Utolsó utáni gondolatok

SZERETNÉM HA EZT MINDENKI VÉGIGOLVASNÁ! 

Sorban talán ez az ötödik bejegyzés amit tehetetlenül írok, és nagyon sajnálom, hogy így alakult ez az egész. Amikor elkezdtem ezt a blogot, nem annyira nagyon régen, de elég régen ahhoz, hogy rengeteget változzak, minden téren, nem gondoltam volna, hogy egyszer majd így fogok ide írni. Nem tudom tudjátok-e, hogy hány éves vagyok, de nem is szeretném elárulni, úgy érzem hogy most már nem is fontos, hiszen már jóval érettebb fejjel gondolkozom, mint mikor fejest ugrottam ebbe az egészbe. Nem akarom felesleges dolgokkal teletömni ezt a bejegyzést, és úgy érzem, hogy most már tényleg ideje pontot tennem arra s bizonyos i-re. 

A legnagyobb hibát pontosan azzal követtem el, hogy sosem tértem a lényegre, mindenhova csak gyűjtögettem a felesleges dolgokat, és az lett a végzetem, hogy elfogytak azok a lehetőségeim, amikkel ki kellett volna pótolnom azokat a hatalmas gödröket, amikbe a végén belezuhantam. Az elején fantasztikus ötletnek tűnt, hogy ilyenekkel nyújtsak egy-egy részt, de  kezdtem kiesni a ritmusból, az ötleteim elfogytak. Ez volt az oka annak, hogy az utóbbi időben eleinte kisebb, később nagyobb kihagyásokkal bukkantam fel. Röviden talán ennyi a magyarázat arra, hogy mi miért történt, és hogy őszinte legyek nem is akarok róla sokat beszélni, mert egyrészt rettenetesen sajnálom az egészet, másrészt pedig nem egy izgalmas sztori. 

Sajnos úgy döntöttem, hogy ennek a blognak nincs tovább, de úgy gondoltam, hogy ezek után megérdemeltek annyit, hogy tudjátok mit is terveztem még Niall és Hayley életébe nagy vonalakban. 

Az utolsó részt úgy fejeztem be, hogy Hayley nem meglepő módon megsérül. Nos ezután a baleset után kivételesen nem gondoltam olyanra, amivel keresztbe tehetnék neki, és az ő  közeljövőjükre tekintve talán itt ragadtam meg először. 

Nem tudom emlékeztek-e még azokra a bizonyos cetlikre, amik itt-ott néha felbukkantak egy kedves üzenetet továbbítva. Nos egy viszonylag hosszú és nyugis időszak után ezek újra előjöttek volna, a végén pedig mindebből az következett volna, hogy Hayley-t elrabolja az apja, és Niall megtesz mindent azért hogy kiszabadítsa egészen addig, amíg ő is fogságba nem esik. Természetesen ha nagyon bele akarnám ásni magam, akkor részletezhetném hogy még milyen kegyetlennek hangzó dolgokkal készítettem volna ki az összes szereplő idegeit, de erre később szeretnék visszatérni. Míg ez a háború zajlana, addig kicsit nagyobb szerepet kaptak volna a mellékszereplők, vagyis a fiúk, akiknek valamilyen módon ki kellett volna találni a megoldást erre az egész ügyre. Miután ez a probléma nagyjából megoldodótt, és mindenki biztonságba került volna, kiderülne hogy Hayley-nek egyetlen hatalmas balszerencse miatt kellett átélnie mindazt, amit átélt, és tudatosan először találkozott volna azokkal az emberekkel, akik hosszú évekig reménytelenül keresték az elveszett lányukat. 

Nem túl izgalmas, ez lett volna a történet tetőpontja, akik ismernek, azok tudják hogy szeretek keresztbe tenni a szereplőknek, még akkor is ha néha már fáj, de mindezek után megadtam volna nekik a méltó befejezést azzal, hogy gondtanul, és boldogan egymásba kelnek, és családot alapítanak.

Tudom, hogy ez egy elég erős spoilerezés volt az egész történethez képest, de szeretném ha tudnátok, hogy elkeseredettebb pillanataimban a fentiek közül néhány jelenetet elkezdtem megírni, és ha gondoljátok van lehetőség arra, hogy nem is úgy ahogy a kezdéskor terveztem, de végleg lezárjuk vele ezt a blogot. Ezzel én sem érezném magam úgy, hogy végleg cserben hagytam mindenkit, és talán ti is vagytok néhányan, akik kíváncsiak lennétek rá, nem tudom. 

Ha szeretnétek még hallani rólam, akkor írjátok meg nekem hogy melyik jelenetre lennétek kíváncsiak, de még akár ötleteket is meghallgatok, hogy mire gondoltatok, mi fog történni velük. 

Fontos!

Sziasztok!

Mint láthatjátok nem résszel érkeztem.

Az utóbbi időben nem frissítettem, és ennek az oka az, hogy magam sem tudom, mihez kezdjek. Elbizonytalanodtam a történettel kapcsolatban, és ebben az is közrejátszott, hogy amíg nem voltam jelen, néhány kritika oldal az én megkérdezésem nélkül publikált egy bejegyzést a blogról, amiben szinte csak azt emelték ki, hogy mit csináltam eddig rosszul. Eddig is tisztában voltam azzal, hogy nem tökéletes, amit csinálok, de ezek főleg elszomorítottak. Sokat gondolkodtam azon, hogy mi legyen, végső elkeseredettségemben még a törlés gombra is vetettem néhány pillantást, de úgy gondoltam, hogy túl sok energiát fektettem ebbe ahhoz, hogy egy gombnyomással eltöröljem az egészet.

Viszont én úgy érzem, hogy ennek a történetnek nincs jövője, legalábbis ebben a formában nincs. A legújabb gondolatom az, hogy elkezdem előről az egészet. Rengeteg idő eltelt azóta, mióta megnyitottam a blogot 2013-ban, és én is rengeteget változtam azóta. Más fejjel gondolkozom, mint akkor, szereztem némi tapasztalatot, és emiatt is szeretném újrakezdeni ezt az egészet, persze ha még van rá igény.

Ti mit gondoltok? Vagy esetleg fordíthatok is, wattpadon rengeteget olvastam, és ha gondoljátok keresek valamit, ami talán nektek is tetszene. 

Tudom, hogy nem voltam itt már egy ideje, és nem is reménykedem, hogy ti azok vagytok, de szeretném, ha néhányan írnátok kommentet, sokat jelentene. 

L.xx

48. Rész

Csak neked, Madame. 

Nyöszörögve fordultam át a másik oldalamra, magammal húzva a takarót, zavart a hideg levegő, ami hirtelen megcsapott, vettem néhány mély lélegzetet, és hajlandó voltam kinyitni a szemem. Túl sok volt a fény, homályosan láttam, hogy nincs a fejem felett a plafon, mire ijedten felkaptam a fejem, és hirtelen felültem az ágyban, ami azzal járt, hogy a paplan lecsúszott rólam. Gyors mozdulattal utánakaptam, és a mellkasomhoz szorítottam, néhányat pislogtam mire végre bekapcsolt az agyam, és nagyon lassan képek vetültek elém, és leesett, hol is vagyok pontosan, és miért. 

Niall a hátán fekve, kiterülve, tátott szájjal halkan hortyogott, akaratlanul is megbámultam, a takarót maga alá gyűrte, de amit csak utólag vettem észre, hogy jól láthatóan szennyes alsóban aludt. A pillanatot kihasználva, a talpamig vörösödve húztam magam elé az ágy végébe hajtogatott ruháim, gyorsan felkaptam őket, és miután eleget nyújtóztam, a táskámhoz csúsztam és előhúztam belőle egy lenge, kockás nadrágot, mert éreztem, hogy fázom. Kócosan kucorodtam vissza az ágyba, és adtam magamnak néhány percet, hogy magamhoz térjek. Az eldúrt párnájába fúrtam a fejem, és mélyen magamba szívtam az illatát, akaratlanul is lejátszódott előttem a tegnap este, minden. Ahogy hozzám ért, ahogy a fülembe sugdosott, szinte visszhangzott a fejemben minden szava, amik rekedt hangon hagyták el a száját. Összeszorítottam a szemem, és az ajkamba haraptam, tagadni sem tudtam volna, hogy jó volt, az érintései egy teljesen más világba repítettek, aminek eddig még a létezéséről sem tudtam, ez az egyetlen dolog, amire csak ő képes, mással nem is menne, nem akarnám, hogy menjen.
Tegnap este még eléggé magammal voltam elfoglalva, nem szándékosan, azt sem tudtam hogy hol vagyok, viszont most felvetődik bennem a kérdés, hogy vele mi lett? Tudtommal nem csináltunk semmit, ami az ő javára szolgált volna, én szinte azonnal álomba zuhantam, és onnantól minden kiesett. Mondjuk az alsója az ellenkezőjéről árulkodik, de akkor én erről a sztoriról szépen lemaradtam.
A szörnyen értelmes gondolatmenetemnek végül egy kar a derekamon vetett véget, becsuktam a szemem, és úgy tettem, mintha aludnék, a fejem a párnába temetve szuszogtam, és próbáltam hihető alakítást nyújtani. Néhány perc múlva feljebb húzta a hátamon a paplant, elrendezgette a hajam a párnán, nehezemre esett nem felsóhajtani, vagy mosolyogni, amikor ujjaival az arcom kezdte cirógatni, de azt hiszem nem bűn az, ha hagyom, hogy egy kicsit még kényeztessen. Az ujjaira most igazán nem kellett volna gondolnom, éreztem, hogy a nyakam kezd vörösödni, és amikor meghallottam a halk kuncogását, már tudtam, hogy lebuktam.
- Tudom, hogy nem alszol, de aranyos, ahogy próbálkozol. - nyomott egy puszit a homlokomra, és magához húzott. 
Nyöszörögve bújtam a mellkasához, és elrejtettem az arcom a pólójában, ezek szerint hiába próbálkoznék, nem lenne belőlem jó színész.
- Legalább megpróbáltam. - mormoltam.
Halkan felnevetett, egy kicsit eltolt magától, és az ajkaink egy gyengéd, reggeli csókban találkoztak. Miután elhúzódott, fejét a nyakamba temetve felsóhajtott, és még percekig így ölelt magához, miközben én a tarkóját simogattam.
- Niall. - szólítottam meg halkan, mire felemelte a fejét. - Remélem tudod, hogy jövök neked egyel. - motyogtam.
- Miért? - ráncolta értetlenül a szemöldökét.
- Izé, tegnap este te nem...
Nem is engedte hogy befejezzem, a mutatóujját a szám elé téve csitított el.
- Ha arra gondolsz amire én, akkor de. És amúgy is, emiatt kellene a legkevésbé aggódnod.
Amikor leesett, mit is akar mondani, a szám "o" alakot formált. és pironkodva rejtettem a fejem a párnába.
- Éhes vagy? Összedobhatok valamit. - a válaszom meg sem várva felpattant, és a nadrágját a földről felkapva kisétált a szobából.

Ezek szerint a kérdést nem is igazán hozzám intézte, de nem gond, talán a téma alól próbált kibújni ezzel, amiért még egy kicsit hálás is voltam, mert arra még nem voltam kész.

Néhány perc múlva a könyökével lökte be az ajtót, és két tálcát egyensúlyozott a kezében. 

 - Nem túl nagy durranás, még ehetünk majd valamit, csak gondoltam ne induljunk el üres gyomorral. - pakolt le mellém. 
Megköszöntem, majd a lehető leggyorsabban elpusztítottam, elég sokáig aludtunk, és ezért egy kicsit igyekeznünk kellett, hogy időben megérkezzünk a pályára.

- Ezek szerint séfnek is elmehetnék. - bólogotott elismerően. - Soha nem láttam senkit ilyen gyorsan enni. 

- Finom, na. - néztem rá összehúzott szemöldökkel, mire egy morzsás puszit nyomott az arcomra.

Lenyelte az utolsó falatot, és fészkelődni kezdett, mire értetlenül néztem rá.

- Azt hiszem ideje lenne átöltözni, ez az alsó egy kicsit használt. - húzogatta a nadrágja szárát.

A falat megakadt a torkomon, és a diszkrét fulladozásom után intettem, hogy nyugodtan menjen a dolgára. 

Csípőre tett kézzel bámultam az ágyra kipakolt összes ruhát, ami egy halomban állt, de ugyan úgy mellettem Niall is tanácstalanul vakargatta a tarkóját.
- Fogalmam sincs mit kellene felvenni. - sóhajtottam.
- Szerintem mindent, elég hideg van, és szerintem havazik is. Nem fogunk fázni, és nem is lesz olyan sok lila foltunk.
Nevetve kezdtem el összeszedni mindent, amit fontosnak találtam, egy hatalmas kupaccal a kezemben rúgtam be a fürdő ajtaját, és elkezdtem készülődni. Először a külsőm próbáltam rendbe hozni, kifésültem a fejemen levő madárfészket és két oldalra fontam, felfrissítettem az arcom, és ennél jobban ezt nem is szándékoztam túlzásba vinni. Egy réteg alá öltözet, egy vékonyabb és egy vastagabb réteg ruha után viszont tanácstalanul néztem a maradékot. Már most úgy éreztem magam, mint egy medve, mi lesz, ha felveszem a hatalmas sínadrágot és a kabátot? Úgy döntöttem, hogy a többi még ráér, mert valószínűleg ezekben legurulnék a lépcsőn. Így nyakig zokniban és pulcsiban csoszogtam vissza a szobába. ahol jelenleg Niallnek egy pulcsival gyűlt meg a baja. Nem tudtam nem nevetni azon, ahogy körbe-körbe forgott, és vakon próbálta megtalálni a másik ujját. Ledobtam az ágyra mindent, ami a kezemben volt, és a segítségére siettem, és miután sikeresen megvolt a keze, lihegve dugta ki a fejét az anyag alól. A haja a lehető legkócosabban állt mindenfelé, és az arca egy kicsit kipirult.
- Köszönöm. - lélegzett fel, és kifulladva levetette magát az ágy szélére. - De ez nem ér, te cuki vagy, én meg úgy nézek ki, mint egy jeti. - biggyesztette le az ajkát.
- Akkor nekem van a legjobb képű jetim a földön. - mondtam vigyorogva, és a szeretetem jeléül rádőltem, mire kiterültünk az ágyon.
- Legalább valaki ezt gondolja. - hümmögött az arcomba.
- Nem érzem magam valakinek. - nyomtam a tenyerem az arcába, és próbáltam lemászni róla, de visszatartott.
Szórakozottan puszikat nyomott az arcomra, és maga alá fordított, kuncogva próbáltam kiszabadulni, de amikor elkezdte csiklandozni az oldalam, hangos visítással adtam a tudtára, hogy ezt nem tartom túl jó ötletnek.
- Hagyd abba. - kérleltem, és félig nevetve, félig vinnyogva próbáltam lelökni magamról.
- Most az egyszer megmentett az idő. - kegyelmezett meg végre.
Fellélegezve másztam ki alóla, és csúsztam le az ágyról, a fejemben máris kirajzolódtak a tökéletes bosszú terveim körvonalai, összehúzott szemekkel mutattam rá, de nem tudtam komoly maradni, hangosan elnevettem magam.
- Kezdek nagyon félni tőled. - húzta össze magát.
Kuncogva ültem fel mellé, és egy rövid csókot nyomtam a szájára.
- Körülbelül olyan ijesztő vagy, mint egy kölyök oroszlán. - húzott vissza magához.
- Talán azt hiszed, hogy a kölyök oroszlánok nem tudnak harapni? - néztem rá sértetten.
Hangosan huhogni kezdett, mire a mellkasára csaptam, kiszabadultam a karjai közül, és inkább elkezdtem kutatni a bakancsom után. Látszólag feldúltan kezdtem arrébb rakni minden utamba kerülő tárgyat, de erről szó sem volt, csak kíváncsi voltam, mit reagál. Hallottam a lépteit mögöttem, és hátulról átölelve a nyakamhoz bújt, nevetve simítottam meg az arcát, mire hallhatóan fellélegzett és enyhített a szorításán.

- Hmm, mi lenne, ha indulnánk? Most már úgyis taxival kell mennünk, mert gyalog nem érnénk oda. 

- Akkor hajrá, igyekezzünk.

Megragadtam a sínadrágom, és magamra húztam, ez még úgy, ahogy sikerült, de így a bakanccsal már jócskán meggyűlt a bajom. Próbáltam bevetni a szinte nem létező hajlékonyságom, percek múlva sikerült csak leküzdeni a fűzőket, de mire végeztem, már a homlokom kezdett gyöngyözni. Niall sem úszta meg, a nyelvét kitolva koncentrált, ami meglehetősen mókás látványt nyújtott. Innen már minden majdnem simán ment, összeszedtük a fontosabb dolgokat, amiket egy hátizsákba és a kabátja belső zsebébe tuszkolt, majd hívta a taxit, és végre kiléptünk a most igen megnyugtató hideg levegőre.
- Készen állsz? - kérdezte a szemöldökét felvonva, és eligazította a fejemen a bojtos sapkám.
Egy határozott bólintással válaszoltam, megvártam amíg bezárja az ajtót, és az arcát a kezeim közé fogva húztam magamhoz.
- Ezt egy határozott igennek veszem Hótündér. - motyogta a számra, és egy puszit nyomott a számra.
- Hótündér? - kérdeztem vissza a homlokom ráncolva. - Hova tudod még fokozni?
- Azért, mert itt a nagy fehérség közepén olyan vagy mint egy Hótündér, már csak a szárnyaid hiányoznak.
Ijedtem kaptam a kezem a szám elé, és az ajtó felé nézegettem, úgy döntöttem, húzom egy kicsit az agyát.
- Basszus Niall. - motyogtam, és a fejemhez kaptam.
Rémülten nézegetett hátra, és értetlenül meredt rám.
- Mi a baj? - kérdezte furcsán.
- A fogason hagytam. - mondtam teljes átéléssel, és próbáltam megütni a drasztikus hangnemet.
- Mit hagytál a fogason?
- Hát a szárnyaim. - mondtam teljesen komolyan, mire pislogott néhányat, és hangos nevetés tört ki belőle.
Néztem, ahogy a térdére támaszkodva folyamatosan rázkódik, és csuklás szerű hangokat hallat, de egy idő után én sem bírtam tovább.
- Nagyon vicces kedvében van ma valaki. - hümmögött, és magához ölelt.
Válaszul csak az oldalába nyomtam az ujjam, habár teljesen feleslegesen, mert a sok ruha miatt szinte semmit sem érzett belőle.
- Olyan vagy, mintha megszállt volna valami energia manó. - csóválta kuncogva a fejét.
- A megszállásod alá kerültem. - vigyorogtam az arcába, és a kezét megragadva a kapu felé kezdtem húzni.
A taxi már várt minket, és kezdtem izgatott lenni, soha nem gondoltam volna, hogy majd én ilyen, hozzám elég extrém sportokat fogok kipróbálni, nem mondhatom, hogy nem vonzott a dolog, de a hírekben elég elrettentő volt azt hallani, ahogy emberek haltak meg sípályákon, és amikor megláttam milyen meredek a hegyoldal, hirtelen nem tartottam biztosnak, hogy nem hagyom itt a fogam. 

- Niall, ha meghalok akkor ne hibáztasd magad miatta. - mondtam lefehéredve.

- Miért halnál meg? - kérdezte.

- Nem vagyok benne biztos, hogy egy lefelé siklásban nem töröm ki a nyakam.
- Ne aggódj, nem a versenypályára fogunk menni, vannak majdnem egyenes részek is. Nem kockáztatnám az életed, de ha ez megnyugtat, a sajátomat sem. Soha nem sodornálak veszélybe. - nyomott egy megnyugtató puszit az arcomra, és miután fizetett, kisegített az autóból.
Sóhajtva néztem körbe, mire mosolyogva megkereste a kezem, és egy kicsit megszorította.
- Jól fogjuk érezni magunkat, ha meg nem megy, maximum elvonulunk, és építünk hóembereket. - nevetgélt.
Nagy szemekkel néztem körbe, a hegyek fölénk magasodtak, és rengeteg hó vett minket körbe, ami olyan volt, mintha mindent ellepett volna a porcukor. Életem egyik legszebb élménye ez, hogy megismerhettem a természetnek ezt az oldalát, és ha lehetőségünk nyílik rá, biztos visszajövök majd ide.
Bejelentkeztünk a recepción, ahonnan átirányítottak minket egy másik épületbe, ahol megkaptuk a felszerelésünket, de tanácstalanul néztem körbe. Figyeltem a többi embert, hogy mit csinálnak, mert mi jelen pillanatban csak álltunk középen, és szorongattuk a síléceinket.
- Van egy kis probléma. Beszéltem egy emberrel, aki azt mondta, segíteni fog nekünk, de őt sem látom sehol.
Ebben a pillanatban egy magas férfi jelent meg mellettem, illedelmesen bemutatkozott, és kiderült, hogy ő lesz az. Bruce a húszas éveiben járhatott, látszólag idősebb volt Niallnél, és igazi sportos típusnak tűnt, a magasságával kitűnt az emberek közül, sármos arca volt, amit kiegészített a bronzos bőre, az ég kék szemei, és a sapka alól kikandikáló sötét, göndör tincsei.
- Síeltetek már valaha? - kérdezte érdeklődően.
- Én már próbálkoztam, de csúnya vége lett és a kórházban kötöttem ki, Hayley még egyáltalán nem. - válaszolt helyettem is, és átkarolta a derekam.

- Remek, akkor a nullás pályán kezdünk. Erre gyertek, itt tudjátok felvenni a léceket. - indult el az emberek közt, és intett, hogy kövessük.

Egy kicsit lemaradtunk tőle, Niall védelmezően megfogta a kezem, és közel húzott magához.

- Ha a kelleténél többször néz rád, kinyomom a szép szemeit. - mormogott, utána rá mosolyogva kierelt maga előtt az ajtón.

Kuncogva megsimítottam az arcát, és észrevettem, hogy már kint voltunk egy tetővel fedett műfüves részen, ahol a felvonóba lehetett beszállni, és itt kellett felvennünk a síléceket is. Helyet foglaltam egy padon, nekiláttam magamra szerelni őket, ami először elég könnyűnek tűnt, de amikor megláttam a csatokat, azt sem tudtam, hogy mit hova kell. Bruce már végzett, és a szerencsétlenkedésem látva a segítségemre sietett, utána pedig Niallét is ellenőrizte. Elővettem a hatalmas színes bogárszemüvegem, és a sapkámra tettem, bizonytalanul felálltam, és elcsoszogtam Niallig.

- Kész vagy? - kérdezte mosolyogva, és ő is felállt.

Bólintottam, az egyik kezemben a botokat fogtam, a másikkal az övét, az arca kipirult az izgatottságtól, és a szeme szinte ragyogott.

- Olyan jó, hogy a világon senkit nem érdekel, hogy ki vagyok. - hajolt közelebb, és a fülembe suttogta.

- Mert nem vagy más, mint ők. - nyomtam egy puszit az arcára.

Bruce utasítására a felvonókhoz vettük az irányt, úgy éreztem magam, mint egy füvön csoszogó pingvin, aki segítség nélkül nem tud közlekedni, de ez még ment, és büszke voltam magamra. Niall ült fel előbb, utána én, végül mellém Bruce, és röpke 10 perc alatt már a hegy tetején találtam magam.
- Hűha. - csak ennyit tudtam kinyögni, és tátott szájjal bámultam, ameddig elláttam.

- Akkor ezzel nem lőttem mellé. - lépett mögém, és átkarolta a derekam.

- Szerintem nincs olyan, amivel ez sikerülne. - fordultam meg, és a nyaka köré fonva a karom megcsókoltam.

Egyetértően hümmögött, eligazította a szemüvegem, és miután megbizonyosodott arról, hogy még véletlenül sem lennék képes megvakulni, egy pajkos mosolyt villantott rám.

- Készen állsz? 

- Igenis kapitány! - válaszoltam lelkesen, és talán egy kicsit túl hangosan, mert a körülöttünk levő emberek azonnal ránk néztek.

Mosolyogva megcsóválta a fejét, és Bruce belekezdett a magyarázásba, elmondta a legalapvetőbb dolgokat, amiket ha jól csinálunk, a balesetveszély igen csekély, habár felhívta a figyelmünket a vadul közlekedő, túl lelkes kisgyerekekre is, akiket érdemes kikerülni, ezért inkább Niall a pálya szélét választotta, hogy még véletlenül se kockáztasson.

Az eleje nem volt nehéz, szinte egyenes részen vergődtük magunkat előre, aztán utána következtek a lejtők, amiket még úgy ahogy könnyen kezeltem, és még a látványt is tudtam élvezni. A hideg levegő csípte az arcom, és láttam, ahogy Niall mellettem próbál velem tempót tartani, de ahogy egyre lejjebb értünk, kezdtem a pálya szélére sodródni, és visszafelé már esélyem sem volt kanyarodni, mert összetalálkoztam néhány kiálló sziklával, amikben elakadtak a léceim, és elestem. Hiába volt rajtam bukósisak, éreztem, hogy valami a fejemnek csapódik. Az utolsó, amit láttam, az az volt, hogy Niall mindent eldobva, ordítva rohan felém. 

47. rész

Sziasztok!

Írtam valamelyik nap, hogy nemsokára jelentkezem, és csodák csodájára itt is vagyok. Tudom, hogy megint nem ismerem a naptárat és hasonlók, de ne haragudjatok, mindenesetre a blogot nem vagyok hajlandó befejezni egyhamar, úgyhogy ha ti is úgy gondoljátok, akkor még sokáig leszünk így együtt.

Egy kicsit talán megkésve, de mindenkinek szeretnék kellemes ünnepeket kívánni, remélem mindenkinek azt hozott a Jézuska, amit szeretett volna, legyetek rosszak, aludjatok sokat, és addig ne gondoljatok az iskolára, amíg az csak lehetséges. 

Jó olvasást! ❤️

Tátott szájjal néztem végig a végtelenségig tartó fehérségen, az állam valahol a hóban landolt, tágra nyílt szemekkel húztam feljebb a szemembe csúszott sapkát. A hegyek közt voltunk egy kis faluban, vagy nem is tudom, hogyan lehetne behatárolni ezt a helyet. Nagyrészt modern, néhol fa szerkezetű házak övezték a szűk utcákat, és ízlésesen, karácsonyi fényekbe voltak öltöztetve. Gyönyörű volt, mintha hirtelen teljesen más világba csöppentünk volna. Egy gondtalan, békés helyre.

- Tetszik? - hajolt az arcomhoz.

- Olyan, mintha a Mennyben lennénk. Elképesztő, soha nem láttam még ilyet. - néztem körbe csodálkozva.

Kuncogva egy apró csókot nyomott a számra, kesztyűs kezemet a kipirult arcára simítottam, nem engedtem elhúzódni, mohón kaptam utána, mire nevetve a fogai közé csípte az alsó ajkam.
- Nem fázol? Ideje lenne bemennünk. - mondta, és végigsimított az arcomon.
Annak ellenére, hogy megráztam a fejem, magabiztos léptekkel egy kapuhoz sétált, a szemem összehúzva követtem a csomagjainkat az út mellett hagyva. Becsengetett, és meglepődtem, amikor egy középkorú nő, mint a legrégebbi ismerőst, megölelgette.
- Isten hozott benneteket! - tárta ki a karját mosolyogva. - Nem is húznám tovább az időtöket, nyugodtan érezzétek otthon magatokat. Itt is vannak a kulcsok, ahogy megbeszéltük, és akkor én mennék is. Viszlát fiatalok! - intett kedvesen, majd bepattant az autójába, és elhajtott.
- Hát ez meg mi volt? - kérdeztem kínosan nevetgélve.
Nagyokat pislogott a kulcscsomóval a kezében, és bizonytalanul bekukucskált a kapun.
- Őszintén, nem erre számítottam. Harry már volt itt, őt kértem meg, hogy intézze el a házat nekünk néhány napra. Nincsenek nagy igényeim, de azért egy rövid körbevezetésbe nem haltam volna bele. - nevetett fel. - Soha az életben nem beszéltem ezzel a nővel.
- Azért remélem, hogy jó helyre jöttünk.
- Biztos, hogy ez volt a cím.
- Amúgy most már megtudhatom, hol is vagyunk pontosan? Annyi már leesett, hogy németül beszélnek, és valahol láttam egy Alpok feliratú táblát. Még a végén megijedek, mert leviszel a térképről. - csaptam a karjára.
- Nos, ez itt Ausztria, ahol a legendák szerint minden tele van bunkó emberekkel, de nincs baj, mert a táj szép. - vonta meg a vállát, és a csomagok után indult.
Tipikus Horan logika, nem kell mindennek tökéletesnek lennie, neki szépséghibákkal is megfelel bármi.
- Remélem azért élve jutunk haza. - kuncogtam, és megragadtam két kisebb szatyrot, amiben az útközben beszerzett kaják voltak.
Időközben mindent sikeresen megtaláltunk, a ház gyönyörű volt, kívülről egy mézeskalácsházhoz tudtam volna hasonlítani, viszont belülről hasonlított Niall házához, modern bútorokkal volt berendezve, de mindennek volt egy kis régies beütése, ami miatt szinte szerelmes lettem az egészbe. Nem volt túl nagy, és pont ez volt jó benne, az alsó szinten volt a barátságos méretű nappali egy apró konyhával egybenyitva, a tetőtérben pedig két hálószoba, és egy fürdő. A bámészkodás és a kipakolás után átvedlettem egy kényelmesebb ruhába, míg Niall lent ügyködött valamin. Leszökdeltem a lépcsőn, a kandalló előtt görnyedt, és vadul keresett valamit.
- Mi a baj? - kérdeztem, és mellé guggoltam.
- Gondoltak ránk, és hagytak itt fát, de nem vágták össze, és egészben nem rakhatom a tűzre, mert hatalmasak.
- Baltát keresel? - kérdeztem, és pimaszul mosolyogva felvontam a szemöldököm.
- Már kipakoltam mindent, nincs. - rázta meg a fejét lemondóan.
- Mit kapok azért, ha varázsolok neked egyet? - kérdeztem incselkedve, és az arcába hajoltam.
Teljesen biztos voltam abban, hogy befelé jövet egy kisebb méretű baltát láttam dísz gyanánt néhány másik használati tárgy mellett, amit elsőre meglehetősen morbidnak találtam, de most igazán jól fog jönni.
- Bármit, amit csak szeretnél. - harapott az ajkába, és közelebb csúszott.
- Hmm, nem is tudom. - töprengtem. - Mondjuk megcsókolhatnál.
- Nem tudom, ez megvalósítható-e, túl nagyok az igényeid. - csóválta a fejét.
Felpattantam, és diadalmasan elmosolyodtam amikor megtaláltam amit kerestem. A hátam mögé rejtettem el, és vigyorogva sétáltam vissza, és leraktam mellé a földre. Nagyokat pislogva nézett fel rám, majd megfogta a kezem, és az ölébe húzott.
- Nem tudom, hogy csináltad, de abban biztos vagyok, hogy egy igazi tündér vagy, és azt hiszem, egy csók is kivitelezhető kívánság. Sőt, akár kettő is. - mosolygott, és egy kósza tincset a fülem mögé simított.
- Nagylelkű vagy. - nevettem el magam.
Közelebb húzódott, és teljesítette a kívánságom, ajkai lágyan simultak a számra, a tarkóját simogatva húztam még közelebb magamhoz, de elhúzódott, és játékosan összepuszilgatta az arcom.
- Szeretlek. - mormolta szinte a fülembe, és a nyakamhoz bújt.
- Én is téged. - mosolyogtam ellágyulva. - Köszönöm, hogy elhoztál ide.
- Ezt nem kell megköszönnöd, ez csak egy sima kirándulás, és azért vagyunk itt, hogy mindent elfelejtve jól érezzük magunkat.
- Így lesz, szeretném jól érezni magam, és úgy érzem, itt semmi sem történhet.
- Nem fog. Nagyon jó lesz, ígérem. - dörzsölte meg a hátam, és csillogó szemekkel megragadta a baltát, és elkezdte aprítani a fát.
- Vigyázz, nehogy rád pattanjon egy darab. - figyelmeztetett.
Engedelmesen arrébb csúsztam, csodálkozva néztem, ahogy erősen, a nyelvét kidugva koncentrált arra, hogy minél egyformább darabokat hasítson, és türelmesen vártam, amíg megrakta a tüzet a kandallóban, és meggyújtotta.
Ezután a kanapéra kucorodva megbeszéltük a mai programunkat, összedobtunk mindenfélét, amit a végén ebédnek csúfoltunk, és melegen felöltözve elindultunk egy kisebb felfedező útra, hogy holnap ne csak kóboroljunk, hanem célirányosan menjük a sípájára, és satöbbi.

A kezét szorongatva nézelődtem, gyönyörű volt, néha azt sem tudtam hova nézzek, és előfordult olyan is, hogy bezsongott kisgyerekként húzkodtam a karját, amikor megláttam valamit.

- Niall, úristen nézd! - mutogattam egy kisebb tömeg felé. - Szarvasok! Sosem láttam még szarvasokat.

- Szeretnél odamenni? - kérdezte nevetve, és a heves bólogatásom látva nagy léptekkel követett.

A "tömeg" nagyrészt kisgyerekekből és a szüleikből állt, és nem törődve magammal, beálltam az 5 éves gyerekek mellé, és kivártam a soromat, hogy megsimogathassam őket. Tátott szájjal, először félénken simítottam meg az állat orrát, Niall összehúzott szemekkel méregette, és kifejezte a nem tetszését az agancsaival kapcsolatban.

- Nemár Niall, olyan szép. Simogasd meg. - kérleltem vinnyogva.

A gondozó mosolyogva nézett minket, és odanyújtott nekem egy répát, mire a legújabb barátom felkapta a fejét. Odanyújtottam neki, mire egy jókora darabot leharapott belőle, és jóízűen rágcsálni kezdte. 

- Légyszi. Nézd, nem bánt. - fogtam meg a kezét, és a fejére tettem. 

- Én csak attól félek, hogy hirtelen megvadul, és neked ront. 

- Ha kiszámíthatatlan lenne, nem engednének a közelébe kisgyerekeket. - ráztam meg a fejem, és tovább etettem.

Teljesen extázisba estem, a legnagyobb állat amit életemben láttam az egy hatalmas, dínó méretű kutya volt, akit a gazdája Puppy-nak hívott, de ez hatalmas példány volt, és testközelből "megismerkedni" vele még nagyobb élmény volt. 

Legnagyobb bánatomra lejárt az időnk, csináltunk még néhány képet Ralph-al, a (rén)szarvassal, de Niall vígasztalás képpen vett nekem egy hatamas tekercselt valamit, aminek nem tudtam a nevét, de nagyon finom volt.

- Ilyen otthon miért nincs? - kérdeztem teli szájjal.

- Nem tudom, de ha ízlik, vehetünk még. - nevetett rajtam, ő is elcsent egy falatot, és a szájába nyomta. - Majd otthon megnézem, hogy mi ez, megpróbálhatunk majd csinálni. - mondta, mire felcsillanó szemekkel csak helyeslően bólogattam. 

Besötétedésig sétálgattunk, és elintéztünk mindent, ami fel volt írva a listánkra, béreltünk síléceket, beszéltünk az oktatónkkal, aki holnap próbálkozni fog azzal, hogy megtanít minket síelni, körbenéztünk a pályán, és emellett felfedeztük a városkát is.

Lerúgtam a csizmámról a havat, mielőtt beléptem a meleg házba, Niall dideregve jött be utánam, és az első dolga az volt, hogy a kesztűjét lekapva a radiátornak nyomta a kezét. 

- Azt hiszem egy kicsit megfagytam. - mondta kipirult arccal.

- Menj fel, fürödj meg. Nagyon hideg az arcod. - vettem a kezeim közé az arcát, de hiába próbáltam egy kicsit melengetnk, nálam sem volt jobb a helyzet, csak én nem éreztem annyira. 

Míg ő melegedett a vízben, én begyújtottam, és átfutottam a szórólapokat amiket kaptunk, de a vártnál hamarabb csatangolt le a lépcsőn, és már csak egy szál alsóban.

- Látom, már nem fázol. - kuncogtam, és összerendezgettem a papírokat.

- Menj fel te is, jót fog tenni. - nyomott puszit a fejemre. - Viszont most írt Liam egy üzenetet, hogy meg kell írnom valami béna papírt, és nem tudom, hogy meddig fog tartani. - húzta el a száját, és lehuppant a kanapéra.

- Nem baj, írd meg hamar, és ha ma még akarsz valamit csinálni, addig gondold ki, addig elmegyek fürödni. - nyomtam egy puszit az arcára, és elindultam az emelet irányába. 

Amikor úgy érzeztem, a bőröm már nem bírja tovább a vizet, és már eléggé kihült, kimásztam a kádból, és felfrissülve indultam vissza hozzá. Elég otthonosan éreztem magam ahhoz, hogy a sajátos pizsamámban legyek, ami nem állt másból, csak egy hosszú pólóból, és mivel kellően meleg volt, nem kellett medvének öltöznöm. Papucs helyett felkaptam egy bolyhos zoknit, és elslattyogtam az apró konyháig, ahol Niall a pultnál ült, és a laptopján pötyögött. 

- Kérsz valamit? - kérdeztem halkan, és a meztelen hátára simítottam a kezem. 

- Hmm, egy tea jól esne. - fordította felém a fejét mosolyogva, és egy puszit nyomott az arcomra. 

- Azonnal, Mr. Horan. - kuncogtam, és játékosan megborzoltam a haját.

A legnagyobb bánatomra bögréket csak a legfelső polcon találtam, amiket lábujjhegyre állva is nehezen szedtem le, de arról teljesen elfelejtkeztem, hogy nincs rajtam nadrág, és az egész fenekem kint van, Niall pedig meredten nézett, mint aki életében nem látott nőt.

- Mi a fene. - motyogta, és arrébb tolta a laptopot. - Mióta hordasz ilyen....csipkéket? - kérdezte nagyot nyelve.

Elvörösödve addig húztam le a pólóm, ameddig lehetett, és kezdtem megbánni, hogy nem vettem fel legalább egy elcsórt alsót. 

- Dolgozz csak tovább. - motyogtam az orrom alatt, és néhány pillanatig csak néztem a bögréket, azt sem tudtam hogyan fogjak hozzá egy egyszerű teához.

- Nem annyira fontos, ráér. - mondta, és lassú, megfontolt léptekkel közeledett felém. 

Egyik karjával átölelte a derekam és magához húzott, a másikkal megkereste a kezem és összekulcsolta az ujjainkat, hosszú másodpercekig csak vizsgálgatta, majd nagyot sóhajtott, és az ajkához emelte. 

- Most azt hiszed, hogy rengeteg csúnya dolog fordul meg a fejemben a csinos kis fenekeddel kapcsolatban, ami talán így is van, de ez azonnal elszállt, amikor az arcodra néztem. Borzalmas férfi vagyok, de először az jutott eszembe, hogy mennyi mindenben változtál. - mosolyodott el, és miközben az ujjaimba kapaszkodott, folytatta. - Ezt most nem feltétlenül külsőre értettem. Tudod, nem értem, hogy ez hogy történt, egy pillanatra nem figyeltem, és az akkori, félénk, törékeny lány helyett most egy magabiztos, nyitott nőt látok magam előtt. Néhány hónap alatt szinte kivirultál, egyre bátrabb leszel velem, rengeteget mosolyogsz, csillog a szemed. - nézett rám, és hüvelykujjával végigsimított az arccsontom vonalán. - Néha vannak rossz napjaid, de én azért vagyok, hogy segítsek, és ne hagyjam, hogy beleess újra és újra abba a gödörbe, ahonnan sikeresen kimásztál. Fogalmam sincs, hogy jutott ez most eszembe, csak el akartam mondatni, hogy mennyire...

Nem hagytam hogy befejezze, egy nem túl erős, mégis határozott mozdulattal magamhoz húztam, és az ajkait vettem célba. Éreztem, ahogy meglepődik, én is azt tettem a szavai hallatán, nem erre számítottam tőle, de ő mindig képes meglepni. Átvette az irányítást, közben magával húzva lassan haladtunk a kanapé felé, próbáltam tartani az iramot, de levegő hiányában ez nem nagyon ment. A testem hirtelen felforrósodott, amikor az ujjai a derekamba mélyedtek, és gyengéden nekipréselt a hűvös falnak. A felsőtestünk összesimult, most az az egyetlen vékony anyag is túl soknak bizonyult, de még így is éreztem, ahogy a bőre felhevült, és hevesen kapkod levegő után két csók közt. 

- Megbolondítasz. - mormogta az ajkaimra, majd apró puszikkal halad az állam vonalán a nyakam felé.

Válaszul a zoknis lábaim a dereka köré fontam, így az összes végtagommal belé kapaszkodtam úgy, hogy fognia sem kellett, mert a fal és a teste megtartott. A szemem lehunyva hátrabillentettem a fejem, hogy több helyet adjak neki, az ajkai és a puha haja mindenhol ott voltak, akárhol érintett a tincsei csiklandozták a bőröm, és egyrészt ezért szerettem, ha néha eljátsza a kiscicát, és a nyakamba bújik. De most kezdett igazi ragadozó nagymacskává válni, ami kifejezetten tetszett, hosszú percekig a falnak támaszkodva ostromolt amire az összes érzékszervem kezdett elég hevesen reagálni, néha magamat, és őt is meglepve tettem olyanokat, amiket eddig soha, és egyre egyértelműbben probáltam üzenni neki, hogy át kellene lendülnünk a játszadozás kategórián. Jól mondta, tényleg rengeteget változtam, a gondolkodásom miatta kezdett pozitív irányba terelődni, ebből következett az, hogy végre emberként kezdtem élni, és mélyebb érzelmeket kezdtem táplálni iránta, ami néha azzal jár, hogy a hormonjaim megőrülnek. 

El akart húzódni mire panaszosan nyöszörögve markoltam a hajába, zihálva a fenekem alá nyúlt, és felemelt.

- Menjünk fel. - sóhajtotta, és a homlokát az enyémnek döntötte.

Helyeslően bólintottam, egy pillanatra sem engedett el, könnyedén a karjaiba vett, és felsétált velem a lépcsőn.

- Járni még tudok. - kuncogtam, és a nyakhajlatába hajtottam a fejem.

- De nem kell. Most nem. - búgta, és belökte a szoba ajtaját. 

Az ágyhoz sétált és végigfektetett rajta, a testem belesüppedt a puha ágyneműbe, ő pedig megtámaszkodott felettem, és mélyen a szemembe nézett. Elnyílt ajkakkal kapkodtam levegő után, édes borzongás futott végig a testemen, amikor a könyökére ereszkedett, és hozzám simult, nem volt szándékos, mégis áramütésként ért mindkettőnket.

- Hogyan tovább? - kérdezte, és játékosan felvonta a szemöldökét.

A szemem lehunyva fontam a nyaka köré a karom, fogalmam sem volt mit válaszoljak, nem nagyon értettem ehhez, és most az agyam is képtelen volt működésbe lépni.

- Te értesz hozzá. - válaszoltam.

Apró mosollyal a szája sarkában fürkészett, ujjai végigfutottak az arcomon, és halkan elnevette magát a szerencsétlenségemen. A tetőablakon beszűrődő hold fénye halványan, pont megvilágított minket, és láttam a szemében gyúló boldogságot és talán vágyat. 

- Tündérem, ezt most komolyan kérdeztem. Ez nem egy mesterség, az emberek sem egyformák. Tudod hogy nem tennék olyat, amit te nem akarsz. - döntötte félre a fejét. - Ma nem fogjuk megtenni, de ez még nem jelenti azt, hogy nem ismerkedhetünk. Amúgy sem  úgy készültem, nem hittem volna, hogy ilyen helyzetbe fogunk kerülni. - pislogott elnézően. 

Bólintottam, nem is igazán fogtam fel, hogy mit mond, a fülemben visszhangzott a szívverésem, el sem tudtam képzelni, hogy tudja megőrizni a hidegvérét ilyen helyzetben, elég csak lepillantanom arra a pontra, ahol érintkezünk, és máris a fejemet vesztve, meggondolatlanul képes lennék cselekedni. 

- Mondj valamit. - kérlelt halkan.

Vettem egy mély lélegzetet, a kezem a tarkójára simítottam, nem tudtam mit mondani, a fejem zavaros volt, és a nem voltam képes irányítani a testemen végigfutó érzések kavalkádját.

- Csak....folytassuk. - nyögtem ki.

- Ahogy óhajtja Főnökasszony. - vigyorodott el. 

Puha szája az enyémhez ért, mire egy sóhajtás tört ki belőlem, a keze becsúszott a pólóm alá és egyre feljebb tűrte, nem ellenkeztem, és amikor eljutottunk odáig, hogy nincs tovább, óvatosan áthúzta a fejemen. A tekintetem kereste, de zavaromban nem néztem rá, ez volt az a pillanat, amikor önként hajlandó voltam megmutatni valakinek. Nem takartam el magam, talán azért, mert a sötétben nem is láthatott mindent, az apró hibáim biztos nem. 

- Olyan gyönyörű vagy. - motyogta halkan, és elrendezte a hajam a párnán. 

A szememen kívül sehova sem nézett, mégis ezt mondta. - Soha nem találkoztam még nálad tökéletesebb emberrel. Annyira tiszta és, különleges vagy. Elég csak rád néznem, és már egy komplett idiótának érzem magam amiatt, hogy nem tudom kifejezni, hogy mennyire imádom minden apró porcikád. A ragyogó szemed, a szép arcod, a finom ajkaid. - mondta, miközben ujjaival lefelé indult útnak, de számon megpuszilt. Visszafojtott lélegzettel vártam, hogy folytassa. - A bőröd, amit pont az apró hegek tesznek tökéletessé, a finom illatod, ami mellé mindig vegyül valami gyümölcs, vagy édes fűszer. 

Kezei lejjebb vándoroltak a csupasz mellkasomra, alig ért hozzám, és ez kezdett kikészíteni, de ehhez hozzájárult a váratlan monológja is.

- Rajongok a törékeny kis testedért, pont a megfelelő helyeken kerekedsz. - motyogta, és a keze a mellem környékén kalandozott. - De amiért igazán szeretlek az nem a tested, vagy bármi kézzel fogható dolog, és ezt jegyezd meg. Nagyon. 

- Miért mondod most ezt? - kérdeztem fojtott hangon, és az arcáca simítottam a tenyerem. 

- Mert a világon mindennél jobban szeretlek, és szeretném, hogyha tudnád, ez sosem fog változni. Nézz rám, kérlek. - emelte fel a fejem. 

Amikor hajlandó voltam kinyitni a szemem, a fénylő tekintetével találtam magam szembe, az érzelmei örvényként zavarták fel a nyugodt kékséget, ezzel sötétebb árnyalatot felvéve. 

- Én nem tudom ilyen szépen elmondani, hogy szeretlek. - húztam közelebb magamhoz.

- Jobban is megeröltethettem volna magam. - motyogta az ajkaimra. - Csak annyit mondj hogy tényleg akarod-e. 

- Ne csináld ezt, a végén még meggondolom magam. - kérleltem, és egy kicsit feljebb billentettem a csípőm, hogy ne fecsegjen tovább. 

- Legtöbbször egy szelíd őzikéhez, tudnálak hasonlítani, de most.... 

- Niall. - kérleltem panaszosan.

- Ez az este csak a tiéd. - zárta le a mondandóját, és végre hajlandó volt megcsókolni.

Szenvedélyesen és mélyen csókolt, ahogy még soha, a keze a hajamban pihent, az egész testével próbált beborítani, meztelen felsőteste minden lopott lélegzetnél az enyémhez feszült, ami új, mégis kellemes érzés volt. Önként próbáltam közelebb húzódni hozzá, a testem átvette az irányítást az agyam felett, egy idegen érzés uralta minden egyes sejtem, és képtelen voltam ezt fékezni. A tenyereim a hátára tettem, ezzel egy időben a lábaim a dereka köré fontam, és most már nem volt visszaút, a levegő kiszorult kettőnk közül, egy áramütés szerű érzés futott végig rajtam amikor hozzám ért, és ehhez az is hozzájárult, hogy belenyögött a csókba. Meglepetten vált el tőlem, zihálva kapkodtunk levegő után, éreztem ott, ahol kellett, és ez végleg kezdett kikészíteni. Az ajkába harapva ficergett, mire hozzá feszülve fojtott nyöszörgés szakadt ki belőlem, és bizsergető érzés kerített hatalmába. A szemem összeszorítottam, és mozgásra ösztönöztem, lassan ringatni kezdte a csípőjét, mire nehéz sóhajok hagyták el a mindkettőnk száját.  

- Lassítsunk, ennek még nincs itt az ideje. - mondta szakadozva, és utána lehajolt egy rövid csókra. - Most te jössz. 

Nedves puszikkal borította be az arcom és a nyakam, kezei a mellemre siklottak, ami szokatlanul kellemes érzést váltott ki belőlem, engedtem, hogy tegye, amit tennie kell, nem tiltakoztam az érintései ellen, és a legkevésbé sem voltam szégyellős. Lehet, hogy ez csak pillanatnyi állapot volt, sőt, máskor elütöttem volna a kezét, ha csak megközelíti a melltartóm vonalát, de most nem, a fejem hátrahajtva élveztem, ahogy hatalmas tenyerei beterítenek, és simogatnak, ott, ahol érnek. Ajkai bejárták ugyan azt az utat, a mellem közti völgyben forró csíkot húzott a nyelvével a bugyim széléig, mire az összes izmom megfeszült, és a hasam örjítő görcsbe rándult, ezt még az is fokozta, hogy a haja folyamatosan csiklandozott. Csókokat nyomott a hasamra, ujjai a combomba mélyedtek, amikor lejjebb ért,   a tincsei közé túrtam, és az egész testem beleremegett, amikor forró lehellete megcsapott anyagon keresztül. Nyöszörögve mozgolódtam, a végtagjaimmal hirtelen nem tudtam mit kezdeni, és amikor lesimogatta rólam a vékony anyagot, a fejem teljes sötétség lepte el. Fölém támaszkodott, és egy csókért nyújtózott, kétségbeesetten kaptam az ajkai után, és nehézkesen nyitottam ki a szemem, amikor ujjaival megpiszkálta az arcom.

- Remélem tudod, hogy sosem lennék képes arra, hogy bántsalak. - suttogta az ajkaimra. - Azonnal szólj, ha valami nincs rendben, oké? 

Egy határozott bólintással válaszoltam, nem is igazán figyeltem arra, amit mond, nem tudtam, hallottam a szavait, mégis képtelen voltam értelmezni őket. 

- Engedd el magad. - motyogta a fülembe, és a kezem megkeresve a fejem mellett összekulcsolta az ujjainkat. Zihálva kapaszkodtam belé, a tenyere elindult lefelé az oldalamon, néhány másodpercre megállapodott a fenekemnél, majd a belső combomra vándorolt, és egy kicsit széthúzta a lábaim. A levegő belém szorult, amikor elérte a célját, jól észrevehetően megrázkódtam, és a szabad kezemmel a hajába markoltam. Az arcom nézte, de én képtelen voltam nyitva tartani a szemem, jelenleg csak a kezét éreztem, és a forró lehelletét a fülemnél. Egyszerű mozdulatokat tett, gyengéden simogatott, amitől a hasam megőrült, sosem tapasztaltam még ilyet, de határozottan nem volt rossz, sőt. Percekig dédelgetett így, amitől a testemben egyre jobban növekedett a feszültség, de amikor azt hittem ennyinél megáll, egy ujjával lassan belém csusszant. Meglepetésemben egy hangos nyögés hagyta el a szám, nyugtatóan puszikat nyomott a fülem mögé, és hümmögött, míg én próbáltam összeszedni a darabjaim, és figyelni arra, amit mond, de a munkálkodást nem fejezte be, így elég nehezen ment.

- Minden rendben? - kérdezte, és eltűrte a nedves hajam a homlokomból.

- Igen. - nyöszörögtem, és a nyakába kapaszkodtam.   

Kezdett egyre jobban melegem lenni, és a levegő is nehezebben jutott el a tüdőmig, főleg amikor fokozta a tempót, és minden mozdulatnál mélyebbre csúszott. Aztán hirtelen megállt, és hívogató mozdulatokat tett az ujjával, amivel rátalált az érzékeny pontomra, és a hirtelen jött erős ingertől felrántottam a lábaim, és beszorítottam a kezét. 

- Niall. - ziháltam, és szinte könyörgően ficánkoltam.

- Mindjárt. - lehelte, majd lassan lecsúszott az oldalam mentén.

Puszikkal haladt lefelé a hasamon, egyre lejjebb és lejjebb ért, és időm se volt felfogni mit csinál, az ujja helyét átvették az ajkai. Önkéntelenül is az arcába nyomtam magam, és ficeregtem, mire a lábaim köré kulcsolta a karját, és gyengéden leszorított az ágyra. A hasamban a feszítés szinte kínzóvá vált, és nem tudtam nem az ajkaira gondolni, ahogy lágyan becézget, pontosan úgy, mintha csak csókolóznánk. Direkt akart az őrületbe kergetni, mert hiába kértem, ő maradt a lassú tempónál, tehetetlenségemben hol a lepedőbe markoltam, hol a hajába túrtam, a szemem már olyan erővel szorítottam össze, hogy fénylő pontokat láttam, és úgy éreztem, közel a vég. Az izmaim az egész testemben megfeszültek, a puha anyagba annyira kapaszkodtam, hogy szinte szétmorzsolódott a kezemben, a hátam elemelkedett az ágytól, és az érzés teljesen magával ragadott. Nyögve zuhantam vissza a párnára, a feszülés megszűnt, ehelyett hullámokban ragadott magával az orgazmus, szédültem és reszkettem, levegő után kapkodva próbáltam magamhoz térni, és szerintem néhány perc kiesett az életemből, mert a következő, amit képes voltam felfogni, az az, hogy betakarózva fekszem Niall mellkasán. 

Kimerülten szuszogtam, és feljebb húztam magamon a takarót, a gátlástalanságom pillanatok alatt elszállt, belecsavarodtam a paplanomba, és hozzá bújva, nagyokat pislogva próbáltam feldolgozni a történteket. 

- Veled mi lesz? - kérdeztem rekedten, és felemeltem a fejem.

- Semmi, rendben vagyok. - simogatta a hajam, és a csupasz mellkasára vont.
Még mindig éreztem magamon a forró érintéseit, a testem megkönnyebbült, mégis úgy éreztem, hogy a testem súlyok húzzák le. Meg akartam szólalni, de hang nem jött ki a torkomon, fogalmam sincs, mit akartam mondani, a világon egy értelmes mondat nem jutott az eszembe.

- Pihenj csak Tündérem. - nyomott gyengéd puszit az arcomra, és feljebb húzta a hátamon a paplant. 

Felnéztem rá, és a tarkójára simítottam a kezem, az alsó ajkát beszívva tűrt el néhány átnedvesedett tincset a fülem mögé. 

- Niall? 

Lehunytam a szemem, és jól átgondoltam a kérdést, fejben milliószor lejátszottam a szituációt, de mire fel is tettem volna, már nem volt erőm ahhoz, hogy megszólaljak, álmosan bújtam hozzá, és mély álomba merültem. 

46. rész

Sziasztok! 

Először is hatalmas bocsánatkéréssel tartozom nektek, amiért másfél hónap után egyáltalán ide merem dugni az arcom egy ilyen szörnyűséggel, de kérlek ne haragudjatok, én tényleg próbálkoztam. :'D 

Azt akartam, hogy valami olyat olvassatok, ami után azt mondjátok, hogy erre érdemes volt várni, de hogy őszinte legyek a terveim nem úgy sültek el ahogy éppen azt szépen megbeszéltem magammal. Úgy érzem hogy egyre rosszabb, amit csinálok, csak leírok egy száraz szöveget és nincs benne semmi, ami miatt azt lehetne mondani, hogy hűha, ez a rész most ezért meg ezért nagyon jó volt. Kíváncsian várom a ti véleményeteket, remélem néhányan lesztek majd, akik megszántok. 

Kómásan nyitogattam a szemeim, amikor az ölelésébe fordított, és magához szorított. Néhány másodpercet adtam magamnak, hogy észhez térjek, de utána észrevettem, hogy teljesen ki van izzadva, és kapkodja a levegőt.

- Mi a baj Niall? Rosszul vagy? - kérdeztem rekedten, és az arcára simítottam a tenyerem.

- Nem. Ne haragudj. - bújt a nyakamba.

Mélyeket lélegzett, és a felsőm szorította, nem volt erőszakos, mégis megijesztett. 

- Mi történt? - kérdeztem halkan. 

- Semmi. Nem voltál itt. - motyogta, és ujjai a hajamba túrtak. 

A homlokom ráncolva néztem rá, megfogtam a kezét, hogy egy kicsit megnyugtassam.

- Mondd el mi a baj. - kérleltem, és próbáltam az arcát nézni, de nem engedett el.

- Rossz volt, nagyon rossz... - mondta akadozva. 

Teljesen kimelegedett, a haja csapzott volt, a pólója a testére tapadt, és reszketett. Ezt most nem foghatom az influenzára. Percekig csak simogattam a hátát, és próbáltam nyugtatni, ami lassan megtette a hatását, és már nem szorított magához olyan görcsösen. Gyengéden egy eltoltam magamtól, fáradt, kék tekintete szomorúan villant rám, ajkai lebiggyedtek, és ez egyből kiűzött mindenféle álmosságot a szememből. Nem kérdezősködtem, bár a felfogásom elég lassú ilyenkor, de rájöttem, hogy nagy valószínűséggel rémálmai voltak, és én is benne vagyok a dologban. Kimerültnek tűnt, a takarója az én lábamnál hevert, a hátára akartam teríteni, hogy meg ne fázzon, de ahogy felültem, ijedten pattant fel.

- Nem megyek sehova. - mondtam halkan, és betakargattam. - Próbálj meg pihenni. 

Tiltakozni kezdett, a szavai összefolytak, és a hangjában volt valami furcsa. Hagytam, hogy teljesen körbefonjon a testével, most már ha akartam volna, akkor sem tudtam volna mozdulni. A feje az mellkasomon pihent, ujjait összekulcsolta az enyémmel, a szabad kezemmel pedig sóhajtva a tarkóját simogattam. Éberül pislogtam magam elé, fáradt voltam, de ha tudom, hogy gond van, képtelen vagyok aludni. Időközönként hajlandó volt lehunyni a szemét, és egy kicsit megnyugtatott, hogy a szíve már nem kalapált olyan hevesen, kezdett megnyugodni. Órák múlva sikerült egy köztes állapotba kerülnie, ami még mindig nem volt a legjobb, de már haladtunk. Az volt a baj, hogy amíg ő kitartóan harcolt az alvás ellen, engem kezdett egyre jobban elragadni, és hiába próbáltam nyitva tartani a szemeim, nem ment. 

Legközelebb arra ijedtem fel, hogy beszél valamit, értetlenül kaptam fel a fejem, hiába figyeltem rá, nem értettem, mit mond. 

- Niall, hé, nincs semmi baj. - fogtam a kezem közé az arcát.

A bőre túl forró volt, belázasodott, és ami a legjobban aggasztott, nem tudtam hol járt éppen, mert bármit mondtam neki, csak a fejét rázta. 

- Lemegyek a konyhába, mindjárt jövök, ne menj sehova. - mondtam halkan.

Ahogy kiléptem az ajtón, utánam sietett, és a kezem után nyúlt, nem volt hajlandó megválni tőlem két percre sem. A vak sötétben tapogatóztam kapcsoló után, hogy legalább a lépcsőn ne boruljunk le. A hirtelen fény nem csak az én szememet bántotta, hunyorogva löktem be a konyha ajtaját, és egy pillantást vetettem az órára, ami hajnali négyet mutatott. Vizet tettem a forralóba, utána sóhajtva a pultra támaszkodtam, hátulról átölelt, és nyöszörögve a fejét a vállamra ejtette. 

- Kellene bevenned gyógyszert. - mondtam halkan, és megfordultam. 

Arca kipirult volt, és forró, fátyolos tekintettel nézett rám, és sötét karikák húzódtak a szeme alatt. 

- Ülj le, nem akarom, hogy összeess. - kértem, és a kávézó asztal felé noszogattam.

Engedelmesen bólogatott, jelenleg leginkább egy kidobott kiskutyához tudtam hasonlítani. Meggörnyedve, bizonytalan léptekkel csoszogott el a székig, és lezuhant rá. Elővettem néhány teafiltert, két bögrét, és a gyógyszert, összeügyeskedtem a teát, és elé csúsztattam. 

- Nem kellett volna. - mosolygott halványan, és az oldalamnak dőlt. - Menj fel nyugodtan, aludj, megleszek egyedül is. - mondta rekedten.

- Nem megyek. Nem festesz túl jó. - húztam el a szám. 

- Megmaradok. 

Fintorogva bevette a tablettát, én lassan kortyolgattam a teám, miközben őt néztem. Az oldalamat majd' kifúrta a kíváncsiság, tudni akartam, mi történt vele fent, megrémisztett, de nem akartam kérdezősködni. Néha voltak rémálmai, de ez rosszabb volt. Fáradtan a vállamra dőlt, tudtam, hogy nem sok kell neki ahhoz, hogy elaludjon, de egyszerűen nem volt hajlandó álomba merülni. A tea már rég elfogyott, csak ültünk a csendbe burkolózva, szerettem volna tudni, mire gondol, de az agyam nem működött, és a gondolatolvasás amúgy sem ment. 

- Niall, menjünk fel, kényelmesebb lenne ott. - simítottam meg a haját. - Hogy érzed magad?

- Rettenetesen fáj a fejem. - hunyta le a szemét, és a halántékára nyomta a tenyerét.

- Gyere. - fogtam meg a karját.

Lassan felállt, de félúton megbillent. 

- Menj fel Tündérem, én lent maradok. - mondta, és nekitámaszkodott az ajtókeretnek.

- Nem akarlak egyedül hagyni, megijesztettél. - motyogtam. 

- Nem kell egész éjszaka virrasztanod velem. Értem ne aggódj, nemsokára jobban leszek. 

- Tudod hogy most nem erre gondoltam. - hajtottam le a fejem.

- Gyere ide. - mondta ellágyulva, és a karjait felém nyújtva vont magához. 

Az ölelése forró volt, sajnos nem a legjobb értelemben, én kapaszkodtam belé, pedig ennek fordítva kellett volna lennie. Fejét a nyakamba temette, kócos haja csiklandozta az arcom, szorosan, de mégis gyengéden ölelt magához. 

- Annyira szeretlek. - suttogta.

Összeszorítottam a szemeim, és próbáltam nem teljesen rácsimpaszkodni,  egy röpke pillanatra teljesen elfelejtettem, hogy miért ácsorgunk itt az éjszaka közepén. 

- Én is szeretlek. - mondtam halkan. 

Elhúzódtam tőle, lassan hajolt felém, de nem csókolt meg, egy hosszú puszit nyomott a szám sarkába, és arcát az enyémhez simította.

- Beteg leszel. - mormogta.

Egy darabig még álltunk egymásba gabalyodva, aztán ezt folytattuk a kanapén egy hatalmas pokrócba tekeredve. Nem tudtam rábeszélni arra, hogy menjünk fel, ezért ideiglenes megoldásként választottam a nappalit, ha szüksége van valamire, innen könnyebben ki tud menni a konyhába is. 

Az orráig húzta a takarót, és onnan pislogott rám, a tv fényei megvilágították az arcát, nézhette volna, de csak fényforrásként funkcionált, jelenleg én jobban lekötöttem a figyelmét. Ujjaival az arcom piszkálgatta, én átöleltem a derekát, és a pólóját felgyűrve simogattam a bőrét. Egyre jobban kezdtem elálmosodni, néha nyitottam ki a szemem, hogy ránézzek, de ő nem mozdult, ugyanúgy éberül figyelt. 

- Aludj. - mondta halkan, és a mellkasához húzta a fejem. 

Nem tiltakoztam, elég későn feküdtünk le, és nálam néhány óra alvás egyenlőba semmivel. 

Az elkövetkezendő napokban a felírt gyógyszer megtette a hatását, és már nem volt lázas, napról-napra javult, és újra visszatért a régi önmagához. Tele volt energiával, olyan volt mint egy rossz kisgyerek, és észrevettem hogy kezd elege lenni abból, hogy folyamatosan a házban vagyunk. Őszintén, már én is vágytam arra, hogy kicsit kimozduljunk, habár nem volt bajom a lustulós napokkal, vágytam valami változatosságra. 

Csukott szemmel tapogatóztam Niall után, de az ágy üres volt mellettem. Az egyik szemem résnyire nyitottam, a szobában sem volt, furcsállva megdörzsöltem az arcom, lustán kiterültem az ágyneműben, és nyöszörögve a párnájába fúrtam a fejem. Éppen rá akartam magam szánni arra, hogy a keresésére induljak, de abban a pillanatban besüppedt mögöttem az ágy, és egy kar fonódott a derekamra. Belepuszilt a nyakamba, haja csikizte a bőröm, mire kicsit felhúztam a vállam, és megfordultam az ölelésében. A szemem nem voltam hajlandó kinyitni, vakon tapogatóztam utána, amikor megtaláltam az arcát, elégedett mosolyra húztam a szám, és a jobb szememmel hunyorogva felnéztem rá. Az első, amit megláttam, az a boldogsággal teli kék tekintete volt, és az édes, folytonosan a szája sarkában bújkáló mosoly volt.

- Jó reggelt Tündérem! - köszöntött, és elsimította az arcomba hullott tincseket.

Válaszul csak rámosolyogtam, összehúzott szemekkel vizsgáltam az arcát, teljesen friss volt, nem tudom, mikor kelhetett fel, de nem úgy néz ki, mint aki 2 perce bújt ki a paplan alól. Mondjuk nála sosem lehet tudni. 

- Miért vagy fent ilyen korán? - kérdeztem rekedten.

- Csináltam reggelit, arra gondoltam kiruccanhatnánk valahova. - mondta, és egy puszit nyomott a homlokomra.

A kiruccanás szóra felkaptam a fejem, az utóbbi időben nem igazán voltunk sehol, még a boltban sem, néha Harry ugrott be némi friss kajával. 

- Hova? - néztem fel rá érdeklődően.

- Meglepetés. 2 óra múlva indulnunk kell, mert muszáj lesz bevásárolnunk.

Bosszúsan húztam fel az orrom, elég kíváncsi voltam, ezért a meglepetéseket is utáltam, egyrészt ezért, másrészt pedig  nem igazán voltam a türelem embere.

- Mit szeretnél vásárolni? - kérdeztem a szemöldököm felvonva.

- Annyit elárulhatok, hogy nem túl meleg helyre megyünk. - kacsintott.

- Nemár Niall, korán van még. - nyöszörögtem, és a mellkasához bújtam. 

Felnevetve átölelt, és simogatta a hajam, próbált éberségre bírni néhány, szerinte bevált praktikákkal, de nálam ugyancsak fordítva sültek el. Amikor ujjbegyeivel gyengéden piszkálgatni kezdte a tarkóm, hangosan felsóhajtottam, a testem zselévé vált, a szemeim lehunyva simultam hozzá, talán túlzásba is vittem a ragaszkodást, mert hangosan felnevetett, és ellágyulva vont magához.

A készülődés kevesebb időt vett igénybe, mint terveztem, de mint kiderült, nem csak egy napra megyünk, ezért pillanatok alatt össze kellett szednem a legfontosabb dolgokat, amik eszembe jutottak. A kupac tetejére dobtam egy könyvet, amit a napokban kezdtem, behúztam a cipzárt és fellélegezve ültem le a táska mellé. Niall dugta be a fejét az ajtón, ő már kész volt.

- Végeztél? - kérdezte mosolyogva, és idétlenül mellém ugrándozott.

Felemeltem a fejem, bólintottam, ragyogó szemeiben mintha izgatottság csillant volna.

- Még mindig nem vagy hajlandó elárulni hova megyünk, ugye? - néztem fel rá kérdően.

Nemlegesen megrázta a fejét, mire az ajkam lebiggyesztve borultam a táskámra.

- Gyere, sokáig úgysem fogom tudni titkolni. - nevetett, és segített felállni.

Felkarolta a táskáinkat, hatszor visszafutott megnézni, hogy minden rendben van-e, majd sóhajtva becsukta az ajtót, és kifordultunk az utcából. A hó szerencsére nem okozott gondot a közlekedésben, fennakadás nélkül eljutottunk egy plázáig, amitől hirtelen megdermedtem, és ezt ő is láthatta rajtam. 

- Nem ide jövünk, itt csak parkolunk. - mosolyodott el, és bíztatóan megszorította a kezem.

Mivel ez egy forgalmasabb része volt a városnak, és havazott is, nem néztek hülyének minket azért, mert hatalmas kabátba, sapkába, és sál mögé rejtőzködtünk el. Felnevettem, amikor a sapkáját a szemébe húzta, a sálat pedig addig, hogy csak a szeme látszott ki, és most jöttem rá igazán milyen szörnyű lenne betörőnek, az ég világon senki sem hinné el a tekintete alapján, hogy valami bűnt készül elkövetni. Tiszta, szinte világító kék szeme és hófehér bőre erős kontrasztot alkotott a fekete anyagokkal, és első esetben inkább arra tudnék gondolni, hogy éppen megfagyni készül. 

- Mit nevetsz? - kérdezte, és játékosan felvonta a szemöldökét.

Nem is vettem észre hogy nevetek, megragadtam a sapkáját és a szemébe húztam, kiugrottam a kocsiból, de 10 méternél nem jutottam tovább. Szinte a hátamra ugrott, ezért kis híján beleborultunk egy koszos, összehordott hókupacba, felsikoltottam amikor egy elég gyér adag hó landolt az arcomban, a nagyrésze elolvadt a tenyerében, és olyan hangosan felnevetett, hogy az egész parkoló visszhangzott tőle. Nem messze egy férfi pakolászott ki a kosarából a csomagtartóba, a szemem sarkából láttam hogy végignézi, ahogy éppen "öljük" egymást. Valahonnan egy újabb adag havat kaptam, de ez nem Niall volt, a szemem törölgetve kanalaztam ki a sálam alól, és a vállamra dőlt a nevetéstől, amikor meglátta a mellettem álló kisfiút, aki megszeppenten ácsorgott nem messze tőlem.

- Bocsánat. - kiabálta, és ijedten elfutott. 

- Jól vagy? - kérdezte a szemét törölgetve, és a keze közé fogta az arcom.

Hatalmas mosollyal az arcomon bólintottam, egy apró csókot nyomott a számra, és megfogta a kezem. Hosszú léptekkel indult el előre, a kocsiktól nem láttam hogy merre megyünk, de kikötöttünk egy üzlet előtt, ahol néhány ember nézegetett, és halk zene szólt. Megtorpantam a bejárat előtt, kérdőn nézett rám, és halálosan komoly arckifejezéssel ránéztem. 

- Nem mondod komolyan, hogy síelni megyünk? - kérdeztem a homlokom ráncolva.

- Öö, de? - nézett rám bizonytalanul. - Figyelj, nem kell oda mennünk, ha nem akarsz, mehetünk máshova is, csak gondoltam...

Diszkréten a nyakába borultam, hogy ne beszéljen tovább hülyeségeket, halkan vinnyogva kapaszkodtam belé, legszívesebben nekiálltam volna ugrándozni, de eszembe jutott, hogy az utcán vagyunk, és megláthatnak. 

- Akkor örülsz? - kérdezte egy kicsit félve, és eltolt magától. 

- Úristen, hogyne örülnék! Soha nem voltam ilyen helyen, régebben nagyon szerettem szánkózni, és most... Annyira szeretlek. - öleltem magamhoz. 

Édesen felnevetve igazította meg a sapkám, egyre izgatottabb lettem, csillogó szemekkel néztem rá, de amikor megnéztem egy pulcsi árát, a lelkesedésem kezdett alábbhagyni.

- Niall, olcsóbb helyet nem is találhattál volna. - fintorogtam, és elszörnyedve néztem a három számjegyből álló összeget. 

Hátulról átölelt, és kipöckölte a kezemből a cimkét. 

- Azok a számok nem számítanak. - nyomott egy puszit az arcomra, és kivette a kezemből a pulcsit. 

- Tetszik? - kérdezte, és hozzám méregette. 

Egy egyszerű kötött pulcsi volt, tetszett, de semmi különlegeset nem láttam benne amiért megérné az árát.

- Nem. - vágtam rá egyből.

Elvett még egyet, és nemes egyszerűséggel a kosárba tette őket.

- Niall, nemár. - szorítottam össze a fogaim, és csúnyán néztem rá. 

- Megtehetem hogy megvegyem ezeket, ráadásul neked, ami még boldoggá is tesz. Letagadni sem tudom, hogy akár az egész üzletet megvehetném készlettel együtt, de ahelyett hogy rád költöm, ha gondolod akkor vehetek belőle fél kiló kokaint. - mondta. 

- Értem mit mondasz, de... 

- Csak ne figyelj rá, oké? Kérlek. - nézett szinte könyörgően a szemembe. 

Az ajkamba harapva bólintottam, egy eladó lépett mellénk, aki segített összeszedni minden fontos dolgot, a kosár már majdnem tele volt, de Niall nem állt le, gyermeki lelkesedéssel vetette be magát a kellékek közé. 

- Hogy tetszem? - kérdezte hülye fejet vágva.

Egy hatalmas síszemüveg volt rajta, aminek színes volt a lencséje, hogy őszinte legyek, egy kicsit ijesztő volt.

- Olyan vagy mint egy légy. - nevettem. 

- Akkor keressünk egyet neked is. - vigyorododtt el.

A kezembe nyomott egy olyat, mint az övé, a kedvéért felpróbáltam, de konkrétan a fél fejem eltakarta. Elővette a telefonját és fotózgatni kezdtem, vinnyogva próbáltam tiltakozni, de mellém állt, és közös képeket kezdett csinálni. 

- Naa, egy normálisat, légyszi. - hajolt az arcomba.

A fogsoromat kelletlenül megvillantva meredtem a kamerába, mire megcsipkedte az oldalam, és kénytelen voltam nem felnevetni.

- Csodálatos, most már mehetünk, mert lekéssük a repülőt. - nyomott egy puszit az orromra, és leszedte a fejemről a szemüveget.

A pénztárnál jobbnak láttam, ha befogom a fülem, és elfordulok, nem voltam kíváncsi az összegre, csak az a két darab pulcsi egy ember átlagos fizetése. 

Kettő hatalmas plusz táskával hagytuk el az üzletet, fél óra múlva pedig azt vettem észre, hogy már a repülőtéren várun a becsekkolásra. Ha izgulok, általában csak vánszorognak a percek, most viszont hirtelen minden felgyorsult, pillanatok alatt a repülön voltunk, és röpke 4 óra utazás után már a havas hegyek közt találtam magam az Alpokban. 

45.rész

Sziasztok!

Sajnálom, hogy még csak most jelentkezem, de az utóbbi hetekben eléggé összejött minden, volt itt kórház, minden, de most már itt vagyok.

A részről nem mondanék semmit, késtem vele, sőt, nem is olyan lett, mint amilyet elképzeltem. A következő fogalmam sincs mikorra várható, a szünet előtt a suliban még jól meghajtanak minket, de utána remélhetőleg jön az ötlet, és végzek.

A kommenteket mindenkinek nagyon szépen köszönöm, mindet elolvastam, sajnálom hogy még nem válaszoltam rájuk. Viszont a számuk kezd csökkenni, ami miatt egy kicsit szomorú vagyok.

Jó olvasást! ❤️

-Niall, nem ehetsz fagyit! - dörrentem rá, mire mint egy kiskutya, összehúzta magát és elbújt a sála mögött.

Egy kis piac szerűségen voltunk, ahol különböző bódéknál lehetett karácsonyi ruhákat, díszeket venni, de volt gyümölcsös stand, és még ezer féle kis házikó körülöttünk. Tulajdonképpen mondhattam volna karácsonyi vásárnak is, de volt benne valami más, ami miatt ez nem illet rá. Sok nagymama itt szerezte be a nagy vasárnapi ebédhez a friss zöldséget, vagy éppen vett néhány kis szuvenírt, de akadtak kipirosodott arcú férfiak, akik a kedvesüket innen lepték meg néhány szál virággal. Azért jöttünk ide, mert ki akartunk szakadni a házból, és Niall azért választotta ezt a helyet, mert itt elvegyülve tudtunk sétálgatni egymáshoz simulva, és a világon senkinek sem jutott az eszébe az, hogy megállítson minket egy kép erejéig. 

- De én szeretnék. - bigyesztette le az ajkait. 

- Niall, köhögsz, és szerintem nem én használtam el azt a rengeteg zsebkendőt,  amit megtaláltam a kukában. - léptem közelebb hozzá.

Az arcára simítottam a kezem, ellágyulva érintettem meg a kipirosodott orrát, és gyorsan a sálát megigazítva megráztam a fejem. 

- Nem szeretném, hogy ennél jobban is megfázz. - mondtam, és lábujjhegyre állva egy puszit nyomtam a szája sarkába. - Jobb ötletnek tartom a forrócsokit. 

Olyan volt, mint egy édes kisfiú, akinek az anyukája nemet mondott valamire, szomorú arccal nézett rám, de korántsem tűnt elkeseredettnek, ragyogó kék szemeiben pajkosság csillant, és közelebb hajolva egy rövid csókkal ajándékozott meg a tömeg közepén. Néhány ember tapsolni, és füttyögni kezdett, mire tágra nyílt szemekkel néztem körbe, és minden irányból boldogan mosolyogva néztek rám idősebb nénik. Szégyenlősen Niall kabátjába fúrtam a fejem, ő pedig büszkén mosolyogva ölelt magához. 

A hó apró pelyhekben kezdett hullani, a kezét szorongattam és halványan mosolyogtam mindenen, boldog voltam, és megkönnyebülve, magabiztosan feszítettem mellette. Már nem volt okom arra, hogy minden sarkot ijedten nézzek, mielőtt tovább megyek, és nem kellett feszültnek lennem egy kis séta közben. Apámat előzetes letartóztatásba helyezték még néhány emberrel együtt, jelenleg folynak a tárgyalások, de még semmit nem tudni, csak annyit, hogy mindent tagad. Jessica pedig Amerikában van, vallott be dolgokat, de továbbra is mentegetőzik, azt állítja hogy évek óta nem találkozott sem velem, sem Niallel. Egy kicsit talán biztonságban érzem magam így, hogy tudom, biztosan rácsok mögött vannak, és akármilyen durván hangzik, minél nagyobb számot szeretnék hallani az utolsó tárgyaláson, amire kötelező elmennem, mint sértett. Már látom a végét, és ő is nyugodtabban megy majd el, ha tudja, biztonságban vagyok.

Belenyomta a tejszínhabba az orrát, széles mosolyt villantott rám, engem szórakoztatott azzal hogy kancsalítva megpróbálta lenyalni. Kuncogva fogtam egy zsebkendőt, és letöröltem, mire durcásan nézett rám. Összevont szemöldökkel kortyoltam bele a saját forrócsokimba, kellemesen meleg volt, és nem égett le tőle a torkom sem. 

- Ezért most az a minimum, hogy lecsókolhatom azt a tejszínhabot a szád széléről. - mondta, és válaszom meg sem várva már az ajkaimra tapadt, és eltűntette.

Nagy szemekkel néztem rá, aztán csak hangosan elnevettem magam, mire a világ legédesebb mosolyát villantotta rám. Közelebb húzódva hozzá az arcára simítottam a kezem, a bőre kipirult és forró volt, mire egyre ijedtebben tapogattam.

- Jézusom Niall, te lázas vagy! - vizsgálgattam, és aggódva néztem fel rá.

A szemöldökét összehúzva rázta a fejét, és a homlokára tette a kezét.

- Dehogy vagyok! - tiltakozott.

- De, forró vagy. - fogtam közre, és ujjaimat szétterítettem a kipirosodott területen. 

- Menjünk haza. - mondtam halkan.

- Nemár, olyan jó volt egy kicsit eljönni, maradjunk még. - bújt a nyakamhoz, és a derekamat átkarolva magához vont.

- Kérlek, most az egyszer ne ellenkezz, és menjünk haza. Én is maradnék még de te fontosabb vagy ezeknél. Majd máskor. - fogtam meg a kezét, és egy, a sapka alól kibújt tincset eltűrtem a homlokából.

Vonakodva nézett rám, szemeiben szomorúság csillant, de egy sóhajtás után csak megadóan bólintott, és elindultunk vissza a parkolóhoz. Nekem is fájt a szívem, hiszen nagyon szívesen maradtam volna még, főleg, hogy a világon senkit sem érdekelt az, hogy kik vagyunk, de az egészsége számomra a fontossági lista elején áll, és legyen az bármi, soha nem helyezném előrébb ennél. Fordított helyzetben is ez történne, sőt, már rég a karjában cipelt volna hazáig, és ellentmondást nem tűrően ágyhoz szögezett volna.

Aggódva figyeltem minden lépését, de nem produkált rosszullétre utaló tüneteket, ami egy kicsit megnyugtató volt számomra, de akaratlanul is észrevettem, hogy néha laposabban pislog. Legszívesebben megmondtam volna neki, hogy fogjunk egy taxit, és Mark majd később visszajön a kocsiért, de hajthatatlan volt. Ha tudtam volna vezetni, azonnal elparancsoltam volna a kormány elől, de mivel nem tudok, ezért be kellett érnem ezzel.

- Tündérem, jól vagyok, ne aggódj. - simította a tenyerét a combomra.

Egy lámpás kereszteződésnél álltunk, felém fordult, és egy megnyugtatónak szánt puszit nyomott az arcomra. Mögülünk hangos dudálások hallatszótdtak, mire legszívesebben a legszebb ujjam dugtam volna ki az ablakon, a reakcióm látva kuncogva visszafordult, és áthajtottunk a már sárga jelzésen, ezzel magunk mögött hagyva őket. 

- Menj fel, és öltözz át.

Levettem a sapkát a fejéről, lábujjhegyre állva egy puszit adtam az orrára, és halványan mosolyogva összeborzoltam szőke tincseit. A konyhába indulva forraltam egy kis vizet teának, és a szekrényben kutattam valami gyógyszer után. Rengeteg féle nézett velem farkasszemet, volt színes és fehér, egészen picik és hatalmasak, hiába nézegettem a dobozokat, mindegyikre csak szakszavakkal volt ráírva, hogy mire való. Tanácstalanul szedegettem ki őket a pultra, gyorsan rájuk kerestem az interneten, de addigra a feltett víz fele elforrt, és kapkodva szedtem elő egy bögrét, amibe szerencsétlenül beledobtam egy teafiltert. Egy takaróba csavarodva várt a kanapén kiterülve, mosolyogva nyújtotta a karjait felém, és hálásan pislogva kortyolt bele a teába. 

- Hogy érzed magad? - kérdeztem, és a homlokára tapasztottam a kezem, ami még mindig meleg volt. 

- Jól vagyok. - mondta halkan.

Ezt ő sem gondolhatta komolyan, látszott rajta, hogy nem érzi jól magát. Felé nyújtottam egy zsepit, és rosszallóan megcsóváltam a fejem.

- Kersek neked valami gyógyszert.

Újra a dobozok közt kutakodtam, egy lista mellett, amin a lázcsillapítók voltak felsorolva, de mindnek olyan szokatlanul fura neve volt, hogy még véletlenül sem hallhattam egyikről sem. Azt sem tudom miért van itt ennyiféle bogyó, és hogy mire valóak ezek. A fejemet fogva görgettem lefelé a listán, és tettem vissza többi közé az abc sorrendben elhagyottakat, és végre megvolt az, ami kellett. Biztonsági okokból külön  rákerestem a nevére és a dobozára, nehogy valami teljesen mást adjak neki, mint amire jelenleg szüksége van. 

A kezébe nyomtam, és néhány percig magára hagytam, amíg ledobáltam magamról a kényelmetlenné vált ruhákat, és gyorsan felkaptam egy itthoni, laza szerelést. A hajam egy kusza kontyba kötöttem, és kész is voltam, halványan mosolyogva ültem le mellé, a kanapé hosszú részén feküdt, én pedig úgy helyezkedtem, hogy a mellkasomra tudja hajtani a fejét. Valami sport ment a tv-ben, amit személy szerint sosem tudtam értékelni. Valahogy nem voltam képes logikát találni abban, hogy emberek fáradhatatlanul kergetnek, vagy ütögetnek egy szem labdát, akár órákon keresztül.

- Nem vagy éhes? Nem szeretnél valamit? - kérdeztem a haját simogatva. 

Nemmel válaszolt, pontosabban megrázta a fejét, karját átfonta a hasamon, és mélyeket lélegzett.

- Nem fáj valamid? - faggattam tovább.

- Egy kicsit a fejem, de nem kell aggódnod, jól vagyok. - mondta rekedten.

- Attól az átkozott jégkrémtől van, és még ma is akartál enni. Megvédesz  bizonyos dolgoktól, és okosakat mondasz, de néha megdöbbenek azon, hogy magadra mennyire nem vigyázol. 

A kijelentésemre nem túl egyetértően felmordult, feljebb mászott, és a nyakhajlatomban keresett magának helyet. Szuszogva szívta be a levegőt, még mindig meleg volt a feje, ami kezdett  egy kicsit aggasztani.

- Téged fontosabbnak tartalak magamnál, és hajlamos vagyok nem foglalkozni magammal, ez igaz. De ez azért van mert rád figyelek. 

- Ha nem vigyázol magadra, és ne adj isten, történik valami, akkor rám ki fog figyelni? Ez egy elég hülye példa de remélem érted, ha már nem is magad miatt. - mondtam, és egy puszit nyomtam az arcára. 

Erre a mondatomra egy kicsit elgondolkozott, mire magamban elégedetten mosolyogtam, megfogta a kezem, és ujjainkat összefonva helyezte a mellkasa elé. 

- Pihenj egy kicsit, jobban leszel. - piszkálgattam a haját.

Fészkelődni kezdett, arcát a nyakamhoz dörgölte, és puszikat nyomott az államra, mire kuncogva húztam közelebb magamhoz. 

- Kiscica. - böktem meg az orrát. 

Morgás szerű hangot adott ki, amit talán dorombolásnak szánt, pihés állát cirógatva próbáltam "megszelidíteni", ellágyulva figyeltem, ahogy a szemeit lehunyva szinte belém bújik. 

- Még mindig annyira forró vagy. - sóhajtottam, és a fejem az övére hajtottam. 

- Megmaradok, ne aggódj ennyire. - motyogtam.

A tv egy idő után háttérzajjá vált, félig rajtam feküdt, és már nem is azt figyelte, csak nézett maga elé, és egyre laposabbakat pislogott, ami megnyugtatott. Eltűrtem egy kósza tincset a homlokából, halványan mosolyogva simogattam a kipirosodott arcát, és mint minden alkalommal, most is megdöbbentem azon, hogy milyen ártatlannak tűnik ilyenkor. Egy kicsit összehúzta magát, elnyílt ajkakkal, náthásan szuszogott, az egyik kezem ragaszkodóan fogta, és még ha akartam, akkor sem tudtam volna mozdulni. Hosszú percek múlva végre álomba merült, a fejem az övére hajtottam, és a szemem behunyva elvesztem a pillanatban. Számomra az ilyenek sokkal értékesebbek, mint egy csók, vagy egy kacér pillantás. Nem igazán értem azokat, akik néhány perverz pillantástól már érzelmileg padlón vannak, és annyira szerelmesek, hogy azt már képtelenség elszínészkedni. Valószínű hogy nekik az jelenti a boldogságot, hogy egy héten akár többször is "összebújnak", de az igazi szeretet azt hiszem nem ebben rejlik, és nem is abban, hogy folytonosan tapogatjuk a másikat. Egy aranyos mosoly, vagy egy csillogó tekintet, szerény véleményem szerint sokkal többet mond el, mert ezek a gesztusok még a legrosszabb pillanatban is őszinték. Ha elvonatkoztatok néhány ténytől, igazán megnyugtató a mostani helyzetünk, minden olyan békés, és olyan érzés, mintha a házon kívül megfagyott volna az élet. 

Az órák rohamosan repkednek a fejünk felett, ő még mindig alszik, én néha átlapozom a csatornákat, de nem igazán ragadja meg a figyelmem egyik film sem. Kezd sötétedni, pedig még egészen korán van, az ég alja kezd szürkülni, és ennek hatására engem is elnyom valami. Édesen hortyog, tudom hogy náthás, de mégsem bírok nem elmosolyodni, olyan, mintha teljesen kiütötte volna magát. A hője lejjebb ment, ami egy jó jel volt, viszont az én jobb oldalamból kezdett távozni az élet, teljesen elzsibbadtam, próbáltam egy kicsit arrébb mozdulni, hogy újra legyen vérkeringésem, de abban a pillanatban kótyagosan felemelte a fejét, és valami olyasmit motyorgott, hogy ne menjek el.

- Nem megyek sehova, ne aggódj, feküdj csak vissza. - noszogattam, és amint lerakta a fejét, aludt is tovább. 

Felsóhajtva egy puszit nyomtam a homlokára, utána csak annyit vettem észre, hogy én is kezdek kimerülni, és ki tudja mikor, én is kidőltem.

Mikor megébredtem, éreztem, hogy valami reszket, és amikor tudatosult bennem, hogy mi a helyzet, hirtelen kipattantak a szemeim, és rémülten néztem rá. Gyorsan magamhoz kellett térnem, a látásom nem volt teljesen tiszta.

- Mi a baj, Niall? - kérdezgetten tőle megszeppenve, de nem válaszolt, csak összeszorított szájjal rázta a fejét. 

Feljebb nyomtam magam, hogy normálisan lássam, elfehéredett arccal meredt rám, mire én ijedten fogtam a kezeim közé. 

- Válaszolj! - kérleltem halkan, és a szemét fürkészve próbáltam kitalálni, mi a baj. 

Újra fejrázást kaptam válaszul, aztán hirtelen, minden előzmény nélkül felpattant, és futva a földszinti fürdő felé vette az irányt. Miután észhez tértem, utána iramodtam, addigra már a wc felett görnyedt. 

- Menj ki! - utasított, és hangosan levegő után kapkodott. 

Tiltakozni kezdtem, és mellé léptem, mire megint próbált elküldeni, de nem tudta befejezni a mondatot. A fogaim összeszorítva nyomtam a homlokára a tenyerem, és kitartóan simogattam a hátát. Szaporán vette a levegőt, és amikor úgy érezte, hogy távozott az a semmi kaja, amit megevett ma, lehúzta, és egy adag papír társaságában nyöszörögve levágta magát a járólapra, és a kád szélének dőlt. 

- Mondtam, hogy menj ki. - motyogta, és a fejét a térdének támasztotta. 

- Miért kellett volna kimennem? Ha azt hiszed, ez elrettent valamitől, akkor tévedsz. 

- Már elfelejtettem, hogy milyen szar érzés ez. Hetente voltam szarul a piától, de ehhez nem lehet hozzászokni. - mondta, és a száját elhúzva lehúzta a papírt is.

- Most beteg vagy, szerintem ez össze sem hasonlítható azzal. Az a saját hülyeséged miatt volt, erről meg nem tehetsz. 

- De arról igen, ha megfertőzlek.

- Figyelj, miattam nem kell aggódnod. Az a cucc szerintem mindent kiölt a szervezetemből, és egy darabig szerintem ki is fog. Ha tetszik, ha nem, nem foglak békén hagyni, főleg nem most. - mondtam magabiztosan, és halványan mosolyogva megsimítottam a haját.

Elég fura szituációban voltunk most, ő összegörnyedve ült a hideg padlón, én pedig erősnek mutatva magam próbáltam az életben egyszer nem szerencsétlennek látszani, és uralni a helyzetet. Fájt, hogy így kellett látnom, inkább lettem volna én beteg, de többször ne forduljon elő ilyen. Megviselt, de próbáltam a jó oldalát nézni, gondoskodhatok róla, leshetem az összes kívánságát, és kedvemre szolgálhatom ki. 

- Menjünk fel, ne gubbassz ezen a hideg kövön. 

Lassan felállt, az összes mozdulatát árgus szemekkel figyeltem, megkapaszkodott néhány pillanatig, és elindult kifelé. Átkaroltam a derekát, és megadtam neki a lehetőséget, hogy rám támaszkodjon, de ehelyett csak magához húzott, és egymásnak dőlve elvánszorogtunk a szobáig. Egy kicsit jobban nézett ki, mint eddig, de nem tudtam, hogy ez az állapot meddig fog tartani. Egyből a fürdőbe ment, és percekig sikálta a fogait, míg én az ajkamat rágcsálva összehajtottam néhány ruhát, és Daisyt az ölembe véve lehuppantam az íróasztal mellé. Lapok hevertek egymáson, tele szöveggel, átfirkálásokkal, hangjegyekkel, és hasonlókkal, a kíváncsiság szinte lyukat fúrt az oldalamba, de nem volt szívem hozzányúlni egyikhez sem, akármilyen kupi is volt. Morcos macskám nyávogással adta tudtomra, hogy nem egészen ez az, amire vágyik, kiszabadult a karjaim közül, és újra, meg újra körbejárta a szobát. Morgást hallottam az ágy túloldaláról, összehúzott szemöldökkel másztam el addig, és amikor megláttam mit művel, kis híján összeestem a nevetéstől. Niall nadrágja életre kelt, szegény fújva vergődött benne, az ágy szélén támaszkodtam, és próbáltam kiszabadítani, de teljesen belegabalyott. Kidugta a fejét az egyik láb résznél, megszeppenve nézett rám az apró szemeivel, aztán édesen nyávogott egyet, mire a nevetésem lassan nyöszörgésbe ment át. Segítettem neki kibújni belőle, a mellkasomhoz fogtam, és a puha szőrébe temettem az arcom. Egy kezet éreztem a hátamon, mellém lehuppanva szinte rám dőlt, és Daisy a kezemből szinte szaltózva ugrott az ölébe. 

- Mi a helyzet, Manó? Látom, már megint túl sok kaját kaptál. - simogatta meg a hasát, mire dorombolva a hátára fordult. 

- Most ezt úgy mondod, mintha te nem ennyit adnál neki. - forgattam meg a szemeim, de ezzel ellentétben óvatosan tapogattam, és ellenőriztem a lázát, aminek szerencsére már nyoma sem volt.

- Hogy érzed magad? - kérdeztem halkan.

- Határozottan jobban. Azt hiszem már nem lesz gond. - mosolyodott el, amivel nekem is sikerült egy halvány mosolyt varázsolnom magamra.

- Azért ne szaladjunk ennyire előre. - mondtam.

Daisy a tappancsait felfelé tartva élvezte, ahogy kényezteti, és hangosan dorombolva fejezte ki a szeretetét iránta. 

- Szeret téged. - mosolyogtam ellágyulva. 

- Ezt most te mondod úgy, mintha téged nem szeretne. 

Kivételesen egyet értettem vele, nem is akartam, hogy ilyen semmiségen kezdjünk el vitázni, hogy kit szeret jobban a macska. Csak élveztem, hogy ilyen nyugodt minden, és ha elvonatkoztattam néhány ténytől, teljesen gondtalanak éreztem magam. 

- Mondtam már, mennyire szeretem, amikor ezt csinálod? - kérdezte halkan, és sóhajtva mégjobban hozzám bújt.

Ujjaimmal a tarkóját, és a rövid hajszálait piszkálgattam, magam sem tudom miért pont ez, talán mert én is szeretem.

- Nem, de mondhattad volna előbb is. -kuncogtam.

- Sokkal többet segített ez, mint az a bogyó, amit bevettem.

- Ezt csak te gondolod így. - csóváltam a fejem.

- Tulajdonképpen szeretem, ha megérintesz. Bárhol. - tette hozzá, mire kedvem lett volna lerohanni, de csak vöröslő arccal meredtem magam elé.

- Lehet, hogy megint kezdesz lázas lenni. - tapasztottam a kezem a homlokára. - Értelmetlen dolgokat beszélsz össze-vissza.

- Teljesen tisztában vagyok azzal, mit beszélek, úgyhogy ez most nem jött be. - tolta ki a nyelvét.

- Jót tenne neked egy kiadós pancsolás. - paskoltam meg gyengén az arcát.

- Ugye jössz te is? - kérdezte lelkesen.

- Bekísérlek. 

- Maradsz. - jelentette ki.

- Megengedem a vizet. - alkudoztam.

- Megmosod a hátam. - vigyorgott rám összehúzott szemekkel.

- Persze. Feleségül esetleg ne menjek hozzád? - kérdeztem, persze csak költőien.

- Most hogy így felhoztad....

- Megengedem a vizet. - szögeztem le.

Ezután csödben piszkáltuk Daisyt, nem volt hajalndó megmozdulni, ezért maradtunk. Az előző kérdésemmel semmi szándékom nem volt, de mégis képes lett volna belebonyolódni, és a végén azt kihozni belőle, hogy komolyan gondoltam. Ez annak a jele volt, hogy kezd javulni, és már nincs komolyabb baja. Szerencsés, hogy nála az influenza eddig tart, néhány órányi rosszullét, utána megtörténik, aminek meg kell, és napokon belül kiheveri. Mondjuk a fáradtságát nem tudja titkolni, de talán ez rajta így ütközik ki. 

Mikor Daisy már kikészült attól, hogy össze-vissza fogdoztuk, és dögönyöztük, hajlandó volt rászánni magát arra, hogy vegyen egy fürdőt, az ígéretemet betartva indultam előre, aztán egy hirtelen mozdulat, és én kerültem a kádba elsőnek.