39. rész

Sziasztok! 

Jelentem, megérkeztem, pontosan egy héttel később, amire ne tudjátok meg, milyen büszke vagyok! Örülök, hogy bejött az összes tervem, és már tegnap előtt befejeztem a részt, ami nem is lett annyira rövid, mint amennyire számítottam. 

Remélem tetszeni fog, kíváncsian várom a véleményeket, nekem jelenleg ez a személyes kedvencem (nem viszem túlzásba a kedvenc kifejezést), úgyhogy reménykedek, hogy egy kicsit nektek is tetszeni fog. 

Ha az új részről szeretnétek megtudni valamit, vagy esetleg rákérdezni, hogy mikor teszem fel, ask.fm profilomon tudtok írni nekem. 

Jó olvasást! ❤️

Nyöszörögve nyitogattam a szemeim, amikor Niall elhúzta a sötétítőt, a fejemre rántottam a paplant, és átfordultam a másik oldalamra. A matrac besüppedt mellettem, a hátamhoz simult, és lassan lefejtette rólam az anyagot.

- Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni. Rendeltem reggelit, gondoltam ehetnénk, mielőtt mennem kell. - mondta halkan, és egy puszit nyomott a tarkómra.

Még mindig csukott szemmel megfordultam az ölelésében, néhány percig a mellkasához bújtam, próbáltam egy kicsit összeszedni magam, beszívtam az illatát, és hunyorogva felnéztem rá. Csak dünnyögtem valami oké félét, a tarkójára simítottam a kezem, gyenge nyomást fejtettem ki rá, egyből vette a célzást, mert lehajolt, és ajkaink egy szokásos reggeli, rövid csókban találkoztak. Valaki félbeszakított minket a kopogásával, a pincér volt, aki egy egész kocsinyi kaját tolt be a szobába. Niall egy bólintással megköszönte, én csak döbbenten pislogtam a paplan mögül, nevetve hívott maga mellé, hogy szedjek magamnak. Gyűrődötten, ásítozva vettem el egy tányért, és végignéztem a mini svédasztalunkon, minden volt rajta, amit csak el lehet képzelni. Zöldségek, sima kenyér, pirított kenyér, barna kenyér, százféle felvágott, péksütemények, és még sok más. A szememet megdörzsölve vettem el egy szelet kenyeret, néhány szelet szalámit pakoltam rá, és paradicsomot, velem szemben Niall nem fogta vissza magát, mindenből pakolt egy kicsit magának, és jóízűen mosolyogva huppant le az ágyra, a zsákmányával az ölében. Öntöttem magamnak egy kis teát is, aztán megakadt a szemem az egyik szalvéta alól kilógó papírdarabon. Azt hittem, hogy valami szállodai üdvözlőlap, vagy hasonló, de azon nem láttam a szokásos logót, ezért a kezembe vettem. Rossz érzés futott végig a testemen, tudat alatt szerintem tudtam mi ez, lepakoltam a kezemből mindent, a biztonság kedvéért. Félve hajtottam szét, egyetlen sor állt rajta. "Egy kis amerikai kiruccanás jó dolog, de meddig lesz az?" Többször átfutottam, mintha nem lettem volna képes értelmezni, ami oda volt írva, de nagyon is felfogtam a jelentését. Talán túlságosan is. A fejemet fogva huppantam le a szőnyegre, nem hiszem el, hogy megint ez történik, még itt is, a világ másik felén, és akkor megfordul a fejemben, hogy mégis hogyan? Az ismerős könnyek csípni kezdték a szemem, remegő kezeim közül kicsúszott a papír, és nem bírtam tovább. Kezdtek elfelejtődni a dolgok, jól éreztük magunkat, erre megint, ráadásul az otthonunktól 1000 kilométerekre, nem tudom hogyan csinálja, de ezek szerint minden egyes lépésünket leköveti, figyel minket. Azt hittem itt majd teljes biztonságban érezhetem magam, de nem hogy én nem vagyok biztonságban, a fiúk is ugyan akkora veszélyben vannak, sőt, ha több ember a tét, hajlamosabb a megjelenésre, és a legnagyobb tömegben veti le a bombáját. Nem értettem semmit, össze voltam zavarodva. Néma könyek csorogtak le az arcomon, reagálni sem tudtam erre, mintha megfagytam volna, az egyik részem be volt zárva a saját fejembe, a másik pedig sokkos állapotban kuporgott, némán, mozdulatlanul. 

Niall szólongatott néhányszor, de amikor sokadszorra sem válaszoltam, ijedten pattant fel, elém térdelt, és türelmetlenül próbálta kiszedni belőlem a dolgokat. 

- Hayley, szólalj meg! Mondd el mi a baj, kérlek! - A sokadik kérlelésre sem válaszoltam, képtelen voltam kinyögni bármit is, már nem ment, teljesen lenullázódtam. - Megijesztesz Tündérem. - csuklott el a hangja, és a kezei közé fogta az arcom.

Felzokogva markoltam meg a pólóját, nem bírtam tovább, sok mindent elviseltem már, de egyik sem döntött le a lábamról ennyire, már szinte fizikai fájdalmat éreztem ettől, menekülni akartam, minden elől, csak az a kérdés, hogy hova? El innen, jó messzire, ahol senki sem talál meg, és élhetem a haszontalan életem, minden probléma nélkül. De most felteszem a kérdést magamnak, hogy lenne ilyen hely? Néha túl egyszerűnek éreztem magam a világhoz képest, én nem ide lettem tervezve, valami véletlen baleset következtében vagyok itt, és hibát a hibára halmozva még rossz helyre is dobtak le. Nem akartam semmi mást, csak nyugalmat, békét, és legfőképpen Niallt, semmi másra nem volt szükségem a boldogsághoz, csak rá, mégsem vagyok mindig az, az ilyenek miatt.

Kezdtem bekattanni, soha nem éreztem magam így, a fejemben összekeveredett minden, néhány pillanatig azt sem tudtam, ki az a kétségbeesett ember, aki előttem térdel, és rázogat, hogy térjek magamhoz, észre sem vettem, hogy valamit markolok, mintha szét akarnám zúzni. Nem tudom ki voltam abban a pillanatban. 

A fejemet erősen nyomta a mellkasához, a szőnyegen ülve szorított magához, a hisztérikus zokogásom percek múlva sem akart csillapodni, próbálkozott azzal, hogy legalább annyira lenyugtasson, hogy ki tudjak nyögni néhány szót, de szerintem már tudta mi az oka ennek az egésznek, mert sérülést nem talált rajtam. Soha nem borultam még ki ennyire, szédültem, és egy idő után hiába kapkodtam levegő után, nem jutottam oxigénhez. Meghökkenve szorítottam a kezét, ijedten nézett le rám, az arcom a keze közé fogta, kétségbe esetten szólongatott, de nem tudtam válaszolni. Köhögéshez hasonló hangot hallattam, de a levegő nem jutott el a tüdőmig, megijedt, és erősen megragadott. Azonnal a karjába kapott, az idő kezdett lelassulni, már nem emlékszem hogyan kötöttem ki a kádban és hogy miért folyt a fejemre jeges víz, ami kellemetlenül csípte a bőröm, de bevált. Zihálva próbáltam menekülni, kiemelt a vízből, egy törülközőbe csavart és remegve magához ölelt, valamit motyorogva cipelt ki a fürdőből. Lerakott az ágyra, már nem zokogtam, könnyek csorogtak végig az arcomon, csak bámultam rá, és próbáltam működésre bírni az agyam. Sokkos állapotban néztem, ahogy lerogy az ágy mellé, a kezem szorongatva a fejét a szélének támasztja, és feltűnt, hogy nagyon rendszertelenül veszi a levegőt. 

- Ne haragudj rám! Én nem akartam, csak annyira megijedtem, és nem tudtam mit csináljak. - emelte rám a tekintetét, és láttam valami egész mást megcsillani benne, amit még soha. 

A kezem mozgásra bírtam, és szipogva simítottam meg a haját. Hálás voltam neki, tulajdonképpen az életemet mentette meg, már sokadszorra, és ha nem tér ilyen hamar észhez, lehet hogy belefulladok a saját hülyeségeimbe. Nem tudom mihez kezdjek, akkora egy szerencsétlen feleslegnek érzem magam, mindenkinek csak a bajt hozom a fejére.

- Ez így nem mehet tovább. Beszélnem kell Paullal, és elmegyek a rendőrségre, még mielőtt valami nagyobb baj történne. - motyogta, és erősen megdörzsölte a szemét.

Belőle is mindig a legrosszabbat hozom ki néha, szerintem az életben nem volt annyi problémája egyszerre, mint miattam. Beugrott mellém, szorosan átölelt, még annak ellenére is, hogy csupa vizes voltam, egészen eddig nem éreztem, hogy fázom, de képtelen voltam megmozdulni. Percekig feküdtünk így, reszkető karjával körbefonta a derekam, és a nyakamba temette az arcát. Nedvességet éreztem a bőrömön, megremegett a mellkasa, és abban a pillanatban úgy éreztem magam, mint akinek a lelke összetört darabjain vihogva áttáncolnak valami gonosz lények. 

- Soha ne csinálj ilyet, kérlek. - motyogta, és apró puszikat nyomott a fülem mögé. 

Felszipogva fordultam meg az ölelésében, a fejét az enyémre hajtotta, és a hátam simogatta. Nagyot sóhajtva megdörzsölte a szemét, puszit nyomott a vizes hajamra, talán saját magát akarta megnyugtatni azzal, hogy egyre jobban szorított magához.

Nem tudom meddig feküdhettünk így, de a könnyeim kezdtek lassan elapadni, és egyre kevésbé próbált belepréselni a testébe. 

- Hayley, át kellene öltöznöd. - simogatta meg az arcom. - Hozok neked ruhákat, 2 perc az egész. 

Vonakodva bólintottam, nem akartam semmi mást, csak aludni, jelenleg másba nem tudtam volna menekülni, a saját fejemből nem volt kiút. 

Felkarolt a ruhákkal a kezében, belökte a fürdő ajtaját, hirtelen deja vu érzésem lett,  csak annyi volt a különbség, hogy most nem otthon voltunk, a többi stimmelt, el akartam futni, vagy bebújni az ágy alá, és ki sem jönni addig, amíg minden helyre nem jön. 

- Köss a fejemre valamit, vagy nem bánom, de nem fogok kimenni, jelenleg két percre sem merlek magadra hagyni, a  frászt hoztad rám, jobban mint máskor, úgyhogy itt fogok ülni, ha tetszik, ha nem.  

Vettem egy nagy levegőt, megdörzsöltem az arcom, és próbáltam kinyögni valami érthető választ. 

- Csak ülj le valahova. - dünnyögtem anélkül, hogy elcsuklott volna a hangom. 

Egy puszit nyomott a homlokomra, és mélyen a szemembe nézett, talán keresett valamit, aztán lassan elengedett, és leült a földre, nekem háttal. Meg sem néztem, hogy mit veszek fel, csak hamar túl akartam lenni rajta, a vizes darabokat egy kupacba dobáltam, és lerogytam Niall mellé. 

- Várj egy kicsit. - pattant fel hirtelen.

Láttam, hogy a bőröndben turkál, a hajkefémmel, és egy hajszárítóval tért vissza. Elhelyezkedett előttem, óvatosan kezdte el kifésülni a kócos hajam, a nyelvét kitolva koncentrált, nekem pedig újra megtelt könnyekel a szemem. Annyira csodálatos, minden nap meg tud lepni valamivel, mindenre odafigyel, és gondoskodik rólam, az összes hülyeség ellenére is 100%-ban támogat és mellettem áll. Még kitatálni sem tudtam volna magamnak tökéletesebb embert, ebben biztos vagyok. 

Néhány könnycsepp megadta magát, Niall halványan mosolyogva törölte le őket, utána pedig folytatta a fodrászkodást. Az érzelmeim olyanok voltak, mint egy nagyon instabil mérleghinta, néha magam sem tudtam eldönteni mi a bajom, vagy miért sírok. 

Átváltott mesterfodrászba, hatalmas szaktudással fésülgette a hajam, összehúzott szemekkel nézte meg távolabbról a munkáját, ha nem tetszett neki valami, ciccegve kezdte előről az egészet. Normális esetben fetrengtem volna a nevetéstől, de most csak magamban mosolyogtam, és próbáltam nem pityeregni azon, hogy milyen aranyos. Bekapcsolta a hajszárítót, direkt olyan fokozatra tette, ami nem égeti le a fejem, és borzolgatni kezdte a hajam, hogy gyorsabban száradjon. Amikor végzett, leült elém, és felém fordította hogy az arcomba menjen az összes levegő. Kuncogva kapcsolta le, és egy puszit nyomott az orromra, átfésülte még egyszer, azt hittem ezzel végeztünk, de nem.

- Még nem vagyok kész. - mondta, és helyet foglalt mögöttem.

Sóhajtva megdörgöltem az arcom, levarázsoltam egy zsebkendőt a polcról, és azt gyűrögettem, apró fecnikre tépkedtem szét, és levezettem rajta egy kis feszültséget. Mondjuk nem egy voodoo baba, és nem is püföltem, de azért célnak megfelelt, amíg Niall a hajammal babrált. El nem tudtam képzelni, mit művel, de néha kifejezetten jól esett, amikor végigsimított a tarkómon. 

- Hű, hát ez bénább lett, mint amire számítottam. 

Felálltam, hogy megnézhessem a művét, de a látványtól meghökkentem, és kedvem lett volna újra elbőgni magam. Nem, nem a hajammal volt gond, a szemeim vörösek, és puffadtak voltak, alatta szürke karikákkal, ezzel szemben a bőröm hulla fehér volt. Úgy festettem, mint egy zombi, ingerülten nyitottam meg a csapot, és hideg vizet locsoltam az arcomra, de Niall a mellkasához szorított, és elhúzott onnan.

- Hé. Kérlek nyugodj meg. 

Megfordított az ölelésében, kapaszkodtam a felsőjébe, az illatát beszívva a nyakhajlatába döntöttem a fejem, és újabb könnyek folytak végig az arcomon, amivel csak azt fogom elérni, hogy még szörnyűbben festek majd. 

- Muszáj elmennem, amíg nem kezdünk próbálni. Addig átviszlek valakihez, oké? Nem szívesen hagylak most itt, de ezt el kell intéznem. 

Hüppögve láncoltam hozzá magam, megértően simogatta a hátam, magamtól váltam le róla, amíg átöltözött, nekem is hozott egy pulcsit, amiről gyanítom, hogy az övé lehehetett, mert hatalmas volt rám, de legalább el tudtam rejtőzni benne. 

- Amúgy ügyes vagy. Köszönöm. - nevettem el magam kínosan, de továbbra is hüppögtem, így többszöri nekifutásra sikerült normálisan kimondanom ezt a néhány szót.

A hajamra gondoltam, két kontyot kötött a fejem tetejére, olyanok voltak, mint egy mackó fülei, az egyik lejjebb volt, mint a másik, de így volt tökéletes, ő csinálta. 

A folyosón megláttam a nőt, aki hozta a reggelit, autómatikusan felkerült a "megöllek" listámra, nem tudom, hogy köze volt-e a dologhoz, vagy sem, de az elkeseredett könnyeket felváltották a düh könnyei, Niall az arcomra tette a kezét, hogy ne lássam, így álltunk Zayn ajtaja előtt, aki a második kopogásra sem nyitott ajtót. Már a lábával rugdalta, aminek nem nagyon örülhetett, mert morgolódva tépte fel, aztán hirtelen nekiesett Niallnek.

- Mit műveltél Horan? - kiabált rá.

- Nyugi már, semmit, csak engedj be. - taszította vissza egy kézzel, és beinvitálta magunkat a szobába, ahol egy kanapéra telepedtünk le.

Zayn nyugtalanul kérdezgette Niallt, aki nagy vonalakban elmesélte a dolgot, a fülemre tapasztottam a kezem, hogy ne halljam, próbáltam valami másra gondolni, de nem ment. 

- Hayley. Nézz rám! - emelte fel a fejem, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. - 20 perc, és jövök, addigra nyugodj meg egy kicsit, hozok neked valakit, akinek majd örülni fogsz. Amíg ittbent vagy, nem törtenhet semmi, Tündérem. - nyomott egy puszit a honlokomra, és letörölte a könnyeim.

Bólintottam, csak néztem, ahogy elsétál, egyedül maradtam a szobában Zaynnel, és percekig meredten bámultam a csukott ajtót. 

Leült mellém a kanapéra, én szerencsétlenül összegömbölyödve kuporogtam az egyik szélében, egy ideig megtartott egy bizonyos távolságot, aztán sután átölelt. 

- Nagyon sajnálom ami történt, meg fog ez oldódni, ne aggódj! Mi is segítünk. - mondta halkan.

Nyöszörögve kértem tőle egy zsebkendőt, kifújtam az orrom, vettem néhány mély levegőt, a tenyeremet a homlokomra nyomva próbáltam lenyugtatni magam, nem hiányzik, hogy Zayn is végignézzen egy kirohanást.  Mosolyogva megdörzsölte a karomat, szerintem nem nagyon érezte át a helyzet súlyosságát, nem csak én voltam veszélyben, hanem ők is.

- Beszéljünk valami másról, nem szeretem, ha az emberek szomorúak. Mi újság, Tündérem? - hangsúlyozta ki az utolsó szót, én pedig erőtlenül neki dőltem.

- Semmi. - motyogtam.

Kedveltem Zaynt, nagyon jó vele beszélgetni, de most annyira nem volt ehhez lelki erőm, meg sem látszott rajtam, hogy 13 órát aludtam egy huzamban, kimerültnek éreztem magam, és legszívesebben visszamentem volna a szobánkba, de nem akartam egyedül maradni. Az egyik felem örült, mert el akarta terelni a figyelmem, a másik pedig kiáltozott, hogy "hagyj békén", mégis az elsőnek engedtem, és azt hiszem, jól döntöttem.

- Csak van valami, ha így szólít. - bökdöste meg az arcom, és minden áron azt próbálta elérni, hogy mosolyogjak.

Néhány perc csend után képes voltam akadozás nélkül beszélni, és egy kicsit lehült a fejem, miután megittam egy pohár jéghideg vizet, azt hiszem ma ez különösen a segítségemre van.

- Elvagyunk. - válaszoltam szűkszavúan.

- Értem én. Szóval nagyon jól alakulnak a dolgok. - nyomta meg a "nagyon" szót.

- Én örülök nektek, ne aggódj, hamar rendbejönnek a dolgok, most ne foglalkozz ezzel, Niall mindent el fog intézni.  Utána pedig boldogan éltek majd, amíg meg nem haltok, jön az esküvő, aztán gyerekek. Sok gyerek. - meredt a távolba, és szerintem látta maga előtt, ahogy Niall és én kicsi, ijesztően hozzánk hasonló kisgyerekek között ücsörgünk. 

- Zayn, kérlek... Szerintem nagyon élénk a fantáziád. 

- Nem. Néhány év múlva szeretném, ha úgy jönnél be a szobám ajtaján, hogy "megmondtad". Ne mondj semmit, tudom hogy így lesz, és kész.

Megráztam a fejem, nem érdemes ennyire előre gondolkodni, még a holnapban sem vagyok biztos, nem hogy abban, hogy egy nap Mrs. Horan leszek, és gyerekeket szülök neki. Habár jó lenne... Ha ez be is fog következni, akkor nem a közeljövőben, az biztos. 

- Szeretnél valamit? Chipset, kekszet, gumicokrot, bármit? Van minden, Harry bevásárolt, ha gondolod válogass. 

- Nem kérek, köszi. 

- Naa, Hayley, ne légy ilyen. Szép mosolyod van, szeretném látni.

A kedvéért elmosolyodtam, egyáltalán nem volt őszinte, kínzóan feszültek az arcizmaim közben, aztán az ajkaim lefelé biggyedtek, és elrejtettem az arcom egy párnában. Parancsoltam magamnak, hogy fejezzem ezt be, még saját magamnak sem tetszett a viselkedésem, de az agyam ennek ellent mondott, és a vállaim megrázkódtak. Kivette a kezemből a párnát, nem akartam, hogy lásson így, semmit nem érthetett az egészből, nem tudta, hogy jeleleg háborúkat vívok magammal, és gondolatban másokkal is, megállíthatatlanul pörögnek a gondolataim, és úgy belezavarodok, hogy a végén még a saját nevem sem tudom. 

Egy kicsit közelebb húzódott, az ölelésébe volt, és a hátam simogatta, de ez most nem az az ölelés volt, amire annyira vágytam. Sokkal másabb volt, nem éreztem azt a friss, természetes illatot, helyette valami erősebb kúszott be az orromba, a karjai nem nyújtottak akkora biztonságot, mint az övé, és ez csak egy egyszerű baráti gesztus volt.

Hirtelen valaki nagy kiabálással viharzik be, megijedek, nem látom ki az, ösztönösen kezdem összehúzni magam.

- Na mi történt, baj van a paradicsomban? - kérdezte. 

A hangjáról egyből felismertem, Louis volt az, erre van szükségem legkevésbé, legszívesebben kiszabadultam volna Zayn öleléséből, de nem tudtam volna bemenni a szobánkba.

- Nem velük van gond, hagyd most, nem szeretnék baromkodást, úgyhogy kérlek fogd vissza magad. - figyelmeztette komoly hangon, és csak azt éreztem hogy besüllyed mellettünk a kanapé. 

- Mi történt? - tudakolta, mire én szipogva a fülemre tapasztottam a kezem.

Nem akartam hallani még egyszer, elég volt az is, hogy folyton ez visszhangzott a fejemben. Halkan beszéltek valamit, amit nem értettem, eldőltem az ágyon, a lehető legkisebb helyet igénybe véve feküdtem Zayn mellett, a kezembe nyomott valamit, amiből fülhallgató lógott ki, gondolkodás nélkül dugtam a fülembe, és annyi hangot adtam rá, amennyit csak lehetett. Nem tudom milyen szám szólt, nem is volt ismerős, de a lelki állapotomhoz pont illett, én is azt kívántam, úgy keljek fel, hogy ebből az egészből nem emlékszem semmire. Tetszett, ha nem felejtem el, majd megkérem Niallt, hogy tegye rá a telefonomra, elkezdem gyűjtögetni a depressziós számokat, ha elmegy, tudjam valamivel "boldogítani" magam. Ment tovább a lista, már nem is figyeltem a szövegre, a szememet lehunyva kezdtem egy kicsit megnyugodni, talán egy el is szundítottam, mert legközelebb akkor voltam tudatomnál, amikor valaki felemelt az ágyról. Kipattantak a szemeim, láttam, ahogy kivétel nélkül mindenki a szobában ült, együttérző pillantásokat lövelltek felém, és lassan felfogtam, hogy Niall visszaért, az ő karjában vagyok. A nyakába kapaszkodva nyomtam el egy ásítást, az agyam még nem működött rendesen, értetlenül néztem fel Niallre, 

- Majd találkozunk. - mondta, és kicipelt a szobából. - Gyere Lux, fogd a pulcsim.

Értetlenül kapkodtam a fejem, nem láttam senkit.

- Hé, nyugi, nincs semmi baj. - simította meg a hajam. - Nem számítottam arra, hogy elalszol, akkor hagytalak volna pihenni.

- Csak adj egy percet amíg összeszedem magam. - nyöszörögtem.  

- Tudunk várni. - mondta, valahogy sikerült egy kézzel megtartania, beleügyeskedte a kártyát a leolvasóba. - Lux, megvagy?

- Itt vagyok. - hallottam egy vékony hangot valahonnan lentről.

Megilletődve pislogtam Niallre, aki csak elmosolyodott, és lerakott az ágyra. Másodpercek alatt átváltottam valaki másba, kapkodva próbáltam rendbehozni magam, nem akartam egy kisgyerek előtt szánalmasan mutatni. Egy 

szőke kislánnyal találtam magam szemben, 4 éves körül lehetett, felmászott az ágyra, és érdeklődve ült le elém.

- Te ki vagy? - kérdezte csillogó szemekkel.

- A barátnőm. - huppant mellém Niall, és játékosan átölelt.

- Szia Niall bácsi barátnője. - integetett kedvesen.

Niall felmordult mellettem, eldőlt, Luxot is rántotta magával, nevetve megcsikizte az oldalát, és egy cuppanós puszit nyomott a fejére.

- Bébi Lux, mit mondtam neked arról, hogy nem vagyok bácsi. - nézett rá komolyan.

- Én sem vagyok bébi. - tenyerelt az arcába.

Elmosolyodtam, ez már őszinte volt, a lehető lehető legőszintébb, egy kicsit eloszlatta a viharfelhőket a fejemben Niall és a kislány látványa, annyira jól bánt vele, és látszólag Lux is nagyon szerette.

- Nézd, mosolyog! - bökött felém Niall, hirtelen egy kacagó testet láttam felém repülni, és eldőltem az ágyon. Ösztönösen fontam köré a karjaim, hogy le ne essen, az ölembe vettem, és úgy borzoltam össze a haját.

- Amúgy Hayley vagyok. - mondtam neki szerencsétlenül. 

- Anyu meg tudja csinálni a hajad, majd szólok neki. - mutogatott a hajamra, ami már valószínűleg nem is hasonlított az eredeti állapotára.

- Naa, ne kritizáld a munkámat te kis boszorkány. - kapta fel hirtelen mellőlem, és a vállára "dobva" hülye hangokat kiadva pörgött vele a szoba közepén.

Hangos nevetés töltötte be az egész teret, amitől nekem is jelentősen javult a kedvem, ráadásul a gyengém volt Niallt kisgyerekkel látni. Én is nagyon szeretem a gyerekeket, sajnos nekem soha nem adatott meg, hogy játsszak a testvéremmel, mert egy sem volt, most már azt mondom, hogy szerencsére. Nem szerettem volna, hogy ő is olyan sorsra jusson, mint én. 

- Kérsz gumicukrot? Loptam Harrytől, de pszt, nem tudsz semmit. - suttogott bizalmasan Niall, ő pedig hevesen bólogatva ígérte meg, hogy nem fog kiderülni hova tűntek a gumimacik. Lerakta mellém az ágyra, mosolyogva nézett fel rám, igazi kis tünemény kislány volt a ragyogó kék szemeivel, és a szőke hajával, talán ami először eszembe jut róla, az a "hercegnő" szó.

Egy egész zacskónyi maci borult az ágynemű közepére, elkezdték színek szerint kiválogatni, amitől elnevettem magam.

- Miért kell szétválogatni őket? 

- Csapatokba állítjuk őket, aztán én megeszem a sárgákat, a többi pedig Niallé. - mondta Lux.

Az apró kezeivel pillanatok alatt kiszedegette a kupacból a kedvenceit, sorban alakultak ki a különböző színű kis csoportok, ahogy ő mondaná, elcsentem néhányat a pirosból, azt hittem senki sem vette észre. 

- Nekem is az a kedvencem. - hümmögött Niall.

- Akkor vedd el. - vontam fel kihívóan a szemöldököm, és a fogaim közé vettem egyet.

Nem gondoltam, hogy komolyan veszi, de felém hajolt, úgy csinált mintha megcsókolt volna, de közben leharapta a maci felét.

- Fúj, csókolóznak. - fogta be a szemét Lux. 

- Remélem akkor is fújjogni fogsz, amikor téged csókol majd meg a barátod. - rázta a fejét Niall, mire én a karjára csaptam.

- Inkább fogd vissza magad, Horan. - dorgáltam le, és a szájába nyomtam néhányat a kedvencéből. 

Kopogás hallatszott, az ajtó felé kaptam a fejem, Niall megsimította a hajam, és a tekintetével üzent, hogy maradjak itt. Lux az ölembe fészkelte magát, amin meglepődtem, pici tenyerét felém nyújtotta, amiben egy sárga maci lapult.

- Ezt neked hagytam, te is biztos szereted. Ne mondd meg Niallnek, senki nem kaphat a macimból. - suttogta boci szemekkel rám nézve.

Kedvem lett volna nyöszörögni, és egy kicsit szétfolyni, a tekintetem az övébe mélyedt, sugárzott belőle az ártatlanság, és az őszinteség, és éreztem, hogy szeretettel adja nekem azt az utolsó édességet. Nem hiába imádom a gyerekeket, annyira önzetlenek, és jószívűek.

- Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy. - vettem el tőle, és egy puszit nyomtam a homlokára. 

A szemem sarkából láttam, ahogy Niall néz, halvány pír ült ki az arcomra, aztán lehuppant mellénk.

- Lux, anyu már vár. - mondta halkan. 

Nyöszörögve a pulcsimba temette a fejét, addig egy gyors csókot kaptam, és utána Lux fejére is adott egy puszit. 

- Gyere, még úgyis találkoztok majd. Köszönj el. 

- Szia Hayley! - ugrott ki az ölemből és aranyosan integetett. 

Mosolyogva néztem utána, Niall kikísérte, utána mackó ölelésben részesítve eldöntött az ágyon.

- 10 perc és indulnom kell. - motyogta.

- Menj, jól fogod érezni magat. - simítottam meg az arcát, és beletúrtam a szőke hajtömegbe. 

- Fokozott házi őrizetben van, 3 rendőr figyeli egész nap a házát, és a telefonját is lehallgatják. Ha valami van, azonnal szólnak, és az itteni rendőrség intézkedik. Minden rendben lesz. - döntötte a homlokát az enyémnek. 

Finoman megcsókolt, úgy, hogy az összes porcikám beleremegett, csak erre volt szükségem, hogy érezzem, itt van velem. 

- Tudod, hogy nem szívesen hagylak itt. Megkértem Sophiát, ha van kedve, nézzen át hozzád. Nem szeretném hogy egyedül legyél. - motyogta az ajkaimra, és újra megcsókolt. 

A karomat a nyaka köré fontam, megérintettem a puha haját, ő az arcomra simította a kezét, és éreztem, hogy nem akar elmenni. Végül én szakadtam el tőle, és tessékeltem ki az ajtón, biztosítottam afelől, hogy megleszek, és mire visszaér, nem fog vérbe fagyva találni a fürdőben. Egy utolsó rövid csók után hajlandó volt, elsétálni, én sem szívesen engedtem el, de nem akartam, hogy elkéssen. Ez a munkája, és szereti, ne én akadályozzam meg a boldogsága beteljesülésében. 

Bedőltem az ágyba, magamhoz öleltem a párnáját, és az illatát belélegezve próbáltam kikapcsolni az agyam, és inkább Lux felé irányítottam a gondolataim. Édes kis teremtmény, Niall sosem említette, hogy van egy kislány is a "családban", talán ezért is lepődtem meg ennyire. Bármit is akart elérni azzal, hogy idehozza, szerintem ezt kipipálhatja a listáján, a kedvem is jobb lett tőle, és nem törtek rám gyilkos rohamok félóránként. Előkerestem a telefonom, megnéztem mi újság a világban, arról is értesültem, hogy a fiúk élve kijutottak a hotelből, és úton vannak, többen azt írták, hogy tömeg van a bejárat előtt, de ebből én semmit nem vettem észre. Egy kicsit elhúztam a sötétítőt, és meghökkentem amikor megláttam a több száz embert, gyorsan vissza is rántottam,  nem akartam, hogy észre vegyenek. Megejtettem egy kiírást, hogy "Hűha, sokan vagytok.", mire ezer és ezer értesítés jött kommentekről, amik még mindig vegyesek voltak, de már kezdtem megbarátkozni a gondolattal. 

Eltelt néhány óra, aminek örültem, éppen lefelé lógtam az ágyról, és valami ismeretlen zene szólt a telefonomból, amikor kopogást hallottam. Összerezzentem, azonnal kikapcsoltam, halkan osontam az ajtóhoz, de amikor megláttam, hogy Sophia áll előtte, fellélegezve engedtem be. 

Ez a lány még véletlenül sem hagyta, hogy a gondolataim esetleg elkalandozzanak valami más felé, mindig feldobott valami témát, meghatottan hallgattam, ahogy Liamről beszélt, és a terveikről, örültem, hogy nekik ennyire bomba biztos életük van, és pár éven belül szeretnének összeházasodni. Utána kérdezett Niallről, meséltem neki Daisyről, meg úgy mindenről, ami eszembe jutott, jól esett valakinek beszámolni ilyen dolgokról, mostanában nem volt olyan ember, akivel ezt megoszthattam volna. Holly sem hívott azóta, így a találkozónk is elmaradt, kezdtem letenni arról, hogy újra minden a régi lesz, inkább Sophiával akartam baráti kapcsolatot kialakítani. Felajánlotta, hogy kifesti a körmöm, gyorsan átszaladt egy halvány rózsaszín lakkért, és leköltöztünk a kedvenc szőnyegemre, hogy ne a fehér ágyneműt piszkoljuk össze. Épp a munka közepén csörrent meg a telefonom, próbáltam úgy elmászni érte, hogy ne kenjek össze semmit, és amikor megláttam Niall nevét, felragyogott az arcom.

- Szia Tündérem! Csak azért hívlak, mert valószínüleg későn fogok érkezni, úgyhogy nyugodtan aludj el, ne várj, ha fáradt leszel. - mondta kissé kiabálva, nagy hangzavar volt a háttérben, és hirtelen mintha valami összedőlt volna. - Jézusom, ne haragudj, mennem kell. Majd sietek! - köszönt el, és ki is nyomta a telefont. 

Csak bámultam a képernyőre egy darabig, aztán megvontam a vállam, és folytattuk a festegetést.

- Csak nem Niall volt az? - kérdezte.

- De. Azt mondta hogy valószínüleg későn érkeznek, gyorsan le is tette, mert ahogy hallottam, valami összedőlt a háttérben. - kuncogtam és a tenyeremmel megdörzsöltem a homlokom.

- Ez előfordulhat, hajlamosak rombolni. - nevetett ő is. - Emlékszem, elmentünk Liammel a plázába, feltétlenül be akart menni a Lego boltba, ott voltak ilyen nagy figurák összeépítve, majdnem akkorák, mint én, elhülyéskedett velük, az egyiket véletlen meglökte a könyökével, és az egész szétesett. 

Elképzeltem a jelenetet, és kirobbant belőlem a nevetés, amikor sikerült annyira összeszednem magam, hogy ki tudjak nyögni egy ép mondatot, én is elmeséltem néhány szerencsétlen balesetet Niallről, például amikor szexin akarta enni a sütit, de leesett a székről, vagy amikor a boltban kiborította az összes apróját a pénztárnál. Ilyen, és ehhez hasolnó dolgokkal telt a nap hátralevő része, aztán kezdett lassan besötétedni, Sophia elbúcsúzott, utána kihasználtam a nagy kádat, és áztattam magam egy jó ideig.

Niall egyik eltulajdonított pólójában heverésztem a paplanba csavarodva, az arcom elé húztam, és úgy kezdtem el kapcsolgatni a csatornák között, de híradó, a valóságshow-k és a robbantgatós sorozatok nem igazán kötötték le a figyelmem. Kikapcsoltam, és inkább küldtem egy SMS-t Dave-nek, megkérdeztem hogy van Daisy, hívni nem mertem, nem tudtam hány óra van otthon, és ha alszik, nem akartam felébreszteni. 

Pislogtam magam elé a sötétben, elhúztam a sötétítőt, és néztem a város fényeit, szívesen csináltam volna magamnak egy kakaót, de nem volt semmi hozzá, rendelni meg nem akartam, ha eddig kibírtam akkor ezután is ki fogom, és Niall is hamarosan érkezik, már elég késő volt. 

Nem akartam elaludni, hiába mondta, hogy ne várjam, néhány percekre elszundítottam, de mindig kipattant a szemem, ezt játszottam úgy fél órán keresztül, amikor végre nyílt az ajtó, és már nem is voltam annyira álmos. A szívem hevesebben kezdett verni, nem kapcsolta fel a villanyt, azt hitte alszom, eltapogatóztam az éjjeli lámpáig, hogy ne sötétben kelljen közlekednie, még a végén megsérülne. Felém kapta a fejét, mosolyogva az ágy mellé lépett, és egy puszit adott a fejemre.

- Miért nem alszol? - kérdezte.

- Megvártalak. - motyogtam, és egy csókért nyújtózkodtam.

- Minden oké volt? Sophia hívta Liamet, azt mondta kibeszéltetek minket. - biggyesztette le az ajkát.

- Ez nem igaz. - néztem rá csúnyán, mire elnevette magát.

Elment zuhanyozni, ami körülbelül 5 percet vett igénybe, és fáradtan dőlt be mellém. Direkt nem kérdeztem, hogy milyen volt a forgatás, mert úgyis tudtam, hogy perceken belül elalszik, a mellkasomra hajtotta a fejét, én átöleltem és a haját simogattam, ami most oldalt egészen rövid volt, nem drasztikusan, de rövid, a többi pedig megmaradt hosszúnak, és talán még puhább is lett. Felnevetett, habár az okát nem tudtam, egy puszit nyomott a karomra, és felpislogott rám.

- Aludj Niall. 

- Nem tudok, nem kaptam jó éjt puszit. - szipogott fel, és próbált feljebb mászni, hogy elérjen.

A homlokára nyomtam egy puszit, mire morogni kezdett.

- Tudod, hogy nem erre gondoltam, és ne kezdd el megint. - motyogott és megcsókolt.

Belevörösödtem, és ficánkolni kezdtem, nem szánékosan, de megint sikerült olyan helyeket eltalálnom, amit nem kellett volna.

- Nagyon rossz vagy. Lehet hogy nem is Tündéremnek kellene becéznem téged. - dünnyögte.

- Akkor nem leszek a Tündéred. - sértődtem meg, és a takarót megfogva kicsúsztam az ágy legszélére. 

- Dehogynem, mindig az leszel. - mondta ellágyulva, és visszahúzott magához. 

Megfordultam az ölelésében, és váltottunk egy normális jó éjt puszit, ahogy ő nevezné, de semmi köze nem volt a puszihoz. 

- Most már aludj, késő van. - mondtam neki, és a hatás kedvéért ásítottam is egyet.

- Én is szeretlek. - suttogta a fülembe.

Elmosolyodtam, a lábát átdobta az enyémek felett, és hozzám bújt, amennyire csak lehetséges volt. A tenyerem becsúszott a pólója alá, és a hátát simogattam, amíg egyenletes lett a légzése, és a karjai egy kicsit elernyedtek körülöttem. Meglehetősen szarul indult el a nap, és a kedvem is ugyan olyan pocsék volt egy darabig, de kezdtem egy kicsit kilátni a sötét felhők mögül, és inkább arra koncentráltam, hogy Niall még mindig itt van, és még mindig szeret, és amíg itt is marad, nem történhet semmi, mert mindent elintézett, és több ember véd mindenkit. 

Még egyszer felnéztem rá, a fejem a mellkasára bukott, és én is elaludtam.