37. rész

Egy pléddel a kezemben húztam el a terasz ajtaját, leültem a hintábs, és megvártam amíg Daisy az ölembe ugrik. Járt egy kört, dorombolva befészkelte magát, és megsimogattam a fejét. Az első napok nem voltak túl felhőtlenek, jó sok időbe telt megtanítani neki legfőképpen azt,  hogy ne a szőnyegre, vagy a parkettáta végezze a dolgát, hanem az alomba, rendszeresen takaríthattam utána, de még ezt is élveztem. Boldogan keltem fel az éjszaka közepén a halk nyávogásra, csak arra volt szüksége, hogy egy kicsit dédelgessem, utána pedig gond nélkül elaludt az ágyunk előtt. Azóta az a kedvenc helye, kapott egy kis "ágyat", és képes órákat elszórakozni a játékaival. Sokat változott, igazi kis virgonc lett belőle, szinte kivirult, már nem fél, mindent felfedez, és ami a legszembetűnőbb, hogy hatalmasat nőtt.

Összehúztam magamon a takarót, megborzongtam egy kicsit, néhány napja beköszöntött a tél, és megérkezett az első hó. Nem esett sok, de látható, és meg is maradt, amivel Daisy előszeretettel játszott. Szinte kirontott, amikor először meglátta, megijedt tőle, apró mancsaival pofozni kezdte a havat, és amikor magára lökte, arrébb ugrott legalább egy métert. Vicces volt, már most nagyon oda voltam tőle, de nem jobban, mint attól a fiútól, aki most lépett ki két bögrével a kezében, és beköltözött mellém. Egy apró puszit nyomott az arcomra, melegen rám mosolygott, amitől kezdtek felolvadni az arcizmaim, de lehet hogy ez csak a forrócsoki gőzétől volt. 

- Nem akarom hogy megfázz. - mondta halkan, a kezébe vette az enyémet, és lassan melengetni kezdte.

- Nem fogok ne aggódj. Köszönöm! - mosolyogtam rá, és elvettem tőle a bögrém.

Akkor kezdtem el érzékelni, hogy hideg  van, amikor belekortyoltam a kellemesen meleg italba, de nem tartott sokáig, mert Niall tenyere a derekamra csúszott, ettől számomra az egész világ folyékonyba borult. Közelebb csúsztam hozzá, a fejem a vállára ejtettem, ekkor vettem észre, hogy csak egy vékony póló van rajta.

- Úristen Niall, menj befelé és vegyél fel valamit. Most azonnal! - néztem rá haragosan. 

Tiltakozva megrázta a fejét, a hajamat kezdte piszkálni, néha nagyon nem érdekelte  a saját testi épsége, és az egészsége, ilyenkor legszívesebben jól leszidtam volna, de akkor egy csókkal elhallgattatott. Mint most is. Ajkainak finom csoki íze volt, amikor nyelve lágyan találkozott az enyémmel, majdem kilöttyintettem az egész bögre tartalmát. Szabad kezem az arcára simítottam, próbáltam közelebb húzódni hozzá, de Daisy panaszos nyávogásba kezdett, és karmaival belecsimpaszkodott a pulcsimba. 

- Hé, haver, tudom hogy szereted, de sajnos osztoznunk kell. - fenyegeti meg a macskánkat, óvatosan leszedi a felsőmről, és a kezével arrébb noszogatja.

Egy összeférhetetlen testvérpárra emlékeztetnek, mindig piszkálják egymást, ha Niall túl kevés kaját önt a tálba, már lecsapott fülekkel morog, Daisy pedig kihasznál minden alkalmat, és az ölébe ugrik, de a legjobb az volt, amikor egyik délután elaludtunk, és elkezdett végigsétálni rajta. Álmában lerázta magáról, így legurult a kanapéról, de ezt nem hagyta annyiban, fújva visszamászott, és egy hosszú karmolást ejtett a karján. De ezt leszámítva szeretik egymást, néha nagyon aranyosan elvannak, és én csak nézem őket, annyira felfoghatatlanul édesek. Szívmelengető látvány volt arra kelni, hogy a szőrmók összegömbölyödve a hátán alszik, mosolyog álmában, és nekem nem kellett ennél több, a napom már boldogan indult. Niall csinált nekem egy fiókot egy közösségi oldalon, ahova képeket tudok feltölteni, és nem is kell mondanom, hogy előszeretettel osztottam meg a fél világgal, hogy milyen csodás hálótársaim vannak. Apropó fél világ. A kedélyek kezdtek lenyugodni, már nem akarnak hadjáratot indítani ellenem, a fenyegető üzenetek száma kezdett lecsökkenni, és a múltkor a boltban nem akartak megfojtani, ami már egy jó jel. A twitteren és hasonló testvérein rohamosan nő a követőim száma, Instagramon pedig különösen kedvelnek, mert Niallről tettem fel eddig képeket, vagy a reggelinkről, vagy pedig egyszerű dolgokról. Próbálom elhitetni magammal, hogy fizikálisan nem tudnak bántani, de még ha akarom, akkor sem tudom letagadni, hogy lelkileg megvisel egy "utállak, dögölj meg" üzenet. Niall néha rajtakapott, hogy a fürdőben elbújva  ezeket olvasgatom, és hiába próbálom az erős oldalamat mutatni, nem mindig megy. Gyakran nem megy. 

Hajlandó volt normálisan, időjárásnak megfelelően felöltözni, de már nem mentünk vissza, kezdett eleredni a hó, és a hőmérséklet mínuszokra váltott. Nem is tudom, mikor lett őszből tél, még csak most volt a szülinapunk, és néhány hét múlva karácsony. És ez azzal is járt, hogy  egyre kevesebbet van itthon, mert befejezik az albumot, megbeszélésekre járnak, díjátadók, hivatalos rendezvények, és egyebek. Többnyire elvagyok magamban, és kezdek valamit magammal, amíg haza nem ér, találtam a polcokon néhány szakácskönyvet, és megpróbálkoztam a konyhai eszközök használatával. Néha borzalmas végeredménye lett a fejben csodálatosan megtervezett vacsoránknak, előfordult, hogy órákig érezni lehetett a füstszagot, vagy csak szimplán borzalmas íze lett, és menthetetlen volt. De azért arra rájöttem, hogy nem vagyok reménytelen eset, sikerült összehoznom ehető ételeket is, amivel büszkén vártam haza. Még magamnak is okozok néha meglepetéseket, de az az arc, amit akkor vágott, örökre beleégett az emlékezetembe, és sosem fogom elfelejteni. Büszke volt rám, igazán, és ez mindig adott egy kis önbizalom löketet, még ha nem is tartott sokáig, akkor is. 

Egy kicsit talán mindketten megváltoztunk, most hogy nem lógunk 0-24 egymás nyakában, és ezt most egyáltalán nem rossz értelemből gondolom. Én kezdtem önállósodni, ő meg újra munkába állt, a napjaink csak annyiban változtak meg, hogy ő elmegy, én itthon punnyadok, tévézek, Daisy kedvében járok, alszok, és rá várok. Ahelyett, hogy eltávolodtunk volna egymástól, ennek az ellenkezője történt, sokkal jobban megbecsüljük az egymással töltött perceket, és amikor este hazajön, mindent hátterbe helyezve csak összebújunk a kanapén. Milliószor elmondja, hogy gyönyörű vagyok, hiányoztam neki, és hogy mennyire szeret. Az utóbbit nem csak mondja, be is bizonyitja, a kapcsolatunkban fokozatosan, lassan másszuk meg a lépcsőfokokat, nem sietünk sehová, de előfordult már, hogy néha egy kicsit eljátszottunk a tűzzel, de nem történt semmi. 

A táskáját lustán hajította el a szoba legtávolabbi sarkába, Daisy egyből kiugrott az ölemből, és futott elé, hogy üdvözölje. A lába köré tekeredett, Niall felemelte, és arcát mosolyogva a puha szőréhez dörgölte. 

- Hello Szőrmók, jól viselkedtél ma? - kérdezte tőle, és megsimította a fejét. 

Feltápászkodtam, néhány végtagom hangos roppanással adta tudtomra, hogy ez nem volt túl jó ötlet, de csak az volt a célom, hogy eljussak odáig, ahol ő áll, és az nem volt túl messze. Szorosan a karjába zárt, a macskánkat útjára engedte, és mostantól az összes figyelmét nekem szentelte. Egy finom csókkal köszöntött, kénytelen voltam megkapaszkodni benne, egész nap nem éreztem ezt, most pedig túl hirtelen jött, és mindent elsöprő volt. 

- Szia Tündérem! Minden rendben? - érdeklődött kedvesen, és lehúzott maga mellé a kanapéra. 

Csak egy bólintással válaszoltam, nem igazán tudtam volna mit mondani neki. Az egész napom abból állt, hogy reggel összeszedtem magam egy kicsit, kitakarítottam, utána leültem a nappaliba, megnéztem néhány állás hírdetést, és ott ragadtam. Erről meg nem szándékozom beszámolni neki, tudom, hogy nem támogatná, de én szeretnék csinálni valamit, amíg nem lesz itthon, csak elunnám magam, és rosszul érezném magam amiatt, hogy elment.

Elmesélte a napját, gyermeki lelkesedéssle mesélte, hogy valamikor elutaznak néhány napra Amerikába, hogy felvegyenek egy videóklippet, és szerinte én is mehetek vele, szóval duplán jött a boldogság.

- Akkor Amerikába utazunk? - kérdeztem döbbenten, és nagy, csodálkozó kék szemeibe néztem.

- Igen. Nagyon jó lesz, ha megengedik, akkor utána elviszlek New Yorkba, és sétálunk egyet. Mit szólsz hozzá?

- Tökéletes! De Niall... Én még sosem repültem, egy kicsit félek attól, hogy az öledbe rókázok. - feleltem, és grimaszoltam egyet. 

- Nem lesz semmi baj, élvezni fogod. - simította meg az arcom, és egy puszit nyomott a számra.

- Éhes vagy? Mert ha igen, akkor szívesen összedobok neked valamit. - bújtam hozzá, ő pedig nevetve körém fonta karjait. 

- Nem ettem, de úgy látom itt nem csak nekem van szükségem kajára, el fogsz fogyni. - dörmögte.

- Niall, nem vagyok éhes, ettem már.

Felháborodva nézett rám, felvont szemöldökkel felhúzta a felsőm, és a hasamat méregette. 

- Lassan behorpadsz. Hogy fog elférni így a gyerekünk? Azonnal enned kell! - förmedt rám. 

Tátott szájjal néztem rá, talán percekig, ő meg rám, de olyan értetlenül, mintha most azt mondtam volna neki, hogy igazából fiú vagyok. Egyetlen mondat zengett a fejemben, nem hagyott nyugodni, az arcára simítottam a kezem, és próbáltam működésre bírni az agyam.

- Micsoda? - nyekeregtem.

- Én...én nem úgy gondoltam, tökéletes alakod van, csak... - össze-vissza hebegett, a fejét kapkodta, de szerintem nem tűnt fel, hogy nem ezen a részen akadtam fent.

- Milyen gyerek nem fog elférni? - kérdeztem fojtott hangon. 

- A gyerekünk. Addigra híznod kell. - pislogott nagyokat.

- A gyerekünk? 

- Igen. Tudod majd néhány év múlva... A kisbabák olyan cukik. - gügyögte, és a hasamra hajtotta a fejét.  

Próbáltam lassan feldolgozni, hogy mit mondott most, nem is tudom mit érzek jelen pillanatban. Halvány lila gőzöm sincs, hogy most erre mit mondhatnék, az még olyan soká lesz, addig bármi történhet. Lehet hogy talál valaki mást, aki alkalmasabb erre a "feladatra", vagy valahogy elválnak útjaink, de még az is lehet, hogy meghalok. A jövő nem egy életbiztosítás, nekem pedig főleg nem. Mindenesetre meghatott a dolog, de nem éltem bele magam, még nem volt érdemes. Meglepődtem, hogy ennyi idő után ilyen ötletei támadtak velem kapcsolatban. Baba, méghozzá tőlem? 

Piszkálgattam a haját, elgondolkozva csavargattam rövid tincseit, aztán sóhajtva felemelte a fejét, egy elhúzott puszit nyomott rá, és visszahúzta a pulcsim. Az ölelésébe bújtam, dünnyögni kezdtem valami hülyeséget, mire furcsán nézett rám, gyengén a mellkasára csaptam, azt hittem nem történik semmi. Elvesztette az egyensúlyát, leesett a kanapéról, és beverte a fejét az üvegasztal szélébe. Azonnal rám tört a pánik, mellé ugrottam, és azt hittem azonnal elsírom magam. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen?

- Jézusom Niall, jól vagy? Ne haragudj, én nem akartam! - a szám elé kaptam a kezem, amikor nyöszörögve kinyitotta a szemét, és lassan felült. 

Laposakat pislogott, engem fojtogattak a könnyeim, nem akartam lelökni az ágyról, nem tudtam hogy le fog esni onnan, arra pedig főleg nem számítottam, hogy a fejét pont beveri. Eddig is olyan közel volt az az átkozott asztal?

- Ne haragudj. - motyogtam, és lassan elhúztam a kezét a hajából.

Nem láttam semmit, ami jó jel volt, de nem elég jó ahhoz, hogy a szememből kibuggyanó könnycseppek ne csorogjanak le az arcomon. 

Szipogva, óvatosan egy puszit nyomtam a hajába, továbbra is bocsánatért esedeztem, de ő csak a fejét csóválva az ölébe húzott.

- Miért sírsz? - kérdezte halkan, és hüvelykujjával elsímította a könnyem.

- Lelöktelek az ágyról, és beütötted a fejed! Biztos nagyon fájt, ne haragudj, én... - nem tudtam befejezni, amit mondani akartam, mert puha ajkait az enyémre nyomta, és megállította a további felesleges mondatokból álló lavinát, ami kitörni készült belőlem. 

- Nem mondom hogy nem fájt, de nincs semmi baj, ezért nem kell sírnod Tündérem. Magamtól is beverhettem volna a fejem, nem a te hibád. - motyogta szinte a számba, és újra megcsókolt.  

Dehogynem az én hibám, ha nem lököm meg, akkor nem történik semmi. 

- Mi van azzal a kajával? Kezdek éhes lenni. - húzodott el, orrunkat összesimította, és próbált rendbe hozni.

Hosszú ujjai összefonódtak az enyémekkel, elmormolt néhány megnyugtató kis beszédet, amibe ha más kezdett volna bele, elküldtem volna egy kicsit melegebb éghajlatra. Valahogy neki elhittem ezeket, legalábbis egy darabig, amíg nem történt valami. Mondjuk most szerencsére nincs semmi, de nem akarom elkiabálni. 

Két kézzel megdörgöltem az arcom, felsegített a szőnyegről, és a konyha felé vettük az irányt.

- Van valami kívánságod? - kérdeztem tőle, és elkezdtem nyitogani a szekrényket.

- Te. - hümmögött, és csípőjét nekivetette a pultnak. 

- Kajának nézek ki? Tortának esetleg melegszendvicsnek, vagy pizzának? - fordultam felé egy tállal a kezemben. Fogalmam sincs mire fog kelleni.

- Határozottan nem, de le merném fogadni, hogy te mindegyiknél finomabb vagy. - mondta kajánul, és a szemöldökét rángatta.

Az arcom láng vörösbe borult, azt hiszem szívesen belehúztam volna azt a tálat a fejébe, de ma már elég sérülést okoztam neki, szóval inkább nem kockáztattam meg. Be kellett érnem annyival, hogy csúnyán nézzek rá.

- Valami egyéb? Esetleg normális étel? - kérdeztem égő arccal.

- Mit szólsz a gofrihoz? 

- Ahogy óhajtod. - motyorogtam, és előpakoltam mindent, ami kellett. Vagyis majdnem mindent. - Tudnál hozni nekem négy tojást?

-  Azonnal szakácsné. 

Elsuhant a hűtőig, a szemem sarkából láttam, ahogy lassan közelít, és nem jósoltam sok jót.

- Ne közelíts Horan, nincs szükségem hajpakolásra. - vettem ki büszkén vigyorogva a kezéből a tojásokat.

Duzzogva huppant le az asztalhoz, és kezdte el nyomkodni a telefonját, de addig sem kellett attól félnem, hogy valamelyik alapanyaggal rám támad. Összekutyultam mindent, belecsorgattam a sütőbe a masszát, ezt megcsináltam néhányszor és kész is voltam. Elé pakoltam mindent, nutellával, tejszínhabbal, cukorral, ő pedig úgy meredt az asztalra, mint aki évek óta nem látott nomális kaját.

- Hozzá kell szoknom ehhez. Most már konyhatündér is lett belőled. - mosolygott, és megfogta az asztalon pihenő kezem. 

Elvett egyet, rákent fél üveg nutellát, fújt rá egy jókora adag tejszínhabot, és beleharapott. Magamban fohászkodtam, hogy ezt is felírhassam a sikeresen elkészített ételek listájára, valahogy most nem tenne jót az önbizalmamnak, ha ki kellene dobni az egészet. Idegesen rágcsáltam az ajkam, egy darabig csak nyammogott rajta, és forgatta a szájában,  már kezdtem feladni a reményt, de akkor nagyot nyelve, hümmögve hunyta be a szemét, és bólogatni kezdett. Nem mondott semmit, nem is akartam megzavarni az evésben, csak néztem ahogy eszik, mint egy mókus, a lehető legnagyobb falatot próbálta mindig betuszkolni a szájába, és meg sem állt addig, amíg üresen nem maradt a tányér. Sóhajtva hátradőlt a székben, a hasát simogatta, ami azt jelentette, hogy jól lakott, felém nyújtotta a karját, én pedig nevetve huppantam az ölébe.

- Köszönöm szépen, egy istennő vagy, de komolyan! - nézett rám hatalmas csillogó szemekkel, és elégedetten elmosolyodott. 

- Az istennők egy mozdulattal el tudnak mosogatni, nekem az nem megy. Úgyhogy sajnos 10 percre még meg kell válnod tőlem. - mondtam a szám elhúzva, de nem engedett sehova, karjait szorosan fonta a derekam köré, és szinte magához láncolt. 

- Hagyd most, ráér, szerintem felmehetnénk, elég késő van. - motyogta a nyakamba, és elnyomott egy ásítást.

Raktam ki kaját, és friss vizet Daisynek, nem jött, ha hívtam, így sejtettem, hogy valahol az emeleten garázdálkodik. Lecsuktam a villanyokat, követtem Niallt az emeletre, a szobánkba érve spontán szeretetrohamot kapott, lerohant puha csókjaival, és úgy ölelgetett, mint egy kismackót. Közben a macskánk is előkerült, az íróasztal előtti székben sikerült elaludnia. Tulajdonképpen a Szundi nevet is adhattuk volna neki, hiszen olyan mint egy kis álomszuszék.

- Szeretnél menni először fürödni? - kérdezte kedvesen, és eltűrt néhány tincset, ami a szemembe lógott.

Néhány pillanatig csak néztem a gyönyörű arcát, a halvány fényben olyan kisfiúsnak tűnt, de tudtam, hogy nem volt az. Sem kívül, sem belül. Magam sem tudom, hogy honnan jött az ötlet, lehet hogy máskor meg sem fordulna a fejemben, vagy ha igen, akkor csak hülyeségnek tartanám. Lehajtottam a fejem, az ajkamba haraptam, és azt sem tudtam, hogy hogyan kezdjek hozzá. 

- Niall... 

- Igen, Tündérem? Valami gond van? - kezei közé fogta az arcom, és lehajolt, hogy a szemembe nézhessen.

- Nincs semmi gond. Én csak... Csak arra gondoltam, hogy, umm... Jöhetnél te is. 

Szörnyen szánalmasnak éreztem magam, mire kinyögtem, hogy mit akarok, ráadásul ennél szebben nem is mondhattam volna. A fejem megint égett, sőt, az egész testem lángba borult, de ezt nem láthatta, szerencsére sötét volt. 

- Hova? - kérdezett vissza, én pedig úgy éreztem magam, hogy mindjárt a föld alá süllyedek. 

Szerintem nagyon is jól tudta, hogy mit akarok, de élvezte, hogy húzhatja az agyam. 

- Fürödni. - nyögtem ki, és inkább elbújtam a felsőjében. 

- Figyelj, Hayley. Nem tudom, hogy ezt most mennyire gondolod komolyan, de nem muszáj, én nem kényszerítelek semmire. De ha te most ezt szeretnéd, akkor semmi akadálya. - simogatta a hátam. - Ha meggondolod magad, csak rúgj ki nyugodtan, oké? 

Csak kínosan nevetgélve bólintottam, egy ideig még álltunk egyhelyben, ölelkezve, és próbáltam összeszedni magam. Még én sem tudom, hogy mire számítsak önmagammal kapcsolatban, képtelen vagyok megjósolni, mi lesz két perc múlva, lehet hogy sikítozva fogom kiküldeni a fürdőből, de az is előfordulhat, hogy pont az ellenkezője fog történni. 

Egymással szemben álltunk, hevesen kapkodtam a levegőt, nem tudtam mihez kezdjek most, annyira szerencsétlennek éreztem magam. Niall talán észrevette a tanácstalanságom, mosolyogva megcsókolt, ami egy kicsit lenyugtatott, de az agyamra teljes köd borult, amitől képtelen voltam gondolkozni.

- Levehetem? - kérdezte a pólóm alját piszkálgatva. 

Remegve bólintottam, lassan kezdte felfelé húzni, közben végig az arcom figyelte, aztán az anyag halk puffanással ért földet a padlón. Nem nézett rám, mereven a szemembe bámult, és azt sugallta, hogy minden rendben, én mégis magam elé kaptam a kezem, de finoman elhúzta onnan.

- Ne. Gyönyörű vagy. - lehelte, kezei a nyakamra siklottak, mire akaratlanul is halk sóhaj hagyta el a szám, és lehunytam a szemem. 

Furcsa izgalom lett urrá rajtam, a lábaim reszkettek, mint a kocsonya, az egész testem libabőrös lett, és nem tudtam mit kezdeni a hirtelen jött érzésekkel. Leoltotta a villanyt, csak a gyertyák pislákoló fénye világította meg a fürdőt, amennyire kellett. Úgy éreztem, így nem fogok megijedni, és már csak azt vettem észre, hogy fehérnemű van rajtunk. Ujjai végigsiklottak a hátamon, óvatosan kipattintotta a melltartóm csatját, de én magam elé kaptam a karom, és megfordultam.

- Bemegyek, jó? Ne nézz. 

A hangom vészesen remegett, a mondat végén egy ideges kuncogás csúszott ki a számon, ledobáltam magamról mindent, és amilyen gyorsan csak tudtam, nyakig elmerültem a habos vízben. 

- Mehetek? - kérdezte. - Én nem mondom, hogy ne nézz, mert nem vagyok szégyenlős, de ahogy gondolod. - mondta kajánul nekem pedig kedvem lett volna a képébe fröcsölni egy vödörnyi vizet. 

Elnyekeregtem egy igent, hiába nem láttam volna semmit, elfordultam, és megugrottam, amikor a lába az enyémnek simult, és beleereszkedett a vízbe. Közelebb csúszott, egy puszit nyomott a tenyerembe, és lágyan mosolyogva nézett rám. A gyertya halvány fénye pont az arcát világította meg, nem tudom, hogy belőlem mennyi látszott, de ösztönösen kezdtem magam eltakarni, amikor a tekintete rám siklott. A kád hatalmas volt, szóval nem is nyomorogtunk, kényelmesen elfértünk egymással szemben, és néhány perc után kezdtem egy kicsit lenyugodni. 

- Hogy érzed magad? - érdeklődött.

- Hmm, jól.... Csak olyan furcsa. - motyogtam halkan, és megfogtam a kezét. 

- Tudom. - nevetett. 

Ha elvonatkoztattam attól a ténytől, hogy mindketten meztelenek vagyunk, egész kellemes volt, egy kicsit megrázó élmény volt így lenni valakivel, de egyáltalán nem rossz értelemben. Közelebb hajolt, finom puszikat adott a számra, aztán elhúzta őket, végül csók lett belőle. Kezét az arcomra simította, hevesen kalimpáló szívvel, próbáltam viszonozni a csókjait, de a tüdőmben rekedt a levegő, amikor a combja hozzám simult. 

- Nem bántalak oké? Nem foglak letapizni, meg semmi ilyesmi, nem csinálok semmi olyat, amit nem szeretnél. - mondta halkan a fülembe, és egy puszit adott mögé. 

Magam sem tudom, hogy mi ütött belém, de valahogy megfordultam a kádban, hogy háttal legyek neki, és a levegőt visszatartva gömbölyödtem össze néhány pillanatig. A homlokomat a térdemnek szorítottam, megsimította a hátam, és egy puszit nyomott rá.

- Mit szeretnél? 

- Én csak.... Tudod, mint... 

Reméltem, hogy nem kell kiszenvednem magamból, és tudja mire gondolok. Most az egyszer nem okozott csalódást, keze a derekamra simult, annyira szokatlan volt, hogy a bőrömet érintette.

- Akkor gyere, semmi akadálya. Ne foglalkozz vele, oké? Nincs semmi gond. - mondta megnyugtatóan, és kezdett maga felé noszogatni. 

A fejem zsongott a fülemben zúgó vértől, nem tudtam, hogy mire számítsak, milyen érzés lesz, de teljességgel elszállt mindenem, amikor puha bőréhez simultam. Összerezzentem, a fejem kiürült, egy újabb halk sóhaj, de ez most nem én voltam, hanem Niall. Teljesen nekidőltem, felhevült bőrünket hűsítette a lehült víz, végigsimított a karomon, én pedig úgy éreztem, egy részem meghalt ebben a szent pillanatban. Annyira valóságos volt, furcsa, de egyben kellemes, és... Annyira de annyira puha és lágy. Mintha a bőre a legfinomabb bársonyból készült volna, de nem, ez csak ő volt, és egy újabb töléletessége. Fejem a nyakhajlatába billent, teljesen elvesztettem az eszem, karja védelmezően fonta körbe a derekam, már teljesen ki voltam szolgáltatva neki, akármit tehetett volna velem, de betartotta a szavát, és nem érintett egyetlen olyan területet sem, amit nappal sem tett volna meg. Mindig meglep, szinte már bűn, olyan hibátlan, és jó hozzám, néha úgy érzem, hogy nem érdemlem meg, neki egy sokkal jobb lány kellene, de vannak pillanatok, amiket nem cserélnék el semmire, még a világ összes kincsére sem, mert számomra felbecsülhetetlen értékük van. Legyen az egy csók, egy kedves pillantás, vagy éppen ez, bármit vehetünk példának. 

- Szeretlek Halyey. - lehelte, és tenyerét az arcomra simította.

- Én is szeretlek Niall. Köszönöm, hogy vagy nekem. - mondtam meghatódva. 

A szemembe nézve percekig cirógatta az arcom, már nem is foglalkoztam a helyzetünkkel, elmerengve néztem, ahogy tengerkék szemeiben megcsillan a gyertya narancssárgás lángja, annyira elbűvölően szép volt. És az enyém.