Élménybeszámoló - OTRAT Vienna

Először Nessa blogjára került fel, pontosan néhány órája (amikor még mellettem csövelt a drága. T.T), képeket is mellékeltünk hozzá, meg tudjátok nézni. A videókról annyit, hogy inkább megtartom magamnak őket, mert egyik számot sem tudtam teljes egészében, és mindegyikbe beleordibálok valami szépséget, úgyhogy inkább megkíméllek titeket. Remélem tetszeni fog nektek, bemásolom a szöveget. :) 

"Éjjel negyed 2, perpillanat a szállodánk folyosóján ülünk pizsiben, és én a lopottzászlómmal takarózok. De mindent az elején...

Tudom, ez egy koncertbeszámoló, de nem tudok elsuhanni a nap további részletei fölött, úgy érzem, ez így lesz teljes. 

Már reggel negyed 6-kor felébredtem, és küldtem egy üzenetet a folyosó másik végén alvó legjobb barátnőmnek, akivel tegnap délután találkoztam először. Majd visszaaludtam, és reggel nagyjából egyszerre ébredtünk, megbeszéltük, hogy együtt kimegyünk vásárolni.

A délelőttöt ezzel töltöttük, mászkáltunk a városban, majd a szobában türelmetlenül ülve karkötőket gyártottunk, majd elkezdtünk készülődni. A tervezgetéseink helyett negyed 2-kor sikerült elindulni, és kettőre már odaértünk a stadionhoz, ahol találkoztunk egy olvasómmal, barátnőmmel. Innen is puszillak, Viki, és remélem, nem ijedtél meg nagyon tőlem.

Őszintén, a szervezés nem volt a legjobb, rengeteg kordon, kacskaringós utak, lassú haladás, viszont amíg álltunk a sorban történt az ominózus eset. Jött egy ember, kiabált, maga előtt egy kocsit tologatott dugig 1D-s villogókkal, kártyákkal, és zászlókkal. Anya felé fordultam, megkérdeztem, hogy vehetünk-e egyet, de elég drága volt, szóval azt mondta, hogy inkább ne. Most nevetni fogtok, vagy épp kiakadni, de elhaladt mellettünk az ember, és kiesett egy becsomagolt zászló a kocsiból. Én meg sikítva rávetettem magam és belegyömöszöltem Laura táskájába, szóval így került hozzám a zászló, amivel épp takarózok, és amivel betakarva magam ültem végig a metróutat, és vonszoltam vissza magam a szállodába.

ÉS

ÉS

Nagy nyugiban álltunk, amikor jött egy kocsi, benne LOUVAL ÉS LUXSZAL (Hogy kell leírni? lel).

A tavalyi, londoni tapasztalatok alapján azt gondolom, ez a koncert kicsit szervezetlenebb volt, mármint nem a fiúk előadása, hanem minden más. A piros szektorban konkrétan tömegverekedés volt néhány alkalommal, könyökkel gyilkoltuk egymást, és egy kislány valami fura nyelven belesuttogott a fülembe, meg lökdösött arrébb. Mi meg védtük egymást - legalábbis próbálkoztunk - és néha azért beszálltunk a verekedésbe, mígnem a 4. és 5. sorokig vergődtük el magunkat. Körülbelül 4 méterre rohangáltak tőlünk, ami azért sokkoló, leginkább mert még az a 4 méter is olyan sok volt. 4 méter, és nem volt esélyünk hozzájuk érni. Számomra ez nagyon sokkoló volt, meg minden, nem is tudom elmondani. Az egész koncerten csorogtak a könnyek az arcomon, bálnahangon üvöltöttem a dalokat, és rázkódtam a sírástól, ezt bizonyíthatja több ember is.

Nem tudok élménybeszámolót írni, erre már többször is rájöttem, talán azért, mert az egészet lehet kicsit máshogy éltem meg, mint mások. Nem érdekelt, hogy löktek, vertek, tépték a hajam, csak az, hogy ott álltak előttem, és annyira hiányzott valami, valaki... Mindenki tudja, kire gondolok. Nélküle üres volt a színpad, folyton hiányérzetem volt, és a koncert utolsó percéig reménykedtem benne, hogy megjelenik. De nem... és ez bizonyára így van jól.

Nem tudom elmesélni, hogy milyen volt, mert szavakkal nem lehet elmondani ezt a koncertet. Ott álltak előttünk, ott nevettek, beszélgettek egymással, és Laura (akit nem mellesleg amúgy Harry lecsulázott [Bocsi ezt muszáj volt. L.) a kis ajándékunkat lóbálta előtte, aki ujjal mutogatott rá és nevetett. Hát, meghaltam.

Őszintén, fogalmam sincs mit írjak, jobb, ha ti tesztek majd fel kérdéseket askon (ask.fm/NessaOfficial) és azokra válaszolunk, meg rakunk ki képeket is, ha kéritek. 

Csak annyit tudok mondani, hogy életem egyik legjobb napja volt, nekem a második, de közel sem az utolsó, mert amíg van One Direction, addig engem minden adandó alkalommal köszönthetnek a koncertjeiken, és remélem, hogy ezt a kis hülyét is, aki épp most vonszolta be magát a saját szobájukba.

Imádtam minden percét, az összes elhangzott mondatot, dalt, tűzijátékot, az összes mozdulatukat. És nem tudok többet írni, egyszerűen erre képtelen vagyok. Fáj a lábam, most már egyedül gubbasztok a kivilágított folyosón, a szemben lévő szobából valami zene szól, meg két emberke röhög nagyokat, míg én a zászlómat szorongatva csak ülök, és próbálom összeszedni a gondolataim, nem túl sikeresen.
Lezárásképp csak annyit tudok mondani, hogy nincs jobb érzés annál, amikor olyan miatt zokogsz amit, ebben az esetben akiket mindennél jobban szeretsz, rád néz a legjobb barátnőd, akivel 1 év után először találkoztál, és letörli a könnyeidet.
Kívánom mindenkinek, hogy jusson el egyszer, és kapjon egy olyan barátot, mint amilyet én kaptam ezáltal az 5 gyönyörű fiú által.

N. x

Akkor most jönnék én. Igazából én sem tudok sok dolgot írni, még most sem igazán tudom, hol vagyok, csak lézengek, pakolunk össze, az orrom előtt van a táska és nem veszem észre. Sokkos állapotban vagyok tegnap óta, nem is igazán tudom felfogni, hogy ott voltam, nézem a videókat, és nem is érzem, hogy az én vagyok, és hogy igen, ott voltam. Pedig elég hihető, ha azt mondom, méterek választottak el bennünket, és néhány idióta ember? Ott sétálgattak, mosolyogtak, ugráltak, és csak élvezték, amit csinálnak. 

De akkor vissza az elejére. Az számomra szörnyű volt, amikor bejutottunk, egy kicsit megrémültem a hatalmas tömegtől, de csak utána jött a java, amikor a McBusted kijött a színpadra. Mindenhonnan nyomtak, tépték a hajam, semmit sem láttam, csak a nyakamat nyújtogatva próbáltam egy kicsit nézegetni, de nem nagyon ment. Közben locsolták a vizet, poharakban adogatták hátra, egy kicsit próbáltunk mindig szerezni magunknak, nagyon meleg volt, és ráadásul mindenki olyan volt mint a radiátor, mindenki az arcunkba lihegett. Komolyan már az volt a ciki, ha nem árasztottál olyan szagot, mint egy borz. 

Utána jöttek ők, mindenki megőrült, Nessával elszakadtunk egymástól, és egy darabig nagyon rosszul éreztem magam, annak ellenére, hogy már ott voltak, és hallottam a hangjukat. Nagyon sokáig megint nem láttam semmit, aztán kijöttek a kifutóra, és LOUIS KONKRÉTAN TÖBBSZÖR IS MEGÁLLT ELŐTTÜNK. Annyira hihetetlen volt, ott állt előttem, csak néztem rá, és sikítoztam, csápoltam, mindenkit arrébb löktem, ÉS RÁM NÉZETT. Szeretem azt hinni, hogy egy darabig szemezgettünk egymással. 

Összességében nem tudok semmit írni, természetesen hatalmas élmény volt, hiszen, láttam és hallottam őket, még most sem fogom fel. 

Nessa itt ül mellettem, nézzük a videókat, amiket csináltam, és csak röhögni tudunk azon, amit műveltünk, a videóimba olyan ordítások hallatszódnak, hogy "Szivecském", "Hello" "Nézz már ide" és hasonlók.

Már most azt tervezgetjük, hogy jövőre hova fogunk menni, amint tudunk, mert az embernek egy koncert nem elég. Nem tudom ezt elmagyarázni, ha tehetitek, akkor mindenképp menjetek el, biztos nem fogjátok megbánni. 

Most így visszaolvasva ez szörnyen összeszedetlen lett, sajnálom, még mindig nem vagyok magamnál. Most épp a Little White Lies megy, és mindjárt versenyzünk, hogy melyik verzió jobb, az élő vagy az album.

                                                                                                                                                             L.xx"