38. rész

Sziasztok!

Először is szeretném megköszönni, hogy az előző részekhez ilyen sok kommentet kaptam, sajnálom, hogy még nem válaszoltam rájuk, ígérem, hogy mindegyikre fogok! A másik pedig, hogy az első rész átlépte az 1000 megtekintést, amit megint nagyon-nagyon szépen köszönök! El sem hiszem, azóta már annyi minden történt.

Visszatérve a részre. Nem tudom mit mondjak, szerintem hamar végeztem vele, nem okozott különösebb problémát a megírása, így utólag visszaolvasva már nem tetszik, de remélem azért elnyeri majd a tetszéseteket. Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, örülnék neki, ha olyanok is írnának néhány szót, akik olvasnak, de még nem kommenteltek. Csak hogy tudjam, itt vagytok. :) 

Jó olvasást! x 

Feszülten rángattam magam után a bőröndöm, még csak reggel 7 óra, de már elkezdtem a napot, és nem éppen jól. Felkelés után ingataggá vált a lelki állapotom, és pityeregtem egy kicsit Daisy után, akit tegnap este Niall elvitt az egyik barátjához, hogy vigyázzon rá, amíg nem leszünk itthon. Aztán folytattam azzal, hogy majdnem felrobbantottam a mikrót, mert benne hagytam a bögrében a kanalat, és arra kellett bemennem a konyhába, hogy füstben áll a fél helység, szóval korán elrontottam az egészet. És akkor még idegeskedtem a repülés miatt is. 

- Tündérem, ne izgulj már, minden rendben lesz. - mosolyodott el megnyugtatóan, és egy kicsit feljebb húzta a szemembe csúszott sapkát. 

Nyöszörögve elbújtam a kabátjában, hiába voltunk a reptéren, szükségem volt rá, és arra, hogy megnyugtasson, nem érdekelt senki, nem nagyon fogom türtőztetni magam, akkor ölelem meg, amikor akarom, már úgysem számít. A többiekre vártunk, akik nem tudom mit csináltak, Niall állítása szerint Louis még csak most kezdett el pakolni, és fél óra múlva indul a repülő. Úgy volt megbeszélve, hogy ő hozza a lemaradt társaságot, de nem tudom mi lesz ebből, remélem, hogy ide fognak érni. 

Valaki elkezdte húzogatni a kabátom ujját, furcsán néztem a mellettem álló kislányra, aki döbbent tekintettel pislogott fel rám.

- Te vagy Hayley, ugye? - kérdezte vékony hangon, és amikor Niall is felé fordult, lerohanta, és belekapaszkodott a lábába. 

Halkan elnyekeregtem egy igent, korábban még sosem történt ilyen, hogy odajött hozzánk valaki, ezért is lepődtem meg annyira. 

- Nagyon szép a barátnőd. - mondta aranyosan, mire Niall felvette az ölébe, és összeborzolta hosszú fürtjeit. - Szeretnék olyan lenni, mint ő. 

Elpirulva mozdultam közelebb Niallhöz, nem voltam ehhez hozzászokva, csak néztem a karjában a kislánnyal, és teljesen el voltam bűvölve. Kétségtelenül nagyon jól áll neki a gyerek.

- Köszönöm, de te is gyönyörű vagy. - mondtam félénken, mire Niall csillogó szemekkel nézett rám. 

- Stephanie, mit mondtam neked arról, hogy idegenekkel nem állunk szóba? Azonnal tedd le a lányom! - jött egy fenyegető hang a hátunk mögül, mindketten megfordultunk, és Niall leeresztette a földre Stephanie-t. 

- Nem, Anyu, ő nem idegen! - csattant fel, és továbbra is Niallhöz láncolta magát , aminek az anyukája nem nagyon örült.

- Elnézést Asszonyom, nem akarjuk bántani Stephanie-t. - mentegetőzött Niall.

A nő még mindig összehúzott szemekkel bámult ránk, és próbálta elvonszolni a kislányt, de hirtelen valami átfutott az arcán, és többször végigmért minket.

- Várjunk csak! Te vagy az a fiú, a poszerről? Liam? 

- Niall Horan vagyok, és igen, a poszerről. - nevette el magát, és a kezét nyújtotta. - Csinálna rólunk egy képet, kérem? 

Kapkodva előkereste a telefonját, míg Stephanie Niall ölébe könyörögte magát, én arrébb slisszoltam, hogy ne legyek útban. 

- Ne menj el! - intett felém, és vékony hangon kérlelte, hogy menjek vissza. 

Megilletődött arccal ragadtam meg a bőröndöm, és álltam oda Niall mellé, egy szerencsétlen vigyort öltöttem magamra, a kép pedig elkészült. Stephanie a nyakába csimpaszkodott, mire ő elnevette magát, és egy kis puszit nyomott a fejére. 

- Ne haragudj Kismanó, de most mennünk kell. Remélem találkozunk még. - tette le, és megsimította a haját. 

Elbúcsúzott tőle, aztán felém fordult, mosolyogva kitárta a karát, és ölelésért nyújtózkodott. Meghatódottan hajoltam le hozzá, addig Niall valamit nagyon beszélt az anyukájával, aztán eljött a végső búcsú ideje. Integetve forgolódott vissza, de indulnunk kellett a terminálhoz. 

- Valaki percek óta folyamatosan hív, és rezeg a seggemben az az átkozott telefon. - morgolódott, és kinyomta a hívást. - Nála tündéribb kislányt még nem láttam. 

- Kitalálom. Louis. - forgattam meg diszkréten a szemeim, és Niall keze után nyúltam. - Nagyon édes volt, remélem láttad, hogy ragyogott a szeme, amikor rád nézett. 

- Nem tudom, de nem is érdekel. Pont, mint neked. - nyomott egy puszit a kézfejemre, és elhúzott léptekkel megindultunk a terminál felé. 

Felmutattam az újonan készült útlevelem, és már mehettem is, mindig azt hittem, hogy ez egy sokkal macerásabb művelet,   és az is furcsa volt, hogy Niall vonszolta maga után a szekrény méretű bőröndjét. A kezemet szorongatva léptünk ki a repülők közé, csak kapkodtam a fejem, azt sem tudtam hova nézzek, hatalmasabbnak néztek ki, mint ahogy elképzeltem, mindig csak az égen láttam őket, ilyen közel még soha nem kerültem egyhez sem. 

- Biztonságos az, hogy itt sétálgatunk? - kérdeztem az ajkam rágcsálva.

- Persze, ne aggódj. Mindjárt ott vagyunk. - nyugtatott meg, és egy édes mosolyt villantott felém. 

Egy jóval kissebb repülő villant a látóterembe, sokkal barátságosabb kinézete volt, mint a többinek, azt hiszem egy olyanba szívesebben beszállnék, mint egy hatalmas utasszállítóba. Valahogy sejtettem, hogy azzal fogunk menni, de akkor tudatosult bennem igazán, amikor meghallottam Louis hangját, és feltűnt a kócos frizurája az ajtóban.

- Ti meg hol a fenében voltatok? Niall, visítoztál, hogy el ne merjünk késni, erre te tolod ide a segged legutoljára. Két perce fel kellett volna szállnunk, siessetek! - szónokolt, és végignezte, ahogy Niall felszenvedi a repülőre a bőröndjeinket. - Már azt hittem, hogy befoglaltatok egy wc-t, és elrendeztétek a dolgaitokat. 

- Kösz Louis, hogy elviszed ezeket hátra. - mosolygott rá bájosan, és otthagyta őket, mire Louis felháborodva tette arrébb az útból.

Diszkréten felmértem a terepet, próbáltam nem eltátani a szám, nem tudom, hogy ez sikerült-e. Minden elképzelésemet felülmúlta, amit láttam, ez olyan volt, mint egy lakás, egy kicsi, mozgó luxus lakás. Egy kicsit sokkosan üdvözöltem a többieket, akik csak nevettek rajtam, és felcsillant a szemem, amikor megláttam Sophiat Liam mellett. Elhelyezkedtem egy üres kanapén, Niall lazán ledobta magát mellém, egyből otthon érezte magát, valahonnan kerített egy zacskó kekszet, és azt kezdte el majszolni. 

- Na, hogy tetszik? - kérdezte, és felém nyújtotta kekszet.

- Hű. - csak ennyit tudtam kinyögni, elnevettem magam, néhány darab csokis valamit a számba dobtam, és ugyan olyan idétel rágásba kezdtem, mint ő.

A fejét csóválva egy puszit nyomott az arcomra, mire a többiek vinnyogásba kezdtek, Louis barátunkkal az élen. 

- Fejezd be Tomlinson, vagy kihajítalak innen. El sem tudom képzelni, hogy fogok én 11 órát kibírni veled egy ilyen szűk, zárt térben. - puffogott Niall teli szájjal, és barátságosan bemutatta neki a reggelijét, mire én fújjogva fogtam be a száját. 

- Hayley, ha óvodában érzed magad, ne ijedj meg, előfordul. - vonta meg a vállát Harry, és levette a kalapot a fejéről.

Elnevettem magam, a szemem sarkából Sophiara sandítottam, és tudtam, hogy ebben a néhány napban valószínüleg rá fogok hagyatkozni, mint mentőkötélre.

- Majd megszokod, mindig ez van. - mondta kedvesen, és rám mosolygott. 

A pilóta bemondta, hogy két perc múlva felszállunk, én pedig hirtelen megderemedtem, és Niallbe kapaszkodtam. Mindenki az ülések felé vonult, így mi is, Niallt beküldtem az ablak mellé, felszállás közben képtelen lennék nézni a földet, valahogy el sem tudom képzelni, hogy én kifelé nézzek. 

- Nem lesz semmi baj, csak néhány perc az egész, utána észre sem lehet venni. - nyugtatott meg, és becsatolta az övem.

Az oldalához gömbölyödtem, már amennyire ez lehetséges volt, védelmezően karolta át a derekam, és lágyan megcsókolt.

A hajtóművek felzúgtak, ujjainkat összekulcsolta a csípőmnél, apró puszikkal halmozott el, ami egy kicsit segített ellazulni, de a gyomrom még így is a torkomban volt. A nyakához bújtam, gyorsítani kezdtünk, behunytam a szemem, kezét az arcomra tette, hüvelykujjával végigsimított a szemem alatt. 

- Ne félj, vigyázok rád. -suttogta. 

Hirtelen egy zökkenést éreztem, elemelkedtünk földtől, furcsa érzés volt, de nem annyira vészes, mint amennyire számítottam. Úgy éreztem, hogy a gyér reggelimet bent tudom tartani, ez már egy jó kezdet volt, vártam, hogy elérjük az utazó magasságot, és végre megszűnjön az az érzés, mintha lebegni akarnék. Résnyire nyitottam a szemem, kinéztem az apró ablakon, és London már csak egy kis foltként látszott, most is nagyon magasan voltunk, és tudtam, hogy ez még semmi.

- Jól vagy? Mintha egy kicsit elfehéredtél volna. - kérdezte aggódva, tenyere a tarkómra siklott, és elsöpörte a hajam. 

- Megvagyok, csak egy kicsit fura. - hümmögtem.

Enyhén émelyegtem, de ezen kívül semmi bajom nem volt, gondolom, hogy ez ilyenkor normális, és szerintem rövid időn belül el fog múlni. 

- Nincs hányingered? Nem kérsz egy kis vizet? 

Nemlegesen megráztam a fejem, és a mellkasára dőltem, hirtelen Zayn feje jelent meg a két ülés közt, csillogó, barna szemeivel nyugtalanul nézett végig rajtam.

- Rosszul vagy? - kérdezte, és próbált feljebb mászni az ülésben, hogy normálisan lásson.

- Nem repült még. - válaszolt helyettem Niall, és végigsimított a hajamon.

Együttérzően rám mosolygott, és visszafordult, a pilóta bemondta, hogy most már szabadon mászkálhatunk, ha akarunk, mert nem emelkedünk tovább. Kicsatoltam az övem, és megráztam a fejem, mert bedugult a fülem, Niall pedig elindult a kajás részlegre, hogy hozzon valami ehetőt. Imbolyogva próbáltam eljutni a kiszemelt célomig, ami nem más volt, mint két ülés egymással szemben, közöttük egy asztal szerűséggel, de arra nem számítottam, hogy zöttyenik egyet a repülő, és Niall lábai előtt fenékre estem. Kínosan nevetgélve próbáltam felszenvedni magam, a fejét csóválva ragadta meg a karom, és segített, míg a többiek csak néztek, Harry kivételével, aki elaludt. 

- Kapaszkodj Tündérem, nem akarom, hogy megsérülj. - suttogta a fülembe, és észrevétlenül egy apró puszit nyomott mögé.

Lehajtottam a fejem, az ajkamba harapva elmosolyodtam, és éreztem, hogy elpirulok. Megkapaszkodtam mindenben, ami a kezem ügyébe került, és épségben huppantam le a már ülésnek nem nevezhető ülőalkalmatosságba, inkább hasonlított egy bőr fotelre. Elém csúsztatott egy kakaós csigát, és egy flakon vizet, de egyből grimaszba torzult az arcom, nem hiszem, hogy szerencsés lenne, ha legyűrném.

- Mi a baj? Hozhatok mást is, ha ezt nem kéred. - állt fel, és már indult volna másért. de elkaptam a pulcsiját, és visszahúztam.

- Nem kell. Csak tudod... Nem biztos hogy feltétlenül jót tenne, ha megenném. Nem érzem szükségesnek, hogy a többieknek is megmutassam, mit ettem reggel. - nevettem el magam. 

- Rendben, de nem fog kárba veszni, majd megeszem én. - húzta maga elé, és  egy harapással majdnem eltűntette a felét. 

A közepét gondosan félre rakta, a többinek pedig úgy állt neki, hogy a füléig csokis lett az arca. Magamban mosolyogva elvettem a vizet, és kinéztem az ablakon. Elsőre egy kicsit megrendültem a magasságtól, de utána tagadni sem tudtam volna, hogy teljesen padlón vagyok a látványtól. Lenyűgöző volt, nem láttam semmi mást, csak a végtelen kékséget, és az alattunk levő puha párnákként elterülő felhőréteget, hihetetlen volt. A felhők felett három méterrel, a szó legszorosabb értelmében. 

Niall leguggolt a fotel mellé, hunyorogva felmosolygott rám, szerettem, amikor ezt csinálta, ilyenkor annyira szép volt. Nem tudom, hogy még a kilátás hatása alatt álltam-e, de az is lehet, hogy már átzuhantam a Niall okozta öntudatlanságba. Innentől kezdve számomra a világ megszűnt létezni, teljesen értelmét vesztette, hogy 11000 méter magasságban vagyunk, azt sem vettem észre, hogy a többiek körülöttünk szétszedik a repülőt. A tarkójára simítottam a kezem, ujjaim a hajába csúsztak, pillái megrebbentek az érintésemtől. Szeme színe pont olyan volt, mint az ég a nap fényével, láttam megcsillanni benne valamit, és ez elég volt nekem ahhoz, hogy tudjam, ő is úgy érez, ahogy én. 

- Szeretlek. - mondta halkan, a megkereste a kezem a tarkóján, és összekulcsolta az ujjainkat. 

A szívem körül újra meglágyult valami, melegség áradt szét a testemben, egy kis hatásszünet után viszonoztam a vallomását, és utána legszívesebben kiugrottam volna a repülőből. Mindenki ott állt körülöttünk, néhányan tátott szájjal meredtek ránk, Zayn drámaian szipogott, és egy zsebkendőt lóbált, Louis pedig egy hatalmas kamerával a kezében, büszkén vigyorgott magán.

- Tökéletes. Az első nyilvános szeretlek. Belőletek egy rohadt nyálas filmet lehetne csinálni, esküszöm rohadt cukik vagytok, de nem akarom tudni, hogy mit műveltek a négy fal közt. Például a szobában, esetleg a fürdőben... - sorolta, Liam pedig bosszús fejjel tarkón vágta.

A fejemtől a lábujjamig elvörösödtem, a fejemre rántottam a pulcsit, és kedvem lett volna ahhoz, hogy elbújjak. Tudom, hogy ez nem szégyen, vagy valami, de ha ilyen baráti társaságod van, akkor meg kell gondolni, hogy mit csinálsz előttük és mit nem. Ráadásul a fürdőszoba szótól néhány emlék erősen fejbe vágott, de nem akartam ilyenekre gondolni, úgy éreztem, hogy Louis még így is átlát az agyamon.

- Csak azért nem ugrok neked, mert szeretném látni azt a videót. És ha már itt tartunk, át is küldhetnéd. - vonogatta a vállát Niall, és visszahuppant a helyére. 

Louis diadalittasan elvigyorodott, és a "tömegen" átvágva a gépén kezdett el bütykölni valamit. Bátorkodtam elhúzni az arcom elől az anyagot, már nem álltak körülöttünk, Liam csatlakozott Louishoz, Sophia rám mosolyogva leült a közeli kanapéra, Zayn pedig rám mutogatva közeledett.

- Ugye tudod, hogy megbeszélni valónk van? Mesélned kell! - hajolt az arcomba, és a mondandója végén a hajam az arcomba söpörte. 

Mire sikerült elpiszkálnom az útból minden hajszálat, addigra már eltűnt. Niall tekintetét éreztem magamon, köztem és Sophia között ingázott, az állát simogatva ötletelt valamin. 

- Soph, te ismered ezeket a szépítkezős helyeket, ugye? Tudod, fodrász, meg ilyenek. - kérdezte tőle.

A lány bólintott, mire Niall hümmögve rám nézett.

- Arra gondoltam, hogy elmehetnétek néhány ilyen helyre, meg vásárolni. Csinálhatnátok lányos dolgokat, amíg nem leszünk a közelben. 

- Persze, nagyon szívesen! Szerintem jól elleszünk majd, Hayley észre sem fogja venni, hogy nem vagy ott. 

Már csak azért is belementem a dologba, mert tudtam, hogy Sophiának van érzéke ehhez, látszik rajta, és szerintem nagyon jó munkát végzett a randink előtt, rá mertem bízni magam, mert tudtam, hogy nem mondaná azt nekem, hogy fessük hupikékre a hajam, mert az trendi, és jól néz ki. 

A hátralevő út nagy része gyorsabban eltelt, mint gondoltam, megnéztünk két filmet, ettünk, aztán összeültünk egy kupacba, és mindenki hülye sztorikat mesélt a gyerekkoráról, amiket én csak mosolyogva hallgattam végig. Aztán lassan kezdtünk kidőlni, először Zayn ütötte ki magát, utána mi, visszaköltöztünk a helyünkre egy pléd társaságában, és az utolsó emlékem az volt, hogy a feje az enyémre billen.

Arra kezdtem ébredezni, hogy puha ujjak simogatják az arcom, még nem voltam egészen magamnál, amikor kinyitottam a szemem, aztán hirtelen vissza is csuktam, mert bántotta a fény a szemem. A helyzetünk nem volt túl kényelmes, teljesen elzsibbadtam, mégsem akartam innen mozdulni. Egy sóhajtás után megfogtam Niall kezét, hunyorogva felnéztem rá, és egy fáradt mosolyt villantottam rá.

- Hol vagyunk? - kérdeztem, és megdörzsöltem a szemem.

- Már leszálltunk. Nem akartalak felébreszteni, olyan édesen aludtál. - végigsimított a hajamon, és a kócos tincseimet piszkálgatta. 

Felültem, és próbáltam összerakni magamat, néhány testrészemről azt hittem, hogy nem is hozzám tartoznak, de ahogy láttam, Niall is így volt vele, ropogva hajtogatta ki magát az ülésből, és állt fel. Szegényt teljesen összenyomhattam.

- Mennyi az idő? 

Kinéztem az ablakon, még ha akartam volna, akkor sem sikerült volna kitalálnom, hogy hány óra, és egyenlőre semmit nem láttam, csak repülőket, és betont. 

- Tegnap reggel 9. - mondta, és a kezembe adta a kabátom.

Furcsán néztem rá, amin csak elnevette magát, hozzá kell szoknom ezekhez a dolgokhoz, egyenlőre minden nagyon furcsa, ráadásul nem tudom, hogy mire számítsak Amerikával kapcsolatban. Nagyjából be tudtam határolni a térképen, hogy hol vagyunk, mert a földrajz óráimon ott voltam, de ezen kívül semmi. 

A fejembe húztam a sapkát, hogy eltakarjam a kócos hajam, és az ismerős napszemüveg is előkerült. A többiek már a hotelben voltak, a csomagjainkkal együtt, én is szívesen lettem volna már ott, az első dolgom lesz lezuhanyozni, és utána folytatom az alvást.

Lent várt minket egy kocsi, Niall a kezemet szorongatva ült be, egész út alatt ficánkolt, fáradtan nevetve próbáltam lenyugtatni, és lefogtam a lábát, hogy ne toporogjon.

- Nem tűnsz túl lelkesnek. - nézett rám szomorúan.

- Az vagyok, csak szükségem van még néhány óra alvásra. - motyogtam az oldalának dőlve. 

Egyetértve bólintott, a város helyett őt néztem, hiába vett minket körbe rengeteg felhőkarcoló, a figyelmem egyik sem igazán kötötte le, most még a nagyon nagyon drága szállodán sem akadtam fenn, ahhoz túl gyenge volt az agyam.

Megkaptuk a szoba kulcsait, mint kiderült, egy egész emelet csak nekünk lett kiürítve, amihez legszívesebben megint hozzáfűztem volna valamit, de tudtam, hogy ez nem az én dolgom, és ha egyszer ez van, akkor jobban teszem, ha kiélvezem, és elfogadom. 

A szobánk a 9.-en volt, a városra nyíló kilátással, elegáns, és modern berendezéssel, a fehér, és a barna szín dominált mindenhol, és amikor lenéztem, a belőlem kirobbanó nevetéstől elterültem a szőnyegen. Hihetetlen viccesnek találtam a mintáját, lehet, hogy csak a fáradtságtól volt, de nem mostanában röhögtem így, és ennyit, ilyen jelentéktelen dolgon. Niall ijedten viharzott ki a fürdőből, azt hitte, hogy valami bajom van, sikerült felszednie, az ágy szélére nyomott, és a kirohanásom okát próbálta kiszedni belőlem.

- Nézd. - mutogattam lefelé, zavartan keresett valamit, ami kiválthatta ezt belőlem, de nem talált semmit. - Kinek jut az eszébe egy ilyen ronda szőnyeggel elrontani ezt a szép szobát? Párduc mintás! - törölgettem a könnyeimet.

A feje megkönnyebbülten az ölembe bukott, szerintem egy kicsit ráijesztettem, nem gyakran történik ilyen.

- Mész zuhanyozni? - kérdezte, és megdörzsölte a szemét.

Amikor lenyugodtam, feltúrtam a bőröndöt, kerestem magamnak ruhát, és a lehető leggyorsabban lezuhanyoztam, nem akartam sokáig húzni a dolgot. Felkaptam Niall egyik nagy pólóját, a hajam meghagytam félig vizesen, úgy döntöttem, most nem fogok vele vacakolni. 

Átöltözve, hason terpeszkedett az ágyon, maga előtt a laptopjával, gondolkoztam rajta, hogy ráugrok, de csak bemásztam mellé, és egy puszit nyomtam a vállára. 

- Ma nincs semmi dolgunk, pihenhetsz egész nap. - fordult felém, és elrakta a gépet az útból.

Nyöszörgéssel adtam tudtára, hogy tetszik az ötlet, a fejem félig belefúrtam a párnába, hiányzott belőle az otthon illat, és inkább Niall felsőjét céloztam meg. A fejem a mellkasára fektette, ujjaival lágyan masszírozta a tarkóm, amitől teljesen ellazultam, annyira jó volt így lenni vele, nem akartam elaludni.

- Aludj te is. - kérleltem csukott szemekkel, felfelé billentettem a fejem, hogy adjak egy puszit a szájára, de úgy látszik a tájékozódást még gyakorolnom kell, mert a nyakára sikerült.  

Elszórakoztam egy darabig, amíg megtaláltam a célpontom, végighaladtam a nyakán, és az állán, szaporábban kezdte venni a levegőt, és a karja szorult a derekam körül.

- Ne csináld ezt. - hümmögött, de a hajamba túrva húzott közelebb magához.  

- Miért? - kérdeztem pimaszul, és az egyik szemem résnyire nyitottam.

- Azt mondtad, hogy alszunk, de így lehet hogy nem fogunk. - motyogta a nyakamba. - Ez nem jó játék, Hayley.

Be kell vallanom,  egy kicsit jól esett a lelkemnek, hogy húzhatom az idegeit, elhiszem, hogy neki nem túl jó játék ez, mert ő biztos nem olyan tapasztalatlan, mint én, és tudom, hogy vágyik rá, mert férfiból van, és ez természetes, csak én... Nem is tudom, hogy én akarom-e, vagy hogy készen vagyok-e rá, amiatt vagyok megijedve, hogy rémképek rohannák meg a fejem, és nem menne. Kétségem sincs afelől, hogy nem lenne rám tekintettel, ha eljutnánk odáig. Maximálisan megbízom benne, jelenleg nála biztosabb pont nincs is az életemben, miért ne léphetnénk ezt meg? Mert kísért a múlt, az agyam leghátsó zugában mindig motoszkál valami rossz, mindig üldöz valami, de mellette ezt megpróbáltam kontrollálni, tudom, hogy ő nem az apám, és soha nem is lesz olyan, de mégis tartok tőle, és azt is tudom, hogy ok nélkül. A legjobb lelkű emberi lény a földön, miért pont engem bántana, a barátnőjét?

- Én... Nem megy Niall. Akarom, hogy menjen, de... - lehajtottam a fejem, végigsimítottam a mellkasán, akaratlanul is elképzeltem, milyen lenne vele. 

- Tündérem, kértem én valaha olyat tőled, amit nem szeretnél? - kérdezte, mire megráztam a fejem. - Értem mire gondolsz, soha nem lennélek képes bántani. Aznap este, a fürdőben csináltam bármit, ami neked rossz volt? Kihasználhattam volna az alkalmat, megvolt rá a lehetőségem, de nem tettem, mert tiszteletben tartom a döntéseid, és mert szeretlek. Nem kell sietnünk sehova, nincs semmi probléma. Majd ha úgy érzed. - mosolyodott el, és egy puszit nyomott a homlokomra. 

Ha azt hittem, ennél tökéletesebb nem lehet, akkor tévedtem, erre valami új kifejezést kellene kitalálni. Minden egyes alkalommal jobban belé szeretek, pontosan az ilyenek miatt, ő nem csak a levegőbe mondja ezeket, be is tartja őket, és a lehető legkomolyabban gondolja, minden egyes szót. 

- Nem kell egyből fejest ugranunk az egészbe, majd mókázunk egy kicsit. - kuncogott. 

Az arcára simítottam a kezem, ragyogó kék szemei körül összegyűltek a nevetőráncok, ami huncutságot varázsolt az arcára. Ajkai régi ismerősként találkoztak az enyémekkel, hirtelen nem is voltam már álmos, úgy éreztem ezek után képtelen lennék elaludni, felesleges lenne próbálkoznom, úgysem menne. 

Sokáig gondolkoztam azon, hogy mi legyen ezzel a résszel, eredetileg egybe írtam, azt sem tudom, hogy most miért választom el, talán így érzem jónak, fogalmam sincs. Feleslegesnek tartottam, hogy ezzel kezdjek egy új részt, és megint elhúzzam, mint a rétes tésztát, így arra gondoltam, hogy megoldom így. Tulajdonképpen nem érzem egy nagyon fontos résznek, de ha már egyszer megírtam, úgy döntöttem, hogy nem törlöm ki, mert akkor meg azért fájna a szívem. Aki nem szeretné, az ne olvassa el, szerintem enélkül is lehet élni, aki meg nem bírja az ilyet, az meg se közelítse, görgessen le, vagy zárja be az egészet. :D 

Ő a hátán feküdt, én az oldalához bújva simogattam a hasát, nem bírtam magammal, az agyam rossz része nem tudta lekapcsolni magát, az ajkamba harapva egy kicsit felhúztam a pólóját, ujjaimat végigfuttattam a hibátlan bőrén, néhány pihés szőrszál bukkant elő a nadrág szegélye alól, ami a köldökétől ösvényt képzett. Niall sóhajtva a hajamba túrt, a fejét visszaejtette a párnára, úgy döntöttem, okozok neki néhány meglepetést, lassan siklott lefelé a kezem, nagyon lassan.

- Hayley, mit csi... - nem tudta befejezni, mert célba értem, a tenyerem az enyhén kidomborodó területre simult, remegés futott végig a testén, elnyílt ajkai közül halk nyöszörgés távozott. 

A fülemig vörösödtem, de nem kaptam el a kezem, furcsa, és annyira más érzés volt. Nem mertem felnézni rá, jelenleg olyan dolgokat művelek, amik soha nem fordultak meg a fejemben, életemben egyszer sem gondoltam ilyenekre, de ő teljesen más fejezetet hozott az életembe, és úgy látszik, ez is ezzel jár. Tagadni sem tudom, hogy vonzódom hozzá, de eddig nem gondoltam a testére, persze, hogy vonzónak találtam, de nem úgy, mint most. 

- Azt mondtad, mókázhatunk... - motyogtam.

- Nem arra gondoltam hogy most, azonnal. - lehelte a nyakamba, és egy elhúzott puszit nyomott rá. 

Maga alá fordított, és lágyan megcsókolt, hosszú percekig ostromolt, közben az arcom simogatta, a kezemmel nem tudtam mit kezdeni, a nyaka köré fontam, vagy a hajába túrva próbáltam közelebb húzni magamhoz. A mellkasunk összeért,  aztán hirtelen megdermedtem, és kénytelen voltam levegő után kapkodni, különben megfulladtam volna. Csípőjét előre billentette, a combomhoz ért, éreztem már őt, de nem így.  A hirtelen jött ezer féle érzés megbénított, a mozgás is nehezemre esett, annyira új volt ez még nekem, sosem éreztem még, hogy ez ennyire jó. 

- Te teszed ezt velem. - mormogta a fülembe, és belekapott a fülcimpámba. 

Azt sem tudtam hol vagyok, szédültem, lila köd lepte el a fejem, úgy éreztem magam, mint akit bedrogoztak, a fejem zsongott, a szívem legalább hatszor olyan gyorsan vert, mint kellett volna, próbáltam Niall arcára összpontosítani, de nem ment. Nem tudtam kiigazodni az érzéseimen, azt sem tudtam pontosan, hogy mi ez, de azt igen, hogy egyáltalán nem rossz. 

Nem mozdult, csak nézte az arcom, próbáltam magamhoz térni, a saját zihálásom vert visszhangot a szobában.

- Azt hiszem mára elég volt a játszadozásból. - motyogta a nyakamba.

Legördült rólam, halványan mosolyogva megsimította az arcom, gondolom élvezte a látványt, ahogy ennyivel teljesen kikészített, szó szerint, az agyamban kisült az összes biztosíték. Hiába néztem az arcát, nem láttam semmi változást rajta, még mindig az az aranyos arcú fiatal férfi feküdt mellettem, mert igen, ő már férfi volt, össze sem lehetett volna hasonlítani egy fiúval. A mellkasán növekvő szőrszálak is arról árulkodnak, hogy már nem egy éretlen kisfiú, annál sokkal, de sokkal több. Ő még mindig ugyan az a Niall, aki néhány órával ezelőtt volt. 

Én pedig a plafont bámulva próbáltam visszahozni azt a Hayleyt, aki nem merte megcsókolni a barátját a repülőn.