25. rész

Az álomvilág, és az ébrenlét között lebegtem, nem voltam képes kinyitni a szemeim, a kellemes öntudatlanság megnyugtató volt. Azonban egy parányit megnehezítette a dolgom, hogy ínycsiklandozó illatok vándoroltak be a résnyire nyitott ajtón. Utasításokat osztottam magamnak, egy kissé kókadt voltam, legszívesebben aludtam volna még, de képtelen lennék most visszazuhanni a gyönyörű álmok közé.

Miután képes voltam feltápászkodni, és megdörzsöltem a szemem, akár egy macska, egy kicsit el kellett gondolkoznom. Amikor elaludtunk Niallel, még világos volt, most pedig kezd sötétedni, és azt is sikerült felfognom, hogy nincs az ágyban, biztosan valahol lent van, és.... Talán a konyhában szorgoskodik? Az illatok egyre jobban belengték az egész házat, ideje lenne kicsit összeszednem magam. De azt még megengedtem magamnak, hogy egy kis időre beletemetkezzem Niall párnájába, amiből dőlt az a fenséges aroma, ami annyira megnyugtató, és édes. 

A hajamat lesimítgatva botladoztam lefelé a lépcsőn, igyekeztem nem nagy zajt csapni. Halkan a nappalit, és a konyhát elválasztó pulthoz lépkedtem, leültem az egyik bárszékre, és elmélyülve figyeltem, ahogy boldogan dudorászva tejbegrízt kavargat a tűzhelyen. El nem tudtam volna képzelni, hogy ő a konyhában, a sok veszélyes dolog közt vígan főzőcskézik, és ráadásul annyira jól csinálja! Nem vett észre, nem tudta hogy ott ülök mögötte, szerencsére háttal volt nekem, és zavartalanul nézhettem, hogy egy angyal énekelgetve, és totálisan belemelegedve a főzés tudományába, csodát művel. A kezemre támaszkodtam, igyekeztem nem elfolydogálni a pulton.

Az egyik felső szekrényből kivett két tányért, egy kicsit megmosolyogtam, mert magasan volt neki, és lábujjhegyre kellett állnia. Előkészítette a tálcát, és a szalvétákat, meg még két hosszúkás tartót amiben feltehetőleg kakaópor volt.

Még mindig nem vett észre, a porral bajlódott egy ideig, hol a kanállal, hol pedig az ujjaival szórta rá a grízre, fogalmam sincs, mit szöszmötölt ennyi ideig, de kezdtem egyre jobban megéhezni. Pakolt, csilingeltek az evőeszközök, olyan szorgosan, és precízen csinált mindent... Vajon mit nem tud? Van egyáltalán olyan dolog, amihez nem ért?

Megfordult, és felfedtem magam előtte. Az arcom enyhén piros árnyalatot vett fel, de ahogy elnéztem, Niall sem fogta vissza magát, az arcán aranyos rózsaszínes foltok jelentek meg.
- Gyere, csináltam vacsorát. Gondoltam, ha felkelsz biztosan éhes leszel, alig ettél ma valamit. - mondta mosolyogva, és a nappaliban levő üvegasztalra tette a tálcákat.
Elcsattogtam a kanapéig, lehuppantam rá, és felnéztem Niallre. Átöltözött, egy sötétkék pulcsit viselt, egy feszülős, fekete nadrággal, ami a térdénél ki volt szakítva, és tökéletesen kiemelte hosszú, karcsú lábait. A haja kócosan meredezett minden felé, tengerkék szemei szinte világítottak a félhomályban, kiegyensúlyozottnak, és kipihentnek tűnt. Vele ellentétben én elbújhattam volna, szerintem úgy festhettem, mint akit felkapott egy tornádó, és pár méterrel arrébb lerakott. De sebaj, legközelebb jobban odafigyelek az ilyen dolgokra.
Felkapcsolta a lámpát, kicsit állítgatott rajta, hogy halványabb legyen, és így olyan volt, mintha egy égősor futna végig a kanapé felett. Leült mellém, egy kicsit mintha zavarban lett volna, de ezt a mosolyával tökéletesen álcázta, miközben a hatalmas tv-n kutatott valami nézhető műsor után. A tejbegríz illata belengte az egész nappalit, olyan kellemes volt. Felhúztam a lábaim, az egyik puha díszpárnának döntöttem a hátamat, és felsóhajtottam. Az életem pár hét alatt tejesen felfordult, a váratlan események sorra követik egymást, és ennek a folyamatnak még korán sincs vége. Csak néztem a gyönyörű arcát, és még mindig képtelen voltam felfogni, hogy ezek a dolgok valóban velem történnek, és nem csak álmodom. Egy valóságos hullámvasúttá változott az egész életem, de ha ezt Niall mellett kell átvészelnem, akkor bátran nekivágnék még a világ legőrültebb, és legveszélyesebb dolgait is elviselni.
- Nem is gondoltam, hogy tudsz főzni. - törtem meg a csendet, és ő pedig megállapodott egy csatornán, amin valamilyen rajzfilm ment.
- Csak próbálkozom. Hidd el, szörnyű dolgok történtek velem abban a helységben, volt, hogy egy egész tál ételtől kellett megválnom, mert túl sok fűszert tettem bele. - kezdett el drámaian szipogni, és letörölte a nem létező könnyeit.
Hangosan felnevettem, és megcsóváltam a fejem. Kis kaja mániás.
- Szerintem álljunk neki enni, mielőtt teljesen kihűl. - kezdett el ő is nevetni, és a tálca felé nyúlt. - Várj egy kicsit. - mondta, a hátsó zsebéből előhalászta a telefonját, és lőtt a vacsoránkról egy képet.
Kicsit értetlenül néztem rá, de nem igazán foglalkoztam a dologgal.
- Remélem ezt nem rontottam el. - nyújtotta oda az egyik tálcát nekem. - Félek, hogy túl sok benne a cukor.
- Ne idegeskedj már. Az illatától képes lennék elájulni, az íze sem lehet szörnyű. - vettem el tőle, és kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén.
Kicsit jobban szemügyre vettem, az enyémet nem fedte teljesen el a kakaópor, a bal sarokban kihagyott egy kis helyet, és egy ügyetlen formájú szívecske kapott helyet. Igyekeztem visszafogni magam, hogy ne adjak ki valami nyávogáshoz hasonló hangot, fülig pirulva nyomtam egy puszit Niall arcára.
- Köszönöm, ez igazán aranyos. - motyogtam, és vállára döntöttem a fejemet.
Egy lágy puszit nyomott a hajamba, és elkezdett enni. Én is vettem egy kanállal, kicsit bizonytalanul a számhoz emeltem, és amikor megízleltem... Egy pillanatra behunytam a szemem, és újra 4 évesnek éreztem magam, normális családdal. Anyu gyakran csinált vacsorára tejbegrízt, nagyon szeretett főzni, és egy kicsit meg szokta bolondítani az egyszerű ételeket. Pontosan ugyan olyan íze volt, mint amit Anyu szokott csinálni, hirtelen ezernyi régi emlék pörgött le előttem, és csak azt vettem észre, hogy egy forró könnycsepp fut végig az arcomon.
- Ennyire elcsesztem? - torzult el Niall arca, és átnyújtott egy zsebkendőt, gondolom azzal a céllal, hogy nyugodtan köpjem ki.
- Nem. Szó sincs ilyesmiről, csak... Anyukám is pont így csinálta. Mindig tett bele egy kis fahéjat. És...csak... - szipogtam, és a kézfejemmel megdörzsöltem az arcom.
Kicsit ellágyultak a vonásai, látszólag nem tudta, mit mondjon, a hátam mögött átvetette a karját, és a derekamra téve mancsát kicsit közelebb vont magához.
- Nagyon finom lett. - mondtam halkan. - Felcsaphatnál szakácsnak.
- Borzalmas szakács vagyok, attól, még hogy ilyen könnyű kajákat nem cseszek el, nem jelenti azt, hogy meg tudnék birkózni mondjuk egy...sült csirkével. - felelte nevetgélve.
A tv-re szegeztem a tekintetem, nem tudom, milyen rajzfilm lehetett ez, nem nagyon kötötte le az érdeklődésem, de látszólag Niallnek tetszett, néha fel-fel nevetett, míg én lassan megettem az egészet. Direkt a szívecskés részt hagytam utoljára, nagyon aranyos gesztus volt tőle, mindig képes meglepni.

Összeszedtem a tálcákat, gondoltam hasznossá teszem magam, és elmosogatom a tányérakat. Már majdnem végeztem az egyikkel, de Niall rám szólt, hogy hagyjam a fenébe, ne foglalkozzak ilyenekkel, menjek vissza, és pihenjek. 

- Gyere ide. - húzott le maga mellé, és szorosan a derekam köré fonta karjait.

A hasamban megjelentek a pillangók, az egész testemen végigfutott a libabőr, jobban hozzá bújtam, annyira jó volt vele lenni. A mellkasára hajtottam a fejemet, éreztem, ahogy dobog a szíve, az illata pedig bekúszott az orromba. Mintha lenne egy különös aurája, ami melegséget és szeretetet áraszt. A szívem felvett egy hevesebb tempót, ahogy néha végigsimított a karomon, szüntelenül rázott a hideg, valamilyen szinten remegtem is a boldogságtól.

- Fázol? - kérdezte halkan, előszedett egy plédet a kanapé mögül, és a hátamra terítette.

- Egyáltalán nem fázok, te teszed ezt velem. - motyogtam magamban, de hangosan nem mertem kimondani.

Hiába nem fáztam, nem utasítottam vissza a puha takarót, abból is áradt a Niall illat, olyan volt, mintha egy illat felhő venne körül. Nagyon jó érzés.

Engem még mindig nem kötött le az a rajzfilm, jelenleg valami mutáns macska, és egy majom kiabált egymással, el is folytottam néhány ásítást, kezdtem egy kicsit elpillendni. Hiába aludtam át majdnem az egész délutánt, a fáradtság kezdett urrá lenni rajtam, kezdtem egyre laposabbakat pislogni, és ezen az sem segített, hogy Niall a hajam végét piszkálta. Néha végigsimítottam ujjaimmal a mellkasán, a hasán, elkezdtem játszani egy eltévedt cérnával, muszáj volt valamivel lekötnöm magam, nem akartam bealudni, bármennyire is kényelmes volt a helyzet. 

Vége lett a bugyuta műsornak, a nappali pedig félhomályba borult, csak az apró lámpák halvány fénye világította meg a helységet. Pár pillanatig még néztünk magunk elé, majd erőt vettem magamon,  és egy hatalmas ásítás keretében ülő helyzetbe tornáztam magam. Niall is egy kicsit megmozgatta elgémberedett végtagjait, mosolyogva az ölébe húzott, és a fejét a nyakamhoz dörgölte. Olyan volt, mint egy kiváncsi macska, megengedtem magamnak egy halk kuncogást, és a nyaka köré fontam a karom. A hasamban levő kellemes, és bizsergető érzés hatására az álom kireppent a szememből, és csak próbáltam kiélvezni a pillanatot. Mikor felemelte a fejét, és a szemembe nézett, a legszebb látvány tárult a szemem elé, szőke haja glóriát képzett gyönyörű arca körül, tengerkék szemeiben megcsillant a gyér fény, és a remény szikrája. A remény egy jobb életre, egy szebb jövőre. Még mindig nehezemre esik felfogni, hogy ez valóban velem történik meg, és hogy ő itt van, méghozzá velem. Hihetetlen ez az egész, annyira valótlan. Olyan dolgokat művel velem a tudta nélkül, amit még a legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy én képes vagyok ilyen érzelmeket produkálni. Egy szeretetteljes puszit nyomott a homlokomra, lágyan az orrát az enyémhez érintette, egy eszkimópuszit adott, és felhangzott angyali nevetése. Imádtam hallani ezt a hangot, ilyenkor olyan volt, mint egy önfeledt kisgyerek. Annyira angyali volt, nehezen tudtam volna elképzelni, hogy egy ilyen ember ennyire gondatlan tud lenni ebben a romlott, és elcseszett világban. Ő mégis mindenben a vidámságot látja, és annak él, hogy segítsen az embereknek, és hogy boldoggá tegye őket. 

Egy finom puszit hagyott a számon, kezeimet az arcára vezette, a szívem majdnem kiugrott a helyéről, az arcom felforrósodott, amikor megéreztem lehelletét. 

- Annyira szép vagy. - lehelte, és eltűrt egy tincset a fülem mögé. - Néha azt hiszem, hogy valami rossz viccet űznek velem, és valójában nem is vagy itt, csak képzelődöm. - simította nagy tenyerét a derekamra, és ha nem tart meg, félő, hogy kiesek az öléből.

Ezt pont ő mondja? Amióta megláttam, egyfolytában ezt érzem, és gondolatban néha meg is pofozgatom magam, hogy ébredjek már fel.

- Ezt inkább én mondhatnám. - hajtottam le a fejem, de nem hagyta annyiban, egyből az állam alá nyúlt, és kénytelen voltam elmerülni a végtelen kékségben. - Fogalmam sincs, mit keres egy angyal itt, a Földön. - suttogtam, és a tarkójára csúsztattam a kezeimet.

- Az angyal egy erős túlzás, Hayley, korántsem vagyok az. Nagyot tévedsz, ha ezt gondolod. - rázta meg a fejét,és rosszalóan nézett, de a szeme elárulta, magában jól szórakozott.

- Amikor megjelentél, azt hittem, meghaltam, és értem jöttél, hogy elvigyél.

Az arca egyből elkomorult, ujjait lágyan megmozgatta a derekamon, nekem pedig a hátamon futkosott a hideg, képes lettem volna felrobbani néhány apró érintésétől.

- Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot. Talán életem végéig bántam volna, ha csak úgy elsétálok a park mellett. - mondta halkan.

- Ha te nem lennél, már én sem élnék. Soha nem fogom tudni neked ezt eléggé meghálálni, Niall.

- Mostantól nem kell félned, ezt az egyet megígérem neked. - suttogta az ajkaimra,   és megcsókolt.

Nagyon lassú, finom, és érzelmekkel teli volt, annyira szerettem volna magamban elraktározni ezt a pillanatot, hogy annyira erősen szorítottam össze a szemeim, míg meg nem jelent előttem néhány apró fénylő pont. Az arcom simogatta, miközben elmélyítette a csókunkat, és nyelve lágyan összetalálkozott az enyémmel. Felbátorodtam, az ujjaimat selymes hajába vezettem, mire egy meglepett sóhaj halt el ajkaim közt.

Eget rengetően jó volt őt csókolni, tulajdonképpen mindent jó volt vele csinálni, elképzelhetetlennek tartottam, hogy valamit nem tudott. Annyira tökéletes volt.

Elhúzódott, pihegve a vállának támadztottam a homlokom, és megvártam, amíg a légzésem visszaáll a normál tempóra. Teljesen hozzá simultam, mellkasa heves tempóban emelkedett, és süllyedt, szíve pedig majdnem olyan gyorsan vert, mint az enyém. Legszívesebben mondtam volna még valamit, de pár násodperc elteltével elég értelmetlennek tartottam az egészet,  jobbnak láttam, ha a zűrös gondolataimat megtartom magamnak. 

- Felmegyek zuhanyozni. - törtem meg a csendet, és egy puszit nyomtam az arcára.

- Menj csak. - mosolygott. - A szobámban leszek. 

Vigyorogva felcsattogtam a lépcsőn, berontottam a "szobámba", és 10 perc alatt el is végeztem a dolgaimat. Sosem vittem túlzásba a dolgokat, valahogy nem az én műfajom volt ez, sosem szerettem órákik állni a víz alatt. Végül Niall egyik elcsórt pólójában, és egy rövid nadrágban léptem ki a folyosóra, immár frissen, és egy kicsit kimerülten.

Megálltam a szobája ajtaja előtt, halkan kopogtam, és benyitottam. Az arcom egyből lángba borult, és becsaptam az ajtót, ahogy megláttam Niall pucér fenekét, legszívesebben el tudtam volna süllyedni abban a pillanatban, persze, hogy rányitok. Csodálatos Hayley, ügyes vagy. A kezeimbe temettem a lángoló arcom, és próbáltam lenyugtatni magam, és a gondolataim. Semmi kétség sem fér hozzá, jó feneke van. Szent szar!

Kilépett a folyosóra, már fel volt öltözve, és a kezeimet próbálta lefejteni az arcomról.

- Nincs semmi gond. Gyere. - terelt be maga előtt a szobába.

Még mindig vörös fejjel megálltam az ágy mellett, és csak néztem, ahogy beveti magát a puha párnák közé, és belecsavarodik a paplanba. 

- Hayley. Gyere már. - kérlelt, és megpaskolta maga melletti üres helyet.

Még mindig halálosan zavarban éreztem magam, bizonytalanul leültem az ágy szélére, és eldőltem, mint egy szerencsétlen zsák. A szituáció kellemetlen volt, direkt háttal voltam neki, nem lennék most képes a szemébe nézni, ráadásul még a kínos csend is beállt köztünk.

- Szerintem én vagyok az a személy, akitől a legkevésbé kell tartanod. - csúszott közelebb, és ahogy a csupasz lába az enyémhez ért, rögtön paradicsom vörös árnyalatban pompáztam. Megint. - Nem láttál semmit. - nyomott egy puszit a hajamba, és átdobta az egyik karját a derekamkamom.

- Szerencse, hogy háttal voltál. - motyogtam a párnába, és igyekeztem nem belegondolni, mi lett volna, ha...

- Most pedig aludj, biztosan nagyon fáradt lehetsz már. - simította meg a karomat, és leoltotta a villanyt.

- Aludj jól. - suttogta, majd a takaró alatt még közelebb volt magához.

Elmotyogtam egy "Jó éjszakát!"-ot, és igyekeztem mindent kiverni a fejemből.

Védelmező ölelésében a legjobb érzés volt elveszni, miközben körbelengett a tusfürdője illata, és éreztem teste melegét. Tudtam, hogyha mellettem van, nem kell félnem semmitől, mert éreztem, hogy megbízhatok benne, és nem csak üres szavak voltak azok, amik ma elhangzottak. 

Arra ébredtem, hogy valami nedveset érezek a felsőmön. Kába voltam, hirtelen azt sem tudtam beazonosítani, hogy hol vagyok, de aztán minden világossá vált, és kinyitottam a szemeimet. Niall félig rajtam feküdt, a feje a mellkasomon pihent, a lába össze volt fonódva az enyémmel, és úgy aludt, mint a tej. Egyenletesen szuszogott, mélyen aludt, valószínüleg egy kis nyál került a pólómra, ezért kelhettem fel. A nap már narancsosan világította meg az eget, az első sugarai bevándoroltak a sötétítő résein. Nehezen pislogtam, a testem teljesen elgémberedett, és zsibbadt, mozdulni sem tudtam volna. Semmi pénzért nem keltettem volna fel, olyan békésen szunyókált, szívmelengető látvány volt, olyan volt, mint egy kisgyerek. Óvatosan végigsimítottam a haján néhányszor, és megpróbáltam még egy kicsit pihenni. 

Mikor újra megébredtem, már nem nehezedett rám senki, így egy kicsit meg tudtam mozgatni magam. Még mindig csukott szemmel oldalra fordultam, és amikor kinyitottam a szemem, a világ legcsodálatosabb tekintetével találtam szembe magam.

- Szia! - köszönt mosolyogva, és egy puszit nyomott az orromra.

Nem úgy nézett ki, mint aki most ébredt, teljesen friss volt már.

- Jó reggelt! - motyogtam. - Mióta vagy fent? Felébresztettelek?

- Úgy fél órája. - felelte, és félig a párnába fúrta a fejét.

A szívem körül egy kis búrok kezdett felmelegedni az ilyen reggelek gondolatára, a világ legjobb érzése olyas valaki mellett ébredni, akinek a kezébe mernéd adni az életed. Mosolyogva megdörzsöltem a szemem, és felültem. Nem lehettem túl vonzó, el sem merem képzelni, hogy a hajam hogy állt, mégis vigyorogva csoszogtam el a fürdőig.

- Főztem teát, ha végeztél, gyere le. - kiabált be az ajtón Niall.

2 perc alatt elrendeztem, amit el kellett, és boldogan huppantam le az egyik székre a pult mellett. Elém csúsztatott egy bögre gőzölgő teát, az illatából ítélve citromosat, mosolyogva megköszöntem, és elvettem az egyik ma reggeli napilapot. Kissé ferdén néztem a papírra, ami kicsúszott a lapjai közül, de amikor megláttam, hogy mi áll rajta, a jó kedvem azonnal elszállt, és a rózsaszín vattacukor felhők is azonnal eltűntek. Teljesen lefehéredtem, vészesen szédültem, kénytelen voltam megkapaszkodni a pultban, hogy le ne zúgjak onnan. 

"Előlem nem bujkálhattok, Galambjaim." - állt rajta rendezetlen, csúnya írással.

Semmi sem volt rendben.