Novella

"Szia Niall! Ma lesz az utolsó műtétem, végleg megszabadítanak az egyik vesémtől. Nem tudom, mire számítsak, az orvosok felsoroltak néhány komplikációt, ami felléphet, de mégsem félek. Csak hogy tudd, te leszel az utolsó gondolatom, mielőtt elaltatnak, szeretni foglak akkor is, ha soha többé nem ébredek fel. Köszönöm, hogy vagy nekem! ❤️" - @adaline_h

Adaline-nek - vagy ahogy mindenki ismeri - Line-nek remegett a keze, miközben bepötyögte, talán az utolsó üzenetét Niallnek. Nem sírt, mindig képes volt a legrosszabb dolgokat is úgy felfogni, hogy utána valami nagyon szép fog történni vele. Csak azt bánta, ha végleg eltávozik az élők sorából, nem válhat valóra az álma, soha nem láthatja a hercegét, aki az első pillanatban elcsavarta a fejét, és erőt adott neki. Pont akkor csöppent bele Niall az életébe, amikor kellett, amikor a legtöbb támogatásra volt szüksége. 14 évesen súlyos vese elégtelenséget diagnosztizáltak nála, immár 3 éve szenved ettől a betegségtől, folytonos kezelésekre járt, amik nem voltak fájdalom mentesek. Line 1,5 éve írt először privát üzenetet Instagramon Niallnek, és mindig valami hangulatához illő képet csatolt a néhány soros kis szösszenethez. Ez valami terápiává vált számára, lassan a berögzült szokása lett,  és egy idő után azt érezte, hogy megnyugvást lel ebben a dologban. Az emberek sokszor kérdezték, hogy mit érez a fiú iránt, de ezt sosem tudta pontosan elmondani, ha bele is kezdett valamilyen magyarázatba, furcsán néztek rá. Hiába, maga sem tudta, hogy mit érez Niall iránt. Egyoldalú szerelem, vagy csak pusztán elvetemült rajongás? 

A gondolatmenetét egy nővér kopogása szakította félbe, jött, hogy bekösse az olyan jól ismert infúziót. Gyűlölte, gyűlölt mindent, ami a kórházzal kapcsolatos volt. Véget akart vetni ennek a szőrnyűségnek, élni akarta a kamaszok megszokott életét, ahogy minden normális vele egykorú. Miután magára maradt a barátságtalan, kopár kórteremben, a karján lévő szalagot piszkálgatva újra elmerült a saját, mesebeli világában, ahol boldogan élt a hercegével, minden probléma nélkül. De amikor tudatosult benne, hogy mindez csak a képzeletében valósulhat meg, a nővérek megint közbeléptek, a műtő felé igyekeztek vele, az idő háromszorosára gyorsult, már csak azt vette észre, hogy az arcára helyezik a maszkot, amiből az altatót kell beszívnia. Megjelent előtte egy ragyogó kék szempár tulajdonosa, aranyosan mosolygott, azután öntudatlan állapotba került, és beszippantotta a sötétség. Minden úgy történt, ahogy megígérte. 

Niall a rajongói üzenetek közt görgetett, nagyon szeretett volna az összesre válaszolni, de tudta, hogy sem energiája, sem ideje nem lenne rá. Igaz most kaptak néhány nap pihenőt Amerikában, de nem szerette volna erre "pazarolni" a szabadidejét. Mindegyikre vetett egy pillantást, azonban feltűnt neki, hogy egy lány képe elég sűrűn megjelenik, más más üzenetekkel. Rákattintott az egyikre, elolvasta azt a néhány sort, ami mellett egy homályos kép volt egy kórházi szobáról. Nem értette, ezért elolvasott még néhányat, a lánytól jött összes üzenete kilistázódott, ráklikkelt még néhányra, maga sem tudta, miért. Végül azt vette észre, hogy csaknem ráesteledett, és az 50. üzenetet olvasta. Kezdett megérteni mindent, valamilyen oknál fogva felkeltette az érdeklődését, és elolvasta az utolsót is. Niall ereiben megfagyott a vér, elhatározta, hogy meg fogja látogatni. Szeretett örömet okozni a rajongóinak, ez most sem volt másképp, tudta, hogy Line-nek szüksége van most rá. Megnézte a profilját, a bemutatkozásában pedig azt írta, hogy Seattle-ben lakik. 

- Mekkora mázlim van. - suttogta magának, és kinézett a kivilágított városra.

2 nap múlva Seattle-ben lesz koncertjük, már megkezdték az előkészületeket, holnap délután pedig a stadionban lesz az első próbájuk. Bőven volt ideje, melegség járta át a szívét, hogy egy újabb rajongónak tud személyesen örömet okozni, nagyon sokat jelentettek neki. Már csak azt kellett kiderítenie, hogy melyik kórházban van, de ez sem okozott neki gondot, csak néhány telefonjába került, és máris megkapta az információt. Aznap este boldogan hajtotta álomra a fejét, találkozni akart a lánnyal, látni akarta. 

Reggel az első dolga az volt, hogy megreggelizik, gondosan beállítja a haját, és felkap egy könnyű, de mégis elegáns szettet. Felhívta a testőrét, hogy hozza az  autóját, és besétált a liftbe, amit annyira utált. Néhányan tartózkodtak még bent rajta kívül, de csak dolgozók voltak, így nem jelentettek veszélyt rá. Miután leért az alagsorba, megkönnyebbülten felsóhajtott, és a fekete Range Rover felé vette az irányt.

- Jó reggelt Ray! A központi kórházhoz szeretnék eljutni. - pattant be az anyós ülésre izgatottan.

Mint minden nagy városban, a forgalom itt is lassú volt, néhány dugóba sikeresen belekeveredtek, ezt Niall ki is használta, amikor annyira reménytelennek látta a haladást, kipattant a kocsiból, és elfutott a közeli virágboltig. Nem akart üres kézzel menni, ezért azt gondolta vesz egy csokor virágot, mert azt mindenki szereti. Néhány pillanatig a tekintetét jártatta a színes virágok között, végül a klasszikus vörös rózsára esett a választása. Gyorsan visszaszaladt az autóhoz, ami alig mozdult a helyéről. Még szerencse, hogy a járda felöli sávban álltak. 

Fél óra szenvedés után leparkoltak a kórház előtt, és a recepcióhoz siettek.

- Elnézést! Merre találjuk Adeline Hassley-t? - kérdezte Niall a pult mögött ücsörgő húszas évében járó hölgytől.

- Egy kis türelmet. - mondta egy kis pírral az arcán - 3. emeleten, jobbra az 5. ajtó. Kérem, vigyázzon, néhány órája hozták csak ki a műtőből. - mondta figyelmeztetően.

Niall csak biccentett egyet, szinte hármasával szedte a lépcsőfokokat, de az ajtó előtt megtorpant, elszállt minden bátorsága. Bekukkantott az ajtó melletti ablakon, habár a reluxa rései között nehézkesen látott át, de ki tudta venni, hogy még mindig alszik. Szólt Raynek, hogy nyugodtan visszamehet a hotelba, csak feleslegesen várna ki tudja hány órát az ajtó előtt álldogálva. Egyedül maradt a folyosón, összeszedte minden erejét, és halkan benyitott a kórterembe. Furcsálta, hogy nem ült mellette senki, egyik családtagja sem volt vele, pedig most tényleg szüksége lenne rájuk. Körbenézett, kicsit tétovázott, olyan elesettnek érezte magát, maga sem tudja, mi okból. A virágcsokrot a szekrényre rakta, helyet foglalt az ágy melletti székben, és végre megnézhette a lányt. Más volt, mint a képeken, azokon boldognak, és egészségesnek látszott, viszont a fotóknak köze sem volt a valósághoz. Ijesztően vékony volt, a bőre szinte egybeolvadt a takaró színével, és sokkal fiatalabbnak tűnt a koránál. Gyönyörű lány volt, hosszú, dús világosbarna hajjal, aranyos szeplőkkel az arcán. Niall alaposan végigmérte, többször is, szinte már illetlenül, ami miatt legszívesebben felpofozta volna magát. Tagadni sem tudta volna, a lány elbűvölte, teljesen magával ragadta a kislányos bája. Szerette volna, ha hamarosan felébred, holott tudta, hogy most pihennie kell, hiszen egy megterhelő műtéten esett át nem is olyan rég. Tudta, hogy nem fog meghalni, hogy minden rendben lesz, és nem hiába jön el Line-hez. 

Csak nézte az apró, vékony kezét, amibe szüntelenül csöpögött az infúzió, hirtelen kínozni kezdték a belső hangok, de ellentmondva nekik óvatosan megérintette. Hideg volt, nagy mancsával betakarta az apró tenyerét, igyekezte felmelegíteni egy kicsit. Az agya vadult tiltakozott a cselekedetei ellen, de most egyáltalán nem foglalkozott vele, csak a szívére akart hallgatni. Türelmesen várt, elszórakoztatta saját magát, hol egy eltévedt cérnaszállal bíbelődött, hol a monitort figyelte, ahol minden csippanás után felszökött a vékony vonal. Egészen elbambult, de amikor megmozdultak az ujjak a keze alatt, egy kicsit megrémült. Mit fog mondani? Mi van, ha még nagyobb bajt csinál azzal, hogy idejött? Ideje sem volt gondolkozni, az arcából kifutott a vér, amikor halkan elkezdett nyöszörögni, és fáradtan kinyitotta a szemeit. Line néhányszor pislogott, mig ki nem tisztult a látása, és amikor észrevette, hogy ki ül mellette, ezer féle érzés cikázott végig a testén. Pislogott néhányat, nem hitte el, hogy jól lát, a torka teljesen kiszáradt, és erőtlenül megszólalt.

- Meghaltam? - nyögte ki nehezen. 

Niall nem tudta hogy mit mondjon, hirtelen azt is elfelejtette, hogy ő maga kicsoda. Végül erőt vett magán.

- Nem haltál meg. - mondta, és egy mosolyt varázsolt az arcára.

A lány még mindig értetlenül pislogott körbe, szótlanul méregette Niallt, még mindig azt hitte, rosszul lát.

- Most meghülyültem az altatóktól, vagy tényleg itt ülsz? - motyogta, és kótyagosan visszaejtette a fejét a párnára. 

- Tényleg itt vagyok. - felelte Niall, és megmozgatta az ujjait a lány kezén.

Line teljesen össze volt zavarodva, nem értette mi történik vele. Ekkor megérezte, hogy fogja a kezét, és talán abban a pillanatban jutott el az agyáig, hogy tényleg nem álmodik. Egész testében remegni kezdett, néma könnyek csorogtak le az arcán, sosem hitte volna, hogy ez valaha megtörténik vele. Fel akart ugrani, meg akarta ölelni, meg akart bizonyosodni arról, hogy ez tényleg nem tréfa, de jelenleg alig tudott megmozdulni. Erőtlenül szipogott, minden hüppögés fájdalmat vont maga után.

- Kérlek...kérlek hívj egy nővért. Szükségem lenne egy kis vízre. - nyögte ki nehezen Line. 

Niall úgy pattant fel, mintha puskából lőtték volna ki, azt hitte, valami gond van, lélekszakadva kutatott egy ápoló után. Mikor visszaért az oldalán egy nővérrel, és a kezében egy pohár friss vízzel, odalépett az ágy mellé. Az asszisztens ellenőrizte a kötést, jegyzetelt, beadott némi fájdalom csillapítót, és furcsán méregette Niallt. Ez a legkevésbé sem érdekelte, mondhatta volna azt is, hogy már megszokta, de jelenleg mintha ott sem lett volna, teljes kizárta a felesleges tényezőket. Kicsit félve megsimította Line haját, biztatóan elmosolyodott, és csak egyetlen mondatot suttogott.

- Minden rendben lesz. 

A lány arcán sűrűn patakzottak a könnyek, csak megbabonázva nézte a gyönyörű arcot, az élénken csillogó zafír szempárt, és az angyali kis vigyort, ami a szája szélén bújkált.

- Grace, szeretnék felülni. - mondta a nővérnek Adaline.

- Tudod, hogy most nem lehet. Pihenned kell. - dorgálta le a nővér.

- Kérlek, csak egy negyed óra. - szipogta, és letörölte a könnyeit. 

Grace egy darabig gondolkozott, de végül megesett a szíve rajta, a távirányítón nyomkodott néhány gombot, és az ágy fej része megemelkedett. Niall csak megilletődve állt az mellette, még mindig a vizet szorongatva. Hirtelen eltűnt a kezéből a pohár, Line olyan gyorsan lehúzta az egészet, mintha ezen a héten még nem ivott volna. Kezdte magát szerencsétlenül érezni, az ingujján lévő gombot piszkálgatta, és mindketten arra vártak, hogy végre négyszemközt lehessenek. A nővér még akadékoskodott egy kicsit, valamit firkálgatott az ágyon lógó kórlapra, és végre kisétált a helységből. 

- Te nem lehetsz itt. - suttogta Line hitetlenkedve, és a mutató ujjával megbökdöste Niall vállát, hogy igazi-e.

- Pedig itt vagyok. - vigyorgott, és leült az ágy szélere. - És még virágot is hoztam. -  mutatott rá a szekrényen pihenő csokorra.

Line a szája elé kapta kezeit, újból a felszínre törtek a könnyei. Rázta a zokogás, szeretett volna a nyakába ugrani, de tudta, hogy akkor azonnal mehet volna vissza a műtőbe. Niall mintha belelálott volna a fejébe, közelebb csúszott hozzá, és óvatosan átölelte vékony testét. Ezernyi kérdést akart feltenni neki, de egy ép mondatot sem volt képes kinyögni, csak hüppögéshez hasonló hangok hagyták el a száját. Annyi mindent akart csinálni egyszerre, de az agya, és a teste felmondta a szolgálatot, csak annyit tudott tenni, hogy Niall nyakába temeti az arcát, és olyan mélyen beszívja az illatát, amennyire csak tudja. Két kézzel markolta az ingjét, mintha csak attól félt volna, hogy bármelyik pillanatban eltűnhetne a karjai közül, Niall eközben próbálta megnyugtatni egy kicsit, a hátát simogatta, és egy puszit nyomott a hajába. Szinte eltűnt az ölelésében az apró test, szívszorító látvány volt számára, ahogy kétségbe esetten szorítja  magához, és teljesen magához láncolja. Hirtelen megfordult a fejében egy ötlet, de tudta, hogy ezt képtelenség lenne megvalósítani, nem tudta volna kitenni ekkora veszélynek a törékeny lelkét. Összeszorította a szemét, és próbálta magába zárni a pillanatot, úgy, ahogy még egyik alkalommal sem. 

Line abban a pillanatban eszméletlenül boldognak, és egyszerre csalódottnak is érezte magát, szinte alig tudott kiigazodni az érzésein, de igazság szerint nem is akart. Annyira szerencsétlen helyzetben voltak, és mindent képes lett volna megadni azért, hogy az életében, legalább még egyszer átelhesse ezt az érzést, normális körülmények között.