26. rész

Sziasztok!

Nem szeretnék különösebb monológot írni a részről, csak annyit, hogy ha van kedvetek, akkor szeretném, ha olvasás közben meghallgatnátok Ellie Gouldingtól a Love Me Like You Do-t. Én ezt hallgattam írás közben, rám nagy hatással volt. 

Jó olvasást! <3

Nem utolsó sorban pedig nagyon-nagyon boldog 21. születésnapot Harry! Köszönöm, hogy boldoggá teszed a Barátnőmet, mondjuk néha kedvem lenne ahhoz, hogy fenékbe billentselek egy-két dolog miatt. 

Szapora légzésem szinte visszhangot vert a csendes házban, a fejem hirtelen zúgni kezdett, és a papír egy alíg hallható puffanással földet ért a hideg járólapon. Megrémültem, tudja, hol vagyok, talán figyeltet, lehet, hogy látja minden mozdulatom, és most magában röhög, hogy milyen jó munkát végzett. Hirtelen elurakodott rajtam a pánik, hogy bármelyik pillanatban visszatérhet, minden kezdődhet előről, én pedig csak egy könnyű préda vagyok, még csak megvédeni sem tudom magam. Újra bántani fog, de attól félek, hogy Niallt sem fogja békén hagyni, aki főleg nem ártott neki. Legjobban viszont az aggaszt, hogy tudja Niall címét, és innen nem nehéz leszűrnöm, hogy egyáltalán nem vagyunk biztonságban.

Előttem állt, aggódó tekintettel fürkészte az arcom, folyamatosan beszélt hozzám, de egy szavát sem hallottam. 

- Hayley, szólalj már meg, az Isten szerelmére! - rázogatta a vállam kissé idegesen, de én tovább bámultam magam elé. 

Kétségbeesetten a hajába túrt, észrevette a papírt a földön, rezzenéstelen arccal végigolvasta azt az egyetlen mondatot, ami talán az életemet is megváltoztathatja. A keze enyhén remegett, mélyeket lélegzett, láttam, hogy alíg bírja visszafogni magát, dühösnek látszott. 

- Niall.... - suttogtam, a hangom bizonytalanul csengett, vészesen kapkodtam levegő után.

A roham hullámai fokozatosan ragadtak magával, urrá lett rajtam a kétségbeesés,  könnyek csorogtak le az arcomon, a számra tapasztottam a kezeimet, próbáltam visszafolytani a torkomból feltörő hangokat. 

Niall szó nélkül kapott fel, az ölelésébe zárt, a vállába kapaszkodva próbáltam csillapítani a zokogásom, a fejemet a nyakához nyomtam, és úgy hüppögtem, hogy majdnem beszakadt a mellkasom. Olyan erősen tartott, hogy teljesen hozzápréselődtem, de nem bántam, most szükségem volt a közelségére, tudnom kellett, hogy valaki mellettem áll. 

Hihetelen, hogy szinte egyik percről a másikra a világ a feje tetejére tud állni, minden megváltozhat, nem is sejtjük, milyen gyorsan. 10 perccel ezelőtt boldogan ugráltam le a lépcsőn, most pedig újra darabokban vagyok. Olyan, mintha három lépést haladnánk előre, és ötöt vissza. Azt hittem, egy időre megszabadulok minden olyan dologtól, ami a múltra emlékeztet, tegnap felcsillant előttem a remény halvány sugara, de mostanra eltűnt, és újra sötétség övezi azt a helyet. Nem tudom mi lesz velünk, lehetetlen megjósolni, azt sem tudom, mi fog történni a következő  percben, azt hiszem, mostantól képtelen vagyok előre gondolkozni.

Ujjai a hajamban pihentek, úgy támasztotta a fejem a vállához, még mindig erősen tartott, fogalmam sincs mióta állhattunk a konyha közepén egymásba burkolózva, de most az érdekelt a legkevésbé. A szíve hevesen zakatolt, minden egyest dobbanást éreztem, az enyém is pontosan ilyen helyzetben volt, mintha ki akart volna törni a helyéről, lehet, hogy Niall mellkasába akart átugrani. Az illata kitöltötte az orromat, a légszomjam lassan csillapodott, egyre kevésbé rázott a zokogás, utána már csap pityergésre voltam képes. A másik kezével a derekamat cirógatta, amitől borzongás futott végig a testemen, azt hihette, hogy fázom, mert próbálkozott, hogy minél jobban át tudjon karolni. Most is jutott el igazán a tudatomig, hogy mennyire szükségem van rá, tőle függök, nélküle biztos nem lennék itt, nem hiszem, hogy egyedül sokáig kibírnám ezt. 

Könnyedén a karjába kapott, felvitt az emeletre, és lerakott az ágyára. Mikor elszaladt tőlem, fájdalmasan felnyögtem, a karja után kaptam.

- Néhány perc, és visszajövök, nem lesz semmi baj. A nappaliban leszek. - nyomott egy puszit a homlokomra, és elsétált.

A puha párnába temettem az arcom, a hajam szétterült rajta, a paplant görcsösen szorítottam magamhoz. Összepréseltem a szám, nem akartam, hogy újból előjöjjön, mélyen belélegeztem az anyag illatát, és lassan, de sikerült uralkodni magamon. Még mindig reszkettem egy kicsit, de ami igazán zavart, hogy Niall nem volt mellettem. Éreznem kellett, biztosra akartam menni, tudnom kellett, hogy itt van. Teljesen az arcomhoz szorítottam a paplant, alíg kaptam már levegőt, amikor Niall lágyan lefeszegette róla az ujjaim. Egy pillanatra megrémültem, de amikor megláttam a csillogó kékségét, ez egyből elszállt. Betakart, óvatosan becsusszant mellém, és megsimította az arcom. Nyugodtabb volt, mint amikor elment, habár fogalmam sem volt mit művelt odalent.

- Nem lesz semmi gond, ne félj. Felhívtam pár ismerősöm, nem fog tudni bántani, azt nem engedhetem. - dörgölte arcát az enyémhez.

Felsóhajtottam, igazából már semmiben sem voltam biztos, nem is magamat féltettem, inkább őt. 

- Félek, Niall. Te nem tudod, mire képes. - nyögtem ki, és emlékképek ezrei rohanták meg a agyam. 

- Amíg engem látsz, addig nem kell félned. Most maradnunk kell még egy kicsit, aztán visszamegyünk a fiúkhoz. Ne aggódj. Próbálj egy kicsit megnyugodni. -  suttogta, és teljesen magához húzott. 

Most az egyszer kételkedtem benne. Rettegtem attól, hogy valami olyan olyan mocskos módszerrel állt elő, amivel teljesen a padlóra küld. Keményen vissza  fog vágni, csak azt nem tudom, mikor, és hogyan.

Szüntelenül az arcom vizsgálta, úgy, ahogy én szoktam az övét. Kezét az arcomra tette, hüvelykujjával óvatosan végigsimított a szemem alatt levő karikákon, az orromon, és a kiszáradt alsó ajkamon. Gyönyörű tengerkék szemei vadul csillogtak, úgy fürkészte az arcom, hogy zavarba jöttem, és elpirultam. Lágyan elmosolyodott, és orrát játékosan az enyémhez dörzsölte. Tudott valamit, valami varázsereje biztos volt, egy átlagos ember nem lenne képes arra, hogy ilyen gyorsan megváltoztassa a hangulatom. Egy kicsit jobb kedvre derültem, de még mindig tartottam attól, mi van, ha... 

- Nyugodj meg, a legjobb emberek fognak vigyázni rád, nem bánthat, különben én fogom kiloccsantani az agyát. - mondta teljesen nyugodtan, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Hogy őszinte legyek, nem tudtam volna elképzelni, hogy Niall embereket öl, még akkor sem, ha olyan szörnyetegekről van szó, mint az apám. Túl ártatlan volt ehhez, nem hiszem, hogy képes lenne rá. 

- Magadra vigyázz, Niall, engem azzal tud a legjobban bántani, ha veled művel valamit. - motyogtam, és elsimítottam pár puha tincset a homlokából.

- Ne aggódj. - mosolygott. - Nem lesz semmi baj. - nyugtatgatott.

- Legyen igazad. - mondtam, és megeresztettem valami mosolyfélét.

Kék szemei boldogan csillogtak, szempillái meg-megrebbentek az érintésemtől, haja rendezetlenül terült szét a párnán. Olyan elbűvölő volt, a világ legmázlistább, és legszerencsétlenebb emberének éreztem magam abban a pillanatban. 

Egyre közelebb araszolt, orra összeütközött az enyémmel, testemen végigfutott a libabőr. Azt a levegőt szívtam be, amit ő kifújt, örjítően közel volt, én akartam megtenni az első lépést, de mozdulni sem bírtam. Pilláim le-lecsukódtak, húzta az agyam, direkt nem csókolt meg, csak az orrával piszkálta az arcom. A derekamnál fogva közelebb húzott magához, az egyik lábát becsúsztatta az enyém közé, és most már teljesen biztos voltam benne, hogy direkt csinál belőlem hülyét. Na Horan, ebből nem eszel. Összeszedtem az összes erőm, két kézzel a hajába szántottam, és az ajkaira tapadtam. Önelégülten vigyorgott, az elején még kissé hevesek voltunk, de utána fokozatosan lassítottunk. Puha ajkai lágyan becézgette az enyémeket, a derekamon éreztem meleg tenyerét, szinte szétfolytam a karjaiban. Kicsit feljebb akartam csúszni, megnyomtam Niall lábát, ekkor azonban belemorgott a csókba, és erősebben fogta a derekam. Villámcsapásként csapott belém a felismerés, zavaromban azonnal elszakadtam tőle, és az ágy másik végébe ugrottam. A fejem a lehető legélénkebb vörös árnyalatban pompázott, szinte elégtem, annyira zavarban voltam. Egy párna mögé rejtettem az arcomat, a föld alá akartam süllyedni, és annál is lejjebb. Kedvem lett volna párszor nekimenni a falnak, ép  felfoghatatlan, milyen félnótás vagyok, tegnap a hátsó fele, ma meg.... 

Hangosan nevetve csúszott felém az ágyon, elhúzta előlem a párnát, de az arcomat még mindig nem láthatta, mert az összes hajam odasöpörtem. Kihasználta a helyzetet, tudta, mennyire szégyenlős vagyok. Feltérdelt, a hajamat kifésülte az arcomból, és vigyorogva a két tenyere közé fogta az arcom. 

- Olyan gyönyörű vagy. - motyogta.

Nem mertem a szemébe nézni, szigorúan egy pontot bámultam a fehér pólóján, tulajdonképpen sehova nem mertem nézni, féltem, hogy olyat látok, amit nem kellene. 

- Nézz rám. - kérlelt, és felemelte a fejem.

A szemem lesütöttem, éreztem, hogy a bőröm újból felhevül, még mindig szerettem volna a föld alá kerülni. 

- Hayley. 

Az ő szájából olyan szépen hangzott a nevem, senki sem tudta olyan szépen mondani, ahogy ő.

- Niall. -motyogtam még mindig csukott szemmel. - Ciki vagyok.

- Még nem volt dolgom ciki lányokkal, de ha te annak számítasz, akkor eddig határozottan élvezem a dolgot. - mondta perverzen, én pedig belefejeltem a hozzám legközelebb eső puha valamibe. 

Mellém húzódott, ujjait végigfuttatta a gerincemen, engem pedig kirázott a hideg. 

- Nyugi, nem csináltál semmit. - mosolygott, és a hajamba temette az arcát.

Mélyeket lélegzett, egy elhúzott puszit kaptam, felült, engem is fel akart húzni, de csak a hátamra fordultam. Próbáltam egy kicsit takarni magam, újra, és újra kinevetett, én pedig megelégeltem, és hozzávágtam az egyik díszpárnát. A nevetése elhalt, egy pillanatra megfagyott a levegő, aztán hirtelen rámvetődött, és megtámadta az oldalam. Visítottam, csapkodtam, próbáltam lelökni magamról, de az erőm teljesen elhagyott, tehetetlenül vergődtem alatta. Mikor megelégelte a kínzásom, kacagva megcsapkodtam a vállát.

- Bátran kijelenthetem, az akcióm sikeres volt. - tisztelgett előttem, és fegyelmezetten kihúzta magát.

- Akció? Miféle akció? - ültem fel értetlenül.

- Figyelem elterelő akció. Jól működött, nevetsz, és ez egy jó jel. 

A fejem a mellkasára hajtottam, és kiélveztem, ahogy az ölébe húz, és átkarol.

- Azt akarom, hogy vége legyen. Véget akarok vetni ennek az egésznek. - motyogtam, és mereven bámultam előre.

Egy hullámvölgybe kerültem, a hangulatom olyan gyorsan képes változni, mint egy hullámvasút pályája. Egyszer fent, egyszer lent.

- Vége lesz, ígérem. Most házi őrizetben tartják, a nap 24 órájában figyelik. Nemsokára megszabadulunk tőle. 

Reménykedtem, hogy úgy lesz, habár az agyam leghátsó, és legsötétebb zugában életre keltek a legrosszabb rémálmaim, és tudtam, hogy ennek nem lesz olyan könnyen vége, ahogy Niall gondolja.

A nap további részében nem hozta fel a témát, én sem beszéltem róla, nem is engedte, mindig elfoglalt valamivel, nem volt időm ilyenekre gondolni. Folyamatosan beszélt, ciki régi történeteket mesélt, amiken jót derültünk, zenét hallgattunk, nasiztunk, amolyan átlagosnak tűnt az egész. Úgy tett, mintha semmi sem történt volna reggel, önfeledt, hiperaktív tinédzserré változott, izgett-mozgott, olyan jó volt így látni. Tudtam, hogyha dolgoznak, akkor elég nagy terhelésnek vannak kitéve, örülök, hogy most egy kicsit leengedett, kikapcsolódott, és ugyan azzá a kisvárosi fiúvá változott, aki az x-faktor előtt volt. Ha vele voltam, nem igazán volt időm arra, hogy sajnáljam magam, inkább igyekeztem arra törekedni, hogy minden egyes vele eltöltött pillanatot próbáljak jól belevésni az emlékezetembe. Jól érezte magát velem, boldognak látszott, és számomra ez volt a legnagyobb öröm. Nevetett velem, ölelgetett, mindig mellettem lebzselt, egy pillanatra sem hagyott magamra, minden egyes másodpercben éreztette velem, hogy számíthatok rá. 

- Niall, nyugodj le egy kicsit, tedd le azt a telefont, ne fotózgass. - dorgáltam le egy kicsit.

Folyamatosan a telefonjával bíbelődött, az én szórakoztatásomra idióta képeket készített magáról, utána maga mellé rántott, már együtt grimaszoltunk a kamerába, aztán pedig én voltam a főszereplő, vagy 30 képet csinált rólam. 

- Naa, Hayley, ne ugrálj már. Szeretnék rólad egy képet csinálni. - szomorodott el.

- Niall, már több tucatnyit csináltál. - nevettem.

- De olyan szép vagy. - dünnyögte sértődötten.

Elpirultam, eldőltem az ágyon, magamra húztam a paplant, és a kezembe temettem az arcom, hogy eltakarjam a pirosas voltokat. Persze most sem tétlenkedett, mellém térdelt, és úgy kezdett el vadul fényképezgetni.

- Ez tökéletes lett! - kiáltott fel örömittasan. - Nézd, milyen gyönyörű vagy! - húzta el a kezeimet, és az orrom elé dugta a telefonját. 

Tényleg nem sikerült rosszul, de csak azért, mert nem látszik rajta az arcom.

- Igen, Niall. Nagyon jó lett, de a gyönyörűtől azért messze állok. - nyomtam le a párnára.

Olyan, mint egy izgága öt éves.

Valamit dünnyögött magában, játszotta a sértődöttet, amikor megsimítottam a haját, úgy fújt, mint egy mérges kismacska, olyan cuki volt. Próbáltam kiengesztelni, kérleltem, bocsánatot kértem, de annyira megmakacsolta magát, hogy nem is figyelt rám, a telefonját nyomodkodta. 

- Ideadnád a telefonod? - kérdezte.

Azzal is csináltunk néhány képet, ezért nem kellett messzire mennem érte, az éjjeli szekrényhez másztam, aztán gyanakvóan a kezébe adtam. Furcsán méregettem, tudom, hogy készült valamire, szorgosan pötyögött valamit, és amikor végzett, csak elégedetten elmosolyodott.

- Mit műveltél? - kérdeztem olyan hangon, mint amikor a mérges anyuka kérdőre vonja a gyerekét, miután elsunnyogta, hogy összetörte a kedvenc bögréjét.

- Nézd meg. - nyomta a kezembe a készüléket, és feloldottam.

Niall adatlapja jelent meg, felvillant egy rakás rajongói üzenet, de aztán megakadt a szemem valamin.

" @hayley_d: @NiallOfficial Gyönyörűek a szemeid, olyan vagy, mint egy angyal. "

" @hayley_d: @NiallOfficial kérlek vegyél feleségül. "

Elképedve néztem rá, ő pedig alíg bírta visszafolytani a nevetését. Aztán megláttam a következőt.

" @hayley_d: @NiallOfficial nagyon szeretlek. " 

Erre az egyre válasz is érkezett.

" @NiallOfficial: @hayley_d én is. "

Tátott szájjal meredtem a sorokra, aztán Niallre. Hirtelen megszédültem, a telefon kicsúszott a kezemből, és kedvem lett volna jól elpüfölni néhány párnával. Miért csinálta?

- Niall, a rajongóid elevenen fognak megnyúzni, és ha holnap a kertedben lévő egyik fáról fogok lelógni, akkor ne ijedj meg. - mondtam tettetett nyugodtsággal.

- Nyugi, nem fognak megtámadni. - húzott maga mellé, de én nyugtalanul ficeregtem, mint egy partra vetődött hal.

- Ha nem most, majd pár hét múlva. Fogadjunk, hogy máris ezrek találgatnak, és épp most küldenek el szép szavakkal a marsra.

- Nem veszik észre, tudják, hogy szeretem a rajongóim. Jaj ne aggódj már. - bökte meg az oldalam. - Ez most kifejezetten jól esett, ne haragudj. - természetellenes hangokat adott ki, nevetéshez nem volt hasonlítható, hangja, mint egy fókáé.

- Most mérges vagyok rád. Nem érdekel, milyen istenítő üzeneteket küldesz magadnak a nevemben, de ne írd azt, hogy szeretsz. Főleg ne a fél világnak.

- Jaj, Hayley, ne már. Beismerem, ez egy szar vicc volt.

- Hát eléggé. - dünnyögtem.

- Többet nem csinálok ilyet. - ígérte meg, és elvonult a fürdőbe.

A nap időközben már lement, ezért elhúztam a sötétítőket, és felkapcsoltam az éjjeli lámpákat, hogy egy kis fény azért legyen a helységben. Kiterültem az ágyon, beszívtam Niall illatát, és azon gondolkoztam, vajon tényleg komolyan gondolta-e azt a két szót, vagy ez megint a terve része volt. Sokszor nem tudom, mit miért csinál, mit akar vele elérni. Néha összezavar. Úgy döntöttem annyiban hagyom ezt a témát, ha eljön az ideje, akkor úgyis előjön a téma, most bizonytalan vagyok, és nem lenne bátorságom ahhoz, hogy rákérdezzek. 

Egyedül voltam, eszembe jutott mindent, amit pár óra erejéig ki tudtam verni a fejemből, a hallásom élesebb lett, betegesen odafigyeltem minden apró rezzenésre, legyen az egy koppanás, vagy egy reccsenés. Habár megnehezítette a dolgom a víz egyenletes csobogása, összehúztam magam a takaró alatt, összeszorítottam a szemem, és vártam, hogy Niall végezzen.  Pár perc múlva elhalt a víz hangja, és ahogy kilépett, tusfürdő illatú gőzfelhőt húzott maga után. A felesleges gondolatokat mintha egy gombnyomással kitörölték volna a fejemből, hírtelen elakadt a lélegzetem, azt sem tudtam én ki vagyok. Csípőjén hanyagul lógott egy törölköző, a hajából apró vízcseppek hullottak a mellkasára, végigszánkáztak a finoman domborodó izmokon, elértek az alhasán lévő kis csíkhoz, és eltűntek az anyag szegélye alatt... Nyelnem kellett, nem szándékoztam ennyire feltűnően végigmérni, de annyira szexin néz ki ilyenkor. Ösztönösen a fejemre húztam a takarót, remélve hogy meg tudom fékezni az ijesztően perverz gondolataim, amik a frászt hozták rám. Kezdtem megijedni saját magamtól. Mielőtt túlságosan eldurvultak volna a dolgok a fejemben, gyorsan berohantam a fürdőbe. Egy kicsit lehűtöttem magam, és úgy döntöttem, hamar túlesek a dolgon, nem fogom magam fél órán át áztatni. Egy konytba kötöttem a hajam, ledobáltam a ruháim, és langyos vizet engedtem a testemre. Éreztem, hogy lassan ellazulnak az izmaim, a tudfürdő megnyugtatta a bőrömet, és ha pár percig még bent maradok, képes lettem volna állva elaludni. Szárazra töröltem magam, az összehajtohatott tiszta pólók közül felkaptam egyet, és mivel nadrágot nem találtam, ezért felkaptam egy boxert.  

Az ágyon egy tálcán egy bögre gőzölgő tea, és egy hatalmas melegszendvics várt. Ágyba vacsora?  Óvatosan leültem, és meglepetten pislogtam Niallre, aki már javában falatozott. Megköszöntem, amiért kaptam egy aranyos morzsás puszit, és kicsit kipirultan én is elkeztem enni. Jó sok mindent pakolt rá, felvágottat, kukoricát, és a tetejére pedig rengeteg sajtot. Amikor belehataptam, csak elismerően hümmögtem, és még magamat is megleptem, milyen gyorsan sikerült megennem az egészet. Ittam rá egy kis teát, és a hasamat simogatva eldőltem, mint egy zsák. Hálásan mosolyogtam Niallre, ő már előbb végzett, ezért jó programnak tartotta azt, hogy engem stíröljön. Biztos tetszett neki a ruhája.

- Ha gondolod, nagyon szívesen osztozom veled a ruhatáramon. Jól állnak a pólóim. - nevetett fel. - És az alsónadrágok is.

- Hűtsd le magad, Horan. - löktem egy kicsit, és megint elpirultam. 

Elgondolkoztam azon, hogy felkenek az arcomra eg jó adag pirosítót, és akkor nem látszana, mikor száll a fejembe a vér.

A "pillanatnyi" haragom már rég elszállt, sőt, nem is volt az igazi harag, nem tudna olyat csinálni, ami miatt igazán berágnék rá. Olyan nekem, mint egy mentőöv, amiben tudok kapaszkodni, szükségem van rá, nélküle megfulladnék, az életem szerves részévé vált, és ezen már nem tudok, nem akarok változtatni. Megmentett, és most egy új élet kapujában állunk, egy új élet, vele.

A karjaiba fészkeltem magam, annyira közel húzódtam hozzá, amennyire csak lehetett, mélyen beszívtam az illatát, és úgy szorítottam, mintha bármelyik pillanatban elmehetne, és eltűnne minden. Hallgattam a szívverését, a legszebb dallam volt számomra, imádtam hallgatni. Imádtam az egész lényét, mindenét, a nem létező hibáival együtt, a fenébe is, annyira szerettem. Egy puszit nyomtam az arcára, az ujjaimat fel-le futtattam meztelen, izmos hátán, és csak próbáltam kiélvezni ezt a szép pillanatot. Az utolsó emlékem csak az volt, hogy egész testével körbefon, és valami lassú, és lágy dallammal ringat álomba.