30. rész

Sziasztok! Szeretném ha ezt mindenki elolvasná!  

Egy újabb nagyobb kihagyás után visszatértem, jelentem, nem tűntem el, nem tervezem. Mint láthatjátok, a blog új külsőt kapott, remélem nektek is annyira tetszik, mint nekem, nagyon köszönöm J. Samuels! 

Egyre inkább azt érzem, hogy nem is érdekel benneteket az egész történet. Ez egy kicsit elszomorít, hiszen régebben jött néhány komment, most pedig csaknem nullára csökkent, a barátnőm sorait kivéve. Nem értem, itt vagytok 45-en, és egyszerűen semmi. Ennyire unjátok? Akkor azt is mondjátok meg, én megpróbálok változtatni rajta, nem sokáig tervezem ilyen laposra a történetet, csak még bele kell lendülnöm a dolgokba. Szeretném, ha írnátok néhány sort, engem egy "Jó!"-is boldoggá tenne, de legjobban olyan kommentnek örülnék, ami egy kicsit kifejtősebb, és tudnék belőle fejlődni. Én is egy bunkó vagyok, tudom, mert sosem válaszolok rájuk, de mindig látom őket, és nem hagyom őket ennyire "figyelmen kívül". Igyekszem ezen is változtatni.

A részről csak annyit szeretnék mondani, hogy talán hosszabb lett, mint az eddigiek, habár ez sem túl eseménydús, de azért remélem valamennyire tetszeni fog nektek.

A hibákért elnézést kérek, még mindig telefonról írok, és van, hogy nem veszem észre őket, ha szóltok, azonnal javítom.

Számítok rátok! ❤️

l.xx

Mosolyogva dőltem az ajtófélfának, a fiúk egymást túlkiabálva kivántak neki boldog szülinapot, Louis nagy lendülettel robbant be, és lökte félre a többieket, hogy ordibálva felköszönthesse, és a fülét kezdte cibálni. Niall sziszegve csapkodott, a kivörösödött területre szorította a tenyerét, és tisztes távolságba vonult.

- Elég volt, köszönöm mindenkinek, de szeretném egy darabban túlélni ezt a napot.  

- Az nem biztos, hogy össze fog jönni. Este ünneplünk. - veregette meg a vállát Harry. 

A további beszélgetésüket nem hallottam, a konyhába indultam, ahol nem kis meglepésemre Sophiaval találtam magam szemben. Kedvesen mosolyogva felnézett az újság mögül, és bemutatkozott. 

- Azt hiszem, még nem volt alkalmam bemutatkozni, Sophia vagyok.

- Hello, Hayley vagyok. Örülök. - ráztam meg a felém nyújtott kezét.

- Kérsz kávét? - kérdezte.

Csak hümmögve bólogattam, nem igazán tudtam, hogy mit mondjak, ő már kora reggel csodásan festett, én pedig a szöges ellentéte lehettem, a kócos hajammal, és a karikás szemeimmel. Lerakott elém egy zöld-fehér csíkos bögrét, hálásan pislogtam rá, egy kicsit zavarban éreztem magam.

- Aranyos lánynak tűnsz. - mosolyodott el. - Niall nagyon kedvel téged.

Meglepődötten néztem rá, nem beszéltünk még, még is ezt gondolja rólam. 

- Tényleg így gondolod?

- Igen. Eddig határozottan te vagy a legnormálisabb lány, akit a közelében láttam. Nem sűrűn néz úgy emberekre, ahogy rád. 

Éreztem, hogy vörösödöm, ezért gyorsan magam elé emeltem a bögrét, és belekortyoltam a kávéba. Vajon ő is egy olyan ember, aki belelát mindenki fejébe? 

- Erre most nem tudok mit mondani. Nagyon furcsa ez az egész nekem. - nevettem fel.

- Elhiszem. Hamar hozzászoksz majd, nem nehéz. - mosolygott kedvesen. - Jó ideje nem hallottam felőle, nem tudtam, hogy lett egy barátnője. Együtt vagytok, igaz? - kérdezte.

Lehajtottam a fejem, a bögrét kezdtem forgatni, egy kicsit elgondolkoztam a kérdésén. Nem tudtam, mit válaszoljak. 

- Ez elég bonyolult. - motyogtam. 

Egy ideig mindketten hallgattunk, aztán pirulva felemeltem a fejem, és elújságoltam neki, hogy elhívott randizni, magam sem tudom, hogy miért. Lehet, hogy tudna adni néhány hasznos tanácsot. 

A szeme egyből felcsillant, fogadok, hogy a fejében már megszületett egy komplett "haditerv". Nem ismertem ezt a lányt, de szerintem nem leszünk rosszban, hasonló kisugárzása van, mint Niallnek. Nagyon szimpatikus. 

- Úú, van már ruhád? - fészkelődött izgatottan a széken.

Mosolygova bólintottam, sokkal nagyobb lelkesedése volt a ruha iránt, mint nekem,  azonnal meg akarta nézni, felpattantuk, arra azonban nem számítottam, hogy egy kemény mellkasnak futok neki. Illata azonnal az orromba kúszott, egyből felismertem. Néhány pillanatig erősen fogott magához, hogy visszanyerjem az egyensúlyom, a pólójába fúrtam az arcom, és elnevettem magam a szerencsétlenségemen.

- Óvatosan! - dorgált le, rövid időre összekapcsolta a tekintetünket, és egy puszit nyomott a homlokomra.

Indult volna tovább a konyhába, de Sophia még feltartotta egy kicsit, jókedvűen felköszöntötte, és megpaskolta a fejét.

Enyhén rózsaszínes arccal pislogtam utána, sikeresen feljutottunk a lépcsőn, és benyitottam a szobába. Az ágyon össze volt gyűrve a lepedő, a két paplan egy kupacba volt téve az ágy végébe, aminek a fele lelógott, legszívesebben azonnal rendet raktam volna, de most nem ezért jöttem. A fürdőben megtaláltam a ruhát, amit Sophia csillogó szemekkel mért végig, elém tartotta, igazgatta, kérte, hogy forduljak meg, látszólag ő értett az ilyen dolgokhoz. Elismerően hümmögött, úgy viselkedett velem, mintha régi jó barátnők lennénk, ennek egy kicsit örültem is, talán így könnyebb lesz megtalálnom vele a közös hangot. 

- Nagyon szép ez a ruha. - bólintott elismerően. - Van valami, amit felveszel hozzá?

Most, hogy jobban belegondolok, tényleg semmit nem tudnék felvenni hozzá, a kötött pulcsi nem igazán passzol ehhez az elegánsabb stílusú darabhoz. Se kiegészítő, se normális cipő. Nemlegesen megráztam a fejem, mintha a feje felett megjelent volna az a bizonyos villanykörte, csettintett egyet, és elégedetten kihúzta magát.

- Nos, ezen könnyen segíthetünk. A kezembe veszem az irányítást, és úgy kicsinosítalak, hogy Niall elfelejt majd levegőt venni, ha meglát. - mondta, és a ruhát felakasztotta a szekrény ajtajára.

- De ugye nem akarsz belőlem karácsonyfát csinálni? - kérdeztem egy kicsit félve.

- Természetesen nem. - nevetett fel. - Csak este mentek igaz?

Egy bólintással válaszoltam, észrevétlenül arrébb rugdostam Niall egyik elszórt pólóját, összehúzott szemöldökkel néztem végig a szobán, és azon gondolkoztam, hogy itt mikor lett ekkora rendetlenség?

- Nyugodtan lemehetsz, egy pár perc, és megyek én is. - mondtam neki, és egy megértő bólintás után dudorászva elhagyta a szobát. 

Egy kicsit rendet akartam csinálni, nem nagyon szerettem a kupit, ezért hozzá is láttam. A szemétbe dobáltam a földön heverő vizes palackot, és egyéb dolgokat, a ruhákat bedobtam a szennyes kosárba, az ágyat pedig úgy ahogy, rendbe hoztam. Hirtelen két kéz fonódott a derekamra, kis híján eszeveszett sikoltozásba kezdtem, de csak Niall volt az.

- Ne ijesztegess. - fordultam meg, és fenyegetően néztem rá.

- Ne haragudj. - biggyesztette le az ajkát. - Mit csinálsz?

- Elpakoltam a kupit, amit magad után hagytál.

- Köszönöm, de nem kellett volna. - mosolyodott el, és az egyik szemembe lógó hullámos tincset hátra simította. 

A szívem nagyokat dobbant, fejemet a mellkasára hajtottam, és hallgattam, hogy az ő szíve is hevesen ver. Szorosan átölelt, a homlokát az enyémnek támasztotta, szemeit néhány pillanatra lehunyta, hosszú szempillái meg-megrebbentek, amikor kisimítottam néhány elkóborolt hajszálat a homlokából. Csak egy kicsit kellett volna felbiccentenem a fejem ahhoz, hogy az ajkait súroljam, de az a csodálatos kékség jelen pillanatban sokkal jobban magával ragadott. Néha szörnyen gyűlöltem, hogy nem nőttem magasabbra, de mellette kifejezetten jó volt ilyen kicsinek lenni, mintha minden elöl képes lenne eltakarni, és megóvni. Ő sem tartozott az égi meszelők csoportjába, de hozzám képest akkor is nagyon magas volt. Ajkait óvatosan az enyémre nyomta, egy ideig szórakozottan kóstolgatott, végül megint én voltam az, aki egy kicsit többre vágyott.

- Valaki nagyon elégedetlen ma. - húzogatta a szemöldökét, és megbökte az oldalam.

Nevetve döltem az ágyra, a lábaimat felhúztam.

- Van torta, nem eszünk? - kérdezte, és ő is mellém huppant.

- Elhízok. - grimaszoltam.

Kitört belőle a nevetés, a hasát fogva görnyedt össze, és simán legurul az ágyról, ha nem markolom meg a felsőjét, és rántom vissza. Mosolyognom kellett, nem hallottam még embert ilyen viccesen nevetni, de szörnyen aranyos volt.

- Pont te fogsz elhízni. - törölgette a nem létező könnyeit. - Senki nem halt bele néhány szelet tortába, és amúgy is elfér rajtad egy kis husi, olyan vékony vagy. Ezért minimum 5 szeletet meg kell enned. 

Nemlegesen ráztam a fejem, közben egyre közelebb férkőzött hozzám, az orrunk majdnem összeért. 

- Azt mondod? - vonta fel játékosan a szemöldökét. 

Az egyik pillanatban még az ágyon terpeszkedtem, a másikban pedig már a válláról lógtam lefelé. Könnyedén felkapott, szorosan fogta a lábamat, én pedig visítozva kértem, hogy tegyen le. 

- Nem. - makacsolta meg magát, és a lépcső felé vette az irányt. - Tortát. Fogunk. Enni.

- Jólvan, jólvan, eszek tortát, csak kérlek tegyél le. - könyörögtem neki.

Az összes vérem a fejembe tódult, nagyon nem volt jó, ahogy fejjel lefelé csüngtem róla, ráadásul premierből néztem, ahogy a nadrágja kezd egyre lejjebb csúszni a fenekén. Becsuktam a szemem, nem voltam kiváncsi a látványra, még akkor sem, ha az ő csupasz hátsó feléről volt is szó. Nem tett eleget a kérésemnek, makacsul sétált lefelé a lépcsőn, a nappali ajtajánál volt hajlandó leereszteni a földre. Tettetett morcos fejjel bámult rám, kuncogva a fejemre tapasztottam a kezem, és megpróbáltam nem szédelegni.

Amikor beléptünk, az összes szempár ránk szegeződött, és mindenki elhcsendesedett.

- Azt hittem beragadtatok a szobába. - forgatta a szemeit panaszosan Louis. - Gyere Niall, tedd le a hájas segged, és fújd el a gyertyákat. - terelgette a neki kihagyott hely felé.

Nem volt több hely, megszeppenve kaptam a tekintetem Niallre, de kivételesen most Sophia húzott ki a "bajból", egy kicsit arrébb terelte Liamet és Harryt, így én is le tudtam ülni. Mosolyogva megköszöntem neki, intettem a többieknek, és vártam a "műsort".

A fiúk sokat sejtően egymásra néztek, a nevetésüket nehezen fogták vissza, ebből tudtam, hogy készülnek valamire. Niall elfújta a gyertyákat, lehetősége sem volt felemelnie a fejét, Louis belenyomta az arcát a süteménybe. Az egész nappali röhögésben tört ki, rajtam kívül, látszólag ő sem nagyon lepődött meg.

- Miért is gondoltam, hogy erről már leszoktatok. - törölgette a szeméből a tejszínhabot, és beszéd közben piskóta darabok potyogtak a szőnyegre. 

- Ezt sosem lehet megunni. - vigyorgott Louis ördögien. - Nos, Hayley, hozzak hozzá kanalat, vagy így is jó lesz? Tudod mit? Ülj ide szépen mellé, és nyald le. 

Vöröslő arccal meredtem Niallre, aki vigyorogva nyújtotta a kezét, az egész nappali jól szórakozott, ők is adták Louis alá a lovat.

- Namár, gyere. - kérlelt. - Nincs ebben semmi rossz. Ha szeretnéd én is kikenem a te arcod. - röhögött fel.

Égő fejjel álltam fel, épp ültem volna le, de az összes tervemet felborította azzal, hogy az ölébe húzott. Egy kicsit hülyén éreztem magam.

- Ne legyél ennyire feszült. Senki nem bánt. - pislogott rám a tejszínhab mögül, ami kezdett lefolyni.

- Hajrá gyerekek! - szurkolt Louis.

Kínosan nevetgéltem, az arcom még mindig hasolított egy stop táblához,   vonakoda lenyaltam egy adag krémet az álláról. De mivel megint szerencsétlen voltam, valahogy rám is került, és Niall szemrebbenés nélkül közrefogta az arcom, és "letakarított". Meghökkenve néztem rá, ő csak elismerően hümmögött, és elkezdte letörölgetni magát.

Az órák megállíthatatlanul pörögtek, és én úgy lettem egyre feszültebb. Még eltöltöttünk egy kis időt a nappaliban, egy kicsit nekem is sikerült felengednem, később én is tudtam élvezni a társaságot,  és a zavarom is megszűnt. Nevettem a beszúrt poénokon, Louis hülye sztorijain, Zayn elújságolta, hogy szeretne még néhány tetkót a karjára, amin megállapításom szerint nem lehetett túl sok szabad bőrfelület, Harry szerencsétlenkedésén, olyan volt, mint egy esetlen kamasz, aki nem tud mit kezdeni a hirtelen megnyúlt végtagjaival, Liam, Liam mindenkivel együtt nevetett, néhányszor hozzászólt a dolgokhoz, de nagyrészt elmélyülten pislogott a barátnőjére. Niall meg csak Niall volt, a jelenléte betöltötte az egész házat, be sem állt a szája, mesélt, sokszor teljesen értelmetlen dolgokat, aranyos kacagása minden alkalommal mosolygásra késztetett, sugárzó pillantásokkal ajándékozott meg, és csak élvezte, ami körülötte volt. Felhőtlenül boldognak látszott, a fejét körbeérő vigyorról, amit le sem lehetett volna törölni az arcáról, már nem is kell szót ejtenem. 

A nap narancsos színűre festette az ég alját, Niall ágyán ültem, és csak néztem ki a fejemből, amig nyugodtan szuszogott a hasamon. Nem aludt, néha végigsimítottam a puha tincsein, a tetszését jóleső sóhajokkal fejezte ki. Furcsa remegés lett úrrá rajtam, sosem izgultam még ennyire, egyszerre volt nagyon melegem, és fáztam. Nem tudtam mire számítsak, még viszonyítási alapjaim sem voltak, de annyi biztos volt, hogy jól fogom érezni magam, sosem engedte volna, hogy rosszul érezzem magam, de ez még csak rajta sem volt a lehetőségek listáján. Tulajdonképpen vele bármi sokkal jobb volt, akármit csinálhattunk együtt, a dolog elvesztette értelmét, mert akaratlanul is ő került a középpontba, és elfeledtette velem a lényegtelen dolgokat. Ha már mellette voltam, akkor garantáltam nem unatkozhattam.

Halk kopogás hallatszott, Sophia vigyorogva dugta be a fejét.

- Sziasztok! Elrabolhatom a kisasszonyt? - kérdezte.

Niall nagyokat pislogva nézett fel, a szemében izgatottság csillant, és gyengéden noszogatott.

- Megyek. - motyogtam pirulva, felálltam az ágyról, és lekaptam a szekrényről a ruhát.

Sophia magabiztosan kacsintott rá, én csak egy szerencsétlen intéssel búcsúztam el egy kis időre.

- Izgulsz? - kérdezte folytot hangon és benyitott az egyik közeli szobába. - Ülj csak le valahova. 

Körbenéztem, ízlésesen volt berendezve, a falak halványbarnák voltak, már belépni is kellemes volt. 

- Fogalmam sincs, mit érzek. Izgulok, ideges vagyok, reszketek, melegem van, de mégis úgy érzem, hogy megfagyok. - daráltam kínosan nevetve.

- Juj, nyugi már, nem a halálos ítéletedet fogják kimondani, nagyon jó lesz!

A sminkasztal előtt állt, egy kicsit elrendezgette a rajta levő cuccokat, egy darabig tanácstalanul rágcsáltam az ajkam.

- Mit szeretnél, milyen legyen a hajad? 

- Elképzelésem sincs. - motyogtam, és beletúrtam a tincseimbe. - Nagy gond lenne, ha rád bíznám?

- Jaj dehogy, ülj csak le ide, megoldjuk. - noszogatott a szék irányába.

A tükörképem szembenézett velem, az arcom kipirult, a szemeim csillogtak, boldognak látszottam, végre valami olyan miatt izgultam, amiért nem kell aggódnom,  egy kicsit úgy éreztem, mintha most csinálnék valamit először. Tulajdonképpen ez így is volt. Először randiztam, nem is akár kivel. 

Sophia a jelenlétével beragyogta a szobát, mintha teljesen kivirult volna, folyamatosan mesélt, mosolygott, miközben kiélte rajtam a "vágyait." A percek szinte tizesével röpködtek a fejünk felett, követni sem bírtam, döbbenten pislogtam a tükörképemre, és csak azt vettem észre, hogy az utolsó simítások vannak hátra. Elégedetten mért végig a tükörben, elrendezgetett néhány tincset, és késznek is nyilvánított.

- Gyönyörű vagy Hayley! 

A hajam oldalra volt fonva, a szemeim sokkal nagyobbnak tűntek a sminktől, az ajkaim visszafogottan csillogtak, a ruha pont úgy állt rajtam, ahogy kellett, kiegészítve egy fekete blézerrel, és egy lapos talpú cipővel, aminek aranyos masni volt az orrán. Néhány gyűrű fénylett az ujjamon, és egy hosszú láncon  lóhere lógott a nyakamban. Sosem éreztem magam ennyire szépnek, azt hittem, nem is én nézek vissza a tükörből. 

Elérzékenyülve néztem Sophiara, aki azonnal rám szólt, hogy ne merjek sírni, mert elrontom a sminkemet. Felnevettem, és köszönetet dünnyögve átöleltem.

- Igazán nincs mit. Nem kell izgulnod, gyönyörű vagy! Biztos nagyon jól fogod magad érezni, szerintem Niall nem annyira hülye, hogy képes lenne valami olyat csinálni, amit te nem szeretnél. Csak rá kell nézni, a lábaid előtt hever, sosem láttam még ilyennek, őszintén boldognak tűnik. Ugyan ezt tudom mondani rólad is, szinte sugárzol mellette, nagyon aranyos, hogy zavarban vagy mellette, de erre nincs szükség, semmi okod rá. Szörnyen cukik vagytok, remélem, hogy boldogok lesztek együtt. A legjobbakat kívánom nektek, remélem jobban is megismerhetlek majd. - szónokolt, és közben a hátam simogatta.

Eltolt magától, nagyon nagy erőfeszítést kellett tennem, hogy ne buggyanjon ki a könnyem, de gyorsan visszapislogtam. Valóban ezt gondolja? 

- Na, de most már menjünk, lefogadom, hogy a herceged már a lépcső előtt toporog, és majd' összepisili magát. - nevetgélt, és az ajtó felé kezdett tolni.

A szemeim tágra nyíltak, túl gyors volt, meg akartam állni, még beszélgetni akartam egy kicsit, hirtelen megugrott a pulzusom, a vérem a fülemben dobolt, és enyhe szédülés fogott el. Kész vagyok én egyáltalán erre? 

A folyosón megálltam egy kicsit, vettem néhány nagy levegőt, csak hogy biztosítsam magam, megmarkoltam a korlátot, próbáltam úgy lépkedni, hogy a remegő lábaim ne gabalyodjanak egymásba. 

- Csak semmi pánik!

Ezzel búcsúzott, én pedig elindultam lefelé. A szívem megállt néhány pillanatra, amikor megpillantottam Őt, egy szál rózsával a kezében, és elegáns, csinos ruhában. Nagyokat nyeltem, semmit nem láttam rajta kívül, és csaknem sikerült felbuknom az utolsó lépcsőfokban, de időben mellettem termett, és megtartott. Égő vörös fejjel bámultam a kezében lévő virágot, a színem biztos hasonlíthatott hozzá, nem hiszem el, hogy él még a földön olyan szerencsétlen ember, mint én. Pedig majdnem sikeresen bevettem az akadályt. 

- Óvatosan. - suttogta, és észrevétlenül egy puszit nyomott a fülem mögé.

Lehet hogy nem maradtam volna állva, ha nem tart továbbra is. Eltolt magától elnyílt ajkakkal végigmért, én is így tettem. Az ingének legfelső gombja nem volt begombolva, domborodó izmain itt-ott megfeszült az anyag, a fekete farmer pedig tökéletesen simult a lábaira. Megfogta a kezemet, hercegnősen megpörgetett, elnevettem magam, és az ölelésébe kértem magam. Szükségem volt rá, hogy egy kicsit lenyugodjak, valóban túlidegeskedtem ezt az egészet, és ha így folytatom, nem fogom tudni élvezni. 

- Elképesztően gyönyörű vagy! - mondta megbabonázva, és újra végignézett rajtam. 

- Te is. - motyogtam.

Annyira bénának éreztem magam.

- Mehetünk, hölgyem? - húzta ki magát, és a karját felém nyújtotta.

Mosolyogva belé karoltam, hátra fordulva még eltátogtam Sophianak egy köszönömöt, ő csak egy kacsintással válaszolt, és felmutatta a hüvelykujját.

Már teljesen besötétedett, a hideg belecsípett a bőrőmbe, összehúztam magamon a blézert, és Niall oldalához simultam. Hirtelen lecövekelt a járdán, szembe fordított magával, a kezeivel közrefogta az arcom, végigsimított a hajamon, elnyílt ajkakkal tanulmányozott, mintha valami megfejthetetlen matekpélda lennék, tengerkék íriszei szinte világított a sötétben. Tekintetét a szemem, és az ajkam között kapkodta, mohóbban kapkodtam levegő után. A csókja lágy volt, végtelenül gyengéd, forróság öntötte el minden porcikám, amikor bejutásért könyörgött, közelebb léptem hozzá, a karjaimat a dzsekije alatt a dereka köré fontam. Nem számított már a hideg, hogy az utca közepén álltunk, a távolban ugató kutya hangját elnyomta a fülemben doboló vér, csak ő volt, ő volt a világom, mellette minden értelmét vesztette. 

A mögöttem lévő bokor megrezzent, a magamban felépített kis csodaországom egy pillanat alatt köddé vált. Ijedten szakadtam el tőle, zihálva még közelebb húzódtam hozzá, és a hang irányába kaptam a fejem. A bokor még egyszer megmozdult, ezúttal egy sötét ruhába öltözött alak ugrott elő a levelek takarása mögül.