Csak egy novella...

Egy újabb koncert a WWA turné keretében. Senkinek sem újdonság, hónapok óta adunk teltházas koncerteket, tízezernyi lányt ezzel boldoggá téve. Öröm látni, mikor egy stadionnyi ember kántálja veled együtt a szöveget, és hatalmas mosollyal az arcukon ugrálják végig a koncerteket. Felfoghatatlan. 

Kissé nehezen lélegezve, adrenalinnal telve lépkedtem le a színpadról, a gitáromat és a mikrofonom az egyik biztonsági őr kezébe adva elköszöntem tőluk. Mint mindig, ma is megköszöntem a munkájukat, hiszen ezek az emberek több órán át dolgoznak velünk, és ebből tartják el a családjukat. Nem lehetek hálátlan. 

Lenőtt hajamba túrva az öltözőm felé haladtam, hogy rendbe hozzam magam egy kicsit a fél óra múlva kezdődő Meet&Greet-re. Nagyon szerettem ezt, hiszen kapcsolatba kerülhettünk a rajongóinkkal, és néhány mondatot is válthattunk velük. Lehetséges, hogy néhányan azt hiszik, ez nekünk nem jelent sokat, néhány óra múlva pedig nem emlékszünk belőle semmire, de ez nem így van. Elalvás előtt visszagondolok azokra a szerencsés emberekre, akikkel összehozott minket a sors, mert felemelő érzés látni, hogy ők miattam, miattunk boldogok.

Elfordítottam a zárban a kulcsot, majd egy mély lélegzet után lerúgtam magamról a cipőm, és a kabalazokniba bújtatott lábaimat a puha szőnyegre helyeztem. Egy könnyed mozdulattal megszabadultam az izzadt pólómtól is, felnyaláboltam az előre kikészített ruháimat, és a zuhanyzó felé vettem az irányt.

- Niall! Gyere, kezdünk. - hallottam Harry érdes hangját az ajtó túloldaláról. 

Még egy utolsót pillantottam a tükörből visszaköszönő halványan kipirult arcomra, s egy pacsi után vigyorogva vonultam végig a folyosón a bandatársam oldalán.

A teremben mindenki jelen volt már, Liam a kezén lévő gipszet piszkálta, Zayn pedig Louis-val beszélgetett a kanapén. Pár elhangzó sablon mondat, és megpillanthattuk az első lányokat. Félénken, egymást bökdösve léptek beljebb, és remegő hangon köszöntek.

- Sziasztok. - mondtam mosolyogva, és intettem.

Vigyorogva, és fülig vörösödve botladoztak a többiek felé, én pedig a terem közepén mereven álló lány elé sétáltam. Úgy festett, mintha megfagyott volna.

- Niall? - kérdezte vékony, remegő hanggal, és megdörzsölte a szemeit, hogy megbizonyosodjon arról, valóban én állok előtte. 

- Niall. - ismételte meg folytott hangon, és könnyek lepték el hatalmas őzike szemeit.

- Én vagyok. - szólaltam meg mosolyogva, és csak néztem gyönyörű arcát. Nem szoktam megnézni rajongókat, de ő különleges volt....gyönyörű volt.

Apró kezeit a szája elé kapta, és kitört belőle a sírás. 

- Ne sírj, kérlek. - kérleltem halkan, majd óvatosan magamhoz öleltem. 

Karjaimmal átfogtam apró testét, szinte rázta a zokogás, görcsösen markolta a felsőmet, és csak sírt.

- Köszönök mindent! El nem tudod képzelni, mennyit segítettél nekem! - hüppögött, és lazított a szorításán. 

- Ezt nekem kellett volna mondanom. - simogattam a hátát, és próbáltam egy kicsit megnyugtatni. Nem igazán sikerült. - Héé, nyugi, ne sírj, itt vagyok.

- Még pár percig. - motyogta, s elhúzódott. 

Könnyes szemekkel fürkészte az arcomat, és úgy tekintett rám, mintha egy  természetfeletti csoda lennék. Igazából ő volt az. Kis kezeit arcomra tette, néhányszor végig simított rajta, hirtelen arca megfeszült, karjai lehullottak rólam, és erőteljesen hosszú hajába markolt. 

- Annyi mindent mondanék neked, de úgy érzem felesleges, hiszen holnapra el is felejtenéd. - szipogott. - A francba is, annyira szeretlek! -tört ki belőle újra a sírás, és a nyakamat átkarolva ölelt meg. 

- Szeretlek. - suttogtam, és szorosan visszaöleltem. 

Csak egy átlagos lány volt, aki eljött ma, miattunk, de mégsem volt az. Ő az a lány volt. Szeretném elmondani neki, hogy számíthat rám, szeretném bebizonyítani neki, hogy ő nem csak egy lány. De már nincs rá lehetőségem. Egy könnyes puszit hagyott az arcomon, s zokogva szaladt ki az ajtón. Ezzel a pár lépéssel kisétált az életemből, és a tudta nélkül változtatott meg mindent pár perc alatt. Nem is ment oda a többiekhez, csak velem beszélt... 

Kövé dermedve álltam egy helyben, nem is érzékeltem, hogy egy jóval magasabb, és erősen sminkelt lány vigyorgott szélesen az arcomba. Nem tudtam a nevét, nem tudtam róla semmit... És ekkor jutott el igazán a tudatomig, hogy ő  komolyan gondolta azt a szót. Ő tényleg szeretett. Nekem pedig már nem lesz lehetőségem arra, hogy viszonozzam. Elment.