27. rész

Egy kis táskát szorongatva léptem ki a házból, megvártam, amíg gondosan bezárja az ajtót, csak azután szálltam be a fekete Range Rover-be, ami a feljárón parkolt. 4 napja, hogy megkaptuk a "kedves" levelet, Niall azóta pedig elég komolyan vette a dolgokat. Mindenkivel egyeztetett,  minden nap felhívta a rendőrséget, nem tapasztaltak-e valami gyanúsat. Mint megtudtam, a kocsija is úgy került ide, hogy a testőre elhozta tegnap este. Szokatlan volt, minden, ami mostanában velem történik, de ezt végképp furcsának találtam. Testőrök lesznek mindenhol. Mintha valami fontos személy lennék.

Beültem a bal oldalra, Niall még a csomagtartóba pakolászott, én pedig egy kicsit szétnéztem. Hatalmas volt az egész kocsi, simán elfértek volna benne heten, pedig hátul csak 3 ülés volt. Fekete bőr borított mindent, a műszerfal is fekete volt, az ablakok sötétítve voltak. Túl sötét volt minden, nem vonzott annyira, ezért inkább bekötöttem magam, és megvártam, amíg Niall is beül, és elindulunk. Elfoglalta a helyét, beindította ezt a szörnyeteget, a motor felmorgott, és magunk mögött hagytuk a házát. 

- Visszamegyünk a fiúkhoz, ha gondolod beugorhatunk valahova egy kis reggeliért,  ha kérsz. - mondta kedvesen, és továbbra is az utat figyelte.

Biztonságosan vezetett, csakis az előtte lévő dolgokra koncentrált, és nem száguldozott, mint egy őrült tini. Az út helyett az arcát figyeltem, nagyon odafigyelt, és olyan szexinek tartottam. Teljes mértékben biztonságban éreztem magam mellette, és nem kellett pánikolva az ülés szélét szorongatnom attól félve, hogy bármelyik pillanatban meghalhatok. Apámnál mindig így volt. Folyamatosan rettegtem mellette, ha a közelben volt, sosem lehettem nyugodt, akármelyik percben rájöhetett az öt perc, és akkor mindennek vége volt.

- Nem kérek, köszi. Nem akarok bajt. - feleltem egy kis idő után, és tovább élveztem a látványt. 

A haja tökéletesen be volt állítva, fekete dzsekit viselt, a térdénél kiszakított farmerral, és egy hosszabb fazonú fejér pólóval. Most, hogy ennyi fekete volt körülötte, kicsit olyan sötét angyal beütése volt. Mint mindig, most is elbűvölő. 

- Örülök, hogy élvezed a látványt. - mondta féloldalas mosollyal.

Elvörösödtem, egy kicsit lecsúsztam az ülésen, és inkább az út mellett elsuhanó fákat kezdtem nézni. Nem utaztunk sokat, nem volt messze a közös házuk,  most láttam igazán először, milyen hatalmas, habár a magas fáktól nem lehetett tisztán látni. Niall egy távirányítóval kinyitotta a hatalmas kaput, és megálltunk a feljárón. Kipattant, átsietett az én oldalamra, kisegített az autóból, amit pirulva megköszöntem neki, és elindultunk a bejárat felé. Nem volt nyitva, ezért babrált egy kicsit a kulcsokat, de végül sikeresen bejutottunk. Nem túl üdítő látvány fogadott minket az előtérben, vagy 10 pár cipő volt egy halomba hányva, de Niallt nem túlzottan érdekelte, nemes egyszerűséggel a kupac tetejére rúgta a sajátját. Felnevettem, én voltam olyan rendes, és a cipős polcra tettem a sajátom. A házban csend uralkodott, a szokásos fiús kupi nyomai viszont mindenhol felfedezhetőek voltak, felszedtem néhány szemetet, és a legközelebbi szemetesbe dobtam őket. Niall elkérte a kabátom, valahova letette az övével együtt, bementünk a konyhába,  hogy keressünk valami ehetőt. Természetesen neki, mert én nem voltam éhes, az utóbbi napokban minden pillanatot megragadott, folyamatosan kaját tett elém, én pedig besokalltam, és megfogadtam, hogy ma nem eszek semmi mást, az ebéden kívül, mert ha így folytatja, akkor durván elhízom, és úgy fogok kinézni, mint egy malac.

- Hayley, biztos nem kérsz semmit? - kérdezte, a hangját csak tompán hallottam, mert a felsőtestével majd' belemászott a hűtőbe.

- Nem, Niall, nagyon sok kaját belém tömtél, nem bírok el ennyivel. Majd később. - feleltem, a pultnak vetettem a csípőm, és onnan néztem, ahogy munkálkodik. 

Sorban pakolta ki a különböző hozzávalókat, salátát, többféle felvágottat, egy fél sajtot, vajat, és még annyi mindent, hogy nem is tudtam követni. Ebből szépen összehozott magának egy szendvicset, utána aranyosan rám mosolygott, és felém nyújtotta a kis deszkát, amin néhány szelet sajt volt. A kedvéért elmajszoltam egyet, ő pedig elégedett mosolyra húzta a száját, és egy puszit nyomott az arcomra. 

- Délután elmehetnénk egy kicsit vásárolgatni. Szeretném, ha holnap valami szép ruha lenne rajtad. - kacsintott, és leült a fal melletti reggeliző asztalhoz. 

Leültem mellé, kicsit furcsán néztem rá. Miért akar holnap szép ruhát látni rajtam? Erősen gondolkoztam a válaszon, de nem jutott eszembe semmi ésszerű, ezért úgy döntöttem, hanyagolom a dolgot. Csak néztem, ahogy jóízűen falatozik, úgy nyammogott, mint egy mókus, kicsit csámcsogott, de már azzal is jóllaktam, ahogy végignéztem, ahogy eleszegeti azt a hatalmas szendvicset. Mikor végzett, a szája szélén apró morzsák voltak, elegánsan a pólója ujjába törölte, és hümmögve közelebb húzott magához. Nagy, meleg mancsa a derekamon pihent, arcát a hajamba fúrta, mélyeket szuszogott, én pedig megsimítottam a fejét. Puha hajszálai csikizték a tenyerem, a kellemes érzésre lecsukódtak a szemhéjaim, és egy aprót sóhajtottam. Olyan jó volt vele lenni, olyankor mintha megállt volna az idő, és minden rossz megszűnt volna a világon. Abban a pillanatban mindent el tudtam volna képzelni, csak azt nem, hogy Louis vihogva, konkrétan beesik a konyhába, ezzel összetörve a nyugodt hangulatot. Ijedten pattantak ki a szemeim, kicsit arrébb ugrottam, Niall is furcsállva pislogott a barna hajú fiú felé.

- Neked is jó reggelt, Louis. - mormogott Niall, és hátradőlt a székén. 

- Jézusom. - ordított fel ijedtében, és kis híján sikerült lelöknie a kávéfőzőt. - A francba Niall, a frászt hozod rám.

- Pedig amilyen jó kedved van, minket is észre vehettél volna. Ha kész lesz, abból nekünk is hozhatsz. - bökött a kávé felé.

Csak meglepetten pislogtam, hol Niallre, hol Louisra néztem. Egy puszit nyomott az arcomra, és nevetve megpiszkálta a fülem, hogy egy kicsit engedjek fel. Louis időközben letett elénk két bögrét, a gőzölgő kávéval, és finoman megpaskolta a vállam.

- Szia Hayley, üdv újra a diliházban! - mondta, és kimasírozott a helységből.

Kuncogva néztem utána, a bögre után nyúltam, már majdnem a számhoz emeltem, amikor Niall kikapta a kezemből, és visszatette az asztalra. Értetlenül néztem rá.

- Ha így iszol belőle, biztos, hogy meghalsz. Louis feketén issza a kávét, semmit nem tesz bele. - magyarázta, és előkeresett a szekrényből egy zacskó cukrot. - Erre szükségünk lesz. - mondta, és visszaült mellém. 

Meghökkenve figyeltem, ahogy a bögrémbe beleönt egy halom cukrot, majd az övébe is, és megkevergeti.

- Talán most már iható. 

Belekortyoltam a kávénak nevezett löttybe, még mindig keserűnek találtam, elemeltem a számtól a bögrét, kinyújtottam a nyelvem, és grimaszoltam az ízétől. Niall felkuncogott, felém tartotta a cukrot, öntöttem bele még egy kicsit, és reménykedtem, hogy jobb íze lesz. Nem lett jobb, Niall pedig kikapta a kezemből a bögrét, a mosogatóhoz ment, és beleöntötte az egészet.

- Nem bírom elnézni, ahogy mérgezed magad azzal a borzalmas löttyel. Csinálok neked inkább egy kakaót. - motyogta, és nekilátott.

Odasétáltam mellé, néztem, ahogy dolgozik rajta, a tejet betette a mikróba, hozzám lépett, lágyan magához vont, és ujjai a hajamba túrtak, úgy ölelt magához. Átkaroltam a nyakát, mélyen beszívtam az illatát a pólójából, egy halk csilingelés jelezte, hogy megmelegedett a tej, sóhajtva elhúzódott, és egy puszit nyomott az arcomra. Egy kanalat tett a bögrébe, kicsit összekeverte, és a kezembe adta. Hálásan mosolyogtam rá, kezét az arcomra simította, és egy lágy csókot lehelt ajkaimra, amibe minden porcikám beleremegett. Még megkapaszkodni sem tudtam benne, mert kettőnk között szorongattam a kakaóm, és igyekeznem kellett, hogy ne löttyintsem ki. Mosolyogva kézen fogott, a nappali felé vettük az irányt, de ott már nem voltunk egyedül. Liam boldogan intett, visszafordult az ölében szunyókáló lányhoz, és szeretetteljesen simogatta a a haját. Helyet foglaltam a másik kanapén, Niall is ledobta magát mellém, igyekeztem nem zajt csapni, de ő látszólag nem tudott volna úgy leülni, hogy ne rúgjon bele az asztal sarkába. Liammel rosszallóan néztünk rá, de a lábujjai épsége jelen pillanatban sokkal jobban foglalkoztatta. Lassan elkortyolgattam a kakaót, miközben a nappaliban elbámeszkodtam néhány tárgyon. Niall még mindig halkan jajgatott mellettem, a vállamra dőlt, és úgy szorongatta a jobb lábát.

- Hogy éreztétek magatokat? - érdeklődött Liam.

- Egész jól. Pontosan eddig. - nyögte Niall, és a vállamba fúrta a fejét.

- Szerencsétlen vagy, Niall. Remélem eltörted. - dünnyögött Liam. - Na és Hayley, veled mi újság?

- Megvagyok Liam. - feleltem, és letettem a bögrét. 

Az ölében szuszogó barátnőjét néztem, egy meleg mosolyt küldtem felé, amit viszonzott is. Sugárzott a tekintetéből a csodálat iránta, látszott, hogy nagyon szereti. Sophia nagyon szerencsés lánynak mondhatta magát, amiért olyan embert tudhat maga mellett, mint Liam, nagyon szerethetik egymást, ez süt róluk.  Aranyos pár. 

Megelégeltem Niall fájdalmas nyöszörgését, a fejét a támlának támasztottam, és a konyhába indultam valami fagyasztott dolog után. A mélyhűtőben találtam borsót, visszaballagtam a nappaliba és felhúztam  Niallt a kanapéról. Liam csak kuncogva megforgatta a szemeit, összehúztam a szemöldököm, küldtem felé egy szép pillantást, és elindultunk az emelet felé. A lépcsőn sikeresen feljutottunk, a sarkán bicegett el a szobájáig, ott belökte az ajtót, és az ágyára dőlt. Mosolyogva adtam a kezébe a borsót, lekapta a lábáról a zoknit, és megnézte, mi a helyzet. Leguggoltam elé, a kezembe vettem a tappancsát, és én is megnéztem, hogy van-e valami komolyabb baj. Csak piros volt, és egy kicsit meg volt duzzadva, hamar rendbe fog jönni. Óvatosan megérintettem a fájó területet, Niall azonnal felszisszent, elrántottam a kezem, ő pedig továbbra is sziszegve rárakta a borsót. Hálásan nézett rám, a szabad kezével megsimította az arcom, utána pedig magzat pózban ágyba bújt.

- Legközelebb jobban is odafigyelhetnél. - tápászkodtam fel, és a lába elé ültem.

- Egy két lábon járó szerencsétlenség vagyok. - dünnyögte a párnába.

- Dehogy vagy az! - mordultam fel. - Csak a lábad elé kellene nézned.

- Igen anyuci. - nyávogta elváltoztatott hangon. 

- Miért akarsz vásárolni vinni? Azt hittem, te nem vagy valami shoppingolós fajta. - nevettem fel.

- Mmm. - morgott a párnába. - Reméltem, hogy él még, amit megbeszéltünk. 

Furán néztem rá, nem jutott eszembe semmi, amiről beszélgettünk volna. 

- A vacsora. - segített ki. 

A szám "o" alakot formált, elvörösödtem, és az ölembe ejtettem a kezeim. Most már emlékszem. 

- Nem terveztem, hogy puccos helyre viszlek, Paul amúgy sem díjazná, ha nagyon nyilvános helyekre mászkálnánk. Nem az én stílusom. Arra gondoltam, megpróbálkozhatnék a főzéssel, és visszamennénk a házamba. Holnap este. - ecsetelte, és elvette a lábáról a borsót, ami kezdett felengedni, és egy jókora vízfoltot hagyott maga után a lepedőn.

Nem igazán tudtam, mit kellene mondanom, sosem randiztam még, hivatalosan. Nekem bármi megfelelt, a lényeg, hogy ő is ott legyen, és utána már nem érdekel, hogy mit csinálunk. Ha arra kérne, hogy álljak fejen, vigyorogva belemennék. 

- Nekem mindegy, ha te ott vagy, akkor már tetszeni fog, bármit is tervezel. - motyogtam vöröslő arccal. 

Felült, az állam alá csúsztatta a kezét, felemelte a fejem, és a szemembe nézett.

- Ez aranyos volt. - mosolygott. - Csak hogy tudd, engem az sem zavarna, ha egy zsákban jönnél velem randizni, mert lefogadom, hogy abban is gyönyörű lennél. De mivel első, ezért szeretném egy kicsit különlegessé tenni, én is kicsípem magam, csak a kisasszony kedvéért. - bökte meg az orrom, és egy puszit nyomott az arcomra. 

Szótlanul meredtem csodás szemeibe, az előző mondataitól kis híján megolvadtam, kenyérre tudott volna kenni. Meglepetten pislogtam rá, az arcát fürkésztem, és meg sem bírtam szólalni. Értelmetlen lett volna.

- Ezt pedig leviszem, mert teljesen felolvadt, és van egy olyan érzésem, hogy senkinek nem lesz gusztusa kaját csinálni belőle. - bökött a borsóra, ami mostanra teljesen felolvadt.

Egy puszit nyomott az arcomra, csak szótlanul néztem utána, és nem hittem el, hogy ő létezik, a tökéletes személységével együtt.

- SZENT SZAR NIALL. - hallottam meg egy mély ordítást valahonnan a folyosóról.

- Harry, ezerszer megmondtuk, hogy ne mászkálj a folyosón meztelenül, ha nők is vannak a házban. Különben is. A szobádban minek van wc? Használd már! - kaptam el a beszélgetés egyik részletét.

- Nők? - kérdezett vissza, és jól megnyomta a k betűt.

- Liamék a nappaliban pihennek. Hayley meg bent van. 

Ezután már nem hallottam semmit, a léptek elhaltak a folyosón, én pedig kuncogva elterültem az ágyon, és beszívtam az illatát. Mindehol ott volt egy kis darab belőle, ha akartam, sem tudtam volna nem rá gondolni, lehetetlrn lett volna. Az anyag is átvette az illatát, de nem volt olyan intenzív, mint a nyakánál. Teljesen az uralma alá kerültem, a tudta nélkül olyan dolgokat művelt velem, amit én sem tudtam hova tenni. Elbűvölt, levett a lábamról, az ujja köré csavart, és innen már nem tudtam menekülni. Az már más kérdés, hogy egyáltalán akartam-e.

Még mindig az ágyon heverésztem, amikor besüppedt mellettem az ágy, és egy meleg tenyeret éreztem a hátamon. Oldalra fordítottam a fejem, és kinyitottam a jobb szememet, hogy lássam. Két dobozos kólát tartott a kezében, és volt nála még valami, de azt nem láttam, mert a fél arcom belesüppedt a párnába.

- Felhívtam Morgant, a testőrömet, azt mondta, hogy 2 óra múlva elmehetünk egy kicsit szétnézni. Gondoltam addig megnézhetnénk egy filmet. - ropogtatott valamit, elrendezgette a párnàkat a támlánál, és nekidőlt.

- Nézhetsz filmet. De én addig szundítok egyet. Fáradt vagyok. - mondtam, és elnyomtam egy ásítást.

- Olyan vagy, mint egy lusta macska. - húzott a mellkasára. Kényelmesen elhelyezkedtem rajta, pont úgy, hogy halljam a szívverését, és átdobtam a karom a hasán. A szívem meglódult a mellkasomban, olyan aranyosakat mondott. - Már csak dorombolnod kellene. - mondta, és megvakarta a fülem tövét, ahol a macskáknak szokták. 

Nem is kellett több, kisebb-nagyobb sikerrel összehoztam valami dorombolást, ami inkább hasonlított morgásra.

- Ez kész. - sóhajtott fel megadóan, és tovább piszkálta a hajam. - A hegyes füleid hol rejtegeted?

Felnevettem, a tenyerem az izmos hasára tettem, ő pedig sóhajtva bekapcsolta a hatalmas tv-t.

- Válassz valamit. - mondta, és megnyitott egy 150 filmet tartalmazó mappát.

- Fogalmam sincs, Niall, fogadjunk, hogy ezek közül egyiket sem láttam. 

- Mondjuk legyen A lehetetlen. Nem biztos, hogy láttam.

- Jólvan, nézd meg, és utána számolj be róla. - mondtam elnyomva egy újabb ásítást.

Elindította, továbbra is a hajamat piszkálta, egyre laposabbakat pislogtam, és a film első 10 percében el is szundítottam a mellkasán.

- Niall, innen nem leszek hajlandó felvenni egyetlen ruhát sem. Egy darab árából egy kisebb falut meg tudnál etetni. - szörnyülködtem, és amennyire csak lehetett, belepréselődtem a hátsó ülésbe.

Morgan, Niall kérésére megállt az út melletti parkolóban, ami pont a bejárat előtt volt. Nem volt nagy forgalom az utcában, de mégis rettegtem, már nem tartottam jó ötletnek, hogy eljöttünk ide. 

- Majd legközelebb. De most gyere. - húzott ki a kocsiból.

Egy régies stílusú utcában voltunk, gazdagabb környéknek tűnt, ezelőtt még sosem jártam erre. Az egyik ház földszintjére beköltöztettek egy ruhaboltot, ami a Chanel nevet viselte, és tipikus "Minden lány álma, hogy itt vásároljon." üzlet volt. Hát, én inkább maradtam volna a jó öreg turkálónál.

Niall a sorok között járkált, kínosan éreztem magam a méreg drága felsők közt, én sosem engedhettem volna meg magamnak egyetlen ilyet sem, és látszólag ő sokkal jobban élvezte, mint én. 

- Mit szólsz ehhez? - vett el valahonnan egy sötétkék, pánt nélküli ruhát.

Nemlegesen megráztam a fejem, benyúltam a ruhák közé, megfogtam az egyik céduláját, és a szemeim akkorára kitágultak, mint egy csészealj.

- Ezek csak felesleges számok. Ne foglalkozz velük. Mintha ott sem lennének. - mondta a hátam mögül, és kivette a kezemből az árcédulát. 

Tagadnom sem kellett, rosszul éreztem magam itt, és szerettem volna minél előbb szabadulni innen. Néhány ruhát hajlandó voltam megnézni, de egyik sem volt az én stílusom, vagy csak szimplán nem tetszett. Meg kell hogy mondjam, voltak köztük elég visszataszítóak is. Niall sorban mutogatta a szebbnél szebbeket, de egyikben sem tudtam volna elképzelni magam.

- Kérlek, ezt próbáld fel. - nyújtott felém egy grafitszürke, pántos ruhát, aminek a hátán egy nagyobb kivágás volt. 

Vonakodva beleegyeztem, a próbafülkék felé indultam, Niall közben megakadt a kiegészítős polcoknál, és vadul keresgélt. Felkuncogtam, olyan volt, mint egy kisgyerek, aki beszabadult a város legnagyobb játékboltjába, meglepően tetszett neki ez az egész. Elhúztam a selyem függönyt, és magamra húztam Niall szerint a tökéletes ruhát. A tökéletesnek lőttek, a hátán a kivágás sokkal nagyobb volt, mint amekkorának látszott, majdnem a derekamig ért, és a nyakamnál a pánt kicsit szoros volt. Félve kidugtam a fejem a függöny mögül, Niall már ott állt, és a kezében szorongatott valamit. 

- Mutasd. - mosolygott. 

Elhúztam a függönyt, fénylő kék szemeivel áthatóan méregetett, amitől kezdtem zavarban érezni magam, ezért lehajtottam a fejem.

- Nem rossz ez a ruha. - simogatta az állát. - De nem illik hozzád, és megfázol benne. - utalt a hátamon lévő hatalmas kivágásra.

- Akkor tovább keresünk. - tártam szét a karom.

- Viszont találtam valamit, amit nem hagyhatunk itt. - mondta vigyorogva, és felmutatott egy hajpántot.

2 cicafül volt rajta, egyből felnevettem, ő pedig a hajamba csúsztatta, és elrendezgette. 

- Most már tényleg olyan vagy, mint egy cica. - kacagott fel angyali hangon, és játékosan megölelt.

A nyakába kapaszkodtam, kétségtelenül mi voltunk itt a leghangosabbak, ezért néhányan elég gyakran pillantgattak felénk, és megállapítottam, hogy az egyik eladó nagyon nem kedvel.

Mintha hirtelen megvilágosodtam volna, megjelent előttem a tökéletes ruha, kibújtam az öleléséből, és zokniban elslattyogtam odáig. Magányosan lógott az egyik akasztón, szép volt, egyszerű, és nagyon tetszett. Boldogan mosolyogva mutattam fel neki a nyerő darabot, és sietve berohantam a fülkébe. Egyszerű királykék ruha volt, vastagabb pántokkal, a derekán egy masnira kötött szalaggal, a szoknya része pedig lágyan omlott le. Az tetszett benne, hogy több, vékonyabb részből állt, és mindegyik más árnyalatú volt. Szépnek éreztem magam benne. Mosolyogva kiléptem a fülkéből, de Niall nem állt ott. Biztos megint talált valamit.

- Niall. - szólongattam, és kiléptem a sorok közé. 

Nem láttam sehol.

- Niall. - szóltam egy kicsit hangosabban, de csak a dühös vásárlók, és a mogorva eladó nézett vissza rám.

Gyorsabban szedtem a levegőt, átszaladtam a ruhák között, egészen a bejáratig. Morgan nem állt ott, és a kocsi is eltűnt. Megszédültem, a fejemben kezdtek összefolyni a hangok, 2 lehetséges dolog pergett le a szemem előtt, a tüdőm összeszorult, és kirohantam az üzlet elé. A riasztók vad sipolásba kezdtek, a biztonsági őrök, és az eladók kiabálását hallottam távolról. Könnyek peregtek le az arcomon, kétségbeeseten kapkodtam a fejem, hátha feltűnik valahol. 

- Niall. - kiabáltam zokogva.

Nem kaptam választ, a járdára rogytam, de pillanatok múlva két erős kar ragadott meg, és rántott fel durván a földről. 

Nessámnak! ❤️ Nagyon szeretlek!