44. rész

Miután valamennyire lenyugodtam, kivonszoltam magam a fürdőből, hagytam, hogy hozzám érjen, de egy szót sem szóltam, mert féltem, hogy esetleg olyanokat vágnék a fejéhez, amiket később rettenetesen megbánnék. Éjszaka sem bírt távolabb lenni tőlem 10 percnél tovább, átölelte a derekam, és a hátamhoz simult, mint minden elalvásnál. Néha próbált magyarázkodni, de csak leintettem, a száját összepréselve meghúzódott, és beletörődött a jelenlegi helyzetünkbe. Nem tudom mire gondolt Zayn, és hogy ebből mennyi igaz, szerettem volna meghallgatni Niall verzióját is, de előbb összeszedtem a lelkem nagyobb darabjait, hogy ne bőgjem el magam akkor, amikor átölel, és  ne lökjem el magamtól hisztérikusan visítozva, amikor az arcomra simítja a kezét, és értetlen arccal néz rám. Már csak attól sírhatnékom támadt, ha a szemébe kellett néznem.

Komótosan szedegettem össze reggel a maradék cuccom, üres fejjel tettem ki  bőröndöt az ajtóba, de amikor indultam volna  vissza a pulcsimért, Niall mellkasának sétáltam. Lehajtott fejjel próbáltam tovább menni, de nem engedett, a karját a derekamra fonta, és felemelte a fejem.

- Hayley, kérlek, had magyarázzam meg! Nem az van, amire gondolsz. - nézett a szemembe könyörgően, mire megráztam a fejem. 

- Nem vagyok süket, hallottam amit Zayn mondott. - mormogtam, ő pedig idegesen fújt egyet.

- Mert Zayn egy barom. Meg kell hallgatnod, nem akartam ezt elmondani egyelőre, mert fogalmam sincs milyen állapotban vagy lelkileg. - fogta két keze közé az arcom, és bizonytalanul fürkészett.

- Pontosan ezért nem kell elmondanod. - néztem fel rá, és az ajkaim összepréselve  próbáltam kibújni a karjai alól, de nem enedett.

- Hayley, nem feküdtem le senkivel! - mondta kissé hangosabban.

- Csak majdnem. Engedj el! - kérleltem.

- Nem, meg fogom magyarázni, nem engedlek el! - nézett mélyen a szemembe.

Kék szemei ellentmondást nem tűrően villantak rám, de nem adtam meg magam, a fülem befogva egy hirtelen mozdulattal kirántottam magam az öleléséből, sietve a fürdő felé vettem az irányt, de utolért, éa derekam elkapva a testéhez szorított, és az ágyhogy cipelt. 

- Hagyj békén Niall, nem akarom hallani. -  visítottam. 

- Jessica volt itt. - mondta, és végigdöntött az ágyon.

Lábaival vigyázva az enyémre nehezedett, hogy ne tudjak elmenni, a kezem védekezően magam elé kaptam, és remegő ajkakkal néztem a szemébe.

- Az a ribanc már akkor is jobb volt nálam. - nyöszörögtem elfúló hangon, és nem bírtam tovább tartani magam, az első könnycseppek végigszánkáztak a bőrömön.

- Pisztoly volt nála és ő vágott meg. 

Leszállt rólam, az ép kezével megtámaszkodott a fejem mellett, a másikkal pedig gyengéden letörölte a könnyeim. Meghökkenve néztem rá, pislogtam néhányat, a testem megfeszült, a mondat jelentése lassan jutott el az agyamig, és minden egyes sejtembe méregként hatolt be. Zavaros volt ez az egész, a fejem olyan volt mintha néhány percre felültem volna egy körhintára.

- Micsoda? - kérdeztem nyekegve.

- Nem értem nőhöz semmilyen értelemben, rajtad kívül. Ha ez megnyugtat, akkor nem is akarok. - döntötte homlokát az enyémnek. 

Felszipogva fontam a nyaka köré a karomat, mire megkönnyebbülten felsóhajtott, és egy kis puszit nyomott az arcomra.

- Mi az hogy pisztoly volt nála? - kérdeztem, és nem is figyeltem az előző mondatára.

- Nem történt semmi gond, felejtsük el ezt. - suttogta.

- Még hogy nem történt semmi? Megölhetett volna, és megsérültél miatta. - zokogtam fel, és nem is akartam belegondolni abba, ami történt. 

Csak sajnos a fejem így működik, azonnal rémképek százai futottak át az agyamon, és rázkódva próbáltam magamhoz szorítani. Már nem is foglalkoztam ezzel a megcsalós dologgal,  percekkel ezelőtt elfelejtettem, sokkal inkább azon agyaltam, hogy hogyan fogom darabokra szedni Jessicát azért, amiért akkor tett, és amiért most rátámadt Niallre, és bántotta. Az elején tudtam, hogy csak rá pályázik, vagyis inkább egy bizonyos testrészére, de nem gondoltam, hogy ennyire komoly a helyzet, hogy képes sérülést okozni neki. 

- Megölöm azt a ribancot. - mondtam akadozva, és végigsimítottam a tarkóján.

Tulajdonképpen most kezdem felfogni, hogy mekkora hülye vagyok, mert ha az elején meghallgatom, és nem makacsolom meg magam, akkor most talán nem kerültünk volna olyan szar helyzetbe, ami uralta a tegnap estét és a ma reggelt. Nem is tudom, mi lett volna jobb, ha azonnal meghallgatom, és előbb túlesünk ezen, vagy a jelenlegi helyzet. 

Legördült rólam, és szeretetteljesen magához vont, megnyugtatóan a hajam simogatta, és puszikkal halmozott el.

- Remélem egy percig sem gondoltál arra, hogy azok, amiket neked mondok, mind hazugság. - suttogta a fülembe, mire összerándultam. 

- Niall, én... 

- Néha igazán sajnálom, hogy nem olvasol a gondolataimban, akkor talán megértenéd, hogy az, amit irántad érzek, az nem egy félvállról vehető dolog. Nem tudom, hogy hogyan, és mikor történt, de abban biztos vagyok, hogy te nem vagy olyan, akit egy éjszaka erejéig elfelejtenék azért, mert egyszer engedtem, hogy a testem döntsön helyettem. - lehelte, én a könnyektől küzködve csak megszeppenten bámultam rá, nem engedte, hogy megszólaljak. - A legkevésbé talán a tested miatt szeretlek, miattam lehetnél ázsiai vagy néger, vagy lehetne bármilyen testi hibád, nem izgatna. Ezzel izé... Csak azt akarom mondani, hogy őrülten szeretlek attól függetlenül hogy lefekszel-e velem, vagy sem. 

Letörölte a könnyeim, halványan mosolyogva próbált életet vinni belém, hüvelykujjával megérintette a kissé duzzadt alsó ajkam, és a mellkasára vont. Szipogva simítottam a tenyerem a pólójára, az anyagon keresztül is éreztem, milyen hevesen ver a szíve, és tudtam, hogy az enyém is hasonló tempóban zakatol. Meleg tenyerét az enyémre tette, nedves puszikkal borította be az arcom, ringatott, én pedig lassan kezdtem csitulni. Ha a világ darabokra hullott körülöttem, és minden ellenem dolgozott, ő ott volt mellettem, az első pillanattól fogva, és ezt nem tudom eléggé meghálálni. Lehet hogy ez egy közhelyes dumának tűnik, de az iránta érzett szeretetem szavakkal kifejezhetetlen, és egyszerűen másra sem tudok gondolni. Vállalt engem, az összes kockázattal együtt, az életét felforgatva ezzel, ő mégis minden alkalommal azt mondja, hogy ez volt élete legjobb döntése. Őt nem érdekelte, hogy ki voltam, nem érdekelte, hogy összetört és megtépázott voltam, ahogy az sem, hogy hogy nézek ki és hogy nem. Figyelmen kívül hagyta azokat, amik történtek velem, ő egy teljesen más embert látott a kezdetektől fogva, mint amit mutattam, és nem akart megváltoztatni, befogadott az összes szarsággal együtt.

- Hayley, én nem akarok mást rajtad kívül.  - mondta, mire a gyomrom megremegett.  - Ezt kérlek vésd az okos buksidba, és ha hallasz valamit, először gondold végig, hogy igazak-e. - motyogta, és minden könnycseppet egyesével csókolt le.

- Ez olyan hihetetlen. - mondom a fejem rázva.

- Micsoda? - kérdezte, és halványan mosolyogva eltűrt egy nedves tincset az arcomból. 

Nagyot sóhajtva megdörgöltem az arcom, próbáltam összeszedni magam legalább annyira, hogy akadozás nélkül képes legyek beszélni.

- Hogy valaki ilyeneket mond, ráadásul nekem. 

A nyakhajlatába döntöttem a fejem, orrommal súroltam a puha bőrt, mire karjait szorosabban fonta a derekam köré.

- Nem is tudod, hogy milyen szerencsésnek érzem magam, amikor próbálom kifejezni, hogy mennyire rajongok érted. Határozottan dédelgeti az önbizalmam, hogy ezt csak egyedül én tehetem meg. - kuncogott.

- Akkor én mit szóljak? - néztem fel rá.

- Semmit. Elég, hogy itt vagy velem.

A fejem beleszédült az utóbbi mondatokba, részegnek éreztem magam, olyan, mintha nem is ezen a bolygón lettem volna.

Néhány percig csendben feküdtünk, én nagyokat pislogva próbáltam lassan működésre bírni az agyam, miközben ő a hátam simogatta, és valamin gondolkozott.

- Tudod, engem az sem érdekel, ha évek múlva döntesz úgy, hogy készen állsz. De remélem tudod, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy ne érezd rosszul magad. Királynőként fogok bánni veled, és mindent megadok neked, amit csak kérsz. - mormolta a fülembe, én pedig látványosan összerándultam. - Ha meg esetleg problémáim akadnának, tudod van két kezem....

A szemeim elkerekedtek, kicsit távolabb húzódtam tőle, és amit teljesen felfogtam a mondat jelentését, kedvem támadt bosszút állni.

- Bolond vagy. Most megérdemelnéd, hogy csináljak neked egy kis problémát, de... 

- De mi? - kérdezett vissza pimaszul.

- Félek, hogy beszállnék a probléma megoldásába. - mormogtam paradicsom vörös fejjel.

- Hmm, az én Tündérem visszatért. - vigyorgott. 

- Nagyon beteg gondolkodásom lett miattad. - sóhajtottam, és megdörzsöltem a duzzadt szemeim. 

Tengerkék tekintetével újra és újra feltérképezte az arcom minden pontját, elnyílt ajkakkal nézett rám, hüvelykujjával gyengéden végigsimított a szemem alatt, aztán lassan siklott lefelé, és az alsó ajkamon pihent meg. Lehunytam a szemem, a fejem felfelé biccentettem, és a karom a nyaka köré fontam, hogy végre megkaphassam, amit akarok. Lehellete keveredett az enyémmel, és nagyon közel volt, de mégsem mozdult.

- Mondd ki, mit szeretnél. - búgta, mire a testemen levő összes szőrszál az égnek meredt.

- Csókolj meg. - leheltem.

Csak egy apró mozdulat kellett hozzá, előrehajolt, és finoman megcsókolt, mire mindkettőn szájában egy apró sóhaj fúlt el. 

Ösztönösen mozdultam felé, egy pillanatra elvesztettem a fejem, és erősen, vagy inkább kétségbeesetten belemarkoltam a hajába, de semmi jelét nem adta annak, hogy ez nem tetszik neki, inkább ellenkezőleg. Fölém kerekedett, miközben ostromolt, nem volt  durva, vagy vad, sokkal inkább szenvedélyes és lágy, miközben ujjaival gyengéden simogattam az arcom. A végtagjaim zselévé váltak, a lelkem fellfort és elpárolgott, a szívem pedig emberfeletti erővel akart áttörni a mellkasába.

- Erre már nincs szó. - mormogta, és homlokát az enyémnek támasztotta. 

A kreatívságom megint kezdett a felszínre  törni, lassan siklott a kezem a nyakára, a mutatóujjammal megpiszkáltam azt a bizonyos érzékeny részt. Hirtelen kidöntöttem az egyensúlyából, mire mellém zuhant, és a meglepődöttségét kihasználva gyorsan megkerestem a számmal azt a pontot, és egy kicsit megszívtam. Félig nevetve és nyöszörögve próbált leszenvedni magáról.

- Nem tudtam, hogy újabban vámpír is vagy. 

Elhúzódtam, és vigyorogva megszemléltem a művemet, ami kicsit durvább lett, mint amire számítottam. Egy vörös foltot ejtettem a hófehér bőrén,  ami biztos hogy meglátszik még egy ideig.

- Ezt megérdemelted a hazudozásért. - mormogtam.

- Remélem hasonlóan jó büntetéseket kapok a jövőben is. - vigyorgott rám pimaszul.

Felhördülve hajtottam a fejem a mellkasára, és kipirosodva inkább elrejtőztem a pulcsim nyakában.

- Fél óra, és indulnunk kell. - sóhajtott fel, és megsimította a hajam.

- Szeretnék már otthon lenni. - mondtam halkan. 

- Én sem pontosan így képzeltem el, de remélem legközelebb jobb lesz.

Keserűen elfintorodtam, valóban nem számítottunk semmiféle zűrre, hiszen másik földrész, gondoltuk nem lesz semmi gond. Nagy reményekkel vágtam neki Amerikának, életemben először, és tisztában vagyok vele, hogy ez nem a hely hibája, de egy bizonyos első benyomás megmaradt bennem. Remélem az idő majd elvégzi a dolgát, és ezek a nem túl kedves emlékek majd elhalványodnak, és elvesztik az értelmüket. Mire legközelebb visszajövünk, már minden rendben lesz, és csak erre tudtam gondolni.

Megragadtam a bőröndöm, és belekapaszkodtam Niallbe, megint rengetegen voltak, és nem éppen a barátságos fajtából. Vakuk ezrei villogtak az arcomba, takartam magam, ahogy csak tudtam, hogy ne szenvedjek látás károsodást, és a testőrök segítségével próbáltunk minél hamarabb beverekedni magunkat, hogy becsekkolhassunk. Negyed órán belül már a repülőn ültünk, teljes biztonságban, és csak ketten, mivel a fiúk szétszélednek, és nem abba az irányba tartanak, mint mi. 

- Nem vagy éhes? Ehetünk, ha gondolod, utána meg ha van kedved, nézhetünk filmet. - vetette fel az ötletet.

Beleegyeztem, a felszállás nem volt annyira rázós, mint előszőr, ezért gondoltam megengedhetem magamnak, hogy egy kis táplálékot tuszkoljak magamba. A kikészített ételek között jártattam a tekintetem, volt zöldség és gyümölcssaláta, én mégis egy egyszerű sonkás szendvicset választottam, míg Niall a lehető legtöbb felkockázott friss barackot és almát próbálta belegyömöszölni egy kis tálba. Kuncogva vettem az ölembe a tányért, és helyezkedtem el a kanapén, és próbáltam nem hangosan elröhögni magam azon, ahogy villával szedegette ki a neki éppen tetsző finomságokat.

- Kivételesen nem szeretem a kiwit, na. - mondta panaszosan, és mellém vágódott. 

Hanyagul feldobta a lábait a szemben levő szék karfájára, és a fejét a vállamra hajtva kezdett el majszolni. Az ölébe húzta a laptopját, amin háttérnek az egyik közös képünk volt beállítva, mire teli szájjal egy nem túl vonzó hangot hallattam.

- Ez a kedvencem, ha elkezdünk turnézni, mindenhol lesz belőled, hogy láthassalak. - mondta eltűnődve, és a kezébe vette az enyém. - El sem tudod képzelni, mennyire fogsz hiányozni.

A gyomrom összeszorult a szavai hallatán, a falat egy kicsit megakadt a torkonom, nem akartam erről beszélni, még itt van, itt ül mellettem és ez a lényeg.

- Niall.... Kérlek. - motyogtam. 

- Ne haragudj. - nézett rám bocsánatkérően. 

Percekig csendbe burkolóztunk, és csak a repülő halk zúgását lehetett hallani, én a szendvicsembe fojtottak bánatom, ő pedig különböző stílusú filmek közt böngészett. 

- Esetleg nincs valami ötleted? Szívesen fogadok tippeket.

Sosem voltam oda a filmekért, mindig lemaradtam a legújabbakról, nem is jártsmtúl gyakran moziba, sőt, szinte soha, de ez az egy dolog valahogy nekem sosem hiányzott. Körülöttem az osztályban korábban mindenki az új sorozatokról, és az akkor megjelent vígjátékokról áradozott, és ilyenkor rendszerint elbújtam a saját magam világába.

- Sosem néztem filmeket. Talán a Reszkessetek betörők és az Apád, anyád idejöjjön volt az utolsó, amit láttam. - mondtam, és az utolsó falatot is eltűntettem.

- Ezen azonnal változtatnunk kell. Nem mondom hogy ezek pocsék filmek, de öregebbek mint én. - horkant fel.

Végül egy mesefilm mellett döntöttünk, amiben apró, sárga, szemüveges figurák beszéltek a saját nyelvükön, és ugráltak össze vissza. Niall végignevette az egészet, én csak próbáltam felfogni a lényegét, és nem arra koncentrálni, hogy a nevetése a természetes verziója a minyonokénak. Ezután folyamatosan elváltoztatott hangon mindenre azt mondta hogy gelato, és bottom, akármi volt az. Valahonnan szerzett egy jégkrémet, és folyamatosan hadart valami fura nyelven, ami halandzsa lehetett.

- Gelatooo. - vinnyogta, és az arcomba a nyomta a fagyit.

A meglepődöttségtől felvisítva a földre estem, mire követett, és a krémet lenyalva hümmögni kezdett.

- Hmm, gelato. - mormogta, mire nem túl szép pillantást vetettem rá.

- Ha beteg leszel, akkor én szóltam. - mentegetőztem, és a karfába kapaszkodva felálltam.

Lágy érintéseket éreztem az arcomon, mire nyöszörögve, kómásan nyitottam résnyire a szemem, és felemeltem a kezem oda, ahol az arcát sejtettem.

- Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni, de sajnos most nem tudlak kivinni. - mondta halkan, és egy kis puszit  nyomott az orromra.

Kinyújtottam a lábam, és néhány perc ébredezés után képes voltam elhagyni a repülőt a saját lábamon, állig beöltözve. Lehajtott fejjel vágódtam be a kocsiba, ami várt minket, Niall is beült mellém, és szólt a sofőrnek, hogy tegyünk egy kis kitérőt Daisyért. A név hallatán felcsillant a szemem, alig vártam, hogy újra megszeretgethessem. 

Adam mosolyogva nyújtotta felém, én pedig tágra nyílt szemekkel vettem el tőle, és majdnem mondtam neki, hogy ne szórakozzon velem. Hatalmasat nőtt néhány nap alatt, a fülei akkorák voltak mint a fél feje, és vékony lábacskái aránytalanul hosszúak lettek. Eddig is ilyen ütemben nőtt, vagy most azért ilyen szembetűnő, mert nem láttuk alig egy hétig? Megdöbbenve fogtam a mellkasomhoz, amíg Niall váltott néhány szót vele, nyávogva püfölte a kabátom, és látszólag tetszett neki, ahogy a karmát végighúzta az anyagot, az fura surlódó hangot adott ki.

- Hogy megnőttél. - motyogtam, és egy kicsit felemeltem, hogy jobban megnézhessem.

Apró mancsait az arcomhoz érintette, puha szőrébe fúrtam az arcom, és magamhoz öleltem.

- Szevasz Maszat. - üdvözölte Niall is a fülét vakargatva.

Összehúzott szemekkel, dorombolva fejezte ki a tetszését, és 5 perc múlva már a saját helyén játszhatot a játékaival.

- Szeretnél elmenni zuhanyozni? - kérdezte, és ledobta a bőröndjét a szekrény elé.

Kértem, hogy ne cipelekedjen, és ne húzkodja a bőröndöket, mert egy hirtelen mozdulat és szó szerint szétszakad a karja, de hajthatatlan volt.

- Nem, menj csak, addig egy kicsit kipakolok. - mosolyogtam rá fáradtan, és az ölelésébe bújtam. 

Ujjait végigfuttatta a tincseimen, csodálkozva nézett rám, és egy csókért hajolt. 

- Mehetsz te is, fáradt vagy.

- Nem, te nem is aludtál. - néztem fel rá, és a tekintetemmel is azt sugalltam, hogy "menj már". És egyátalán nem azért mert el akartam küldeni.

Összeszedte a cuccait, és egy rövid puszi után hajlandó volt bemenni a fürdőbe. Néhány percig még meredten bámultam a csukott ajtót, a tenyereimet a hideg fára tettem, hallottam, ahogy matat, és megengedi a vizet, legszívesebben vele tartottam volna, a kezemet bizonytalanul a kilincsre tettem, de az utolsó pillanatban egy lemondó sóhaj után elengedtem. 

43. rész

Nehézkesen nyitogattam a szemeim, hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, de lassan leesett, és visszaejtettem a fejem a párnára. Egy kar pihent a derekamon, a hátamra fordultam, mire mozgolódni kezdett, a hasamra hajtotta a fejét, és szuszogva aludt tovább. Ásítozva simítottam meg a haját, nagyon kényelmetlen lehetett neki, nem értem, miért nem az üres ágyon aludt. Le-lecsukódó szemekkel simogattam a tarkóját, nem emlékszem mikor jött vissza, ahogy arra sem, hogy az a valami a kezén lett volna. Összehúzott szemekkel néztem a felsője ujját, de akárhogy szuggeráltam, az nem annak a folytatása volt, és nem is valamilyen menő kiegészítő. Óvatosan megérintettem, és feljebb gyűrtem, kétségtelenül egy kötés volt, gondolni sem mertem arra, hogy milyen. Megfordult a fejemben minden őrült lehetőség, hogy fájt a keze, és ezért bekötötte, de még a tetoválás is eszembe jutott. Az utóbbit teljesen kizártam, egyszer mondott nekem valamit arról, hogy miért nem akar, és így az biztos hogy nem. Hiába kutattam az emlékeim közt, amikor elment, akkor még nem volt a kezén, és ez megijeszt. Talán történhetett vele valami, amikor visszament a hotelba? Nem, erre még gondolni sem merek. Gyengéden simogattam a területet, mire felsóhajtott álmában. Ujjaim óvatosan futtattam  végig a vékony anyagon, tippem sincs, mit művelhetett. Szerettem volna egy kicsit felülni, az átkozott infúzió nem csöpögött már a karomba, de esélyem sem volt, kicserélték valamikor, de arra sem emlékszem. Azt sem tudom mennyi idő lehetett, pedig nem ártott volna, az ablakon pedig hiába próbáltam kinézni, a szalagfüggönyök be voltak húzva.

Lassan mozgolódni kezdett, élesen szívta be a levegőt, felém fordult, és kék szemeivel hunyorogva nézett rám. 

- Szia. - mondtam, és halványan mosolyogva elsimítottam a haját a homlokából.

De a mosolyom azonnal lehervadt, a fogamat összeszorítva érintettem meg a sebet, mire lesütötte a szemét, és a kezem után nyúlt.

- Mi történt veled? - kérdeztem fojtott  hangon.

Nem nézett rám, lassan ébredezett, a pulcsimon talált valami érdekeset, egy ideig az méregette, és gondolkozott.

- Bevertem a fejem. - motyogta.

- És a karod? - gyűrtem fel a felsője ujját, és most már láttam, hogy majdnem a könyökéig húzódik.

- Ne ijedj meg kérlek. Először is, tisztázzuk, hogy én voltam a hülye, mielőtt bárkit is elkezdenél hibáztatni. Liam... Zaynnel valami hülye játékot játszottak, késekkel hadonásztak, én pedig próbáltam elvenni tőlük, és véletlenül megvágtak. - mondta a száját összeszorítva, de nem a szemembe nézett közben. 

A fejemet ingatva, elhomályosult tekintettel néztem rá, hiába mondta, hogy ne hibáztassam őket, keresnem kellett valakit, akit okolhatok azért, amiért megsérült, és ez esetben pont ők voltak azok. Haragudtam rájuk, mert sérülést okoztak neki, ráadásul késsel. Nem öt évesek, azt hittem meg tudják különböztetni a játékot és a veszélyt, de úgy látszik nem, és ez dühít. Az ajkaim összepréselve kértem, hogy másszon feljebb, de ő felállt, és a helyzettől függetlenül átölelt.

- Ne haragudj rájuk. - motyogta a nyakamba.

Felfelé pislogva átöleltem a nyakát, és azt kívántam, bárcsak otthon lennénk. 

- Nagyon buta vagy. - simítottam meg a haját, és belélegeztem az illatát. 

- Tudom. - kuncogott, de én ezt egyáltalán nem tartottam viccesnek.

Elhúzódott, egy hosszú puszit nyomott a számra, és elsimította a hajam.

- Holnap elmehetünk innen. - mondta mosollyal az arcán.

- Én már most mennék. Utálom ezt a helyet. - húztam el a szám.

Megdörzsöltem az arcom, és lassan felültem, úgy éreztem, azonnal zuhanyoznom kell, és a szagom sem volt túl vonzó. Elfintorodtam, és beleturkáltam  a hajamba, a pólóm huzigáltam, és az ajkamat rágcsálva néztem rá.

- Van itt valami fürdő szerűség? - kérdeztem, mire abbahagyta a táska turkálását.

- Igen, ott hátul. Hoztam ruhákat is. - mondta.

A talpaimat a talajra helyeztem, egy kicsit megszédültem, mire azonnal mellettem termett, és átkarolta a derekam. Segített eljutni az apró fürdőig, lepakolta a cuccokat egy polcra, és sóhajtva a mellkasára vont. Néhány percig csak álltunk, jobbra-balra ringatózva, a fejem a nyakhajlatába billentettem, és belélegeztem az illatát. Szükségem volt erre, csak ennyi kellett ahhoz, hogy ne olyan dolgokat helyezzek előtérbe, amik most nem fontosak, ilyenkor minden jelentéktelenné vált, és semmi nem volt a fejemben rajta kívül.

- Annyira szeretlek. - súgta, és homlokát az enyémnek támasztotta.

Meghatódva pislogtam fel rá, a kezemet az arcára tettem, és pihés állát simogattam. Nem válaszoltam, az "Én is" túl béna lett volna, inkább közelebb hajoltam, és egy apró csókkal válaszoltam, de nem engedett elhúzódni, mohón kapott az ajkaim után, és elmélyítette a csókot. Magamban mosolyogtam rajta, a hajába túrva húztam közelebb magamhoz, és úgy éreztem, kezd kicsi lenni ez a helység. Kuncogva húzódott el, és a hajamba temette az arcát.

- Szeretnék már egy normális helyen lenni. Rád nézek, és majd' megőrülök, amiért nem csókolhatlak meg minden másodpercben. - piszkálgatta az arcom.

- Megakadályoz benne valaki? - vontam fel a szemöldököm kihívóan.

- Nem, de félek, hogy ennyi nem lenne elég belőled. - mondta rekedten.

Az arcomra halvány pír kúszott, de nem szakadtam el a tekintetétől, csak fürkésztem a csodálatos szemeit, amiben őszinte boldogság csillant.

Egy utolsó csók után magamra hagyott, és lemoshattam magamról mindent, ami érezhetően a vállamra nehezedett. A hajamat egy kontyba kötöttem, és egy ideig csak folyattam magamra a forró vizet, ami hihetelenül jól esett, és egy kicsit felfrissítette a testem és a lelkem egyaránt.

Áthúztam a fejemen egy nagy, és meleg pulcsit, tetszett, hogy el tudtam bújni benne, különösen élveztem, hogy az ujja hosszú volt. Hülyén vihogva lóbáltam őket, miközben lassan kivánszorogtam a fürdőből, és Niall elég furcsa pillantásokat lövellt felém, amikor meglátott.

- Minden rendben? - kérdezte.

Nevetve kapaszkodtam belé, és döntöttem a fejem a mellkasának, tulajdonképpen már nem is tudom, mit találtam ilyen hihetetlenül viccesnek.

- Tetszik ez a pulcsi. - mormoltam.

- Örülök, hogy jól vagy. - simította meg a hajam, és egy puszit nyomott a homlokomra.

A nyakamba temette az arcát, lélegzetével csikizett, és édesen szuszogott.

- Szerintem elég beteges, hogy a saját illatomat érzem rajtad, és megőrülök tőle. - mondta halkan, és kis puszikat hagyott a bőrömön, mire megborzongtam. 

- Mivel csak férfi tusfürdőt hoztál, ezért kénytelen voltam azt használni.

- Hmm, szeretek mindent, ami te vagy. - mondta ködösen pislogva. 

Egy pillanatig azt hittem, hogy a földszintig zuhanok, de csak a térdem bicsaklott meg, mire egyből utánam kapott, és aggódva mért végig. 

- Karácsonyig ki sem foglak engedni az ágyból. - ültetett le a székbe, és elém guggolt.

Felhördültem, és elég egyértelműen jeleztem, hogy nem értek egyet az ötletével. 

- Nem vagy az anyukám, nem dughatsz ágyba, mint egy lázas gyereket. - ráztam a fejem. 

- Ha kell az összes családtagod leszek egy személyben, csak azt akarom, hogy jól legyél. - nézett a szemembe, és tenyerei közé fogta a kezem.

- Jól vagyok, nem kell aggódnod. - simítottam meg az arcát, mire halványan elmosolyodott. 

Nem hazudtam, a helyzethez képest tényleg jól voltam, a néha előforduló gyenge szédüléseket leszámítva semmi bajom sem volt, de gondolom ez normális.

- Biztos? - kérdezte.

- Biztos. Ezért is szeretnék innen minél hamarabb elmenni. - húztam el a szám.

- Hova szeretnél menni? Oda megyünk, ahova csak szeretnéd. - simogatta a kézfejem, és az állát megtámasztotta a térdemen.

- És ha azt mondom Hawaii-ra?

- Akkor megyünk Hawaii-ra. 

A legkevésbé sem akartam ilyen luxus helyekre menni, nekem nem kellettek fényűző tengerpartok és hasonlók ahhoz, hogy boldog legyek, én mindenhol jól érzem magam (kivéve itt), csak legyen mellettem, és a többi már egyáltalán nem érdekel. Vele még egy kukában is ki tudnék kapcsolódni.

- Nem akarok Hawaii-ra menni. - ráztam meg a fejem. 

- Gondolkoztam ezen a New Yorkon, lehet jobb lenne, ha most hazamennénk. Szeretném, ha otthon pihennél egy kicsit. - pislogott fel rám szomorúsággal a telintetében.

- Miattam nem kell elhalasztani, jól vagyok. 

- Talán majd később, oké? Bármikor jöhetünk, amikor csak szeretnél, de most azt akarom, hogy pihenj. - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

Az idilli beszélgetésünket egy kopogás szakította félbe, és elhúztam a szám, amikor Dr. Williams dugta be a fejét, mert tudtam, hogy most mi következik.

- Jó reggelt fiatalok! Nem akarok zavarni, csak egy gyors vizsgálat, és már el is tűnök. - mosolygott, és kérte, hogy üljek vissza az ágyra. 

Feltett néhány kérdést, megnézte a szemem és a torkom, közben Niall árgus szemekkel figyelt a másik ágyról, és a szemem sarkából láttam, ahogy megfeszült, amikor azt kérte, vegyem le a pulcsim. Többek között ezért utáltam orvoshoz járni, habár tudom, hogy akaratomon, és tudtom nélkül valószínüleg kismilliószor kerültem orvosok elé így, mégis minden alkalommal a lehető legjobban zavarba jövök. Kivörösödve húztam át a fejemen az anyagot, a szemem összeszorítva vártam, hogy végezzen, Niall tekintete szinte égetett, és az összes lábujjam begörbítve tűrtem, ahogy megnyomkodta  a hasam. 

- Úgy tűnik minden rendben van. Leveszek még egy kis vért, és ha várnak egy kicsit, utána elmehetnek. - mondta, és előszedett a zsebéből néhány csövet és egy tűt. 

Niall kérés nélkül lépett mellém, megfogta az egyik kezem, a fejem a mellkasának döntötte, és úgy fogta át a fejem, hogy még véletlenül se tudjak odanézni. Nem is akartam, lehunytam a szemem, és az illatába burkolóztam. 

Arra két percre, amíg ez lezajlott, teljesen kikapcsolt az agyam, nem éreztem semmit, és már vége is volt, újra kettesben maradtunk.

- Feküdj le, nem szeretném, hogy rosszul legyél. - utasított halkan. 

Nyöszörögve öleltem át a derekát, nem akartam, nem volt semmi bajom, csak furcsa érzés volt, de ezen kívül semmi. A  karjára vándorolt a tekintetem, amit néha elég furcsán tartott, el sem tudtam képzelni, mekkora vágás lehet rajta. Rettenetesen dühös vagyok rájuk, nem fér a fejembe, hogy 21 éves embereknek hogy jut eszébe viccből az, hogy késsel hadonásszanak. De ha ez meg is történt, akkor Niall mi a fenéért nem hagyta őket? Miért nyúlt oda? 

Komótosan beleszórt minden cuccot a táskájába, és mellém húzódott. Szomorúan rám mosolygott, és a szemében valami ismeretlen érzés csillant, amit nem tudtam mire vélni, és még kitalálni sem tudtam, hogy mi lehet az. Az arcára tettem a kezem, végigsimítottam a szeme alatti halvány karikán, és éreztem, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Az ölelése is más volt, nem rossz értelemben, ragaszkodóbban vont magához, úgy ölelt át, hogy a lehető legjobban elrejtse a testem, mintha valamitől védelmezni akarna. Ez a vágásos ügy is nagyon sántított, és a fejét sem véletlen üthette be a falba.

- Niall. - szólítottam meg halkan, és visszazökkentettem a földre. - Nem Liamék voltak, igaz? - kérdeztem.

Nagyot nyelve lehajototta a fejét, megfogta a kezem, de én elhúztam, és szemügyre vettem a kötést, nagyon sokadszorra. Kétségbeesetten kapta rám a tekintetét, nem is tudtam, hogy most berágjak-e rá azért, mert hazudott, vagy kezdjek aggódni amiatt, hogy megint történt valami. A fejem ingatva ültem fel, és beletúrtam a hajamba, az egyik felemnek rosszul esett, hogy nem mondott igazat, de ugyanakkor az is megfordult a fejemben, hogy esetleg miattam nem tette.

- Tündérem, ne haragudj, én... Csak tudom, hogy valószínüleg rosszul reagálnál, és nem szeretnélek úgy látni megint. A te érdekedben tettem. - húzodott közelebb, és az arcom maga felé fordította. 

Nem néztem rá, helyette átöleltem a nyakát, mire fellélegezve fonta körém a karjait, és állát megtámasztotta a fejemen. 

- El fogom mondani, ígérem, csak kérlek adj időt. - mondta halkan.

A szemem lehunyva bújtam a nyakához, és lélegeztem be az illatát, egyelőre felesleges lett volna ezen felhúzni magam, nem akartam feszültséget sem generálni, az nélkülem is volt elég, és amúgy is, túl kimerült voltam ehhez. Azt akartam, hogy elmondja, de az agyam szinte tiltakozott ez ellen.

- Ez nekem is nehéz, majd ha minden rendben lesz, tudni fogsz róla. - simította meg a hajam.

Megkönnyebbülve, újabb frissítő zuhany után egy hatalmas kötött pulcsiban libegtem át a szobán, és a kis konyha szerűség felé tartottam, ahol Niall éppen olvasott. Amikor meglátott, kikerekedett szemekkel hajította el az újságot, azonnal felpattant, és visszacipelt az ágyhoz.

- Ez a játék nem vicces, azonnal fel kell venned valamit, nem fázhatsz meg. - dorgált le, és valahonnan elővarázsolta az egyik puha nadrágom.

Felöltöztetett, mint egy kisgyereket, morcosan nézett rám, és ágyba dugott. Nem tudom mi volt velem, talán a kimerültség, és a nyomás miatt már csak nevetni tudtam mindenen, mintha részeg lettem volna. Úgy éreztem, nem tudom egyben tartani a saját testem, még a kezemet is nehezemre esett felemelni, hogy belekapaszkodhatjak Niall felsőjébe.

- Nagyon fáradt vagy. Aludj egy kicsit. - hajolt fölém, és egy gyengéd puszit nyomott a homlokomra. 

- Gyere ide te is. - kérleltem halkan.

Bebújt mellém, a mellkasára vont, az egyik karja a derekamon pihent, a másikkal a hajam simogatta, és egy porszem sem lett volna képes befurakodni közénk. Teste melege, és illata perceken belül ellazított, puszikkal borította be az arcom, és úgy szorított magához, mintha ketten valami különleges burkot képeznénk, ami megvéd minket minden sérüléstől. 

Elbambulva simogattam a nyakát, tudtam, hogy ezt szerette, volt egy különösen gyenge pontja, amit előszeretettel piszkáltam. Egy idő után felkuncogott, arcát az enyémhez simította, és lábaival körbeölelte az enyémekez.

- El sem tudom mondani, hogy mennyire szeretlek. - mormolta a fülembe.

Felsóhajtva fontam a nyaka köré a karom, és egy kicsit megremegve néztem a szemeibe. 

- Ha legalább fele annyira, mint én téged, akkor de. - mosolyodtam el, és az arcára simítottam a kezem.

- Annál sokkal, de sokkal jobban. - hajolt közelebb.

Orra összeütközött az enyémmel, és gyengéden csókolt meg, mintha porcelánból lennék, és bármelyik pillanatban összetörhetnék. Ez talán így is volt, hiszen elég érzékeny voltam mindenre, főleg a körülöttem lévő dolgokra, de ez lehet, hogy így volt rendben. Csak már lassan Niall sem tud mit kezdeni velem, és a hülye kirohanásaimmal, próbálok nem elefántot csinálni egy bolhából, de sajnos ez nem mindig sikerül, és a végén elszakad a cérna. Ott tartok, hogy már képtelen vagyok felfogni a dolgok súlyát, egyszerűen nem érzem, hogy állandóan mindenféle veszély leselkedik ránk, de ha robban, akkor mindennél erősebben, és leterít, mint egy rosszul megépített falat. Lehet, hogy ez miatta van, és amíg a karjaiban vagyok, nem érdekelnek ezek, ilyenkor a gondolataim 99,9%-át ő tölti ki, és még ingerem sincs arra, hogy esetleg mással foglalkozzak. 

Kopogás nélkül csatangolt be valaki, mire ijedtemben az ágy másik végébe ugrottam, és feltűnt Zayn fekete haja.

- Most hívott valaki, hogy lecsukták azt a csajt, akit majdnem megdugtál. - mondta teljesen nyugodtan.

A szemeim tágra nyíltak, Niallre kaptam a tekintetem, ijedten nézett rám, én pedig addig hátráltam, ameddig csak lehetett.

- Hogy micsoda? - kérdeztem alig hallhatóan.

A legutóbbi mondata szinte visszhangot vert a fejemben, láthatóan összetörtem, és azt sem tudtam, hogy mire gondoljak.

- Tündérem, félre érted, én...

Nem hagytam hogy befejezze a mondatot, hozzávágtam egy párnát, és a fürdőig rohantam, ahol bezártam magam mögött az ajtót, és a földre rogytam. 

 

42. rész

Sziasztok! 

Sikerült időben befejeznem a részt, ezért büszke vagyok magamra. :D Nem is dumálnék sokat, remélem nem unjátok még, igyekszem kihozni mindig a legtöbbet belőle. 

A kommentekről nem mondanék semmit, örültem, hogy néhány ember megint megtisztelt (nem feltétlenül itt). Viszont most szeretném, ha többen írnátok, és megajándékoznátok szülinapom alkalmából, ami holnap lesz.

Jó olvasást! ❤️

A nyakamra fonta az ujjait, közel hajolt, végighúzta a pisztoly hideg csövét az arcomon, amitől összerándultam. Meg sem mertem nyikkanni, csak rémülten néztem rá, nem tudtam felfogni, hogy hogyan keveredett bele ebbe, és hogy ez miért történik.

- Nagyon hívogató a helyzet, hogy most egy golyót juttassak a fejecskédbe, de Jack bácsi nem dolgozik ilyen gyorsan. - döntötte félre a fejét, a pisztolyt lerakta maga mellé, beleturkált a hajamba, és úgy méregetett, mint egy darab nyers húst. Rázott a hideg az undortól, amikor utoljára csinálta ezt, talán a "jó" kategóriába soroltam, de most legszívesebben lerúgtam volna magamról. Nem is hasonlított a régi önmagára, a szöges ellentéte volt saját magának, minden értelemben.

- Mi ütött beléd Jessica? - kérdeztem félve, azt kívántam, bárcsak ne tettem volna, egy határozott mozdulattal az ágyékomba gázolt, és nyekkenve próbáltam magam összehúzni.

- Jaj Niall, még mindig ilyen kis ártatlan vagy. - mondta gúnyosan.

A fájdalom szétáradt a testemben, mindenhol éreztem a kellemetlen lüktetést és szúrást, ködös tekintettel bámultam rá, a csípőmön ült, próbáltam letaszítani magamról, de lefogott.

- Mennyi pénzt akarsz? - nyöszörögtem.

- Nem kell a pénzed, nekem a kis barátnőd kell. Szegénykét úgy sajnálom, remélem jobban van már. - köpte felém. 

- Hagyjátok békén. - hörögtem, és egy hirtelen mozdulattal lelöktem magamról, a pisztolyt arrébb rúgva vetődtem rá. 

- Meg fog halni. - visította, és egy fényes valamivel végigszántotta a karom.

A pumpa felment bennem, a hirtelen jött adreanalin végigszáguldott a fejemen, gondolkodás nélkül egy határozott mozdulattal eltaláltam a fejét, és nem vergődött tovább. Zihálva ugrottam a falhoz,  sosem ütöttem volna meg nőt, nem számítottam arra, hogy elájul, én csak... Nem is tudom, hogy mit gondoltam, hirtelen összezavarodtam, olyan lettem, mint egy dilis, fogalmam sem volt, mihez kezdjek. Soha nem volt számdékomban, hogy megüssek egy nőt, hiszen ezt tartom a legundorítóbb dolognak a világon, egy pillanatig azt hittem, hogy jól cselekszem, de mégsem volt így, hiába támadt rám egy pisztollyal, egy darabig biztos rágom majd magam rajta. Sokkos állapotban csúsztam le a fal mentén, minél távolabb tőle, felvettem a földről a pisztolyt, de ekkor észrevettem, hogy valami csordogál a karomon. Majdnem az egész alkaromon végigfutott egy mély vágás, erőteljesen folyt belőle a vér, a látványtól egy kicsit megszédülve kaptam fel egy tiszta pólót a táskám mellől, és szorítottam rá. Azonnal hívnom kellett a rendőrséget, nem hagyhattam itt, elengedni sem engedhettem el, ha átadom nekik, talán többet megtudnak, és nem fog többször előfordulni ilyen szörnyűség. Két perc múlva 3 egyeneuhás rendőrtiszt sétált be az ajtón,  ketten levitték Jessicát, a harmadiknak pedig el kellett mesélnem mi történt, mindent lejegyzetelt, és ő fogja átadni az őrmesternek, aki kezeli az ügyet. Épp át akartam adni a pisztolyt, amikor Zayn sétált be cifrán káromkodva, és nem túl szépen elordította magát, amikor meglátott. 

- Te meg hogy a fenébe nézel ki? Megtámadott egy terrorista? - kérdezte szinte kiabálva, mire a rendőr csak megszeppenten pislogott. - Jézusom, te elvérzel! - mutogatott a fehér pólóra a karomon, amin egy elég nagy vérfolt volt. 

- Uram, kérem nyugodjon meg! - tette a rendőr a vállára a kezét.

- De hát kórházba kell vinni, nézzen rá, maga szerint az normális ha valaki így néz ki? - dörrent rá.

- Néhány mondatot még kell váltanom Mr. Horannel, addig kérem fáradjon ki. - parancsolt rá, mire Zayn puffogva kivonult.

Értetlenül néztem mindenre, mintha nem is az anyanyelvemen beszélt volna a rendőr, kétszer kérdeztem vissza, mire megértettem, hogy mit is akar. Hebegve válaszolgattam neki, a fejem újra hasogatni kezdett, és úgy éreztem, a lábamra is ráférne egy gyógyszer. Miután egyedül maradtam, félkézzel próbáltam összeszedni néhány cuccot Hayleynek, nem is tudom, hogyan fogom ezt elmondani neki, előre félek a reakciójától, de holnap után már végleg elmegyünk innen, és remélem egy ideig megszűnik a pokol, ami időszakonként beköszönt. Zayn trappolt mellém, és idegesen méregetett, meg sem próbálta megkérdezni, hogy mi történt megint, nem igazán éreztem magam most beszámíthatónak, úgyhogy ennek külön örültem. Idegesen húzkodtam be a táskám cipzárját, a hátamra dobtam, de ahogy hirtelen felpattantam a földről, megszédültem, és Zayn utánam kapott.

- Harry elvisz. - mondta folytott hangon, és kitámogatott a szobából.

- Kösz mindent. - veregettem meg a vállát, és beszálltam a liftbe.

Direkt úgy fordultam, hogy még véletenül se lássam magam a tükörben, az előtérben ott várt Harry, és amikor meglátott, a fejéhez kapva sietett elém.

- Jézusom Niall, jól vagy? - kérdezte aggódva.

- Ha azt vesszük, most halott is lehetnék, szóval igen. - motyogtam.

- Elátkoztak, vagy megszállt az ördög? - nézett rám furcsán.

- Előfordulhat, hogy mindkettő. - morogtam.

Ibolyogva sétáltam a mélygarázs felé, Harry elég gyanúsan méregetett, és észrevetlenül egyre közelebb húzódott hozzám.

- Biztos minden oké? - kérdezte a szemöldökét összehúzva.

Mély lélegzetet vettem, próbáltam csillapítani a szédülésem, és nem kimutatni, hogy legszívesebben kifeküdnék a betonon.

- Persze. - mondtam.

Hirtelen megjelent előlem egy oszlop, a szemeim tágra nyíltak, nem akartam nekimenni, de a lábaim nem mozdultak oldalra, és egyenesen nekisétáltam volna, ha Harry nem ránt a mellkasára.

- Látom. Kapaszkodj belém, az kellene még, hogy nekem kelljen felszedni innen. Jézusom, tiszta fehér vagy. - visított fel, és a karomat a nyaka köré fonva támogatott el a kocsiig.

- Mondom hogy jól vagyok. - nyöszörögtem, de ezt már tényleg nem hitte el.

Besegített az ülésre, a fejemet a műszerfalnak nyomva szorongattam a karom, eddig nem nagyon éreztem, hogy fájna, de elkezdett lüktetni, és legszívesebben a bőrt is levakartam volna róla.

- Igyál egy kis vizet, hátha segít. - nyújtott felém egy palackot.

Egy ideig kínosan nevetgélve szerencsétlenkedtem a kupakkal, Harry a fejét rázva segített lecsavarni, és a kezembe nyomta. 

- Megitassalak? - kérdezte nevetve, és megpaskolta a fejem.

A szemem összeszorítva fejeztem ki a nemtetszésem, a fájó területet találta el minden alkalommal, és összerándultam a hirtelen szúró fájdalomtól. 

- Nem fejlődtem vissza hirtelen, csak van egy vágás a kezemen, amit nem szeretnék összehasonlítani egy hortsolással, mert jelenleg meg sem merem nézni.- vettem ki a kezéből a palackot, és mohón belekortyoltam.

A hűvös víz felfrissített, és lehűtött egy kicsit, a szédülésem enyhült, és már nem éreztem azt, hogy mozog alattam a kocsi.

- Bocs, szerintem jobb ha megyünk, megijeszt az a hatalmas vörös folt azon a pólón. - adta rá a gyújtást, és a motor felmorgott.

Megkönnyebbülten simultam az ülésbe, a fogam összeszorítva próbáltam leszedni az anyagot a karomról, tényleg eléggé átázott, de ahogy lehúztam a sebről, csak jobban elkezdett vérezni, és kezdtem bepánikolni. Megfordítottam, hogy egy tiszta részt szorítsak rá, összemaszatoltam a kezem, és hozzá sem mertem nyúlni a kesztyűtartóhoz, mert Harry megöl, ha összevérezek valamit. 

A fejem hátravetettem, és megpróbáltam nem elhányni magam, amennyire csak lehetett, összehúztam magam, és az ablaknak dőlve vártam, hogy végre odaérjünk. 

- Minden rendben? - kérdezte, és egy pillanatig felém kapta a fejét.

Válaszul csak nyöszörögtem valamit, kezdtem fáradt lenni, és úgy éreztem, hogyha végre elalszok, holnap utánig nem fogok felkelni.

- Nem csesztetlek, de ha akarsz beszélni róla, elmondhatod. - nézett rám bizalmasan, és megpaskolta a térdem.

Vettem egy nagy levegőt, semmit sem vesztek azzal, ha elmondom neki, talán a lelkem is könnyebb lesz, és egy kicsit megnyugszom majd.

- Az egész azzal kezdődött, hogy amikor beléptem a szobába, megbotlottam Hayley testében, és azonnal rohantam a kórházba. Ott kiderült, hogy valami drogszerű izé van a szervezetében, ami lassan megöli. - nyeltem egyet, összeszorítottam a szemem és folytattam. - Már jól van, most adnak neki valamit, ha minden oké lesz, holnap eljöhet. Beküldtem hozzá Markot, hogy eljöhessek néhány ruháért, de amikor kinyitottam az ajtót, leütöttek, bevertem a fejem a falba, aztán a földre szorítva egy pisztollyal találtam szembe magam. Emlékszel Jessicára? - néztem rá.

- Arra a szőkére? Aki állandóan rád mászott, és ott volt Hayley, mikor majdnem megdugtad? - fintorgott, és gázt adott, amikor a lámpa zöldre váltott.

- Arra. Ő volt az. Hayley apjával bandázik. - motyogtam.

- Micsoda? - kérdezte szinte visítva. - És most hol van?

A lehető legjobban összehúztam magam,  lehajtottam a fejem, és legszívesebben kiugrottam volna a mozgó autóból.

- Ugye nem hagytad elmenni? - hördült fel.

- Megütöttem, Harry. - mondtam folytott hangon, és a hajamba túrtam.

Egy darabig egyikünk sem szólalt meg, szinte megsüketültem a csendtől, ami hirtelen beállt, most biztos ő is valami pszichopatának gondolhat, akinek ha elborul az agya egy nő miatt, megüti. Hiába volt olyan, mint egy vipera, attól még nő, én pedig olyan sérülést okoztam neki, amitől elvesztette az eszméletét, és emiatt meg tudnám ölni magam.

Befordultunk a kórház mélygarázsába, és igénybe vettük a privát részleget, most szerettem volna legjobban, ha senki sem lát meg, csak újabb szánalmas cikket hoznának le, és hónapokig az lenne a téma. Előre félek, mi lesz hogyha készült néhány kép, és Hayley véletlen meglátja. Nem szándékozom neki elmondani, lehet nem fogadná túl jól a hírt, nagyon sok lenne ez neki egyszerre, nem akarom leterhelni. 

Harry felkapta helyettem a táskát, kivánszorogtam a kocsiból, és néhány pillanatig nagyokat pislogva rendeztem a fejem, mellém lépett, használhattam támasztéknak, szerencsétlenül átölelt, és biztosított arról, hogy nemsokára minden rendben lesz. Láttam rajta, hogy komolyan aggódik, sosem viselte túl jól, ha valakinek baja esik, mindent nagyon a szívére vesz, és sokszor őt jobban megviseli az egész, mint azt, akivel történik valami. 

Legnagyobb szerencsémre Dr. Williams akkor sétálgatott a folyosón, amikor meglátott, azonnal beterelt egy vizsgálóba.

- Te jó ég, ezt hogy szerezte? - szedegette le a felsőt a karomról, és a fény felé fordítva vizsgálgatta.

Gondolkodtam azon, hogy füllentsek-e, de felesleges lett volna.

- Megtaláltuk a téglát, volt nála egy pisztoly és egy zsebkés, ez még a jobbik eset. - motyogtam, és megdörzsöltem az arcom.

- Ez sem a legjobb, de meglátom mit tehetek. Kitisztítom, és nagy a valószínűsége annak, hogy össze kell varrni. Elég mély, nem szeretném megkockáztatni, hogy elfertőződjön, gyorsabban meg fog gyógyulni.

A fogamat összeszorítva néztem Harryre, aki nem volt hajlandó kint maradni, bekönyörögte magát, és most idegesen egy székről pislogott felém. Jobb lett volna, ha ezt nem nézi végig. 

Előkerült néhány vatta, és egy barnás lötty, ami csípte a sebet, nem volt szörnyű, de elviselhető, elfehéredtem, amikor megláttam egy nagyobb tűt, és kis híján lecsúsztam a székről.

- Nem lehetne, hogy aludjak, amíg összevarrja? - kérdeztem folytott hangon.

- Kap érzéstelenítőt, nem fogja érezni. - mondta, és előkészített egy fecskendőt is. 

Mivel nagy területről volt szó, ezért kettőt kaptam, perceken belül lezsibbadt a karom, és úgy éreztem, hogy az alkarom egy teljesen különálló testrészem. 

Mivel az ágy mellett ültem egy széken ezért az ágyra tudtam borulni, és nem kellett végignéznem, az már tényleg az utosló csepp lett volna a pohárban, és 100%, hogy nem bírtam volna ki rókázás nélkül. 

5 perc volt az egész, egy "Legközelebb nem szeretném, ha darabokban jönne vissza." mondat után el is hagyhattam a helységet egy csinos kötéssel. Ráhúztam a pulcsim, örültem volna, ha nem látszik, de a kézfejemre is lett tekerve abból a gézből, és ezért szitkozódtam is egy darabig. 

Harry nem volt hajlandó egy méternél távolabb húzódni tőlem, mintha csak attól félt volna, hogy bármelyik pillanatban  összeesek. A kórterem előtt lecövekeltem, elkértem a táskát, előkapartam az aljából egy gyógyszert, és bevettem, utána megnéztem magam a telefonom kijelzőjében, és a számat elhúzva tapogattam meg a homlokomon egy sebet. 

- Esélyem sincs eltitkolni, ugye? - néztem Harryre, mire megrázta a fejét. 

Fújtatva meghúzkodtam a pulcsim ujját, kérdőn néztem rá, mire bólintott, és utánam jött, csak egy halvány lámpa világított, és csendre intettem. Halkan tettem le a táskát a szabad ágyra, Mark  üdvözölt minket, én pedig mellé léptem. Halkan szuszogott, egy kis puszit nyomtam a fejére, és halványan elmosolyodtam.

- Mi történt vele? - kérdezte Mark Harrytől.

- Az egyik őrült ex csaja lepaktált Hayley apjával, és neki esett. - suttogta, mire Mark értetlenül pislogott felém.

- Horan. - hördült fel.

- Te próbálnál ellenkezni, ha egy pisztolyt nyomnak a fejedre? - kérdeztem a szemöldököm felvonva, mire meghúzta magát. - Minden rendben volt?

- Persze, nagyon aranyos kislány. Gratulálok. Kértem egy testőrt éjszakára. - veregette meg a vállam, mire szégyenlősen elmosolyodtam.

- Kösz Apuci. - néztem rá.

Megsimítottam Hayley haját, felsóhajtva húzódott ki az ágy szélére, és a kezét megfogva hajtottam a fejem az övére.

- Mark, nem kellene lépnünk? - köhécselt Harry, és kínosan az ingét húzogatta.

- De, késő van. - kapott a fejéhez, és gyorsan összeszedte a cuccait.

Meglepődve kaptam fel a fejem, olyan gyorsan tűntek el, mint amilyen gyorsan jöttünk, és csak pislogtam a csukott ajtóra.

Mozgolódni kezdett, ujjai a kezemre fonódtak, és nyöszörögve próbált a hasára fordulni, de nem tudott, mert abba a kezébe csöpögött az infúzió. 

- Tündérem, arra nem tudsz fordulni. - suttogtam a fülébe, és próbáltam lágyan visszatartani.

Kómásan nyitogatta a szemeit, mosolyogva megsimítottam az arcát, és egy kis puszit nyomtam a homlokára. 

- Nem akartam elaludni. - motyogta.

- Semmi gond, pihenj csak, itt vagyok. - mondtam halkan.

Megnyugtató volt nézni, olyan, mintha részeg lettem volna, néha beleszédültem a látványba, imádtam minden egyes vonását, amikkel tudta nélkül teljesen magába bolondított. Hibának gondolta a homlokán azt a kis heget, amit még gyerekkorából szerezhetett, de én csodálattal simítottam végig rajta, és rajongtam érte. Nem szerette a pici füleit, néhány anyajegyet, én mégis bolondultam értük, és az összes nem létező hibáival együtt a világ leggyönyörűbb, és legkülönlegesebb emberének tartottam. Engem pedig ő tett  különlegessé a szeretetével, és a csodálatos kisugárzával, miatta nem érzem magam egy elveszett idiótának, és egy világi szerencsétlennek. Hiába volt ott nekem rengeteg rajongó, és egy csomó csodálatos ember, akik szerettek, most érzem csak igazán, milyen üres voltam akkor. Persze akkor is boldog voltam, de irigykedve néztem, ahogy a többiek büszkén feszítenek a gyönyörű barátnőik mellett, és egy ideig megviselt, hogy én minden este egy üres házba megyek haza, ahol nem vár senki. Sokkal jobb, ha egy számodra fontos ember mellett kelsz fel reggelente, és este a karjai közt alszol el, nem igaz? De egy idő után hozzászoktam, próbáltam keresni magamnak valakit, azok a "kapcsolatok" rendszerint csak néhány napig, esetleg néhány óráig tartottak. Aztán a legváratlanabb, és legbizarrabb pillanatban jött ő, berobbant az életembe, és onnantól már nem volt visszaút. Apránként hódított meg, a tudta nélkül, a félénk természetével és a kisugárzásával még jobban vonzott magához, de féltem lépni, pontosan a múlt miatt. Életem legjobb döntése volt, hogy őt választottam, ezzel nem csak neki, de magamnak is jót tettem, lassan a bizalmába fogadott, és végignéztem, ahogy egy boldog lány lesz belőle, miattam, értem. Fokozatosan kerültünk egyre közelebb egymáshoz, mégis gyorsan, mert néhány hónap alatt olyan erős kötelék alakult ki köztünk, aminek nem lehet véget vetni egy egyszerű szóval, vagy egy veszekedéssel. Néha elhagyja a szám néhány mondat, amit ő még nem vesz komolyan, de én annál inkább, nem hazudok, amikor azt mondom, hogy nem akarom elengedni soha, mert úgy érzem, nélküle soha többé nem tudnék teljes életet élni. Egyszer talán majd ő is komolyan veszi, és együtt megvalósítjuk majd mindazt, amit én már a kezdetekkor a fejembe vettem. 

Ujjaim végigvezettem a karján, egy gyengéd puszit nyomtam a homlokára, és betakargattam, nehogy fázzon. Muszáj volt rászánnom magam arra, hogy zuhanyozzak, mocskosnak éreztem magam, és minél előbb szabadulni akartam ettől az érzéstől. Megragadtam minden szükséges dolgot, az egész összesen két percet vett igénybe, nem akartam sokáig magára hagyni. Végtelenül hálás voltam, hogy volt itt egy apró fürdő, és nem kellett elmennem a folyosó végéig. Vigyáztam a kötésre, hogy ne nagyon vizezzem össze, utána a fogkefémmel a számban felkapkodtam néhány laza ruhát, és kész is voltam. Odahúztam egy széket az ágya mellé, és leültem, szerettem volna bemászni mellé, de kicsi volt az ágy, és amúgy is, illetlenség lett volna. Nekem háttal feküdt, elsimítottam a haját, és lehajtottam a fejem, kimerült voltam, és ez a nap még a tartalékaim lenullázta. Sóhajtva átkaroltam vékony derekát, meglehetősen kényelmetlen volt ez a helyzet, választhattam volna az üres ágyat, de képtelen lettem volna most még ennyi távolságot is elviselni. Éreznem kellett, hogy itt van, őt is mindig megnyugtatta, most pedig mindennél nagyobb szükségem volt rá. Hallgattam a megnyugtató szuszogását, tekintetem a felsőmön levő csíkok között kapkodtam, és reméltem, hogy a holnap már jobb lesz. 

41. rész

• Niall Horan

Rémülten futkoztam az előtérben, segítséget kértem emberektől, akik össze vissza irányítgattak, de orvos sehol sem volt. Zihálva rohantam végig egy üres folyosón, még mindig nem tért magához, én pedig kezdtem bepánikolni, soha az életben nem bocsájtanám meg magamnak, ha valami komolyabb baja esne. Egy nővér szaladt utánam, és terelt a vizsgálóhoz, de innen már nem mehettem tovább, az orrom előtt csapták be az ajtót és magamra maradtam. A hajamba markolva zuhantam le az egyik műanyag székre, olyan voltam mint egy dilis, aki pillanatokon belül robban, gyilkossági hajlamaim voltak, halottan akartam látni azt a szemetet. 

Valaki megérintette a vállam, ijedten ugrottam meg, és néztem a mellettem álló nővérre, aki tőle jött ki.

- Uram, ön jól van? - kérdezte, és furcsán méregetett.

Reflexből rámorogtam volna, hogy hagyjon békén, és menjen innen, de mégsem lehetek egy bunkó segg, ezért sóhajtottam egyet, és megpróbáltam nem remegő hangon válaszolni. 

- Megvagyok. - nyöszörögtem, és megdörzsöltem az arcom. - Mi van Hayleyvel? - kérdeztem reménykedően.

- Ezt még pontosan nem tudjuk, elvégeznek néhány vizsgálatot, és utána majd többet mondhatunk. Esetleg ötlete, hogy mi okozhatta az ájulást?

- Nem tudok semmit, mire felértem a hotelba, már így találtam, és... - itt elcsuklott a hangom, tehetetlenül belekapaszkodtam a nadrágomon lévő szakadásba, és megmarkoltam.

- Nyugodjon meg, minden rendben lesz. Ha megtudok valamit, azonnal szólok. - veregette meg a vállam, és visszament.

A fogamat csikorgatva néztem utána, amikor kinyitotta az ajtót, megláttam az ágyon fekve, több ember volt körülötte, aztán kattant a zár, és újra egyedül voltam.

Soha nem hittem volna, hogy az elkeseredttséget és a dühöt egy vékony hajszál választja el egymástól, most pontosan nem tudom, hogy melyik oldalon álltam, talán mindkettő, de már nem tudtam tisztán gondolkodni. Hirtelen felpattantam, úgy éreztem nem tudok mit kezdeni magammal, nem igaz, hogy még a rendőrség sem tud intézkedni ezek ellen, csak ülnek a babérjaikon, és néznek ki a fejükből, hiába van az a szemétláda bezárva a házba, valahogy mégis eljutnak idáig a baromságai. Biztos vannak valami beépített emberei, vagy nem tudom, de erre már előbb rá kellett volna jönniük, hiszen azok a kövek, és a cetlik sem az égből potyogtak. Ingerülten belerúgtam a falba, a gyenge vakolat elporladva hullott a földre, de lehet hogy ez nem volt jó ötlet, éles fájdalom nyilalt a lábujjamba, és magamban nyöszörögve estem vissza a székre. A fejemet a térdemnek nyomva szorítottam a cipőm, a feszültséget felváltotta a fizikai fájdalom, és a fejem egy kicsit kitisztult. Elgondolkodtam a nővér kérdésén, halvány gőzöm sem volt a rosszullétének okáról, ha a kajával lett volna gond, akkor.... A többiek! Előkaptam a telefonom, tárcsáztam a híváslistában az utolsó számot, ami Zayné volt, a körmöm rágva vártam, hogy felvegye, néhány csörgés után megszűnt az idegesítő csipogás.

- Haver, csak négy szoba van köztünk, nem igaz, hogy ennyire lusta vagy. - nevetett bele a telefonba. A legkisebb jelét sem mutatta annak, hogy nincs jól.

- Nem vagy rosszul? - rohantam le, és a hangom zaklatott volt. 

- Nem, miért lennék? És miért vagy ideges? - kérdezte furcsán.

- Nézd meg a többieket is, kérlek! 

- Mi történt Niall, miért nem te nézed meg? - kérdezősködött, és éreztem, hogy a türelmem megint közelít ahhoz a bizonyos határ felé.

- Zayn, a kórházban ülök, Hayley ájultan hevert a padlón, amikor benyitottam a szobába. - motyogtam, és a tincseimbe markoltam.

- Micsoda? - szökött fel a hangja néhány oktávval.  - 2 perce mentek el, semmi bajunk nincs. Liam azt mondta Sophiával volt utoljára, nem hívod fel őt? Lehet hogy tud valamit. 

Válasz nélkül lecsaptam a telefont, és vadul keresgéltem a névjegyek közt. Ha nem a kajával volt gond, akkor valami más lehet a dologban, ami egyáltalán nem kecsegtet sok jóval. Erősen nyomkodtam a hívás gombot, azt hittem ettől majd hamarabb felveszi, de tévedtem, már majdnem le akartam tenni, amikor csilingelő hangon beleszólt. 

- Szia Niall! Mi újság? Hayley jobban van már? 

- Már akkor is rosszul volt? - hördültem rá, és abban a percben néhány szál hajamtól könnyes búcsút vettem.

- Látszott rajta, hogy nem érzi jól magát, de azt mondta, hogy hagyjam, jobban lesz. - mondta, és a hangja egyre halkult.

A fogamat összeszorítva bontottam a vonalat, legszívesebben azonnal a falhoz vágtam volna, hogy darabokra essen, de ez jelenleg nem volt megoldás a problémáimra. Tudtam, hogy teljesen feleslegesen vagyok mérges Sophiára, de  könnyebb volt őt hibáztatni, mert ha csak néhány perccel több időt tölt vele, talán ezt az egészet ki lehetett volna küszöbölni, és most nem lennénk itt. 

A telefonom harmadszorra is rezegni kezdett, Sophia volt az, türelmetlenül próbált elérni, aztán meguntam, és a fülemhez csaptam a készüléket.

- Niall, meg kell hallgatnod! Le ne tedd! - szólt bele dühösen.

Válaszul csak mordultam egyet, most valahogy nem volt kedvem a mentegető szöveghez.

- Hayley nem panaszkodott neked reggelente, hogy rosszul van? - szegezte nekem a kérdést.

- Nem. - válaszoltam tömören.

- Esetleg nem volt fáradékony? Nem vetted észre, hogy mostanában sokat eszik?

- Nem. 

- Figyelj, nem lehet, hogy terhes? - kérdezte egy kicsit félénken.

A szemeim tágra nyíltak, a telefon majdnem kicsúszott a kezemből, lelki szemeim előtt egy kisbaba jelent meg. Valószínüleg csak néhány pillanat múlva kezdett járni az agyam, végigpörgettem a fejemben a dolgokat, és megállapítottam, hogy ez lehetetlen. 

- Mi nem... - hebegtem, és a szemem összeszorítva próbáltam nyugtatni magam.

- Nem védekeztetek? - kérdezett vissza.

- Sophia. - nyikorogtam, és a tekintetemmel meg tudtam volna sütni azt a szerencsétlen legyet, ami a folyosón repkedett. - Nem feküdtünk le. - motyogtam vörös fejjel, akaratlanul is néhány forró helyzet jut az eszembe.

Szinte láttam magam előtt, ahogy a szája "o" alakot formál, és lassan leesik neki, mit is akarok ezzel mondani.

- Akkor nincs ötletem. - mondta halkan.

Nem válaszoltam, beállt a kínos csend, én pedig úgy döntöttem, nem hallgatom tovább a zúgást, kinyomtam.

A fejemet a hideg falnak támasztottam, Sophia most rendesen beleültette a bogarat a fülembe, nem a terhességet illetően, az 100%, hogy nem lehetséges, kezdtek a gondolataim az ételek felé kalandozni. Kétségbeesetten kutattam a fejemben, hogy mikor volt olyan alkalom, amikor valamiből csak ő evett, de semmi nem jutott eszembe. Mindig mondja, hogy kóstoljam meg, és ha már nem kell neki, akkor eltűntetem a maradékot, szóval nem jutottam semmire, megint beleütköztem egy akadályba.

Nyílt az ajtó, felkaptam a fejem, egy fehér köpenyes alak lépett ki rajta, hallani akartam, mi van vele, de legszívesebben a fülemet befogva futottam volna el.

- Mr. Horan, megengedi, hogy önt is megvizsgáljuk? - kérdezte, és egy lapra firkált valamit.

- Hogy van Hayley? - tudakoltam nem is figyelve a kérdésre.

- Most nem mondhatunk semmit, előbb önt is meg kell vizsgálnunk, veszélyben lehet.

A vérnyomásom leesett, éreztem, hogy itt valami nagyon nem stimmel, bólintva felálltam, és az orvost követve becsoszogtam a vizsgálóba. A pillantásom azonnal az irányába vándorolt, pont akkor tették át egy másik ágyra, még mindig nem ébredt fel, és csövek lógtak a karjából. Dermedten álltam középen, egy nővér diszkréten arrébb lökdösött, hogy ki tudják vinni, nem akartam, hogy elvigyék, tudnom kellett, mi van vele. Az ágy felé tereltek, magam elé bámulva lehuppantam rá, az orvos pedig elém gurult egy székben.

- Először is, felteszek néhány kérdést, szeretném, ha őszintén válaszolna. Ezek a barátnőjére és önre is egyaránt vonatkoznak. - kezdett bele, én pedig csak bólintottam. 

Az ujjam tördelve vártam a kérdéseit, valamit kotorászott néhány lap között, és a tekintete megállapodott rajtam.

- Nem tapasztaltak fejfájást, hirtelen hányingert vagy szédülést? 

Megráztam a fejem, Hayley sosem mondta, hogy rosszul van, és én csak akkor produkálok ilyen tüneteket, ha beteg vagyok. Az pedig nem túl gyakori.

- Görcsös hasi fájdalom, hasmenés, végtagok zsibbadása? Esetleg nehéz légzés, memória zavar?

Újra nemmel válaszoltam.

- Ez különös. Ettek valamilyen tengeri, vagy esetleg romlott ételt?

Nemlegesen ráztam a fejem, tudtam, hogy ezekre a kérdésekre van szükség ahhoz, hogy kiderüljön, mi a gond, de a lényegre akartam térni.

- Milyen növények vannak a közvetlen környezetükben, vagy a helységben, ahol legtöbbet tartózkodnak?

- Néhány szál rózsa van az asztalon, az első takarítás után került be a szobánkba. - mondtam halkan.

- Értem. Nos, semmi közöm a magánéletükhöz, de szükségesnek érzem, hogy rákérdezzek. Átkértük a londoni kórházból az adataikat, és láttuk, hogy a barátnője elég sokszor volt kórházban, nem túl szokványos sérülésekkel. Nem állnak esetleg valakivel nem túl barátságos viszonyban? Tudja, olvasok újságot... - piszkálta a tolla végét.

- Fogalmam sincs, mit olvasott, és mit nem, de az igaz, hogy van egy ember, akivel nem éppen ápolunk baráti viszonyt. És igen, többnyire ő felelős ezekért. Hiába tartom a kapcsolatot a rendőrséggel, mindig történik valami, és tehetetlen vagyok. - hajtottam le a fejem, és belekapaszkodtam a nadrágomon levő vágásba. 

- Nem lehetséges, hogy itt van? - kérdezte, és éreztem, hogy ez a beszélgetés kezd egy kicsit más irányba terelődni.

- Nem, de erősen az a gyanúm, hogy van néhány téglája, ha érti. 

- Nem vett észre furcsa embereket az ételük közelében? 

A fejem ráztam, a hajamba túrtam, és egyre jobban kezdtem elveszteni a reményt. 

- Ne aggódjon, helyre hozzuk a barátnőjét. - veregette meg a vállam együtt érzően.

Utána megvizsgált, magam elé bámulva ültem, és megállás nélkül pörgött az agyam, elindultam egy szálon, de állandóan beleütköztem valamibe, és megint nem jutottam semmire. Sosem lesz ennek vége. Teljesen érzelem mentesen néztem, ahogy vért vesz tőlem, valahogy most nem rendített meg, ötünk közül talán én viselem ezt legnehezebben, de most meg sem rezzentem. 

- Az eredmények egy órán belül érkeznek, majd jelentkezem. - mosolyodott el. - Grace, kérem kísérje a kisasszonyhoz. - intett a nővérnek, és felsegített.

Amikor megbizonyosodott arról, hogy nem fogok sem összeesni, sem elájulni, elengedett, és átadott Gracenek. Idétlenül csoszogtam végig a folyosón, egy másik szárny felé vettük az irányt, ahol már többen voltak, és néhányan meg is bámultak, de most ez érdekelt a legkevésbé. Kinyitott egy ajtót, mosolyogva terelt be rajta, és már nem jött utánam, ebből tudtam, hogy itt van. Félve néztem jobbra, ott feküdt összegömbölyödve a takaró alatt, már aludt, és ez egy kicsit megnyugtatott. Kerítettem magamnak egy széket, az ágya mellé húztam, és leültem mellé. Egy halvány mosolyra húzódott a szám, szerettem nézni, ahogy alszik, olyan törékenynek és aprónak tűnt, de most azt kívántam, bárcsak ne aludna. Eltűrtem egy kósza tincset az arcából, édesen felsóhajtott álmában, amikor megsimítottam az arcát, és egy puszit nyomtam a fejére. Magamat okoltam azért, hogy most itt vagyunk, mert nem figyeltem eléggé, látnom kellett volna rajta, hogy nincs jól, de valahol úgy érzem, az ő makacssága is benne van a dologban. Szólnia kellett volna, és nem elküldeni Sophiát, engem is felhívhatott volna, mert azonnal rohantam volna, ezt ő is tudja. Soha nem rémültem meg annyira, mint akkor, amikor megláttam a földön, az első gondolatom az volt, hogy túl későn érkeztem, és... Nem, nem is akarok erre gondolni, már jól van, és ez a lényeg. 

Újra és újra feltérképeztem az arcát, mindig felfedeztem rajta valami különlegeset, végigsimítottam a szeme alatt, és néztem, ahogy hosszú szempillái néha megrebbennek. Ha figyelmen kívül hagytam néhány dolgot, akkor olyan volt, mintha otthon lennénk, és semmi sem történt volna, egy darabig jó volt ezt elhitetni magammal, és nem is emésztettem magam feleslegesen. Érdekes volt, hogy a közelében még véletlenül sem fordult meg a fejemben az, hogy élve megnyúzzam az apját, vagy felhívjam a rendőrséget, és órákat panaszkodjak nekik. Elfoglaltam magam azzal, hogy gyönyörködtem benne, a haját fésülgettem, vagy a kezét fogtam, türelmesen vártam, hogy felkeljen, tudtam, hogy pihennie kell. 

Néhány perc múlva élesen szívta be a levegőt, kótyagosan pislogott néhányat, és felém nyújtotta a kezét.

- Szia. - mondtam halkan, és egy puszit nyomtam a tenyerébe. - Hogy érzed magad?

Néhány pillanatig ébredezett, és hunyorogva nézett rám, nem mondott semmit, csak szomorúan elmosolyodott.

- Elájultam igaz? - kérdezte nyöszörögve.

Vonakodva, de bólintottam.

- A földön találtalak meg. Próbáltalak felébreszteni, de nem ment. - hajtottam le a fejem.

- Én szólni akartam, csak... - csuklott el a hangja.

- Semmi baj, ezért ne sírj. - simítottam meg a haját, és halványan rámosolyogtam.

- Nem tudom mi történt, csak hirtelen rosszul lettem, és amikor indultam a telefonért, elestem. - pityergett, és átölelte a nyakam. 

A hátát simogatva próbáltam nyugtatni, most már mindent értettem, már csak az orvosra kell várnunk, hogy megmondja, miért is történt ez. 

- Ugye nem kórházban vagyunk? - dörgölte meg az arcát.

- De, már megvizsgáltak, nemsokára jön az orvos. - töröltem le a könnyeit, és egy gyengéd puszit nyomtam a homlokára. 

Csak emlegetnem kellett, nyílt az ajtó, egy nővér jelent meg egy kocsi szerűséggel, amin infúziók és tűk voltak, mire én láthatóan összerezzentem, és görcsbe ugrott a gyomrom. 

- Üdvözlöm Kisasszony, Dr. Williams vagyok, én vizsgáltam. Megkaptuk az eredményeket, sajnos bejöttek a megérzéseim. A jó vagy a rossz hírrel kezdjem? - kérdezte.

Megszorítottam Hayley kezét, bíztatóan rápillantottam, és inkább a rosszat választottam.

- A vérvizsgálat alapján kiderült, hogy a Kisasszony vérében agresszív méreganyagok találhatóak. A legnehezebben beszerezhető illegális anyagok közt van, nem gyakran találkozunk vele, ezért ez az eset meglepett minket. Egy bizonyos Katapán nevű, összetett szerről van szó, ami folyékony halmazállapotú, teljesen színtelen és szagtalan, szóval ha figyeltek volna rá, akkor sem vették volna észre. Nem azonnal hat, napok, akár hetek is eltelhetnek, mire hatással lesz az emberi szervezetre, lassan gyengíti le az immunrendszert, és amikor már nagyon súlyos a helyzet, a szervek leállásához vezethet, végül halálhoz, ha nem kezelik időben. De nem kell aggódniuk, önök időben érkeztek, elkezdjük a kezelést, és ha minden jól megy, akkor holnap délelőtt el is hagyhatják a kórházat.

Ez elég rosszul hangzott, először kezdtem megrémülni, és valamilyen szinten hatalmas szerencsének tartottam, hogy ez most történt meg, és nem később. 

- 3 infúziót fog kapni, ami lebontja, és semlegesíti ezt az anyagot, ez holnap reggelre le is megy, utána még egyszer veszünk vért, és ha jók az eredmények, indulhatnak is, és megígérem, hogy nem találkozunk többet. - mosolyodott el. 

A mellkasom már nem szorított annyira, fokozatosan kezdtem el megkönnyebbülni, és már alig vártam, hogy holnap legyen, és elhúzhassunk innen. Holnap után délután pedig indul a gépünk New yorkba, és sosem fogunk  visszajönni ide, ha nem muszáj. 

Bekötötték neki az infúziót, az orvos sok sikert kívánva elbúcsúzott, és újra kettesben maradtunk. Fáradtan hanyatlott vissza a párnára, angyalian mosolygott rám, végre láthattam azt a csodaszép mosolyát, most volt rá a legnagyobb szükségem.

- Elrontok mindent. - motyogta, és a kezét az arcomra simította.

- Ne mondd ezt. - ráztam a fejem rosszallóan.  

- Meguntam ezt az ostoba játékot, Niall. - sóhajtotta, és kicsúszott az ágy szélére, hogy közelebb legyen hozzám. 

- Nemsokára minden rendben lesz, ígérem. - mosolyogtam rá, és igyekeztem ezt a legkomolyabban gondolni, habár már én is elég biztonytalan voltam ezzel kapcsolatban.

- Utálom, hogy ilyen életem volt eddig. - nézett rám könnybe lábadt szemekkel.

- Ez ellen sajnos már semmit nem tudunk tenni, de szeretném, ha most ezt egy kicsit félre tennéd, inkább gondolj arra, mennyi mindent csinálhatunk még együtt. - jobb volt erre gondolni, szerettem a jövőre gondolni, vele bármit képes voltam elképzelni.  

- Mire gondolsz? - kérdezte szipogva.

- Itt lesz majd a karácsony is, veszünk fát, és feldiszítjük, sütünk mézeskalácsot, és az egész ünnepet a kanapén ülve fogjuk tölteni, ilyen menő rénszarvasos cuccokban, és bundás zoknikban. Utána átesünk a turnén, néha jössz majd velem, és amikor vége, elmegyünk egy szigetre, és pihenünk. Meg amit még szeretnél, nem tudom. - piszkálgattam a haját. 

- Örülök, hogy neked ilyen szép terveid vannak. - hajtotta le a fejét.

- Ezt most úgy mondtad, mintha valami idegen csajjal akarnám ezeket csinálni. - nyúltam az álla alá, és kényszerítettem, hogy rám nézzen.

- Nem, nem úgy értettem, csak...

Mielőtt belemennénk valami fájdalmas témába, szükségesnek érzem, hogy eltereljem a témát.

- Nem vagy éhes, vagy szomjas? Ne hozzak neked valamit? - kérdeztem, és végigsimítottam a szeme alatt.

- Nem kell, köszönöm. Azt hiszem te vonzóbb vagy, mint egy szendvics a büféből. - nevetett fel erőtlenül.

- Ez nagyon hízelgő. - hajoltam közelebb, és gyengéden megcsókoltam.

Erre volt szükségem ahhoz, hogy egy kicsit feltőtődjek, és ne legyek ennyire levert belülről, nem tartott sokáig, de úgy éreztem, most már teljesen ép vagyok, és tudtam, hogy ezzel nem vagyok  egyedül. Nem engedte, hogy elhúzódjak, karját a nyakam köré fonta, az ajkaimra pihegett, amitől én egy pillanatra megszédültem. 

- Hoznom kellene ruhákat. - motyogtam, és egy puszi után megtámaszkodtam a feje mellett, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Igen, rám férne egy zuhany. - fintorgott. 

- Mire lecsöpög az infúzió, addigra visszaérek.  -  simítottam meg a haját.

- Nem akarom, hogy elmenj, de ha most elengedlek, előbb jössz. - piszkálta a szemembe lógó frufrum.

- Nem hagylak egyedül, hívok ide valakit, Mark jó fej, ő majd vigyáz rád. 

- Az egyik testőrőd? - kérdezte a szemöldökét felvonva.

- A legcukibb edző a világon. - nevettem fel. 

Gyorsan telefonáltam neki, és negyed óra múlva az ajtóban jelent meg a szokásos hátizsákját szorongatva. Tartottam egy kisebb előadást, bemutattam őket egymásnak, és úgy látszik, kedvelni fogják egymást.

- Biztos nem kell semmi ruhán kívül? - kérdeztem a hajam igazgatva.

Csak egy fejrázást kaptam válaszul, Mark a fenekemre csapva utasított, hogy menjek már, vagy "megbüntet", és az edzéseket bővíti negyed óra fekve nyomással. Utoljára megparancsoltam neki, hogy le ne merje venni a szemét róla, és ne engedjen be senkit, aki nem nővér, vagy orvos. Egy utolsó intés után hosszú léptekkel indultam meg a lépcső felé, most nem volt sem idegzetem, sem kedvem ahhoz, hogy liftezzek, akármennyire tiltakozott a térdem, sétáltam lefelé négy emeletet. Felvettem egy kórházi maszkot, a napszemüveget, a kapucnit a fejemre rántva megkértem egy biztonsági őrt, hogy engedjen ki egy vészkijáraton, most volt a legkevésbé szükségem sajtósokra, és paparazzikra, ha elől mennék ki, biztos nem tudnám megállni, hogy ne szóljak oda valamit, de ezt az örömöt nem adhatom meg sem nekik, sem a menedzsmentnek. A szemem sarkából láttam őket, ahogy a bejárat előtt táboroznak, csoportokban állnak, és néhol egy nagyobb kamerát is véltem felfedezni, szóval jobban tettem, hogy nem arra mentem. Elég az is, hogy holnap minden újság elején A4-es méretben fog megjelenni a könnyes arcom, nem kell nekem még több hiszti. 

Próbáltam elvegyülni, teljesen átlagosan sétáltam el egy üres taxiig, és észrevétlenül beültem. Út közben egy dugóba keveredtünk, úgy döntöttem, hogy ezt nem várom ki, meg sem néztem milyen bankjegyet nyomok a sofőr kezébe, kiszálltam, átrohantam néhány autó előtt, és az arcomat gondosan elrejtve sétáltam végig a hátsó utcán. Elég röhejesen jutottam be, meg kellett küzdenem néhány kukával, és a biztonsági zárral, de hála istennek csak annyit kellett tennem, hogy megrángatom néhányszor, és beleintegetek a kamerába. Fellélegeztem, amikor végre a folyosóra értem, összetalálkoztam néhány emberrel, szerkesztőkkel és a rendezőnkkel, de hamar leráztam őket, csak az lebegett előttem, hogy minél hamarabb visszajussak, legszívesebben el se jöttem volna, de szükség van ruhákra. Unottam húztam le a kártyát, vártam a csippanást, hogy végre bemehessek, lerúgtam a csizmám, lehajoltam, hogy arrébb rakjam, de ekkor egy erős ütés érte a hátam. Előre estem, a fejem bevertem a falba, megszédültem,  vékony kar fonódott erősen a nyakam köré, foltokat láttam magam előtt, a testem szinte a padlóhoz szögezte, és egy nehéz, hideg fémtárgy nyomódott a homlokomnak. A védekezés nem ment, teljesen leszorított, a hátamba és a fejembe nyilaló fájdalomtól szinte megbénultam. 

- Na, milyen a vakáció? - hallottam egy női hangot. 

Fokozatosan kezdett kitisztulni a látásom, először hosszú, sötétbarna hajat láttam, utána az arcát is, és amikor felismertem, mintha újból fejbevágtak volna. Mozdulni sem mertem, zihálva néztem a fejemnek nyomuló pisztolyt, és ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, az életemnek itt van vége.