36. rész

Sziasztok!

Itt lennék az új résszel. Egyetlen pozitív gondolatom sincs vele kapcsolatban, rövid lett, zavaros, és úgy érzem, hogy kezdek visszafelé fejlődni. Igyekszem összekapni magam, és beindítani a sztorit, mert még nagy terveim vannak, nem akarom hogy teljesen ellaposodjon ez az egész, és a végén rám unjatok. 

Jó olvasást! ❤️

Hosszú napok teltek el azzal, hogy csak bámultam magam elé, és amikor megcsörrent a telefon, úgy vetődtem rá, mint valami vadállat az áldozatára. Talán hetek teltek el az első telefonálásunk óta, azóta gyakran beszélünk Hollyval, mindig felhív, ha épp eszébe jut valami, kezdünk újra egymásra találni, de még nagyon sok dolgot kell alaposan átbeszélnünk. Niall felvetette valamelyik nap, hogy hozzunk össze egy találkozót, és menjünk át hozzájuk, amibe azonnal bele is egyeztem. Évek óta nem láttuk egymást, biztosan nagyon sokat változott, kíváncsi vagyok, vajon még mindig az a kicsit ütődött, aranyos lány-e, akit megismertem, és a barátnőmnek tudhattam.

A hajam elterült Niall mellkasán, aranyosan szuszogott, a reggeli teánk után sikeresen elszundított, amit a legkevésbé sem bántam, hiszen éjszakánként néha arra keltem fel, hogy az íróasztalánál görnyed, és gépel, vagy egy halom papír felett ül, és hevesen körmöl, vagy áthúzkod valamit. Néhány nappal ezelőtt én keltettem fel, és vezettem el az ágyig, mert elaludt a laptopján. Mostanában észrevettem, hogy nem aludt jól, rengeteget forgolódott, előfordult hogy dünnyögött, és felült álmában, mindez azóta, mióta megjelent az a rohadt cikk. Érezhető súly nehezedett a vállamra, amikor összeraktam a kirakó darabjait, és rájöttem, hogy ez mind miattam van, az összes hülyeség ami itt van, és azt kívánom, bárcsak tehetnék ez ellen valamit. Nappal semmi baja nem volt, nem mutatott arra utaló jeleket, hogy nincs teljesen jól, mosolygott, hülyéskedett, és elárasztott a szeretetével, de talán éjszaka jöttek ki rajta igazán a problémái, amit magába folytott. 

A nyakhajlatába temettem a fejem, orrommal egészen véletlenül végigsimítottam az érzékeny bőrt, mire megrezdült, és erősebben szorított magához. Néha erős késztetést éreztem arra, hogy megérintsem valahol, elkezdjem piszkálni puha tincseit, vagy csak spontán kedvem lett volna megízlelni azokat a csodálatosan édes ajkait. Szinte mágnesként vonzottak, és nem győztem parancsolni az agyamnak. Hosszú pillái megrebbentek, amikor feljebb húztam a takarót, hogy a hátára tudjam teríteni, mire motyogott valamit, és megkereste a kezem. Ujjaival gyengéden simogatta a kézfejem, nem tudom, hogy aludt-e, de amikor feltettem magamban ezt a kérdést, mintha meghallotta volna a gondolataim, egyik szemét résnyire nyitotta, és elmosolyodott. A hajamba rejtette az arcát, mélyeket szippantott a samponom illatából, nemrég rájöttem, hogy tetszik neki, és tegnap nevetve megkérdeztem tőle, hogy esetleg nem akarja-e megkóstolni. 

- Így sokkal jobb. Nem hiszem hogy az íze is olyan finom, mint az illata. 

Nagyokat pislogva felnéztem rá, fogalmam sincs hogy csinálta, a gondolataim között járkált, amit még szeretnék megtartani magamnak. A végén még olyat is megtudna, ami végtelenül kínos lenne számomra.

- Ne csináld ezt. Ijesztő. - tűrtem el néhány homlokába esett kósza hajszálat

- Micsodát? - nézett rám ártatlanul, feljebb húzta a vállamról lecsúszott póló ujját, és lehajolva egy apró puszit nyomott a helyére.

- Ne turkálj a gondolataim közt. Azok még az enyémek. - böktem meg sértetten a mellkasát.

- Nincs szükségem szuperképességekre ahhoz, hogy tudjam mi jár a fejedben.  Elég az arcodra vagy a szemedbe nézni. - mosolyodott el, és hüvelykujjávval végigsimított a szemem alatt. - Gyönyörű kifejező pofid van. 

Megforgattam a "gyönyörű kifejező" szemeim, mire valami fura templomi énekbe kezdett és lehúzta a szemhéjaim. 

- Nem haltam meg egy bóktól, ne aggódj. - húztam fel az orrom, és megpróbáltam lerázni magamról a kezeit, de a lábát átdobta a csípőm alatt, és szinte magához láncolt. 

Nagyon tetszett neki, hogy hozzá simulok, elégedetten túrt a hajamba a tarkómnál, és billentette felfelé a fejem. Néhány pillanatig tekintetét az enyémbe mélyesztette, majd váratlanul csapott le, és úgy csókolt, mint még soha. Az egész testem beleremegett, talán ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy ember a sivatag közepén egy oázisra talál, és enyhíti a kínzó szomját. Csak itt nem volt szó se sivatagról, se oázisról, csak ő volt, és én, semmi más, semmi értelmetlen hülyeség, csak a saját kis világunk, és ez nekünk bőven elég volt. Hosszú perceken keresztül próbáltunk elveszni a pillanatban, a hajamba túrt, majd pihegve elszakadt a számtól, és a felsőm nyakát lesimogatva a vállamról a nyakhajlatomat vette célba. Felkuncogtam, amikor csikis helyet érintett, amikor ráfújt, az ösztöneim cselekedtek helyettem, és próbáltam összegömbölyödni. 

- Nem szeretek bunyózni. - motyogta a nyakamba, és felemelte a fejét. 

Nevetve próbáltam eligazítani a haját, sikerült teljesen szétdúrnom az egészet, de ez neki nagyon tetszett, olyan volt mint egy kiskutya, nem csodálkoztam volna azon, ha lógó nyelvvel elkezdi rázni a lábát. Hunyorogva a világ legédesebb mosolyát villantotta rám, egy apró puszit nyomott az orromra, és megkereste a kezeimet. Meleg tenyerei közt szinte eltűnt az én pici kézfejem, néha meglepődtem azon, hogy az enyémhez képest mennyivel nagyobb az övé. 

- Utálok arra gondolni, hogy mi lesz akkor, ha majd elmegyek, és egy ideig itt kell hagynom téged, de támadt egy ötletem, hogy hogyan tudnám ezt egy kicsit egyszerűbbé tenni. Tudom, hogy semmi nem tud engem helyettesíteni, de... - hajtotta le a fejét, és puszit hagyott az ujjbegyeimen. 

Kíváncsian néztem rá, a szívem összeszorult ettől a témától, nem akartam erre gondolni, beszélni sem leszek hajlandó egy ideig, tudtam hogy el fog menni, hiszen ez a munkája, és szereti amit csinál, de még abba hitbe ringatom magam, hogy az még messze van.

- Arra gondoltam, hogy hozhatnánk a menhelyről egy cicát. Nem kell, ha nem szeretnéd, ideiglenesen is be lehet fogadni őket, csak arra gondoltam, hogy lehet hogy egy kicsit elterelné majd a figyelmed. - mondta halkan.

A szemem felcsillant, ezt ő is észrevette, mert egy halvány mosoly jelent meg ajkain, és eltűrt egy tincset az arcomból.

- Ha szeretnéd ma is elmehetünk, utána meg benézünk Joshékhoz. Mit szólsz hozzá? - kérdezte kedvesen.

Egy rövid csókkal válaszoltam, és puha arcára tettem a kezeim, az agyamban kész jelenetek játszódtak le arról, hogy egy apró szőrcsomó gömbölyödik össze a karomban, és aranyosan dorombol. Igazából teljesen mindegy, hogy mit csinálna, én akkor is nagyon szeretném már az első pillanattól fogva, el sem hiszem, hogy ilyen jutott az eszébe. Régebben volt egy macskám, akit nagyon sokszor nyúztam, és megszökött, akkoriban nem bántam jól sem az emberekkel, sem az állatokkal, szóval egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy megunt, és lelépett. Most már mindent másképp csinálnék, és talán most kapok egy másik lehetőséget.
- Min gondolkozol ennyire? - kérdezte kíváncsian pislogva.
Megráztam a fejem, egy kicsit talán belemerültem a saját magam által kialakított mesebeli világba, ahol csak mi vagyunk, és egy macska. Hogy nyálasabb legyek, a családunk.
- Hmm, igazából nem sok mindenen. Csak eszembe jutott, hogy régen kaptam egy kiscicát. Nem tetszett neki az, ahogy játszottam vele, és elszökött. - nevettem el magam,
- Nem akarom tudni, hogy mit műveltél vele.
- Még csak négy éves voltam! - mentegetőztem.
- Már akkor is gyönyörű lehettél. - simogatta az arcom, és mosolyogva ölelt magához.
Magamban megint elmormogtam valamit, ő mindig szépnek látott, akárhogy néztem ki, kócos hajjal, és nyúzottan is olyan áhitattal nézett rám, mintha most léptem volna ki valamelyik magazinból, pedig le merem fogadni, hogy gyakran úgy festek, mint egy hajléktalan. És megint teljesen eltért a témától. 
Felültem az ágyban, kicsit sem nőiesen megdörzsöltem a szemem, és megpróbálkoztam elnyomni a feltörő ásításom, a lábamra rácsavarodott a paplan, de nem foglalkoztam vele, szerettem, éreztem rajta Niall illatát, szóval boldogan vonszoltam volna magam után mindenhova. Megkíséreltem a felállást, de abban a pillanatban elhagyta a száját egy mondat, amitől az összes végtagom felmondta a szolgálatot, és lebukfenceztem az ágyról.
- Siess, bővítsük a családot. - mondta elégedetten mosolyogva, de amikor meglátta, hogy hogyan reagálok, ijedtében majdnem rám esett. - Jézusom, lehet hogy legközelebb meg sem kellene szólalnom. - mormolta halkan, és felszedett a puha, fehér szőnyegről.
Amikor beszálltunk a kocsiba, szomorúan tettem le a telefont, mert Hollynak haza kellett utaznia az anyukájához, és így lemondta a találkozót, amit nagyon sajnáltam. Niall a kézfejem simogatva próbált egy kicsi életkedvet vinni belém, nem hagyhattam, hogy lelombozódjak egy ilyen miatt, reggel nagyon örültem ennek, és ezt most sincs másként csak... Régóta vártam rá, de akkor majd összehozzuk legközelebb. Biztatóan rámosolyogtam, és rászóltam, hogy inkább az útra figyeljen, én is az elsuhanó fákat figyeltem, vagy a hüvelykujjammal simogattam a váltón nyugvó kezét, amíg oda nem értünk. Egy kicsit izgulva pattantam ki a kocsiból, és vettük az irányt a kerítés felé, nagyon sok otthontalan cica lakhatott itt, és én most készen álltam arra, hogy az egyiküknek megváltoztassam az életét. Kedvesen köszöntünk a gondozónak, aki körbevezetett minket, mindegyik macskáról mesélt valamit, és rájöttem arra, hogy itt nagy hangsúlyt fektetnek az állatok képzésére és gondozására, nem úgy mint másik "normál" menhelyeken, és egyre jobban tetszett az örökbefogadás gondolata. 

Járkáltunk a ketrecek között, szívem szerint az összeset hazavittem volna, néha megálltam csodálkozni, aztán megakadt a szemem egy kölyök kiscicán, aki magányosan üldögélt az egyik eldugott sarokban. Kisebb volt, mint a többi, fehér szőrén barna csíkos voltok voltak, annyira édesnek találtam, a szemébe néztem, és éreztem, hogy ő lesz az. Leguggoltam, és bedugtam a kezem a rácsok között, halkan hívogatni kezdtem, mire bizonytalanul közeledett, és a fejét a kezembe simítva azonnal belopta magát a szívembe. Meghatódva pisolgtam fel Niallre, mosolyogva végigsimított a hajamon, és szólt a gondozónak. Amikor kinyílt a ketrec ajtaja, a lábamhoz nyargalt, nyávogva köré tekeredett, és dorombolva húzta össze apró szemeit. A karomba vettem, és simogattam, amíg Niall elment aláírni a papírokat, és elrendezni mindent. Pici, puha mancsait felemelve fejezte ki, hogy mennyire tetszik neki az, hogy össze-vissza dögönyözöm. Nem tudom mennyi idő múlva Niall jelent meg mellettem, kezében a papírokkal, és egy pokróccal, de addigra a kis szőrmók bealudt, úgyhogy ráterítette, és a kezét a derekamra téve távoztunk. A kocsiban percekig ültünk szótlanul, a hajam simogatta, kék szemei szinte ragyogtak a boldogságtól, megpiszkálta a macskánk fülét, és egy csókért hajolt, amit boldogan viszonoztam. Legszívesebben  kipislogtam volna a szemembe gyűlt könnyeket, de nem akartam megint sírni, nem nagyon volt rá okom, majd kicsattantam a boldogságtól. 

- Örülsz? - kérdezte.

 - Igen. Niall... - nem fejeztem be, amit mondani akartam, az ajkamba harapva lehajtottam a fejem, és inkább végigsimítottam a kezemben nyugvó apróságon. 

- Mi az?

- Semmi, csak... Szeretlek. - nyögtem ki, és éreztem ahogy az arcom lassan színt vált, és a melegség átterjedt a nyakamra is.

- Én is, Tündérem. - mondta ellágyulva, és egy elhúzott puszit nyomott az arcomra. - Menjünk bevásárolni.

Egy kisebb állatkereskedést céloztunk meg, én kint maradtam, és alaposan megdöbbentem, amikor két hatalmas szatyor kíséretében tért vissza. 

- Niall, arról nem volt szó, hogy a fél boltot megveszed. 

- Ez csak néhány dolog, nem a fél bolt, ne aggódj. - nevetett, és beindította a kocsit.

Az egyenlőre még névtelen cicánk ébredezni kezdett, panaszosan nyávogott, a hasát simogattam, arra gondoltam, hogy biztos éhes lehet már. Úgy fogtam, mint egy kisgyereket, talán túlságosan belemerültem, de nem foglalkoztam vele, tudom, hogy el fogom kényeztetni, és mindenből a legjobbat kapja majd. Jelenleg ennek a cicának jobb helye nem is lehetne, legalábbis látszólag nagyon boldog ő is, dorombolva járja körbe a nappalit, és ugrál fel a kanapéra, miközben mi a szőnyegen ülve pakoljuk ki a cuccait. Elmarok egy zacskó kaját, és azonnal teleöntöm a tálat, de rá sem hederít, folyamatosan Niall körül járkál, ezt néhány perc múlva megunja, és összegömbölyödik az ölében. A szívem körül meglágyul valami, amikor a kezébe veszi, és arcát a puha szőréhez dörgöli, farkasszemet néz vele, végül nevetve elnyúlik vele a földön. A nyakát piszkálgatja, mire a kis szőrcsomó a hátára fordul, és hangos dorombolásba kezd. Niall csillogó szemekkel néz fel rám, karját a derekam köré fonja, lehúz engem is, és lágyan megcsókol. Nem kell szavakat használnunk ahhoz, hogy tudassuk a másikkal, mit érzünk ebben a pillanatban, nekem elég csak ránézni, az arca ragyog, folyamatosan vigyorog, és nevet, szemei pajkosan fénylenek, és érzem, hogy ő is legalább annyira örül, mint én. Már nem érdekelt semmi, sem a cikk, és semmi ilyen hülyeség, még szándékosan sem tudtak volna kibillenteni ebből a hangulatomból, úgy éreztem, hogy végre teljes vagyok, és egész, és ez melegséggel töltött el. Minden egyes mozdulatával, és szavávak szeretett, nekem nem kellett ennél több.  Kezemet az arcára simítom, közelebb húzódok hozzá, a cica bemászik közénk, és ez volt az a pillanat, amikor annyira boldog voltam, hogy az már kifejezhetetlen. Könnyek folytak végig az arcomon, csak egyetlen szót nyöszörögtem neki, annyira szerettem volna megmutatni neki, hogy mennyire szeretem, de nem tehettem sokat, szavakkal próbálkozni értelmetlen lett volna, teljesen megrészegített ez az érzés. Szédültem, az utolsó ép gondolataim azt követelték, hogy tegyem arrébb szegény macskát, és próbáljuk nem teljesen összenyomni. Karomat a nyaka köré fontam, maga alá fordított, és a könnyeimmel küszködve viszonoztam lágy csókjait.