jelentek meg a szemem előtt. Ijedten próbáltam eljutni a telefonomig, az összes erőmet összegyűjtve felpattantam a székről, de már nem láttam, és hallottam semmit, teljesen összezavarodtam, és csak azt éreztem hogy zuhanok. 

• Niall Horan 

Egy utolsó fiús ölelés után elbúcsúztam a csapattól, és ásítozva nyitottam ki a szobánk ajtaját. Semmi másra nem vágytam, csak hogy végre Hayleyhez bújhassak, és aludjunk, jelenleg ennyire volt szükségem egy jó nap befejezéséhez. Sötét volt, és nem hallottam zörgést, ebből arra következtettem, hogy talán elaludt, megértem, hogy nem várt meg, biztos fáradt volt. Tapogatózva próbáltam eljutni az ágyig, hogy köszönthessem, de félúton megbotlottam valamiben, ami nem lehetett egy táska, mert ahhoz túl nehéz volt. Lehajoltam, hogy megnézzem mi az, mondjuk most csak az érzékeimre hagyatkozhattam, egy vékony kezet éreztem, ijedtem tapogattam tovább, hirtelen az egekbe szökött pulzussal a kapcsolóhoz futottam, és pont az a látvány fogadott, amitől annyira rettegtem. Ott feküdt, arccal előre, mellé rogytam, valami sérülést kerestem rajta, vagy okot arra, hogy ez miért történt, hirtelen az agyam is lefagyott, fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek. Kétségbeesetten rázogattam, a fejét az ölembe vettem, és gyengén pofozgatni kezdtem, hogy keljen fel, de semmi sem történt. Hiába szólongattam, nem reagált, semmire, én pedig kezdtem bepánikolni.  Szédülve kerestem egy pokrócot, apró testét óvatosan bebugyoláltam vele, a karomba kaptam, és remegő lábakkal rohantam ki a szobából. Túl sok volt ez, nekem is, de főleg neki, elegem volt ebből az egészből, nem bírtam tovább. Nem bírom tovább nézni, ahogy szenved, és most ez... A gyomrom a lehető legkissebbre zsugorodott az idegességtől, kétségbeesetten próbáltam rájönni, hogy mi a baja, miért történt ez újra. A bőre hófehér volt, a feje ijesztően lógott, próbáltam oldalasan a mellkasomhoz fogni, mint egy kisgyereket, hogy ne okozzak neki esetlegesen több sérülést. Ordítani tudtam volna a bennem tomboló érzésektől, forrt a fejem, egyszerre voltam dühös, és elkeseredett, legszívesebben a saját kezemmel végezném ki azt az állatot, aki ezt műveli vele, de egyenlőre azt sem tudni, hogy ki az. Csőlátásom lett, csak a hotel előtt álló taxira fókuszáltam, az összes többi tényező elmosódott körülöttem, és értelmét vesztette minden felesleges dolog. Már nem érdekelt, hogy ki, és mit lát, könnyes arccal, kiabálva utasítottam a rajongókat arrébb, de csak sikoltoztak, és futottak utánam, ebben a pillanatban gyűlőltem minden mozgó, és élő emberi lényt, még magamat is, amiért nem voltam mellette, amikor szüksége lett volna rám. Kiborulhattam volna, nem sok hiányzott hozzá, ordítozva eshettem volna nekik, hogy az életben egyetlen egyszer ne csak magukra gondoljanak, és hagyjanak békén, amikor a legkevésbé sincs szükségem a felhajtásra. Egy szállodai segítő szaladt utánam, és nyitotta ki a taxi ajtaját, amiért nagyon hálás voltam. A lehető leggyorsabban száguldottunk a kórház felé, puszikat nyomtam a homlokára, és az arcára, szipogva szorongattam az ijesztően hideg, pici kezét, és próbáltam tenni valamit. Sosem  voltam erős, de meg kellett tanulnom a lehető legmélyebbre elásni magamban az érzéseim, egy vastag maszk mögé rejtettem mindent, ami tegnap megrepedt, ma pedig végleg összetört.

Azt kívántam, bárcsak vége lenne már ennek az egésznek, de a játszma még csak most kezdődött el igazán.